Kagome és Sesshoumaru
Kagome vigyázz!- kiáltott Inuyasha amint látta, hogy szerelme felé hajítanak egy dárdát. A lány még időben ugrott félre. Egyszer csak hatalmas robbanás rázta meg a tájat. A robbanás erejétől Kagome kilométerekre zuhant a többiektől. Eszméleténél volt, de nem érzékelte a külvilágot. Azon gondolkodott, hogy miért nem szereti Inuyashát. „Talán mert annyiszor megbántott.” – gondolta. Alig 5 méternyire volt már a talajtól amikor egy fehér folt felé szökkent és elkapta a levegőben. Mikor földet értek Kagome belefúrta arcát a fehér szőrmébe. Az kellemes illatot árasztott. Akkor ismerte fel megmentőjét. Kiugrott a karokból és ijedten nézett az előtte tornyosuló Sesshoumarura. Az hideg szemeivel érdeklődés nélkül nézett a lányra.
- K…Köszönöm, hogy megmentettél. – dadogta a megszeppent lány.
- Nem miattad tettem. – mondta hidegen a szellem.
- Hát akkor miért? – kérdezte gyanakvóan a lány.
- Utazik velem egy lány. Gondoltam örül majd az emberi társaságnak. Te épp kapóra jöttél.
- Hogy lehetsz ilyen rideg? – kérdezte Kagome.
- Talán mert ilyen vagyok. – mondta Sesshoumaru olyan hangnemben melyből érezhető volt, hogy lezártnak tekinti a témát. – Gyere nem akarom megvárakoztatni őket.
- Miért ki van még veled? – kérdezte miközben a szellem után ment.
- Egy kis gnóm, Jyaken.
- Ó, már emléklszem.
Mikor odaértek Rin rögtön odafutott a szellemhez. Érdeklődve fordult Kagomehoz majd mosolyogva bemutatkozott.
- Szia. A nevem Rin. – mondta boldogan. – Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is. – mondta mosolyogva Kagome.
- Induljunk. – szólt fagyosan Sesshoumaru.
- Igenis. – kiáltott boldogan Rin. Kagome furcsállta a dolgot, hogy egy ilyen kicsi lány, hogy lehet ilyen boldog egy szellem társaságában.
- Mi van halandó lecövekeltél? – kérdezte undorral a hangjában a gnóm.
- Jyaken, ne mondj ilyeneket. – szólt rá rosszallóan a kis Rin. Sesshoumaru megállt, hogy bevárja őket. Kagome előrement a szellemhez. Egy darabig csak ment mellette, de aztán eszébe jutott valami amit meg akart kérdezni.
- Sesshoumaru te miért gyűlölöd Inuyashat? – kérdezte.
- Mivel a Tessaiga engem illetne. – mondta fagyosan.
- De csak van valami más okod is rá. – mondta Kagome.
- Igen. Miatta halt meg az apánk. – mondta komoran.
- Ó. Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát. Nem akartalak megbántani.
- Engem ugyan nem. – mondta büszkén Sesshoumaru. Kagome rámosolygott. Persze ettől a szellem zavarba jött de mint általában nem mutatta ki.
- Te nagyon jól el vagy a szellemek társaságában. – mondta Sesshoumaru.
- Igaz. Ezt eddig nem sokan vetették fel. – mondta a lány. Sesshoumaru ekkor döbbent rá, hogy már nem csak Rin közelében érez a szívében melegséget. „ Mi ez az érzés? Eddig csak Rin miatt voltam ilyen. Most pedig emiatt a Kagome miatt is. Mi történik velem?” – gondolkodott Sesshoumaru.
- Áá. Sesshoumaru Nagyúr! - kiáltott Rin. Egy hatalmas szellem keselyű a karmai közé fogta és egyetlen szárnycsapással máris 30 méter magasan voltak. Olyan gyorsan repültek, hogy Sesshoumaru már a szagukat sem érezte. Dühében kettévágott három fát a karmaival. Kagome félénken odament és a szellem vállára tette a kezét. Sesshoumaru megpördült és dühösen a lány szemébe nézett.
- A te hibád! – ordította. – Miattad nem figyeltem! Miattad nem tudtam időben megmenteni őt!
- Sa… Sajnálom. Én tényleg nem akartam. – mondta könnyes szemmel Kagome.
- Tűnj el a szemem elől. – mondta dühösen a szellem. – Azonnal! – kiáltotta.
Kagome már futott is az erdő felé. Olyan gyorsan rohant mint eddig soha. De nem is figyelt kellőképpen ezért elesett egy kiálló gyökérben. Sajnos pont egy magas domb tetején volt és olyan szerencsétlenül esett, hogy pont legurult róla. Mikor a domb aljához érkezett beverte a fejét egy kisebb sziklába. Elvesztette az eszméletét. Mikor felébredt sajgó végtagokkal tápászkodott fel.
