A hold ezüstösen ragyogott az esti égbolton. A szél halkan
suhogott a fák közt, ám a lágy, szelíd morajlást nem
természetes erő okozta. Egy kis forgószél suhant el az
erdőbe, körülötte vérfagyasztó vonyítás zengett fájdalmas
kórusként. Egy fiú fürdött a furcsa szélben, mely hullámzott
erős teste körül.
Kouga megállt. Zihállt, torkából csalódottan sziszegett a
levegő:
-Naraku...
Izmos kezéről patakzotta vér. Megnyalta magát, majd vörös
sebű farkasaira pillantott bánatos, kék szemeivel. Az egyik
állat odasimult lábához, és megnyalta Kouga egyik sebét,
miből szaporán bugyogott a vér. A farkasfiú elmosolygott:
-Csak a csatát nyerte meg, de a háborút nem.
Hirtelen zaj hallatszott a bozótból. Kouga izmai
megfeszültek, bár ösztönei súgták, hogy nincs mitől
tartania. Valami csillogott a fák közt. Egy gyönyörűséges,
zöldes szempár volt, ami végigmérte a fiú minden, számára
szépséges domborulatját, majd mikor kiélvezte a látványt,
amit a felső, mezíttelen test nyújtott neki, mert Kouga a
folyóban akarta lemosni magáról a vért, előbukkant a
tulajdonosa is. Egy fiatal, szépséges lány volt. Vöröses
haja meglobogott a langyos szélben. Szemei még mindig
ragyogtak,de mosolytalan ajkai mögül csak egy zavarodott
szó jött elő:
-Kouga...
-Ayame? Mióta követsz engem?
-Nem követtelek. Éreztem a vér szagát, és a tiédet.
Megijedtem...
-Miattam ne aggódj.
-Hol van Kagome?
-Kagome? Mit keresne ő itt?
-Ő a te asszonyod, nem igaz?
-De igen.- válaszolta furcsa hanglejtéssel Kouga, amelybe
egy kis kétely, mégis erős határozottság vegyült.
-Akkor miért nincs veled?
Kouga erre nem tudott válaszolni. Némán meredt vissza a
lányra. Ayame zöldes szemeit a földre vetette, mert kissé
zavarban volt, hogy szerelme, a nagy Kouga előtte áll
félmeztelenül, de a vágy, hogy újra lássa a kívánatos
testet, legyőzte benne a szégyent és újra rámeredt a fiúra:
-Miért nem keresel valaki mást? Miért kergetsz álmokat?
Miért nem akarod bevallani magadnak, hogy ő nem szeret
téged?-azzal egy könny buggyant elő derengő szemeiből.
Kouga nem tudott válaszolni. Most ő sütötte le tekintetét,
de amint pár perc, fájdalmas szünet után Ayame újra
megszólalt újra rá kellett néznie a lányra. Nem bírta
elviselni a földre hulló könnyek látványát, igaz, amint
belemélyedt az őtet csodáló tekintetbe, a forrásukat látta
meg. Az egyik, dagadó könnyben saját arca tükröződött,
saját, derengő arca, miről mégiscsak valami melegség áradt a
lány iránt, mert Ayame minden egyes szava megbénította.
Minden egyes hang hatalmas érzelemviharként omlott rá. Ayame
állt, majd közelebb lépett Kougához:
-De nem vagy egyedül...Én is csak egy álmot kergetek. Egy
álmot, hogy veled lehessek.
Kouga szemei is derengeni kezdtek, de büszkeségből egy
könnyet sem engedtek.A fiú már nem bírta elviselni a lány
fájdalmát. Ruháit felvette a földről, majd elindult Ayame
felé. Elsétált mellette...Kouga hallotta, amint Ayame
könnyei megkoppannak a part kövein.
-Ayame...Nem akarok neked fájdalmat okozni. Azt akarom, hogy
boldog légy. Szép lány vagy. Bár, másként történt volna az
egész...De a szívem már másé. Ezt meg kell értened. Szeretem
Kagomét.
-Kouga?
A fiú megfordult. Néhány percre elvakították Ayame könnyei:
-Megértem Kouga, megértem, hogy másé a szíved. Az enyém a
tied. Sosem fogom feladni...Azt akarom, hogy tudd, bármi is
törénjék, tudd Koga, én SZERETLEK téged, és melletted fogok
állni, ha kell barátként, de tudd, rám mindig számíthatsz,
mindig lesz hely a szívemben a számodra.
Kouga becsukta a szemeit. Nem akart sírni. Utána sarkon
fordult, de Ayame újra megszólalt:
-Kouga.
A fiú megállt. Érezte, ahogy a lány sejmes kezei
végigsimogatják felső testét, gyenegéden és szelíden. Mint
ha egy hangyasereg futott volna végig minden porcikáján,
Kouga megborzongott valami miatt, mert több volt Ayama
érintésében...Több volt mint puszta, kéjes vágy...Tiszta
szeretettől voltak forrók a kezei. Kouga is megsimította a
szerelmes kezet. Érezte, ahogy megborzong a lány a
viszonzott érintésre.
-Kouga, tudom, hogy a szíved másé, de kérlek, teljesítsd egy
kérésemet...-suttogta Ayame.
A kívánságot csak ketten hallották. Az ezüstös holdfényben
két árnyék volt látható, amelyek néhány pillanatra eggyé
váltak, amint Kouga izmos teste megérintette a lány szaporán
verő szívét, amely majdnem kiugrott a helyéről. Csak néhány
pillanat volt. Az egyik árnyék hirtelen egyedül maradt.
-Mindeig szeretni foglak...-suttogta Ayame.
A szél szárnyán halotta Kouga a szavakat, de nem válaszolt
rájuk.
A lány sokáig állt mozdulatlanul. Selymes haját lengette a
meleg szél, majd remegő kezeivel megérintette ajkait.
Szemeit egy pillanatra becsukta. Mikor kinyíltak ezüstös
ragyogással telt meg a levegő, amint az édes könnyek eggyé
váltak az éj csillagaival, mögöttük egy apró, mégis
érzelemdús mosollyal. Csendes szavai csitították szaporán
verő szívét:
-Szeretlek...-azzal becsukta szemeit és álmodott.
Az egészet elölről...
Újra és újra, miközben arcán ott ragyogtak az est csillagai.

Vége