A lelkek útja (by Ly)

Hűs tavaszi szél fújt a tó felől. Inuyasha épp a fa tövében hűsölt, miközben a többiek „keményen” dolgoztak.

-         Inuyasha, te is segíthetnél egy kicsit!- törte meg a csendet Shippou.

-         Jól van, majd megyek! Mit kell nekünk állandóan segíteni az embereknek!

-         Ilyenkor mindig ideges, ha egy kis jótékonykodásról van szó!

-         Egyetértek veled, Miroku!- mondta Sango.

-         Ti meg mit néztek?!- ordította Inuyasha.

-         Semmi, semmi.

Ez egy szokványos nap volt Inuyasháéknak. Vagy talán még sem…

-         INUYASHA! Itt meg mi történt!!!- kelt ki magából Kagome.

-         Hát, öööö, izé…- hebegett, habogott szegény Inu.

-         Mit csináltál a biciklimmel?! Az én szép biciklimmel! Teljesen tönkrement!! Halljam! Mi történt?

-         Nem mondtad nekem, hogy ilyen bonyolult ezen menni!!- kezdte- ez a két bigyó az oldalán ide-oda tekereg, na és azok a kerekek.

-         Inuyasha! Te kipróbáltad a kerékpárom?

-         Ööööö…igen…ÉS AKKOR MIVAN?!

-         Hát csak annyi…hogy HOGY LEHETSZ ENNYIRE BÉNA? HOGY TÖNKRETESZED?!!

-         Én BÉNA?! TE, te ostoba, jobb is, hogy már nincs az a két kerekű masina, így kevesebb terhet kell majd cipelnem.

-         Te, hülye, ééén hazamegyek!!!!!!!!

-         Menjél csak, nem érdekelsz…majd egyedül megkeresem a többi ékkő szilánkot. Nincs szükségem egy hisztis lányra…hééé hallod?

Kagome sértődötten megfordult és elment. Inuyasha egy ideig duzzogott, de aztán rájött, hogy talán egy kicsit túl durva volt vele.

-         Inuyasha, hol van Kagome?- kérdezte Miroku

-         Hazament.- válaszolta üveges arccal.

-         De miért? Csak nem, megint összevesztetek?

-         Miroku, rájöhetnél már, hogy ők ketten mindig civakodnak.- kacsintott a szerzetesre Sango.

-         Igazad van. De Inuyasha, Kagome után kell menned, szükségünk van rá, csak ő látja a Shikon szilánkokat!

-         Én aztán nem megyek sehova! Ha ennyire hiányzik, akkor menj utána te!

-         De csak te tudsz átmenni a kúton!- szólt közbe Shippou.

Inu tovább állt. Nem bírta tovább hallgatni barátai korholását. Ő eldöntötte, hogy nem megy Kagome után és kész! Mért mindig rá hárul ez a feladat?

Gondolataiba merülve hamar eljutott a kúthoz, ami az átjáró múlt és jelen között. Igazán észre sem vette, hogy erre indult el. Mindössze 500 év választja el Kagométől. Vajon ő hogy bírhatja? Ez az egész ide-oda ugrálás, biztosan kimeríti. Talán nem kellett volna ennyire durván bánnia vele. Talán, talán…

Ezek közben Kagome már rég hazaért, dühösen csapta be az ajtót maga után:

-         Az a hülye Inuyasha. Már megint kiborított. Tönkreteszi a kerékpárom, és még én vagyok a hibás?! Elegem volt belőle, Nem megyek vissza soha többé.

-         Kagome! Telefon!

-         Mindjárt megyek, anya!- És egy gyors mozdulattal máris a telefonnál termet.

-         Halló!

-         Szia Kagome! Itt Houjo.

-         Oh, szia.

-         Csak kíváncsi voltam, hogy, hogy vagy. A nagypapád azt mondta, megint kiújult a köszvényed.

„Jaj, már megint miket hordott össze a nagypapa!!!”

-         Mondtál valamit Kagome?

-         Öhm, semmi. Most már teljesen jól vagyok.

-         Akkor jó. Nincs kedved velem jönni moziba? Mondjuk holnap?

-         De, szívesen elmegyek!- talán így elfelejtem Inuyashát.

-         Jó, holnap 2-kor érted megyek.

