Happy End, avagy hogyan végződhetne a sorozat

Szép nyári nap virradt a középkori Japánra. Hőseink éppen ébredezni kezdtek, amikor hatalmas robaj törte meg a csendet.

- Nekem te kellesz Inuyasha- hallatszott a robaj felől egy ismerős hang.

- Áááááááááá-kiáltotta a félszellem-ez megharapott.

-Hi-hi-hi. Már csak pár órád van hátra. Kedves Inuyasha, már beléd ültettem a halál csíráját, kezdj búcsúzkodni!!!-kiáltotta a sötét alak.

- Na várj csak te álszent, majd én jól ellátom a bajod!

Azzal Inuyasha előrántotta a Tetsusaigát és megpróbált vele lecsapni az ellenségre. De a kard vékony és erőtlen maradt, tulajdonosa pedig a földre zuhant, emberként.

- Inuyasha!- kiáltott Kagome-ezért megfizetsz te gonosz démon.

- Kagome, te vidd biztonságos helyre Inuyashát, a többit bízd ránk! Csonttörő!-ordította Sango, mert a zaj erősödött.

A fegyver telibetalálta az ellenséget, mire Miroku beszippantotta a fekete sötétséget. Az ég kitisztult, a zaj megszűnt. Minden olyan volt, mintha nem történt volna semmi sem.

- Hogy vagy Inuyasha?- rohantak oda a most már magatehetetlen fiúhoz barátai, de választ sajnos nem kaptak.

- Mi a baj Kaede anyó? Tudsz segíteni rajta?-kérdezte Kagome a könnyeivel küszködve.

- Azt hiszem nem. Ez egy olyan méreg, amelyet én nem ismerek.

- Méreg? De hogyan került ez Inuyasha testébe?-értetlenkedett Shippou.

- Mikor a zaj egyre erősödni kezdett, én hallottam kiáltani Inuyashát, de nem értettem biztosan mit mondott.-fűzte hozzá Miroku.

- Persze a szörnyeteg megharapta.

- Most mit tegyek. El fogom veszíteni Inuyashát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-fakadt sírva Kagome és kirohant a kunyhóból.

Életében először úgy érezte, hogy nem tud segíteni legjobb barátján. Lassan teltek a percek, szinte egy örökkévalóságnak tűntek, amikor Inuyasha váratlanul magához tért, de csak egy pillanatra nyitotta ki szemét. Egy hang sem jött ki a torkán, de mindenki tudta, hogy Kagomét szólítja. A lány megpróbált vidámnak tűnni, de a fiú már túl jól ismerte ahhoz, hogy elhiggye neki, hogy semmi gond.

- Ka… Ka…-akadozott.

- Ne beszélj, Inuyasha. Meg fogsz gyógyulni. Hazaviszlek az én világomba, és meggyógyítalak. Utána pedig együtt megkeressük azt, aki ezt az árnyat ellened uszította.-mire azonban Kagome mondata végére ért Inuyasha mélyen elaludt.

- Anyu, nagyapa hívjatok mentőt. Gyorsan!

- Na de mi történt kedvesem?-kérdezte nagyapa.

- Inuyashát megmérgezték, ha nem kap sürgősen valami gyógyszert, meg fog halni!-kiáltották szinte egyszerre a barátok.

- Ez Inuyasha?-bámulta meredten az öntudatlan embertestet.-de neki nem kutyafülei és fehér haja vannak?-kérdezte.

- De igen, csak a méreg hatására emberré változott.

Ekkor érkezett meg a mentő. A legközelebbi kórházba siettek a beteggel és azonnal megvizsgálták. Kiderült, hogy a méreg nem volt más, mint tömény sósav és hypo keveréke.

- Ha tényleg ember lenne, nem élte volna túl!

Teltek-múltak a napok. Inuyasha állapota lassan javulni kezdett. Olyan jól lett, hogy kikerült az intenzív osztályról és saját kórtermet kapott. A középkoriak felváltva őrködtek mellette, az egyetlen, aki egy percre sem mozdult, az Kagome volt.

