Fél év telt el azóta, hogy Kikyou, miután megpróbálta megölni Kagome-t, végleg távozott az élők világából Inuyasha kérésére. A kis csapat folytatta az ékkőszilánkok keresését, de abból már csak az a kettő hiányzott, ami Kouga-nál volt. Sango egy fa alatt ült, és szomorúan nézett maga elé. Még mindig élénken élt benne az emlék, amikor megölte az öccsét.

-         Soha sem feledem azt a napot, amikor Kohakou ellen kellett harcolnunk. – gondolta Sango – Nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz. Hogy voltam erre képes? Istenem, megöltem a saját öcsémet!! – fakadt ki keserűen a lány.

-         Ne magadat okold Sango! – szólt Kagome, aki mindvégig figyelte a lányt. – Kohakou nem volt önmaga, és önként halt meg. Harcolt Naraku ellen. Ha te ne végzel vele, akkor az az  átkozott Naraku tette volna ezt meg. Az öcséd akarta így. Kérlek szépen, szedd össze magad, és próbáld meg túltenni magad ezen. – ölelte át barátnőjét Kagome.

-         Jaj, Kagome! Lehetetlent kérsz tőlem! Hogy felejthetném el, ami történt. Te hogy éreznéd magad, ha végezned kellene a testvéreddel? – Sango ránézett Kagome-ra. Szeméből patakokban folyt a könny. – Kohakou az öcsém volt, bármit is tett, akkor is az öcsém volt, nem bírtam őt gyűlölni. Csak magamat bírom. Az én hibám ami történt!

Kagome nem tudott mit felelni. Meg tudta érteni, amit Sango érzett. Hiszen neki is ott volt Sota. Kagome szorosan átölelt Sango-t.

-         Kagome, annyira sajnálom, hogy már megint miattam kellett megállnunk. Inuyasha már biztosan menni akar. Hiszen ő is tudja, hogy már csak a Kouga-nál lévő szilánkok hiányoznak.

-         Ne is törődj vele Sango. Majd akkor megyünk, ha már teljesen rendbe jöttél.

-         Nem, nekem is jót tesz, ha nem emésztem magam tovább, hanem lefoglalom magamat, miközben az ékkőszilánkokat keressük.

-         Sango, biztos, hogy ezt akarod? – Inuyasha és Miroku jöttek feléjük. Inuyasha mélyen együtt érzett a lánnyal, tudta, milyen fájdalmas, amikor az ember egy családtagját veszíti el. Hiszen neki nem volt már se anyja, se apja. – Biztos, hogy el akarsz indulni?

-         Igen Inuyasha, biztos. Jobb lesz így, hidd el.

-         Hát akkor- szólt Miroku – nincs más hátra, minthogy elinduljunk megkeresni Kouga-t.

-         Ha megtalálom azt a koszos farkast, akkor én…

-         Inuyasha!- emelte fel a hangját rosszallóan Kagome – Ígérd meg, hogy nem fogod megölni Kouga-t. Kérlek szépen, legalább értem tedd meg!

-         Rendben van, megígérem, de ne hidd, hogy kesztyűs kézzel fogok vele bánni. Hiszen önszántából úgy sem fog lemondani az ékkőszilánkokról.

-         Nem azt kérem, hogy szép szóval kérd el tőle, csak azt, hogy ne öld meg. – Kagome ránézett Inuyasha-ra, majd adott egy puszit az arcára, amibe mind a ketten belepirultak.

Hiába vallották be egymásnak az érzelmeiket, amikor Kagome haldoklott, még nem csókolták meg egymást, s továbbra is sokat veszekedtek. Csupán a pillantásuk volt más. A szerelmes tekintet, amivel egymásra néztek.

A csapat felkerekedett, hogy megkeressék Kouga-t. Már napok óta gyalogoltak sikertelenül, amikor egy ismerős alakba botlottak. Shippou volt az, aki már régen kivált a csapatból, mert úgy érezte, hogy már felnőtt, és önálló életre van szüksége. De mindezek ellenére boldogan ugrott Kagome nyakába.

