Érzések

Rin

Éjjelente álmomban egy arcot látok előtűnni a sötét erdők homályából. A Te arcodat. Engem nézel azokkal a hűvös, aranyló szemekkel, amelyek nem tükröznek semilyen érzelmet. És ilyenkor a szívem majd megszakad, mert tudom, hogy amit érzek, ez az örökké lobogó tűz a szívem mélyén, ez az érzés neked nem jelent mást, mint egy halandó szív gyengeségét. Aztán felébredek és te itt vagy mellettem. Nem nézel rám, nem is szólsz hozzám. De a lelkemben újra feléled a remény. Nem adom fel! A homály nem tart örökké és majd Te is rájössz egyszer, mit jelentessz nekem. Nekem, aki mindennél jobban szeret téged. Legyél bár egy szellem, egy hatalmas nagyúr, nekem ez mit sem számít. Én jól ismerlek. Hisz már olyan régóta vagyok veled. Mikor először megláttalak, haldokoltál. Legalábbis én ezt hittem. Ennek már majdnem tíz éve. Attól a pillanattól...attól a gyönyörű, édes pillanattól, amikor kinyitottad a szemed és rám néztél, attól a pillanattól szeretlek. Persze akkor még csak kislány voltam, de te olyan voltál nekem, mint egy angyal, akit az égiek küldtek, hogy emlékeztessenek rá, van még szépség a világon. És hogy már nem vagyok egyedül. Sok minden történt velem ebben az életben. Nincs családom, csak Te vagy nekem. Egyszer már meghaltam. De Te akkor is ott voltál. És visszahoztál engem. Ez az emlék...Ez az, ami reményt ad. Mert nem vagy az a kőszívű, érzéketlen szellem, akinek mindenki hisz. Én tudom. Én ismerlek. Valahol mélyen...a szíved legmélyén te is képes vagy szeretni. Egy napon majd nem akarod többé elrejteni. Egy napon majd szeretni fogsz valakit. Én csak reménykedni tudok, hogy azon a napon még melletted leszek. Ahogy most is. Itt ülsz mellettem. Érzem az illatod, a tested melegét. A tűz fényében aranyló szemed csillogóbb, mint odafennt az éjjeli égbolt csillagai. Amikor rád nézek, nem egy szellemet látok. Csak téged látlak...Felém fordulsz. Mi az? Miért nézel így rám? Mintha valamit mondani akarnál. Csak képzelődöm, vagy...Nem. Nem képzelődöm. Te tényleg mosolyogsz. Tíz év alatt egyszer sem láttalak mosolyogni. Pedig milyen gyönyörű a mosolyod. Miért nem szólsz semmit? Mi történt? Miért hajolsz ilyen közel? Kislány koromban, mikor bajom esett, mindíg a karodban tartottál. Azóta nem voltál hozzám ilyen közel. És a szemed...a szemedben számomra eddig ismeretlen fény csillog. Talán...Most már értem. És boldog vagyok. Úgy érzem magam, mint egy madár, aki hosszú évek óta végre szabad. A szívem kirepült aranykalitkájából. Mert a kalitka végre önmagától kinyílt. Rájött, hogy szereti az ő kis madárkáját. Igen. Ezt látom a szemedben. Én is szeretlek. Szeretlek.

Sesshoumaru

Gyakran nézem, ahogy alszol. Mikor kislány voltál így vigyáztam rád....Vigyáztam rád. Addig soha nem vigyáztam még senkire. Nem tudtam, hogy kell. Sok mindent nem tudtam, míg meg nem ismertelek. Olyan érzéseket ébresztettél bennem, amik gyengévé tesznek. És ezt gyűlölöm! Ez a Te hibád! Csak a Tiéd!....Nem. Nem igaz. Ne haragudj rám. Bármit elviselek, csak a Te hiányodat nem. Önző vagyok. Sosem kérdeztem, elmennél-e. Nem akarsz-e engem itt hagyni, hogy éld a saját életed? Olyan természetes, hogy itt vagy velem. Már tíz éve. Tíz év....Ez nekem nem sok. De tudom, neked igen. Mégsem akarsz elmenni. Miért? Miért tűrsz annyi mindent? Miért hagyod, hogy Yaken úgy bánjon veled? Miért maradsz velem, hiszen sosem voltam kedves hozzád? Miért? Annyi a megválszolatlan kérdés... Milyen békésen alszol. Vajon, miről álmodsz? Mik az álmaid? Nézem az arcod. Már nem vagy kislány. Pedig még nem is olyan rég az voltál. Még élénken él bennem annak az apró kis tüneménynek az arca. Még mindíg hallom a kacajod. De már nem vagy gyerek. Felnőttél és én észre sem vettem. Vagy csak nem akartam észrevenni. Most, mikor éjszakánkét nézlek egy nőt látok. Egy gyönyörű nőt. És a szívemben valami furcsa érzés veszi át a helyét. Ilyenkor nem gondolok semmi másra, csak rád. Nézlek és valami furcsa vágy hajt, hogy hozzád érjek. De nem! Nem lehet.....Vagy mégis? Félek! Nem a haláltól. Egyetlen dolog van csupán, ami megrémít ezen a világon. A gondolat, hogy egyszer nem leszel már velem. Nem leszel velem és akkor már késő lesz. Akkor már nem mondhatom el, milyen fontos vagy nekem. Mert fontos vagy. Nagyon. Mindennél fontosabb ezen a világon. Látom, rosszat álmodsz. A szemedben könny csillog. Ki bánt? Miért sírsz? Felébredtél. Mellém ülsz. Szeretem, mikor mellettem vagy. Közel. De még közelebb akarlak tudni...Nem nézek rád, nem is szólok hozzád. Érzem, hogy figyelsz. A pillantásod szinte égeti a bőröm, kényszerit, hogy nézzek rád. Megteszem. Miért nem tudok ellenállni? Mosolygok. Még mindíg úgy tudsz rám nézni, mint kislánykorodban. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a testem remegni kezd. Közelebb hajolok hozzád. Érezni akarlak. Olyan gyönyörű vagy. Most miért nézel így rám? Ne tedd ezt. Ez megrészegít. Az illatod. A hajad a karomhoz ér. Feladom a harcot önmagammal. Vesztettem. Szeretlek!