A kristálypalota

(by Mozgul)

Sesshoumaru nagyúr megállt a sziklafal előtt és felnézett egy kis párkányra, ahol egy hasadék nyílt a szikla belseje felé.

-         Rin, te maradj itt. – a kislány szótlanul bólintott, majd megölelte a nagyurat.

-         Mi a baj Rin? – lehajolt a kislányhoz és felemelte annak a fejét és belenézett a szemébe.

-         Sesshomaru-sama furcsa az a hely! Kérlek, vigyázz magadra! – könyörgött Rin.

-         Ne aggódj Rin visszajövök! Megígérem. – azzal felugrott a párkányra és eltűnt a hasadékban. A kislány a sziklafalra meredt és kezét morzsolgatva várakozott.

-         Ne félj! Sesshoumaru-sama tud magára vigyázni! – mondta Yaken.- Bezzeg hű szolgálójához hozzá se szólt!! – morogta, majd letelepedett a sziklafal aljába.

Egy varázslat lezárta a külső világot a barlangtól és kintről nem jöhetett be halandó.

A hasadék meredeken lejtett, és hamar eltűnt az a kevés fény, ami a bejáraton át bejutott.

A sötétség körülölelte Sesshoumarut, de ez őt, cseppet sem zavarta.  A szemei így is tökéletesen működtek, a szaglása kiváló volt, akár csak a hallása. Lassan némi homály derengett, végül fényesség kúszott elő egy csarnokból. Hatalmas terem volt és a falakon körbe kristályok milliói szórták szét fényüket, az egész annyira szikrázott, hogy szinte megvakult. Behunyta szemét, hogy legyen ideje hozzászokni a ragyogáshoz, ám mire kinyitotta újra, a kristályok fénye alább hagyott. Meleg fény vette körül és most volt lehetősége alaposabban körbe nézni. Egy emelvényt vett észre, amin egy ágy volt, üresen.

A padló simára volt csiszolva és olyan volt mintha jégen állna, a falak mentén asztalok, székek, mint egy királyi palota trónterme, mellette a bejárattól jobbra egy vízesés egy kis medencébe ömlött. Virágok úsztak a víz felszínén és halk zene hallatszott a teremben, majd egyre hangosabban szólt. Fiatal lányok csoportja lépett a terembe, akiket egy ezüsthajú gyönyörű nő követet, bőre hófehér, szeme aranyszínben ragyogott akár csak Sesshoumarunak. A ruhája ezüst és kék színekből állt, a hajába kristályból készült díszek voltak tűzve, olyan hatást keltve mintha ragyogna. Ajka ezüstös-kéken csillogott. Homlokán egy hold alakú jel volt. Fellibbent az emelvényre majd elnyúlt az ágyon.

Sesshoumaru az emelvény elé lépett majd fél térdre ereszkedve meghajolt az úrnő előtt.

- Lépj közelebb bátran fiam! – szólt Sesshoumaruhoz. – Légy üdvözölve!

-         Köszönöm anyám! Szépséged irigységre ingerli a holdat és a napot is!

-         Sesshoumaru! Apádra emlékeztetsz, amikor ilyeneket mondasz! Kelj fel és mondd mi járatban vagy.

-         Mondd el kérlek, apám miért nem hagyta én rám a Tessaigát, és miért a korcs öcsémre?

-         Sesshoumaru! – hangja bánatosan búgott. – Mert apátok mindkettőtöket nagyon szeretett.

-         De Inuyasha kezébe nem illő a Tessaiga! –vágott vissza Sesshoumaru.

-         Az sem illő, hogy apád bezárt engem ebbe a palotába! Én mégsem haragszom rá, vagy rátok, pedig lenne rá okom. Apád bölcs volt, és ha haragszol is, azért mert egy halandót szeretett, ne felejtsd el, hogy utolsó leheletéig óvott mindkettőtöket.