-         El sem merem hinni, hogy újra találkozunk. Már nagyon hiányoztatok nekem. – Shippou nagyon örült, hogy viszont láthatja a barátait.

       - Mi is örülünk neked, de most sajnos nem érünk rá, Kouga-t keressük, mert már csak azok a szilánkok hiányoznak a Szent Ékkőből, amik nála vannak.

- Hogy? Kouga-t keresitek?! És én még azt hittem, hogy miattam jöttetek el ide. – sopánkodott a rókaszellem, aki mióta elváltak jelentős változáson esett át. Megkomolyodott, és a külseje is megváltozott. Már nem az a kedves kis kölyök volt, hanem egy igazi komoly rókaszellem.

-         Jaj, Shippou, ne légy már ennyire gyerekes, inkább azonnal mond meg, hogy merre találjuk Kouga-t! – Inuyasha kezdte elveszíteni a türelmét, bár a lelke mélyén ő is boldog volt, hogy viszont láthatja Shippou-t.

-         Jól van, jól van. Látom, Inuyasha te semmit sem változtál!- csóválta rosszallóan a fejét Shippou. – Menjetek tovább észak felé, majd az erdőn túl megtaláljátok Kouga falkáját.

-         Köszönjük szépen Shippou. – mondta Kagome, és egy hatalmas puszit adott Shippou arcára.

Inuyasha-ék ismét felkerekedtek hát, hogy megkeressék Kouga-t. Az erdőn könnyen áthaladtak. Ám amint kiértek, szemben találták magukat egy csapat szellemmel, akik egy holttest mellet álltak, és sóvárogva nézték azt. Amikor közelebb értek, Inuyasha lesújtott a szellemekre a szélbordával, mire azok hamuvá lettek. De miután a szél és a por elült, iszonyatos látvány tárult a szemük elé. Kouga feküdt előttük élettelenül. Látszott a testén, hogy nagy csatát vívott a szellemekkel. Mögötte a társai feküdtek szintén holtan.

-         Vajon mi történhetett? – kérdezte Kagome, akit nagyon szíven ütött a látvány, és Inuyasha vállán zokogott.

*

Hamar választ kapott a kérdésére. Hatalmas fekete felleg jelent meg az égen, és egy pávián bőrébe öltözött alak lépett ki a felhőből. Mögötte egy magas, fekete hajú nő, és egy alacsony, fehér hajú „kislány” állt.

-         Inuyasha, látom, az ékkőszilánkokért jöttél! – szólt Naraku. – Sajnos azzal már elkéstél. – mondta, majd felemelte a karját, és Kouga élettelen testéből a Szent Ékkő szilánkjai Naraku kezébe kerültek.

-         Légy átkozott Naraku! - kiáltott fel Inuyasha. – Itt és most, küzdj meg velem! – Inuyasha előrántotta a kardját, mire az egyből átváltozott.

-         Ne légy naiv Inuyasha! Te csak egy félszellem vagy, esélyed sincs ellenem! – nevetett fel Naraku.

Kagura, aki eddig csak a háttérből figyelte az eseményeket, most előlépett, és Naraku-hoz fordult.

-         Önmagában nem lenne esélye, ez biztos. De ott van vele az a lány a Szent nyílvesszőivel. Együtt még talán arra is képesek lennének, hogy legyőzzenek minket. – suttogta Kagura. – Majd én elintézem a lányt, te foglalkozz csak Inuyasha-val. – fejezte be beszédét, majd a fehér ruhás lányhoz fordult. – Kanna, intézd el a szerzetest és a szellemirtót! – adta ki a parancsot a szélboszorkány.

Kanna nem szólt semmit, csak Sango és Miroku felé fordult, és feléjük tartotta a tükröt. De mielőtt még a lelküket elragadta volna a tükör, szerencsésen kitértek előle, és megpróbálták legyőzni Kanna-t. Eközben Inuyasha Naraku csapásait védte ki.