- Aú! – jajdult fel mikor érezte, hogy bal lábára nem tud ráállni. – Most mihez kezdjek? – kérdezte magától. – Értem, hogy Sesshoumaru dühös mert elrabolták Rint, de azért nem kellett volna így bánnia velem. Bár az igazat megvallva meg is ölhetett volna. – mondta.
- És ha már ő nem tette, én foglak megölni. – mondta egy kaján hang a háta mögött.
- Naraku. – mondta a lány dühvel a hangjában.
- Azonnal add oda az ékkőszilánkjaid vagy megöllek. – mondta nemes egyszerűséggel Naraku.
- Akkor ölj meg. – mondta Kagome.
- Jobb ötletem van. – mondta egy sunyi vigyorral a képén. – Magammal viszlek.
És a szolgám leszel. – mondta. – Nem is figyeltem eddig, hogy milyen szép hölgy utazik azzal a korccsal.
- Engem ugyan innen el nem viszel! – mondta a lány.
- Akkor kényszerítelek. – mondta. Csettintett egyet és előbukkant a láncokkal megkötözött Rin. – a lány szenvedésével foglak rábírni, hogy engem szolgálj. Még egyet csettintett mire a lány láncai egyre szorosabban fogták körbe őt.
- Ne, hagyd abba!!! – kiáltotta Kagome.
- Szolgálni fogsz? – kérdezte Naraku.
- Igen. – mondta megsemmisülten a lány. A láncok elengedték Rint aki Kagomehoz futott és átkarolta a lábát.
- Induljunk. – mondta vigyorogva Naraku. Hatalmas lila köd vette őket körül érezte, hogy nem sokára elérkeznek Naraku búvóhelyére. Igaza is lett. Egy hatalmas palota állt előttük.
- Nos milyen feladatot is adjak neked. – gondolkodott Naraku. – Á megvan. Te leszel az ágyasom. – mondta, s ördögi kacajjal vitte be a palotába a lányt. – Először is át kell öltöznöd. – mondta majd a szolgáival elvitette a lányt. Mikor visszatért Naraku jól megnézte magának. Kagomén egy fekete bársony újatlan combközépig érő kimonó volt. Gyönyörű volt benne. Ezt Naraku meg is jegyezte. – Gyere ide. – mondta s közelebb intette magához Kagomet. A lány kelletlenül, de odament újdonsült urához. A férfi átölelte a derekát és megcsókolta. Majd egyre lejjebb ment s a lány nyakát kezdte csókolni. Kagome nehezen de beismerte, hogy élvezi amit Naraku csinál. A férfi elkezdte kikötni a kimonó hátulsó szalagjait. A ruhanemű lecsúszott a lány
- bokájához. Naraku gyönyörködni kezdett Kagome idomaiban. Majd fogta és a falnak lökte a lányt. Kagome az ütéstől összerogyott. De tudta, hogy ez is Naraku játékának része. Feltápászkodott és letörölte a szájából kibuggyanó vért. Naraku lassan odasétált hozzá és erősen magához rántotta. Újra de most sokkal hevesebben csókolta meg a lányt. Kagome elkezdte levenni Naraku felsőjét. A férfi ledobta magáról a ruhadarabot. Hatalmas dörrenés hallatszott. Naraku felkapta a fejét és eltávolodott a lánytól. Odavetette neki :
- Öltözz fel.
Kagome boldogan kapkodta fel magára a ruháját. Kirohant és látta, hogy Sesshoumaru ostromalja a Toukijinnel a palotát körülvevő pajzsot. Nem sokára sikerül is egy pillanatra megtörnie, de ez elég is volt neki, hogy bejusson. A palotát vette célba és észrevette Kagomet.
- Keresd meg Rint! – ordított oda neki. Kagome nem habozott elkezdett rohanni.
Észrevett egy lefelé vezető lépcsőt. Leszaladt és látta, hogy egy börtön. Odaszaladt az első ajtóhoz és benézett a rácson. A kis Rin ott térdelt megláncolva. Az ajtó mellett egy karikán ott függött az ajtó kulcsa. Levette és a zárba tette. Kinyitotta az ajtót majd odaszaladt Rinhez és levette róla a bilincset. Kirohantak az épületből és látták ahogy Sesshoumaru több mélyebb sebből vérzik. Akárcsak Naraku.
Sesshoumaru egy utolsó csapással elintézte. Ő fáradtan rogyott össze. Kagome és Rin odarohantak hozzá.
- Sesshoumaru Nagyúr jól vagy? – kérdezte a kicsi Rin.
- Nincs semmi bajom. – és megpróbált felülni de felszisszent.