Pár hét elteltével az Inuyasha kiengedése előtti éjszakán egy alak mászott ki a Szent kútból. Nem más volt, mint Kagura, a szélboszorkány. ’Szóval ez az a híres újkor, amiről Naraku beszélt! Ah, most mégsem nézelődhetek, meg kell ölnöm Inuyashát. De várjunk csak, hogyan jutottam át a kúton ilyen könnyen? Mindegy, elvégzem a dolgom, megszerzem az ékkőszilánkokat, és meg sem állok Narakuig, talán a jól végzett munkáért cserébe visszajöhetek ide.’-gondolta, és jól elrejtőzött a Szent Fa ágai között.

- Már sokkal jobban vagyok!-lelkendezett Inuyasha, mikor meglátta az orvost az utolsó injekciós tűvel a kezében.

- Na, megértem kedves beteg, hogy sokkal jobban van, de ez azért még elengedhetetlen a teljes gyógyuláshoz. És ne feledje, csak semmi izgalom, felesleges idegeskedés további egy hónapon át!

- Egy teljes hónapon át?-ismételte a még mindig ember Inuyasha.

- Természetesen. Írtam Önnek egy beutalót az egyik falusi szanatóriumunkba, ahol nyugodt körülmények között töltheti ezt a pár napot. Persze a kedves menyasszonyát és a barátait is magával viheti. És semmi ellenkezés!-szólt szigorúan az orvos és egyet kacsintott Kagoméra, aki nem tudta leplezni, hogy elpirult a menyasszony szó hallatán.

- Tehát még egy hónap és minden rendben lesz doktor?-érdeklődött Sango, aki az előző beszélgetést nem igazán értette.

- Így van kisasszony, egy hónap múlva ilyenkor egy újra bivalyerős fiatalemberrel lesz szerencsém találkozni, addig is, viszlát, és kellemes pihenést. Ah, majd’ elfelejtettem a szanatórium címét a kis hölgynek adtam, már ma várják magukat. Ha nincs ellenükre egy mentő, elszállítja Önöket.-és már ki is ment a szobából.

- Viszlát és köszönet mindenért!-kiáltotta Miroku az orvos után, aki egy legyintéssel jelezte, hogy neki ez a dolga.

- Még egy teljes hónapig nem kereshetem meg azt az álnokot.-ordítozott Inuyasha, de amint Kagoméra nézett, elszégyellte magát.

- Most pedig induljunk, a mentő vár minket!

- De milyen ruhákat viszünk magunkkal?

- Ne aggódjatok, anyukámék már mindent elintéztek. Vásároltak ruhát a két fiúnak, te pedig Sango hordhatod az én ruháimat is.-adta meg a választ Kagome.

A falu csodálatos helyen feküdt. Egy völgyben, körülvéve csodálatos hegyekkel, kék ormokkal, vízesésekkel. A csapatnak nagyon tetszett a táj, de Inuyasha elég nehezen viselte az utazást és azt, hogy még mindig ember. Megérkeztek a szanatóriumba, ami egy kis tavacska mellett állt nem messze a falu központjától. A beteget egy feltűnően fiatal, jóképű orvos várta.

- Jó napot, kedves Inuyasha! Már vártuk Önt és a kedves barátnőjét és persze az öccsét és annak nejét is.

- Hogy m…?- akarta kérdezni Sango, de Kagome leintette, hogy majd mindent megmagyaráz.

Megkapták lakóépületüket, melyben három szoba volt az ő nevükön. Két egyágyas és egy a házasoknak. Miroku roppant boldog lett, mikor meglátta a két nevet az ajtón. Ennek az örömnek hangot is adott, mire egy hatalmas tenyérnyom kezdett díszelegni az arcán.

- Most mi van, én csak azt mondtam, amit láttam!

- Nyugi Sango, majd én alszom Veled, a fiúk meg külön szobákban.- vidította fel az elképesztően dühös Sangót Kagome.

- De Kagome, a két egyágyas szoba egymásba nyílik! Én nem fogok ezzel a nyápiccal majdnem egy légtérben aludni!! Még képes és engem is megkér, hogy hordjam ki a gyerekét!-fakadt ki Inuyasha.

- Ha-ha, de vicces!- duzzogott Miroku.

Ezzel beköltöztek a szobákba, és elkezdődött az a csodálatos egy hónap, amelyre talán mindig is emlékezni fognak.