-         Olyan gyors. – gondolta Inuyasha. –Alig bírom kivédeni a csapásait, nemhogy megtámadjam! Így nem lehet esélyem.

Kagome segíteni akart Inuyasha-nak, de Kagura eléállt, és lesújtott rá a legyezőjével. Ám Kagome is résen volt. A nyílvesszője segítségével eltérítette a szelet. Kagura csak nevetett.

-         Ostoba kis halandó! Nem térítheted el örökké a szelet, hiszen egyszer úgyis elfogynak a nyilaid! – nézett gúnyosan Kagome-ra.

-         Ki mondta neked, hogy egész végig csak védekezni fogok?- kérdezte Kagome, és már ki is lőtt egy nyilat Kagura felé.

A boszorkány váratlanul éret a nyíl, de még ki tudott térni előle, így nem találta el teljesen, csak súrolta, de így is komoly sérülést okozott neki.

-         Ezért még drágán megfizetsz! – kiáltotta Kagura. – Pengetánc!

Igaza lett. Ezúttal célba talált a széllel, és eltalálta Kagome-t. A lány ájultan zuhant a földre.

-         Kagomee!- kiáltotta Inuyasha, és már indult is volna a lányhoz.

De Naraku kihasználta, hogy Inuyasha nem figyel rá. Egy igen súlyos csapást mért rá, amitől Inuyasha a földre esett, Kagome mellé.

-         Kagome, nem esett bajod?

-         I.. Inuyasha? Nem, csak egy kicsit váratlanul ért. De a nyilak megvédtek. De te, megsérültél?

-         Nem vészes, túlélem. Kagome! Van egy tervem. –Inuyasha halkan és gyorsan beszélt. – Így semmi esélyem Naraku ellen. A Tessaiga nem elég ellene. A kard nélkül kell harcolnom.

-         De Inuyasha..!

-         Kérlek, hadd fejezzem be! Ha a kard nélkül harcolok, egészen szellemmé változom, és lebírom győzni. Ha már legyőztem, akkor célozz rám a Szent nyílvessződdel, és ölj meg engem. Ez az egyetlen esélyünk. – fejezte be Inuyasha.

-         Nem, ezt nem teheted meg Inuyasha!! Nem, én erre nem vagyok képes. – mondta Kagome, és közben könnybe lábadt a szeme. – Soha sem tudnálak megölni!

-         Muszáj, nincs más esélyünk. – mondta Inuyasha, majd felállt, és eldobta a kardját.

Naraku értetlenül figyelte a cselekedetét.

-         Te ostoba, kard nélkül még annyi esélyed sincs, mint a kardoddal!

-         Na látod Naraku ebben nagyon, tévedsz! – kiáltotta Inuyasha, majd Naraku felé rohant.

Eközben Miroku-éknak nagy nehezen sikerült legyőzniük Kanna-t. Sango eltalálta őt a csontbumerángjával, Miroku pedig beszippantotta az örvénnyel. Indultak volna segíteni Inuyasha-éknak. De döbbenten álltak meg, amikor észrevették, hogy Inuyasha a Tessaiga nélkül harcol. Sango odarohant Kagome-hoz

-         Kagome! – kiáltotta-, Mi folyik itt? Miért harcol Inuyasha a kardja nélkül? Így nem fog átváltozni?

-         De igen, de ő pontosan ezt akarja!- kiáltotta könnyes szemmel Kagome. – Azt mondta, csak így van esélyünk Naraku ellen.

-         De, de hát ez őrültség! Ha most átváltozik, soha többé nem lesz a régi! – mondta Miroku, aki most ért oda hozzájuk.

Még Kagura is Inuyasha-t és Naraku-t figyelte. Teljesen megfeledkezett a többiekről.

Inuyasha sikeresen kivédte Naraku támadásait, még félszellemként. Aztán Naraku célba talált. Inuyasha a földre zuhant.

