Pont most…

Kagome zokogva jött át a kúton. A többiek szinte egyszerre kérdezték:

-Mi a baj??

-E-el fo-fogunk költözni.

-Mi?!?!?

-Jól hallottad el fogunk költözni.

-Mégis miért?

-Anyu Japán másik felében kapott egy jól fizető ügyvédi állást, ezért kell oda költöznünk.

-Értem.

-Inu Yasha itt a Shikon No Tama rád bízom. Azt az egy hiányzó ékkőszilánkot remélem nélkülem is megtaláljátok.

A hanyou elvette az Négy lélek szent ékkövét de nem szólt egy szót sem. Mindenki elköszönt a lánytól csak Inu Yasha volt nagyon szomorú. Kagome odasétált hozzá és megölelte majd se szó se beszéd megcsókolta. Kagome arcán patakokban folytak a könnyek de sajnos el kellett mennie.

Négy év múlva…

Kagome benevezett egy versíró pályázatra. Most volt a döntő Tokyo-ba ezért oda kellett utaznia. A lány jött sorra. Kiállt a színpadra és belekezdett a versébe:

Tél

Megint tél van, hullik a hó,

Mindent beborít a fehér takaró.

Nálam még tavasz van, esik az eső,

Ragyog a napsugár, simogat a szellő.

Míg odakinn fehérek a fák,

Nálam idebent színes még a világ.

Hiába nézem a hulló hópelyheket

Hiába kémlelem a kéklő eget.

Messze vagy tőlem hiába várlak,

Hiába szeretnék ott lenni nálad.

Meglásd, egyszer, nem is sokára,

Valóra válik az éjszaka álma!

Ott leszek veled, szorosan ölellek,

S füledbe suttogom: Nagyon szeretlek!

Kagome nyerte az első díjat, de boldogsága nem volt teljes. Még mindig tiszta szívből szerette Inu Yasha-t és a barátait sem felejtette el. Elsétált régi otthonához meglátta az Ezeréves Szent fát majd a Csontok Kútját. Lassan odament a kúthoz és föléhajolt. Hirtelen elvesztette az egyensúlyát és beleesett. Csodálkozott hogy nem ütötte meg magát. Kimászott a kútból és széles mosoly terült szét az arcán. Újra a középkori Japánban volt.  Először nem értette hogyan de nem is törődött vele. Ott állt Inu Yasha a kút mellett de a lányt nem láthatta mivel háttal állt neki. Kagome odarohant és a nyakába ugrott. Inu Yasha eddig nagyon szomorú volt de most megjelent az arcán a rég ismert mosoly. A fiú megcsókolta őt és nagyon boldog volt. Inu Yasha leült a földre Kagome pedig beleült az ölébe. A fák között megjelent négy ember. Sango és Miroku körülöttük két kisgyerek. Egyik Sango-ra a másik Miroku-ra hasonlított persze a nevük is ugyanaz volt.

-Ti? Mikor? Hogyan???

-Kagomee!!!! Hogyan jöttél vissza?

-Nem tom’ csak idejöttem, de sejtem hogy hogyan. Megvan az utolsó ékkőszilánk?

-Nincs.

-Most már megvan.

-Mégis hol?

-Hát itt.

Kagome kinyújtotta maga elé a bal kezét és meglátta a kis rózsaszín pontot. Ez volt a lehető legtisztább ékkőszilánk. Elkérte Inu Yasha-tól a többit és hozzácsatolta. Az ékkő újra teljes volt de megjelent Kikyou.

-Te mit akarsz itt?

Kagome-ban újraéledt a Kikyou iránt érzett gyűlölete.

-Tűnj el ha nem akarsz meghalni!

-Eszem ágában sincs Inu Yasha nélkül elmenni!

Kilőtt egy nyilat Kagome felé de ő könnyűszerrel elkapta.

-Megbánod még az előbbi kijelentésedet!

Kagome kilőtte azt a nyilat amit az előbb elkapott. Kikyou-val a saját nyila végzett.

-Inu Yasha nem a te tulajdonod ő szabadon dönt! Szabad szellem.

Kikyou végre meghalt és nem álhatott Inu Yasha és Kagome szerelme közé semmi az ég világon.

              The End