A Szamuráj.

  A kis csapat kiért az erdőből és egy falu felé vette az irányt.

A reggeli napsütésben Shippo lepkéket kergetett az úton Kirarával, Miroku és Inuyasha pedig szótlanul követték a lányokat, akik önfeledten nevetgéltek az előző esti vacsora emlékein.

Sango: - Emlékszel Kagome, milyen arcot vágott tegnap este Miroku amikor beleharapott a csípős paprikába? – Sangóból újra eltört a nevetés.

Kagome: - Igen! Szépen lilult a feje, na és Inuyasha? Az ő enyhe zöld ábrázata? - majd leesett a kerékpárjáról annyira nevet.                                                                 

Inuyasha: - Nem értem mi nevetgélni való van más ember nyomorán? Nem tudtam, hogy ennyire csípős! – sértődötten félre néz.

Miroku: - Hagyd rájuk Inuyasha, nem tudhatod, mit hoz a jövő… - cinkosan barátjára kacsintott. – Lehet, hogy egyszer mi nevetünk rajtuk!

Beértek a faluba, ahol az emberek zavartan néztek rájuk és összesúgtak a hátunk mögött.

Falusiak: - Nézzétek az idegeneket! Két hajadon is van közöttük, hátha vége lesz a szenvedésünknek… Kapjuk el őket!!

Körül fogták az utazókat.  Shippo a lehető legközelebb bújt Kirarához.

Majd előlépett a falu vezetője így szólt: - Kik vagytok, Nem tudjátok, hogy ez a föld kié?

Kagome: Az én nevem Kagome, a barátaim: Sango, Miroku, Shippo és Inuyasha.

Vezető: Az nem egy félszellem?

Inuyasha: Közöd hozzá vénember?  És különben is hogy hívnak?

Kagome: csak enni szeretnénk és egy kicsit felfrissülni, nincs a faluban egy fogadó?

Vezető: A nevem Muromo, és most velem jöttök az uramhoz.

Miroku: Ki a te urad? – akit egyre jobban idegesített a közelebb nyomuló tömeg.

Muromo: Az én uram a nagy tiszteletre méltó Jokawasi család sarja, Kawagura!

Sango: - Mi? Hisz őt ismerem! Apámmal már dolgoztunk nála, illetve az apjának. Kedves, jólelkű, talán segíteni is tud… és nagyon jóképű – hirtelen elpirult.

Inuyasha: - Nem ijedek meg egy közönséges halandótól! –dölyfösen fölkapja a fejét.

Muromo: - Majd fogsz! Majd fogsz… – dünnyögte magának a bajusza alatt.

Elindultak a falu fölött lévő dombtetőre, ahol Jokawasi vára állt. A kapuban lévő őrök megállították a csapatot.

Őr 1:- Kik ezek az emberek Muromo? Ma nem zavarhatod urunkat!

Muromo: - Az egyikük egy félszellem és amint láthatod, van közöttük két hajadon is…

Őr 2: - Szólni kéne urunknak, itt várjatok, mindjárt jövök! – azzal elindult át az udvaron.

Miroku: - Nem illendő egy szerzetest a kapuban váratni, egyébként furcsa felhőket látok gyülekezni a palota fölött, méltányos árért, szívesen elűzzük a szellemeket…

Őr 1: - Uram nincs rászorulva a te varázslataidra! Hatalmasabb erőket ural mit te felfogni, tudnál…

A másik őr sietve visszatér.

Őr 2: - Gyertek, kövessetek, te nem Muromo!

Muromo: - de engedd meg uram, hogy hagy beszélhessek urunkkal…

Őr 1: - Nem halottad a parancsot? Kotródj haza vénember, amíg megvan a fejed! – azzal becsukta a kaput az öreg előtt.

  A palota udvara tökéletesen tiszta volt, gyönyörű sziklakerttel a nyugati oldalán és kis patakkal a közepén, amin egy kecses híd ívelt át. Majd a belső udvarra értek, ami füves volt és itt-ott, egy szépen metszett cserje törte meg az amúgy rendezett belsőteret. Az udvar keleti oldalán kinyílt a verandára nyíló sodzsi, és kilépett egy magas karcsú fiatal nemes.

