Ritka eseménnyel örvendeztette meg az időjárás a középkori Japánt. Az eget vakítóan fehér felhők borították, és belőlük nagy pelyhekben hullott a hó. Már csak a nap néhány sugara látszott ki egy hatalmas hegy mögül, de azok még aranyszínűre festették a hegycsúcs körvonalát. A környéken mindent mintha porcukor borított volna. A hegy lábánál, egy sűrű erdő szélén egy pirosas-feketés folt tört utat magának a derékig érő hóban.

-     Mindjárt lefagy a lábam!- kiáltotta a pirosas-feketés valami, és orra esett a hóban.

Mögötte feltűnt az erdő szélén még négy alak, egy fiú, két lány és egy gyerek, akik azzal töltötték az idejüket, hogy kacagva dobálták egymást hógolyókkal. Most egymásra néztek, és néhány másodperccel később már hógolyók hadát zúdították a pirosas-feketés valamire, ami addigra már félig kikászálódott a hóból. Most újra belesett, majd dühösen felállt, és kutyamód megrázta a fejét, hózáport zúdítva társaira.

-     InuYasha!- kiáltotta az egyik lány, akinek a legtöbb hó a hajára és a ruhájára ment.

-     Most figyeljetek! - InuYasha gyúrt egy óriási hólabdát, és a többiek közé dobta. A nagy menekülés közben mindannyian elestek. InuYasha görnyedezve nevetett.

Társai nagy nehezen összeszedték magukat, és most már ők is együtt nevettek InuYashaval.

-     Na Miroku, merre van az a falu?- kérdezte InuYasha, miután kellőképpen kinevette magát, és ismét tudott rendesen levegőt venni.

-     Öhm…hát…InuYasha szerintem neked nem kéne velünk jönnöd az átváltozásod miatt…-Miroku feszengve feszegette a témát- Kagome itt marad, és vigyáz rád…

-     Pont Kagome????????????? Hiszen még magára se tud vigyázni, már legalább hetvenszer sodort életveszélybe…

-     FEKSZIK!!!!!!!!!!!!- kiáltotta a Kagome névre hallgató, még mindig havas hajú lány, mire InuYasha elterült a földön, mint egy szófogadó kiskutya.

Sango, Miroku, Kirara és Shippou elindultak a falu irányába, magára hagyva Kagomét és InuYashat. Egy ideig szótlanul mentek egymás mellett, majd InuYasha duzzogva megszólalt:

- Tudok magamra vigyázni!- zsörtölődött, miközben egy nagyobb hóakadályon próbált átkelni.

-     Kivéve, amikor nem… Nézd! Ott egy barlang! - Kagome a hegy aljába mutatott, ahol valóban egy barlang szája ásított. A hóesés kezdett viharossá fokozódni, úgyhogy épp ideje volt menedéket keresniük.- Gyere, menjünk be!

A barlang lakatlannak bizonyult, így Kagome és InuYasha berendezkedhettek éjszakára.

Amikor Kagome nekilátott a tűzrakásnak, InuYasha neki háttal leült, és így szólt:

-     Öltözz át, csupa víz a ruhád.

Kagome elpirult, és száraz ruha után kutatott a táskájában. Hiába, majdnem mindene elázott a nagy hócsatában. Jobb híján egy lepedőt vett elő, hogy majd azt tekeri magára. Szégyenlősen hátrapillantott InuYashara, aki mereven bámulta a barlang falát. InuYashanak esze ágában sem volt leskelődni, de ott volt a földön egy pocsolya, amiben szemrebbenés nélkül végignézte, ahogyan Kagome levetkőzik, majd dideregve maga köré tekeri a lepedőt.

Kagome megfordult, mire a pocsolyában találkozott a tekintetük InuYashaval.

-     Fekszik!!! - kiáltotta Kagome, és InuYasha orral előre a földre bukott, egyenesen bele a tócsába. Kagome most odasétált mellé. - Mégis mit képzelsz!?

InuYasha elkapta Kagome bokáját, és megrántotta. A lány a földre esett. InuYasha négykézláb fölé hajolt.

-     Elegem van abból, hogy amikor csak akarsz, átgyalogolsz az érzéseimen!- Kagome rémülten meredt a dühös fiúra.

-     Bo-bocsáss meg…- Kagome átölelte a meghökkent InuYashat, aki kisvártatva eltolta magától.

-     Hagyj békén… és ne mutogasd magad.- InuYasha elfordult, és duzzogva leült egy sziklára. Kagome csak most vette észre, hogy a takaró félig lecsúszott róla. Elvörösödve megigazította, visszabotorkált a táskájához, elővette a hálózsákját, és leült rá.

Óráknak tűnő perceken keresztül nem szóltak egymáshoz. Végül mégis Kagome szólalt meg.

-     Még mindig haragszol?

InuYasha ránézett, majd észbe kapott, és felhúzta az orrát.

-     Persze te ostoba! - felelte sértődötten InuYasha.

-     Már mondtam, hogy sajnálom! Nem tehetek róla, hogy nem vagy képes felnőni!- fakadt ki könnyes szemmel Kagome. InuYasha meghökkenve nézett rá- Folyton úgy viselkedsz, mint valami gyerek! Észre se veszed, hogy mennyire megbántasz…

Kagoméből kitört a sírás. InuYashara ügyet sem vetve zokogott, könnyei a térdére hullottak.

-     Na ne bőgj már…- motyogta InuYasha a maga tuskó módján.