-         Gyenge volt! Elgyengítette a szerelem…

-         Ne merészeld apádat gyalázni Sesshoumaru! Most tiszteletet tanulsz! Elkanászodtál az utóbbi időben, úgy látom!

Az úrnő hirtelen átváltozott hatalmas karcsú fehér kutyaszellemé és lecsapta Sesshoumarut az emelvényről.

Puha léptekkel lesétált az emelvényről és felkapta Sesshoumarut és a falhoz vágta, majd oda ugrott megrázta és újból a falhoz vágta, ezt folytatta egy ideig és mikor már Sesshoumaru nem mozdult, abbahagyta a dolgot. Visszaváltozott azzá a gyönyörű nővé, aki előtte volt.

Gyengéden karjába vette, majd felvitte az ágyra, és ráfektette.

-         Most pihenj Sesshoumaru! Holnap majd folytatjuk a beszélgetést.

-         Köszönöm, hogy emlékeztetsz, a jó modorra anyám! – majd beleájult a párnákba.

-         Ó! Fiam! – az úrnő némán könnyezett.

Másnap reggel miután Sesshoumaru felébredt, az anyját látta fürdőzni a medencében.

Nem értette, hogy hagyhatta el az apja ezt a tökéletes asszonyt, egy halandóért.

Az úrnő kecsesen kilibbent a partra, és a szolgálók gyorsan felöltöztették.

-         Látom, felébredtél! Hogy érzed magad? – kérdezte az úrnő.

-         Köszönöm anyám, jól!- mondta, bár minden tagja sajgott, de soha nem ismerte volna el.

-         Ne firtasd apád szándékait fiam, bár ha gondolkodnál, és nem hagynád, hogy elvakítson a gyűlölet, tudhatnád miért döntött így… Inuyasha, apád része, ugyan úgy, mint te. Apátok soha nem hagyná, hogy elpusztítsátok egymást… Nem mondom, hogy bennem soha nem volt gyűlölet a másik asszony iránt, de mit értem el vele?

-         Nem volt joga bezárni téged ide! – suttogta maga elé.

-         Az volt a legjobb dolog, amit csak tehetett, hiszen szeretett engem, de amikor a mifajtánknak elveszi az eszét a düh, a bánat, a keserűség, képesek vagyunk az egész világot felperzselni… Ne okold Inuyashát semmiért, nem az ő hibája, ami történt.

-         De a halandók gyöngék anyám és ő folyton pátyolgatja őket…

-         Ó igen, a halandók…Ki az a kislány a sziklafal előtt?

-         Ő… Rin, megölték a farkasok, de én felélesztettem…

-         Apád kardja, ami megszólított téged fiam ugye? 

Sesshoumaru elnézett anyja mellett és nem szólt semmit.

-         Adok egy ajándékot neked fiam! – elővett a ruhájából egy fehéren csillogó kristálygömböt, kezébe fogta, és forgatni kezdte. A kristály áttetsző lett, majd teljesen kitisztult.

-         Nézz bele fiam és megtudod, a múltat, a jelent, a jövőt, hogy ki merre jár, ez nagy előnyt az ellenségeiddel szemben.

-         Köszönöm Anyám! – az anyja szavai elgondolkodtatták, Inuyasha meglehetősen indulatos és ezt eddig a halandó vérének tulajdonította, de az hogy a saját anyja is elvesztheti a fejét fel sem merült benne. Inuyasha szintén ragaszkodik egy halandó lányhoz, akár az apjuk. Vajon ő kihez hasonlít jobban?

Sesshoumaru felkelt és elbúcsúzott anyjától. Amint a kijárat felé közeledett meghallotta a kinti világ hangjait. Meghallotta, hogy Rin megint bosszantja Yakent és hogy Aunt a sárkány morogva, óvja a kislányt. Különös érzések kavarogtak benne. Tudta, hogy valamiért kötődik a kislányhoz, hogy óvnia kell. Majd meghallotta a sikolyt!