-         Inuyasha! – kiáltott fel Kagome.

De Inuyasha, amint elesett, már fel is kelt. Immár szellemként. Naraku értetlenül állt Inuyasha-val szemben.

-         Hogy lehet, hogy átváltozott? A vére szaga más. Olyan, mint egy igazi szellemé. – gondolkozott Naraku.

Inuyasha támadott. És sikerült neki. Naraku-t eltalálták az éles karmok. Egy kicsit leveszítette az egyensúlyát. De Inuyasha nem tétlenkedett. Újabb és újabb csapásokat mért Naraku-ra. De teljesen nem bírta legyőzni. Ekkor Kagome is bekapcsolódott a küzdelembe. Egy nyilat lőtt ki Naraku-ra. A nyíl célba talált, s Naraku meghalt. Miroku , Sango és Kagura döbbenten nézték a történteket. Mindenki meg volt lepődve, hogy Naraku nincs többé. De még jobban meg voltak lepődve azon, hogy Kagura semmit sem tett azért, hogy ez ne történjen meg. Kagura, miután felocsúdott a döbbenetből, kivette a hajából a tollat, és indulni készült.

-         Hát nem akarsz minket megölni?- kérdezte Miroku.

-         Én soha sem akartam mást, mint szabad lenni. Most, hogy Naraku nincs többé, teljesült a vágyam. Szabad vagyok! – mondta Kagura, azzal eltűnt az égben.

-         Te jó ég, Inuyasha!- kiáltott Kagome. Teljesen megfeledkeztek róla.

De Inuyasha nem csinált mást, mit állt, és fogait vicsorgatva Kagome-t nézte. Kagome lassan, és óvatosan közeledett Inuyasha felé. A szemeiben csillogtak a könnyei.

-         Ne Kagome, ne menj oda! Meg fog ölni! – mondta kórusban Miroku és Sango.

De a lány nem foglalkozott velük. Csak ment Inuyasha felé. Majd amikor odaért, megállt előtte, és a fiú szemébe nézett. Inuyasha már emelte fel a karját, hogy végezzen a lánnyal.

-         Nem vagyok képes téged megölni. – mondta, majd halványan elmosolyodott- Inuyasha, szeretlek! – mondta, majd megcsókolta.

Inuyasha először nem reagált a csókra, majd mindenki legnagyobb csodálkozására visszaváltozott.

-         Kagome – szólt Inuyasha – miért nem öltél meg? Megölhettelek volna!- nézett a lányra.

-         Mert…mert nem voltam rá képes. Csak remélni tudtam, hogy attól, hogy megcsókollak visszaváltozol.

-         Jaj, Kagome! – mondta Inuyasha, majd szorosan megölelte a lányt.

-         Hát, azt hiszem sikerült. – mondta Miroku. – A küldetésünk ezennel véget ért. A Szent Ékkő minden darabját megszereztük. – mondta, majd átnyújtotta Kagome-nak az ékkőszilánkokat.

Kagome elmosolyodott, majd a kezébe vette őket, mire azok megtisztultak, majd eggyé forrtak a többivel. A Szent Ékkő újra teljes lett.

-         Inuyasha – szólt Kagome – íme, teljes a Szent Ékkő. Ha még mindig akarod, akkor szellemmé változhatsz. Ha még mindig ez minden vágyad, akkor tessék, itt van az ékkő. – mondta a lány, majd könnyes szemmel átnyújtotta Inuyasha-nak az ékkövet.

Mindenki elcsodálkozott, amikor Inuyasha az ékkő után nyúlt. Kagome keze megremegett. De Inuyasha nem vette el a Szent Ékkövet, csupán becsukta Kagome kezét.

-         A hatalom, amire vágytam, nem ilyen volt. – mondta. – Soha sem akarok szellemmé válni. Örökre ilyen maradok. Egy félszellem.

Kagome rámosolygott Inuyasha-ra, majd ismét megcsókolta.

The End