Hamar eljött a következő nap. Ragyogóan sütött a nap. Kellemes szellő csapott Kagome arcába. Kinyitotta az ajtót és kiment a kúthoz. Semmi jelét nem látta annak, hogy járt volna valaki arra. „Szóval, Inuyasha nem jött el értem.”

-         Sango, nem láttad Inuyashát?

-         Tegnap óta nem! Tényleg, vajon hol lehet? Elment volna Kagoméért.

-         Pont ő? Nem hiszem. Inkább duzzog valahol.

-         Miroku, ennyire nem lehet haragtartó!

-         Te nem ismered eléggé. Ha ő megsértődik, napokig nem lehet hozzá szólni.

-         Makacs, mint egy öszvér!- mondta Shippou.

Sango fürkészve felnézett az égre.

-         Szerzetes, érzed? Gonosz aura van a levegőben.

-         Közel van. Sango menj fedezékbe!

Már túl késő volt akármit is tenni, mert megjelent a sűrű erdőből egy fehér pávián bőrbe bújt alak. Könnyedén ugrált a fák között. Mögötte hűséges darazsai követték. Mindent előre eltervezett. Végez velük. Ám meglepetten vette észre, hogy akit keres, az nincs közöttük. Inuyasha, az a korcs…

-         Naraku! Hát előbújtál a rejtekhelyedről. Gyáva féreg vagy!- üvöltötte Sango.

-         Ne legyen ilyen nagy a szád! Amint látom nincs most itt Inuyasha, hogy megmentsen.

-         Ő talán nincs, de én itt vagyok!- Indulj szél-

-         Ne, Miroku, így beszippantod a mérges darazsakat is!

-         A fenébe! Sango menekülj Shippoval, egy ideig valahogy feltartom…keresd meg Inuyashát!

-         Szerzetes, nem hagylak itt! A bajból együtt mászunk ki. Shippou menj te, és szólj Inuyashának.

-         Sietek!! –és már el is szaladt.

A másik világban:

-         Kagome, jól éreztem magam veled.

-         Én is. De most már mennem kell haza.

-         Várj! Hazakísérlek.

-         Köszönöm Houjo.

Mikor elérték a kaput, Houjo megfogta Kagome kezét és mélyen a szemébe nézett.

-         Kagome valamit el kell mondanom neked, én…

-         Houjo, én tudod

Ekkor a fiú megcsókolta Kagomét. Hát szegény lány próbált kitérni előle, de sikertelenül.

Inuyasha épp mászott ki a kútból, felvette a Kagométól kapott sapkát (hogy elrejtse az elég feltűnő füleit), amikor meglátta őket. Inuyashát elöntötte a méreg, meg persze a féltékenység.

Kagome észrevette őt:” Most mi lesz, Itt van Inuyasha, te jó isten, csak nem meglátott minket, jaj.”

-         Kagome! Mit csinálsz te itt?! Hogy képzeled, hogy ezzel az alakkal…

-         Inuyasha!!!

-         Ismered?- kérdezte eléggé meglepett arccal Houjo.

-         Inuyasha, kérlek nyugodj le, megmagyarázom a dolgot.

-         Hagyd, nem érdekel a meséd, láttam a két szememmel, hogy mit csináltatok.- felelt sértődötten. De volt valami a hangjában, ami olyan…hogy is mondjam, olyan jó, csak nem féltékenység?

-         Te féltékeny vagy?

-         Ééééééén?! Dehogyis! Csak nem gondoltam volna, hogy ennyire elengeded magad, miközben még bocsánatot sem kértél tőlem a tegnapi miatt.

-         Még hogy bocsánatot, azt lesheted…

-         Elnézést, de én nem értek semmit.

-         Jaj, bocsáss meg Houjo, ne is törődj vele.

-         De amint látom, téged nagyon foglalkoztat ez a személy.

Kagome fülig elpirult, de egyáltalán nem a zavarodottságtól, hanem a méregtől. Ránézett Inuyashára, aki menten földbegyökerezett a „félelemtől”, Kagome szemei égtek a dühtől. „Kagome tombolni fog, fedezékbe kéne vonulni.”

-         INUYASHA, egy senki, engem NEM érdekel, sem most, sem máskor, és talán jobb lenne, ha visszamenne oda, ahonnan jött.