Villámgyorsan kint termett a párkányon és elkezdte keresni a kislányt, a közeli erdőben volt, hallotta és érezte a szagát is, és érezte a vér szagát is…

Rin rohant a fák között a sárkány felé nyomában a hatalmas vadkanokkal, három óriásira nőtt vadkan, habzó szájjal loholt mögötte és már szinte elérték a kislányt, mikor a semmiből lecsapott egy villámszerű valami, és az egyik vadkan kettévált. Sesshoumaru felkapta a kislányt és elindult vele a sárkány felé, rádobta a hátára gyorsan, végignézte, nincs-e rajta valami sérülés, de csak a karja vérzett egy kicsit, majd így szólt:

-         Aunt vidd innét Rint messzebbre, én mindjárt jövök… Rin szereted a disznósültet?

-         Mi? Igen Sesshoumara-sama!!- mondta ijedten a kislány, szorosan kapaszkodva a sárkány nyakába.

Miután a sárkány felemelkedett a földről Sesshoumaru szembe fordult a két vaddal.

Energiakorbácsával feléjük csapott, de nem ijedtek meg, hanem megpróbálták becserkészni oldalról őt. Felugrott a levegőbe majd újra lecsapott az egyikre, levágva a fejét. A másik iszonyú dühbe gurult, újra és újra nekiment Sesshoumarunak, akinek épp időben sikerült félre ugrania. Az utolsó vadkan különösen nehéz eset volt, hiába csapott rá, nem pusztult el.

Végül a mérgező karmait használta, felhasította a vadkan hasfalát… az állat hatalmasat visítva elterült a földön.

-         Sesshoumaru Nagyúr! Sesshoumaru Nagyúr! Hű szolgád keres téged! Sesshoumaru…

-         Itt vagyok Yaken! Hát te miért nem vigyáztál Rinre? – fenyegetően elindul felé.

-         Sesshoumaru Nagyúr kegyelmezz! Ez az oktalan jószág elbitangolt az erdőbe.. és nem figyelhetek mindig rá, hiszen nekem téged kell várni Nagyuram!!!

Sesshoumaru felrúgta Yakent majd nyugodt, szinte suttogó hangon megszólalt:

-         Ez volt az utolsó eset Yaken amikor, megbocsátom a baklövésed!  A távollétemben a te felelősséged vigyázni Rinre! Ha csak egy haja szála is meggörbül, imádkozz gyors halálért! Megértetted?

-         Igen Nagyuram!!! Megértettem!

-         – az az ostoba kölyök fogja egyszer a vesztemet okozni! Hát már csak erre vagyok jó, dajkának? –gondolta magában Yaken

-         Helyes akkor most viszek neki húst. Ma büntetésből te készítesz vacsorát neki Yaken,!– feldobta az egyik állatot a vállára és elindult.

-         Vajon most mit tehet Inuyasha? – gondolta Sesshoumaru, - Este megnézem a gömbben.

Rin boldogan szaladt eléjük, hosszasan átölelte Sesshoumarut.

-         Tudtam, hogy vigyázol rám Sesshoumaru-sama!

-         Ígérd meg, hogy többé nem mész el úgy, hogy nincs valaki a közeledben! Legalább Yakent vidd magaddal, alantas kis féreg, de tud rád vigyázni.

-         Aggódtál értem Sesshoumaru-sama? – hatalmasra nyitotta szemeit Rin.

-         Gyere Rin hoztam neked malacot… Yaken elkészíti neked.- váltott témát Sesshoumaru.

-         Köszönöm Sesshoumaru-sama! – boldogan ugrándozott előtte.

Este, mikor már mindenki elaludt, Sesshoumaru elővette anyja ajándékát és belenézett a gömbbe. Meglátta Inuyashát, ahogy a tűz mellett ül és figyeli, hogy alszik a lány, akit szeret…