Felállt, és Kagome mellé sétált. Leült mellé, és a vállára tette a kezét. Ekkor Kagome zokogva a nyakába borult, és szorosan InuYashahoz bújt. InuYasha arckifejezése leginkább rémülethez hasonlított, de végül mégis gépiesen átölelte Kagomét, és sután megveregette a hátát.

-     Jól van, nyugodj meg…! Nincs semmi baj…

Kagomében gondolatok tucatjai futkároztak:

„ Mégis mit csinálok? Mit sírok itt InuYashanak? Most komolyan ő vigasztal, vagy csak az emberi fele? Jaj, de jó illata van… Kagome! Ő az a bunkó, aki folyton a földig tiporja lelked… De akkor is jó illata van…”

InuYasha elengedte Kagomét, az állánál fogva felemelte a fejét, és letörölte a könnycseppeket az arcáról. Kagome halványan elmosolyodott, majd szipogott egyet.

-     Nem tudom, hogy ilyenkor mi ösztönöz téged arra, hogy ilyeneket cselekedj…- motyogta Kagome. InuYasha nem válaszolt, csak furcsa tekintettel nézte Kagomét. - Néhány óra múlva felkel a nap…- Kagome az órájára nézett, majd InuYashara- Nem akarsz aludni?

InuYasha pislogott néhányat.

-     Amikor emberré változom, nem szoktam aludni…

-     Miért, félsz? -kérdezte Kagome egy cseppnyi gúnnyal a hangjában.

-     Talán…- InuYasha elfordította a tekintetét.

-     Ma éjszaka nem kell semmitől félned, én itt vagyok, és vigyázok rád…- suttogta Kagome, miközben lassan a fiú vállára hajtotta a fejét.

Kagome nem láthatta InuYasha arcát, így azt sem, hogy elpirult.  InuYasha erős vágyat érzett az iránt, hogy megérintse Kagomét, hogy megcsókolja, vagy egyszerűen magához ölelje.

-     Ez furcsa…- InuYasha halvány mosollyal az arcán morfondírozott.

-     Mi?- emelte fel a fejét Kagome.

-     Általában én szoktalak megvédeni téged…

Kagome arcán is halvány mosoly jelent meg. Hirtelen ötlettel lefeküdt a földre, az oldalára, háttal InuYashanak. A lepedő, ami Kagome köré volt csavarva, látni engedte a lány hátát, amire most rátapadt InuYasha tekintete.

-     Nem akarsz pihenni? - kérdezte sejtelmesen Kagome. InuYasha felocsúdott, és lefeküdt Kagome mellé, tőle fél méterre, az oldalára, a lány felé fordulva.

 Nagy késztetést érzett arra, hogy megérintse Kagome kecses hátát. Nem tudta, hogy miért, de mintha mágnesként vonzotta volna az ujjait a lány bőre.

-     Mit… csinálsz…?- kérdezte halkan Kagome, miután InuYasha gyengéden végigfuttatta ujjait a hátán. A fiú csak az után válaszolt, miután megtette még egyszer ugyanazt.

-     Megérintettem a hátadat… - InuYasha most a mutatóujjával rajzolgatott a lány hátára…- Zavar?

-     Ne-nem…- Kagome elvörösödött, és InuYasha érintésétől testén remegés futott végig.

„Most meg mi van? Fázik? Hiszen a bőre egyre forróbb…” InuYasha most óvatosan félrehúzta Kagome haját, és kezével lágyan végigsimított a nyakát és a vállát. Kagome újból megremegett, és szinte már maga sem tudta követni saját gondolatait.

„ Mit csinál!? Miért csinálja!? Mit akar!? Miért nem tud mindig ilyen lenni…? Ha most nem bújhatok hozzá, itt sorvadok el…”

Kagome óvatosan megfordult, és InuYasha szemébe nézett. Látta a tekintetében, hogy most InuYasha sem tudja hova tenni gondolatainak kavarodó örvényét.

Kagome végül közelebb húzódott InuYashahoz, és hozzábújt. A fiú magához ölelte és végigsimította a hátát. Kagome még sohasem érzett ilyet. Ahogy InuYasha hozzáért a bőréhez, ahogy simogatta, majd ahogy az állánál fogva felemelte a fejét, és gyengéden megcsókolta. Mindez olyan volt, mintha Kagome egy régi álma teljesült volna. Nem törődött a gátlásaival, az erkölcseivel, a józan gondolataival, viszonozta InuYasha csókját. Arcán egy könnycsepp gördült le, ahogy néhány perccel később a fiú szemébe nézett. InuYasha közelebb hajolt hozzá, és újabb csókjaival felitatta a Kagome könnyeit, majd magához húzta és szorosan átölelte.

-     Kagome… én… nagyon szeretlek…- InuYasha is elképedt saját szavaitól, és bátortalanul Kagomére pillantott. Csak most vette észre, hogy a lány már jó ideje csillogó szemekkel néz rá.

-     Még… soha senki sem… mondott nekem ilyen szépet…- Kagome közelebb hajolt InuYashahoz, és megcsókolta.

Ekkor a nap első sugarai elérték a barlang bejáratát, és vidáman rásütöttek a földön fekvő fiatalokra. Mire Kagome elengedte InuYashat, és kinyitotta a szemét, már hanyouként mosolygott vissza rá. Kagome viszonozta a mosolyt, és kisimította a fiú szeméből a hófehér tincseket.

Az esti vitának már nyoma sem volt a barlangban, Kagome nem is értette, hogy miért veszekedett folyton InuYashaval. Hiszen ő olyan… csodálatos…

Kagome nem is sejtette, hogy InuYasha is ugyanazt gondolja róla…