- Sesshoumaru, dehogy vagy jól! – mondta Kagome. Észrevette, hogy a palota eltűnt. – Keresnünk kell valami kötöző szert. – mondta. – Gyere Sesshoumaru segítek felállni. – mondta és Sesshoumaru karját a nyakába rakta és megfogta a derekát. Ettől a szellem egy kissé zavarba jött. Végig nézett Kagomen és megakadt a szeme a kivágott felsőrészen. Alig akarta bevallani magának, hogy tetszik neki amit lát. Kagome nem vette észre, hogy Sesshoumaru őt nézi így hát zavartalanul ment tovább. De Jyaken annál inkább észre vette. Sunyi pillantásokat vetett Kagomera mivel nem értette mit néz ura egy egyszerű halandón. Végül beleunt és engedelmesen követte Sesshoumarut és Kagomet. Elértek egy faluhoz, de Kagome nem engedte, hogy Sesshoumaru vele menjen mivel a falusiak halálra rémültek volna. Így hát egyedül ment. Nem kellett sokáig várni rá. Gyorsan ellátta Sesshoumaru sebeit. A szellem hozzá természetéhez képest szokatlanul nyugtalan volt amíg Kagome körülötte foglalatoskodott.
- Nos készen vagyok. – mondta elégedetten a lány. – Szerintem holnapra kutya bajod sem lesz. Oh, bocsi. Nem úgy gondoltam. – mondta amikor Sesshoumaru a kutya szó hallatára kicsit dühösen ránézett.
Leszállt az éj. Kagome békésen szuszogott. Rin mellette aludt. Jyaken pedig a közeli fa tövében hortyogott. Sesshoumaru egy másik fa tövében ült és Kagomet nézte. „ – Milyen szép. Így álmában olyan törékenynek tűnik. Ugyan Sesshoumaru térj észre. Nem szerethetsz bele egy halandóba.” – mondta magának. Kagome hirtelen megfordult és kinyitotta a szemét. Észrevette, hogy Sesshoumaru nem alszik. Oda ment és leült mellé.
- Te sosem alszol? – kérdezte tőle.
- De szoktam. Csak néhány órát. Az nekem bőven elég. – mondta.
- Érdekes. Én nem bírnék olyan keveset aludni. – mondta Kagome.
- Mert neked gyengébb a szervezeted. – folytatta a beszélgetést a szellem.
- Sokkal kedvesebb lettél. – mondta Kagome.
- Rin miatt. – válaszolta Sesshoumaru. – Megváltoztatott.
- Igen. Jó hatással van rád. – helyeselt a lány. – Öhm. Ez lehet, hogy kínos lesz neked, de te voltál már szerelmes?
- Egyszer. Még nagyon régen. Volt egy Shara nevű szellemnő. Nagyon szerettem. De megölték. – mondta szomorúan a szellem.
- Bocsáss meg nekem. – mondta a lány.
- Ugyan miért? - kérdezte a szellem.
- Mert emlékeztettelek rá. – mondta Kagome.
- Szereted az öcsémet? – kérdezte hirtelen Sesshoumaru.
- N…Nem. – mondta Kagome egy kissé elpirulva.
- És miért nem? – kérdezte a szellem.
- Mert nagyon sokszor megbántott. – mondta Kagome. – És én ezt már nem bírtam.
- Bűn egy ilyen szépséget megbántani. – mondta Sesshoumaru. Megfogta Kagome állát és maga felé fordította a lány arcát. Közeledett hozzá majd végül megcsókolta. Kagome egy kicsit bizonytalanul de viszonozta a csókot. Sesshoumaru benyúlt a pólója alá. Már épp levette volna a lányról mikor az eltávolodott tőle.
- Én még nem vagyok kész erre. – mondta.
- Nem baj. – mondta Sesshoumaru és közelebb ült hozzá. – Én tudok várni. – azzal magához ölelte Kagomet és egy puszit adott a szájára. Így folytatták másnap útjukat az ismeretlenbe. Nem volt konkrét céljuk mivel elpusztították Narakut. De mivel őt elpusztították elszaporodtak a kisebb démonok és szellemek. Nem igazán zavarta őket a sok szellem mert Kagome és Sesshoumaru könnyedén elintézte őket. Mivel az ékkő teljes volt Kagome arra használta, hogy ő is félszellemmé vált és így folytatta útját Sesshoumaruval. Lassan elfeledte Inuyashat és a többieket. Boldog volt, hogy olyas valakivel élhet akit szeret.
The End
Elnézést kérek azoktól akiknek a fanfictionjában vannak ehhez hasonló események. Remélem tetszett ez az írásom is. A véleményeket erre a címekre várom:
- bubu1994@hotmail.com
- moniszanto@freemail.hu
Köszönöm, hogy elolvastátok. : az író Madako
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