Eközben Tokióban Kagura egyre türelmetlenebbé vált, mígnem elhatározta, hogy Inuyasha barátjának adva ki magát megtudja, hol bujkál a démon.

- Elnézést kérek asszonyom, én Kagura vagyok, Inuyasha és Kagome középkori barátja. Csak szeretném tudni, hogy van a drága és, hogy mikor tér ide vissza.

- Hm. Tudja, már jól van, de még egy hónapig kezelni fogják, és még a 4 hét múlva sem biztos, hogy hazajöhet.

- Hol van? Szívesen meglátogatnám!

- Sajnos ezt nem mondhatom meg, mert nem látogathatják! És most elnézést, még sok a dolgom.

- Persze. Viszlát.- Ezt nem hiszem el, ilyen szerencsém is csak nekem lehet. Naraku le fogja harapni a fejem.- Azzal visszatért a középkorba.

- Kagome kicsim! Egy bizonyos Kagura érdeklődött felőletek.- mondta Higurashi asszony a telefonba.

- Hogy ki? Kagura? És mit mondtál neki Anyu?

- Azt, hogy a beteget nem lehet látogatni. Látszólag nem erre várt, de azért felháborodottan távozott.

- Köszönöm. Ha bárki érdeklődne felőlünk kérlek egy szót se szólj!- Erről Inuyasháék nem tudhatnak, mert akkor biztosan vissza akarnának menni, leszámolni Narakuval. Ezt nem engedhetem, míg Inu vissza nem kapja teljes erejét és alakját.

Közben Naraku éktelen haragra gerjedt, hogy terve nem sikerült, ugyanis azt eszelte ki, hogy a Fekete Özvegy démon mérgével teljesen legyengíti a félszellemet, talán meg is öli, de ha ez utóbbi nem sikerül, akkor Kagurával megöleti Inuyashát és a többieket, Kagomét pedig maga mellé veszi, hogy Kouga lábaiból zsarolással szerezze meg az ékkőszilánkokat. Utána persze őket is eltenné láb alól.

Augusztus 1. volt, a barátok kirándulni indultak a friss levegőjű hegyekbe. Úgy gondolták, hogy mire nagyon meleg lesz, már ott is lesznek a Kyunami vízesésnél, ami a környék híres nevezetessége. Már megérkezésükkor tudatták a doktorral tervüket, aki helyeselte az ötletet. A túra nem volt hosszú, viszont Inuyasha számára túl fárasztónak tűnt. Még mindig nem békélt meg azzal, hogy most védtelen emberként kell élnie. Már alig várta, hogy visszakapja féldémoni erejét.

- Megérkeztünk! Ó, milyen csodálatos!- ámuldozott Sango.

A látvány magáért beszélt. Fehér ormok, zöld tisztások, kristálytiszta vizű patakok és tavak. A vízesés több száz méter magasról zúdult egy tóba, melyből kis csermellyé nőve haladt tovább. Az idő is kedvező volt, csak néhány bárányfelhő árválkodott a kék égen. A látványtól még a magát hidegnek tettető Inuyasha szíve is megdobbant. Egyszer végre igazán otthon érezte magát.

- Keressünk egy árnyékos helyet és pakoljunk le!- adott kitűnő ötletet Miroku.

- Rendben, kész is. Akkor irány átöltözni és futás úszni!- adták ki a ’parancsot’ a lányok.

10 perc múlva a boldog társaság meglepődve bámult egymásra. Sango egy fekete bikiniben, Kagome egy pirosban jelent meg a fiúk előtt. Persze a fürdőruhák látni engedték a lányok formás idomait. Miroku és Inuyasha egy-egy kék úszónadrágban, kicsit szégyellősen álltak oda a lányok elé.

- Irány a víz!- kiáltotta Shippou, aki már régen odabenn pancsolt.- Az utolsó a tökfej!

Erre mindenki villámgyorsan a kellemesen langyos vízbe vetette magát. Úsztak, játszottak, még a vízesés alatt is átlubickoltak. Nagy meglepetés fogadta őket, hiszen a vízesés mögött egy csodaszép cseppkőbarlangban találták magukat. Hosszasan nézelődtek, majd visszamentek a partra és megebédeltek.