Mélykék kimonóját, apró arany minták díszítették, alsó kimonója vakítóan fehér volt. Övébe két tigrisekkel díszített kard volt betűzve. Mélyzöld szemei szinte átszúrták a társaságot.

Arcáról nem lehetet leolvasni semmilyen érzelmet, olyan volt, mint egy tökéletes szobor.

Határozott mozdulattal intett testőreinek, akik elfoglalták helyüket körülötte, majd leült.

Az őr, aki bevezette őket az udvarra, térdre borult ura előtt és fejét a földnek érintette.

Őr 2: - Uram, ezek azok az idegenek, akiket Muromo idehozott.

Kawagura végig nézett a társaságon és szeme megakadt Sangón.

Kawagura: - Téged ismerlek te lány, jöjj közelebb és mondd mi járatban vagy!

Sango: - Uram! A nevem Sango és megtisztelő, hogy emlékszel rám!

Kawagura: - Apád a szellemirtó. Hogy van ő?

Sango: - Sajnos már nem él, uram! –szeme könnybe lábadt, ahogy az emlékek megrohanják.

Kawagura: - Részvétem a veszteségért, apád derék ember volt! Ezért nem értem, mit keresel egy ilyen korcs társaságában! Nem a te, feladatod lenne elpusztítani?– szeme Inuyashára szegeződött. Átható mély tekintetében vad gyűlölet tombolt.

Inuyasha: - Gondold meg, mit beszélsz halandó! – és keze a Tessaigara csúszott.

Kawagura:- Á! A híres Tessaiga. – nyugodt mozdulattal kinyújtotta karját Inuyasha felé és kard átrepült az udvaron, és a kezében siklott.

Inuyasha: - Mi, mi történt? Hogy lehetséges ez? – hitetlenkedve bámult az üres kardhüvelyre, majd a palota urára.

Inuyasha: - Ki vagy te? Mert nem közönséges ember, az biztos! – de nem is szellem, mert annak érezném a szagát.

Inuyasha: - Kagome! Nézd meg van-e benne ékkőszilánk! – csak attól lehet ilyen ereje.

Kagome: - Nincs! Nem látok egyet sem! – nem értette, miként lehetséges, hogy mégis ilyen erő birtokában van a szamuráj, ékkőszilánk nélkül.

Mindenki döbbenten bámul Kagoméra.

Miroku: - Mi? Akkor hogy lehet…?

Kawagura: - Ne erőlködjetek azzal, hogy magyarázatot találtok rá! – elmosolyodott, de a mosolya hideg volt és barátságtalan.

Inuyasha: - Sebaj, akkor a Tessaiga nélkül győzlek le! Úgy is rám fér a gyakorlás! –felugrik a levegőbe és Kawagurára támad.

Abban a pillanatban a testőrök, felpattannak a helyükről és uruk elé állnak, majd a társaság többi tagját veszik célba, ki nyíllal, ki karddal.

Kawagura: - Vissza mindenki a helyére! – szavai, mint ostor csapnak végig az emberein és ők jó kutyához méltón visszakoznak. – Egy ilyen korccsal magam is elbánok…

Inuyasha: - Vasromboló lélekrabló!!! – azzal neki ugrott ellenfelének. Kawagura kezében feléledt a Tessaiga.

Kagome:- Inuyasha NE!!! Meg fog ölni!!! – életében először úgy érezte, Inuyashának esélye sincs, a győzelemre.

Sango macskaügyességgel vágott a két harcos közé, két karját széttárva, testével fedezve Inuyashát.

Sango: - Kérlek, uram!  Ne harcoljatok! Inuyasha nem árt az embereknek, hanem inkább segíti őket! – könyörgött Kawagurának.

Inuyasha: - Ne szólj bele Sango! – keze dühösen ökölbe szorul.

Kawagura: - Neked kell a legjobban tudnod Sango, hogy a szellemek megbízhatatlanok, és nem ismernek kegyelmet, akkor miért lennék én irgalmas? Mitől lenne ő más, mint a többi?

