9. T�ves feltev�s
  

Ahogy ott �lltam, �s a szellemet n�ztem, ism�t elfogott a reggel tapasztalt �rz�s. De ez a var�zs megsz�nt, ahogy Sesshoumaru megsz�l�tott.

-         Hov� ment a  sz�vets�gesed, d�monvad�sz? – k�rdezte fenyeget�en, mik�zben egyre k�zeledett.

-         Kicsoda? – �rtetlenkedtem.

 A szellem imm�r el�ttem �llt.

-    Ne j�tsszd az ostob�t! – ki�ltott.

 A k�vetkez� pillanatban el�re ny�jtotta jobb kez�t, s ujjai a torkomra fon�dtak. a csap�s erej�nek k�sz�nhet�en a m�g�ttem l�v� f�nak nyom�dtam. L�baim elhagyt�k a talajt, ahogy a r�m szorul� marok egyre feljebb emelt. Elkeseredetten pr�b�ltam lefejteni Sesshoumaru er�s ujjait a nyakamr�l.

 - Hov� ment az az �tkozott Naraku?! – tette fel ism�t a k�rd�st.

 Ekkor �rtettem meg, hogy mit is felt�telez r�lam. M�g hogy �n, mint Naraku sz�vets�gese?!

-         Nem vagyok a sz�vets�gese! – pr�seltem ki magamb�l a szavakat. �s mivel szabadul�si pr�b�lkoz�saimat nem koron�zta siker, gyomorsz�jon v�gtam a d�mont egy kisebb energiag�mbbel. Ennek hat�s�ra szerencs�re szor�t�sa engedett, a f�ldre huppanva ism�t szabadd� v�ltam. Sesshoumaru felszisszenve egy kicsit h�tr�bb h�z�dott.

-         Furcsam�d az el�bb �gy t�nt, j�l elbesz�lgettek – sz�lt szemernyi g�nnyal a hangj�ban.

-         Akkor val�sz�n�leg nem vetted �szre a r�mtekeredett ind�it, amikkel fogva tartott. K�l�nben sosem �lln�k �ssze vele, m�g ha az �letem m�lna rajta, akkor sem!

-         Ugyan mi�rt kellene ezt elhinnem? – karmait fenyeget�en kimeresztette, majd keze k�r�l z�ld f�ny jelent meg. Mint meg�llap�tottam, m�reg lehetett.

-         Nem k�rtem, hogy higgy nekem, de nem sz�vetkezn�k olyan d�monnal, aki ki�rtotta a csal�domat, mert tudod, n�lam ez a sz� m�g jelent is valamit, ellent�tben egyesekkel!

 Mire v�gigmontam, ism�t felsz�nre t�rtek keser� eml�keim, a m�lt k�s�rtetei. Szememb�l egy k�nnycsepp indult felfedez��tra arcomon, hogy v�g�l a f�ldre cs�ppenhessen. Nem akartam eml�kezni, nem akartam �jra �t�lni azt a napot, de a ma esti esem�nyek r�k�nyszer�tettek erre.

 Sesshoumaru n�m�n hallgatott, kez�t leengedte. A z�ld dereng�s elt�nt.

-         Elmehetsz – k�z�lte kis id� m�lva.

-         �, k�sz�n�m eme nagylelk�s�get! – fakadtam ki. – Csak �gy felt�nsz a semmib�l, ostoba k�rd�seket teszel fel, az �letemre t�rsz, mik�zben kis h�j�n megfojtasz, majd azt mondod, elmehetek? H�t k�sz�n�m sz�pen!

 H�tat ford�tva neki sietve elindultam, hogy miel�bb magam m�g�tt hagyhassam a tiszt�st �s a szellemet. De Sesshoumaru hangja megtorpan�sra k�sztetett.

-         Mi a neved, vad�sz? – k�rdezte k�z�ny�sen.

-         Mi�rt akarod tudni? – fordultam vissza k�tkedve. – �n csak egy haland� vagyok, akir�l ler�, hogy gonosz d�monokkal szimpatiz�l – feleltem flegm�n.

-         Vigy�zz, hogy besz�lsz velem, mert k�nnyen megb�nhatod!

-         Sz�p, m�g fenyegetsz is?

-         Csup�n a nevedet k�rdeztem, gondolva, hogy mivel te ismered az eny�met, nekem sem �rtana tudnom, kivel �llok szemben!

-         A nevem… Tiana – mondtam kiss� fesz�lyezetten, majd ism�t megindultam, most m�r h�tra sem n�zve, b�rhogy is akartam volna m�g egy pillant�st vetni az ez�sthaj� d�monra.