- Ez mennyei volt! Most már csak aludni kellene egy jót!- ásított Inuyasha.

- Nekem nincs kedvem pihenni, inkább sétálnék egyet. Ki tart velem?- érdeklődött Sango.

- Én is sétálnék egy jót!- kiáltott fel Miroku.

- Jó, akkor sétáljatok egyet, én meg itt maradok a beteggel és Shippouval.- mondta Kagome.

Ám a kis virgonc sétálni akart, így kettesben maradtak. Fél óra múlva Inuyasha kérdőn fordult Kagoméhoz.

- Kagome, odatehetném a fejem az öledbe, tudod, még mindig fáj a derekam, ahol az az álszent dög megharapott!

- Persze, feküdj ide nyugodtan. Remélem most nem haragszol meg rám, de én örülök, hogy itt vagyunk ezen a csodaszép helyen!

- Én is boldog vagyok, bevallom, most először! Ez egy csodás hely. Tudod a gyerekkoromra emlékeztet, amikor még édesanyámmal kettesben éltünk. Sokszor sétáltunk a közeli vízeséshez és órákat pancsoltam a vízben!- mondta Inuyasha, akinek a szemében egy könnycsepp jelent meg.- Mondd Kagome, mikor velem vagy a középkorban nem hiányzik a családod? Főképp az édesanyád?

- De, nagyon hiányzik. Rengetegszer szükségem lenne rá. De, az az igazság, hogy ha itthon lennék, akkor Te hiányoznál Nekem nagyon. Édesanyádra sokat gondolsz? Még sohasem beszéltél nekem róla, csak akkor egy pár szót, mikor Sesshomaru kijátszotta ellened a múltat.

Hosszú percekig csend volt. Inuyasha felült és hátat fodított a lánynak. Látszott rajta, hogy emberként érzései felül kerekednek rajta, és nem tudja visszafojtani könnyeit.

- Sajnálom, ha megbántottalak. Nem akartam felbolygatni a múltat. Az időt visszaforgatni már úgysem lehet!- kezdett el pityeregni Kagome.

- Ne sírj. Kérlek, ne! Csak olyan nehéz ez. Már olyan rég nem gondoltam édesanyámra és most felébredtek bennem a régi érzelmek. Te ne haragudj rám, amiért ilyen faragatlan vagyok, és hátat fordítok Neked. Neked, aki a legdrágább kincs vagy a világon a számomra!- azzal Inuyasha szorosan megölelte a lányt, aki viszonozta az ölelést.

A fiú először volt ilyen őszinte, eddig mindig véka alá rejtette érzelmeit. Most talán az volt az őszinteség oka, hogy igazi emberi érzések voltak a szívében.

Hosszan ölelték egymást, majd Inuyasha megcsókolta Kagomét, aki a fellegekben járt ettől. Még órákig beszélgettek, és végre tisztázták érzelmeiket.

- Kagome, én… én szeretlek Téged!

- Én is téged Inuyasha!

- Olyan jó ezt kimondani, de attól tartok, hogy most csak az ember, és nem a valódi Inuyasha beszél belőlem!

- Én tudom, hogy a féldémon éned is tud szeretni! Biztos vagyok benne!

- Remélem. Bár, ha jól belegondolok ilyenkor az érzelmek csupán felerősödnek bennem. Ezek szerint úgy is szeretlek téged.- azzal megcsókolta a mérhetetlenül boldog lányt.

Eközben Sango és Miroku is pihenni tért. Már olyan sokat sétáltak, hogy teljesen elfáradtak. Shippou lepkéket kergetett, fára mászott Kirarával. Beszélgetni kezdtek. Még sohasem voltak ennyit kettesben. Kiderült, hogy sok a hasonlóság kettejük között és Miroku végre rászánta magát arra, hogy szerelmet valljon a lánynak, és biztosítsa őt hűségéről.

- Sango! El kell mondanom valamit. Régebben mindig megkértem a lányokat, asszonyokat arra, hogy legyenek gyemekeim anyja.

- Tudom, és nehogy megkérdezd ezt most tőlem is, mert esküszöm, hogy nem állok jót magamért.- szakította félbe a lány.