Kagome: - Mert… mert szeret engem, és megvéd mindentől! Legalábbis eddig megvédett…

Inuyasha: - he? EZT MOST MINEK MONDOD??? – határozottan idegesé vált, és most már inkább Kagome felé fordul, de félszemét még mindig Kawagurán tartja.

Kagome sértődötten elfordul.

Kagome: Én csak segíteni akartam!!! – mondja ugyanolyan dühösen.

Kawagura érdeklődve figyeli az eseményeket, majd megszólal:

-         Szóval ez egy kedves szellem? Érdekes…

Majd ledobja a Tessaigát Inuyasha elé.

Kawagura: - Jobban is vigyázhatnál az örökségedre Inuyasha… és van még mit gyakorolni a stílusodon is! – majd hátat fordított a társaságnak és visszament a házba.

Mindenki értetlenül állt. Majd Inuyasha felvette a kardját a földről.

Inuyasha: - Elárulnátok nekem, hogy ezt miért tettétek? – fordult a két lány felé.

Sango: - Mert ő jó ember, csak előítéletei vannak, de végül is életben hagyott, nem? Ez a lényeg.

Inuyasha: - Nem szorulok a védelmedre! Sem az ő könyörületére!

Kagome: - De Inuyasha! Fogalmunk sincs, honnan van ekkora ereje!!! – közben kétségbe esve nézett Mirokura, hogy segítsen.

Miroku: - Igaza van Kagoménak! Sajnos úgy néz ki, nem sok esélyed lenne ellene.

Inuyasha: - Mi? Hát már te is kezded?

Miroku: - Gondolkozz! Elvette a kardodat és még működött is neki!!

Kagome: - Vajon, mitől ilyen erős?

Inuyasha: - NEM ÉRDEKEL!!!

Kawagura: - Pedig jobban tennéd, ha érdekelne… - és kilépett a verandára újra.

Intett a szolgálóknak, akik friss innivalót és élelmet hoztak, majd gusztusosan tálalták uruk előtt. A bőségtál látványára mindenkinek elindult a nyála a társaságban…

Kawagura intett nekik, hogy foglaljanak helyet.

Kawagura: - Apám, sajnos nem sokkal a távozásotok után hunyt el egy nagyon gonosz szellem végzett vele, a neve Naraku. – szólt Sangonak.

- Még gyermek voltam, mikor az udvarunkba érkezett egy szerzetes Tibetből. Ő tanította meg, miként használjam a szellemi energiáimat a lehető legjobban.

Miroku: - A szellemi energiádat? De hisz ez lehetetlen!!

Kawagura: - Mint ahogy az is, hogy egy lyuk a tenyereden beszippantson mindent…

Miroku: - Honnan tudsz… te erről?

Kawagura: - Gondolod, csak úgy hagytam, hogy apám gyilkosa eltűnjön, és nem kerestettem, nem tudtam meg mindent, amit csak lehet róla? Mindent tudok rólatok… sajnálom Sango. – nézett a lányra.

Inuyasha: - Nem értem, ha nincs nála ékkőszilánk miért ölte meg Naraku az apját, és ha neked ekkora erőd van, miért nem védted meg őt?

Kawagura a szoba felé mutatott, ahonnan az előbb kilépet, és egy oltárra, amin egy fényes korong volt kiállítva.

Kawagura: - A családunk birtokában van egy ősi amulettnek, mely képes gyógyítani, még a legsúlyosabb esetekben is. Azt akarta megszerezni, de amikor hozzáért az amulett megváltozott. Elvesztette gyógyerejét, így számára értéktelenné vált és az embereken sem tudunk segíteni többet. A mesterem szerint csak a kiválasztott szűz érintésével nyeri vissza hatalmát. Sok hajadon próbálkozott eddig, sajnos hasztalan…

Ennek már két éve.

Amikor Naraku itt járt, engem elhívtak, mert szellemek támadtak a falura.

Miroku: - Naraku szokásos trükkje. Hol van a mestered?

Kawagura: - Ő elvégezte a feladatát és visszatért a kolostorába.

Shippo: - Szerintem meg kéne érintenetek az amulettet! – fordult a lányok felé.