És egy könnyedt mozdulattal belökte Inut a kútba(amit időközben elértek). Inuyasha vissza zuhant az idejébe, nem értette Kagomét, azt hitte örülni fog, ha meglátja… „EZT MÉG MEGKESERÜLÖD!!!!!!!!!”- ordította és vissza is ugrott.

Ezekben a másodpercekben:

-         Kagome, az a fiú meg is sérülhet, elég mély lehet ez a kút- s belenézett a nagy sötétségbe, meg persze a nagy semmibe.

Ám ekkor szerencsétlenségére épp kiugrott Inuyasha. Houjo hátrahőkölt ijedtségében, mert erre igazán nem számított.

-         Kagome, mért csináltad ezt? Hogy merészelted, ezt érdemlem én?!

-         Inuyasha! FEKSZIK!

Sango egy újabb csapást mért bumerángjával Narakura, de az meg se kottyant neki. Miroku sem tudott kár tenni benne, túl erős Naraku. Inuyasha és Shippou sem értek ide, ha ez így megy tovább nekik végük.

-         Mondtam én, Inuyasha nélkül nem értek semmit. Eddig csak játszottam veletek, de most már kezdem unni, úgyhogy végzek veletek.

Naraku neki lendült a támadásnak. Sango próbált védekezni, de sajnos már eléggé fáradt volt, Mirokunak súlyos sebei voltak, alig bírt már felállni. Naraku neki készült az utolsó csapásra. Már majdnem elérte őket, amikor egy kard vágta el az útját. Ez nem egy egyszerű kard volt, hanem valami aminek igen nagy a varázsereje. A démon idegesen követte a kard útját egy darabig, majd abba az irányba fordult ahonnan indult, és nem tettek máskép Sangoék sem. Egy fiatal lány állt nem messze tőlük. Nem látszott nagy harcosnak, inkább hasonlított egy egyszerű falusi lányra.

-         Mit vétettek ők ellened, te féreg? Kezdj ki a saját súlycsoportoddal!

-         Úgy gondolod, hogy veled? Ugye csak viccelsz? Nincs időm kislányokkal játszani.- kacagott Naraku.

-         Ez rossz válasz!- és neki indult a lány.

Talán nem túl gyorsan, de bámulatos ügyességgel közeledett a démonhoz. Ember nem is lehetett, de ha démon, akkor miért segít nekik?

Naraku-t igen meglepte a bátorsága, nem igazán tudott már kitérni előle. Egy csapással megsebezte őt a lány. De túl sokat nem ért vele, mert a seb gyorsan begyógyult, közben még mérgező gáz is szivárgott.

-         Ez volna mind? Akkor te is meghalsz!

Narakunak nem kellett megerőltetnie magát, hogy támadjon, de a lány sem volt rest, kitért előle. Ezekből ítélve, ítélet időkig is eltartana a harc, de ezt most nem így lesz, mert azért ne feledkezzünk meg a többiekről sem. Miroku elindította az örvényt, de így beszívott pár darazsat is, de ez még nem állította meg. Sango is támadott. A lány pedig bevette az ő fegyverét, a bénító hullámokat.(Ez egyfajta támadás, de a későbbiekben majd szó esik róla…)

Naraku egy szempillantás alatt megbénult, de nem túl sokáig tartott a hatás. De ez is elég volt arra, hogy gyengüljön a figyelme, így mindhárman támadhattak egyszerre. A következő pillanatban egy kard, egy csontbumeráng szabdalta szét darabokra. Miroku a fekete lyukkal próbálta elszívni a részeket, hogy lassítsa Naraku gyors, gyógyuló képességét. Ennek meg is lett az eredménye, mert ami még megmaradt Narakuból, az gyorsan eliszkolt a helyszínről:

-         Most megúsztátok, de még találkozunk!- és már el is tűnt.

-         Úgy hiszem, egy ideig nem fogjuk látni!- mosolygott az idegen.

-         Köszönjük neked!- mondta Sango.

-         Semmiség volt.- és indult volna tovább…

-         Kérlek mond meg, hogy ki vagy? És hogy mért segítettél?- szólt utána Miroku.

-         A nevem…Miya, de többet nem mondhatok.

Folytatjuk.