Inuyasha: - Csak lassan! Mi történt a hajadonokkal, akik megérintették az amulettet?

Kawagura lehajtotta a fejét, majd lassan válaszolt: - Elporladtak abban a pillanatban, ahogy a kezük megérintette az amulettet.

Inuyasha: - Nem kockáztatom meg, hogy Kagoménak baja essék!!!

Miroku: - Na és Sango?

Inuyasha: - Természetesen őt sem… izé… tudod…

Sango: - Milyen szerencse, hogy döntenek a fejünk felett!!!

Inuyasha és Miroku: - MI??? Csak nem akarsz hozzáérni????

Sango hirtelen felpattant és az amuletthez rohant mielőtt bárki megállíthatta volna. Majd kezébe vette az amulettet. Miroku és Kawagura rohantak hozzá de már késő volt…

Vakító fényesség áradt szét a teremben, ami örvényleni kezdett Sango körül, aki végül elveszett a fényességben… majd teljes sötétség, annyira hogy még az orrukig sem láttak.

Miroku térdre hullott és zokogni kezdett, Kawagura a vállára tette a kezét.

Kagome Inuyashához bújt és sírni kezdett, Inuyasha egész testében reszketett.

Miroku: -NE ÉRJ HOZZÁM, AZ EGÉSZ A TE HIBÁD!!!! MEGÖLLEK!!! –üvöltötte fájdalmában, Kawagura torkának ugrott, de az oldalt lépett és Miroku hasra vágódott.

Kawagura rálépett Miroku nyakára.

Kawagura: - Sajnálom Sangot, hidd el, de neki meg kellett próbálnia és ezt ő is tudta…

Egy hatalmas fénygömb jelent meg a terem közepén és kilépett belőle Sango kezében a csillogó amulettel.

Sango: - Itt van az amulett. Sikerült lenyugtatni a lelkét. Most már újra gyógyítani fog.

Kawagura: - Hogy köszönjem meg, amit tettél Sango!

Sango: - Kezdetnek megteszi, ha leállsz Miroku nyakáról…

Kawagura: - Ó! Bocsánat! Persze!

Miroku felugrott a földről és magához ölelte Sangót.

Miroku: - Hogy teheted ezt, mondd?  Hogy lehetsz ilyen őrült?

Sango: - ELENGEDNÉD A FENEKEMET?!!!! – majd egy lendületes pofont nyomott Miroku arcára, és sértődötten elvonult.

Kagome: - Olyan boldog vagyok, hogy Sango túlélte, utána megyek. - gyorsan barátnője után sietett.

Kawagura: - Azt hiszem, kedvel téged… - mondta Mirokunak.

Inuyasha szótlanul figyelte őket és egyszerre volt boldog, és szomorú. Boldog volt, mert Sangonak sikerült az amulettet megbékíteni és szégyellte, hogy hálás volt azért, hogy nem Kagome érintette meg azt.

Shippo: - Végül is minden jó, ha jó a vége nem…? - kérdezte Inuyashától.

Inuyasha: - Igen, de ez most nem rajtunk múlott, menjünk aludni…

Másnap reggel a kis csapat útra készen állt, Kawagura ellátta őket élelemmel és felszereléssel és már csak a búcsú pillanata volt hátra.

Kawagura: - Jöjjetek bármikor, házam mindig nyitva áll előtettek barátaim! De ne lepődjetek meg, ha utatok során esetleg összefutnánk valahol… Sango fogadd ezt a tört hálám jeléül. – átnyújtott neki egy tigrissel díszített tőrt. – Ez a házam jelképe…

Sango: - Köszönöm Nagyuram! – meghajolt Kawagura felé és elindultak.

Miroku szótlanul baktatott Sango mellett, majd hirtelen megszólalt.

Miroku: - Honnan tudtad, hogy nem lesz bajod? Tudod, amikor azt hittem meghaltál… én…

Sango: - A nagyapám mesélt egy ilyen történetet, gyerekkoromban… onnan tudtam, mit kell tennem.

Miroku rámosolygott a lányra és tovább sétáltak, hogy beérjék a többieket… hiszen még hosszú út állt előttük.