- Várj, hadd fejezzem be. Ezt azért tettem, mert féltem, hogy kifutok az időből és a Kazaana hamarabb elnyel engem, minthogy igazán szerelmes legyek valakibe. De most már nincs szükségem másra, csak arra, hogy Te szeress engem, mert én… szeretlek Téged, tiszta szívemből! Tudom, hogy te is érzel valamit irántam, de félek, hogy az nem szerelem, hanem inkább undor, vagy még rosszabb, utálat.

- Pszt! Ne folytasd! Köszönöm őszinteségedet Miroku. Be kell vallanom, hogy én is nagyon szeretlek, és egyáltalán nem utállak. Valóban idegesítőnek találom, mikor fűt-fát arra kérsz, hogy legyen a gyereked anyja, de most ezzel a vallomással bebizonyítottad, hogy te is tudsz félni, és ami még jobb, igazán szeretni!

Hosszú csók pecsételte meg ezt a pár percet. Shippou egy bokor mögül fülelt a pár felé. ’Ezt el kell mondanom Inuyasháéknak. Biztos örülni fognak a hírnek.’ Elindult vissza az úton, ám amikor odaért a vízeséshez egy másik turbékoló pár látványa fogadta. Úgy döntött, hogy senkit sem zavar. Lelke mélyén szívből örült a barátai boldogságának, de azért egy picit szomorú is lett. Attól félt, hogy ezentúl vele senki sem fog foglalkozni. Egy hang hallatára halálosan megijedt.

- Mit csinálsz itt Shippou? Miért nem vagy Sangóékkal?- kérdezte Kagome.

- Ö, hát tudod…

- Sziasztok! Á, Shippou, csakhogy megvagy! Nagyon aggódtunk miattad. Miért jöttél el egy szó nélkül?- mondta Miroku egy kicsit idegesen.

Ebben a percben Shippou teljesen megnyugodott. Érezte, hogy az egymásra talált pároknak ő ugyanolyan fontos maradt.

- Nem akartam zavarni! Olyan meghitt beszélgetést folytattatok, gondoltam hagylak benneteket és visszajövök ide. Erre itt is egy meghitt beszélgetésbe botlottam.

- Tessék? Meghitt mi?- tombolt Inuyasha.

- Igen, más szóval andalgás.

- Andalgás?- Miroku is elvesztette a fejét.

A lányok tartották őket vissza, majd pár perc múlva Sango Kagoméhoz fordult:

- Csak nem összejöttetek?

- De igen! És ti is, ugye?

- Igen. Gratulálok!

- Én is Nektek! Sok boldogságot!

- Miről folyik ez a kedélyes diskurzus?- kérdezték a fiúk, majd egymásnak gratuláltak. Közben beesteledett és a kis csapat elindult a szanatórium felé.

Még aznap este Kagome Mirokutól, Sango pedig Inuyashától érdeklődött a történtekről. Lassan mindenki megtudott mindent és nagyon boldogok voltak.

- Te, Kagome!

- Igen Sango?

- Boldog vagy?

- Igen, nagyon. És te?

- Én is. Jó éjt. Remélem ez tényleg megtörtént és nem csak egy édes álom volt.

- Megtörtént. Jó éjszakát.

A következő hetekben a párok minden szabad percüket egymással, no meg Shippouval és Kirarával töltötték. Este aztán, mindig eszmecsere folyt a történtekről. Inuyasha lassan ugyan, de kezdte visszanyerni erejét, alakját azonban még nem. Az utolsó napon elbúcsúztak a fiatal orvostól, a szanatóriumi betegektől és a nővérkéktől is. A párok még az összejövetelük helyére is elsétáltak, majd visszaindultak Tokióba, a Szent Anna Kórházba. Itt doktor Takamoto megvizsgálta, és teljesen egészségesnek titulálta Inuyashát. Megemlítette azt is, hogy mind a négyük kivirágzott a négy hét alatt. Ezt Kagome anyukája és Sota is észrevette. Nehéz volt az elválás, de a középkoriak már nagyon várták a hazatérést.

A középkori Japán mit sem változott, de Inuyasha még mindig ember volt. Első útjuk Kaede anyóhoz vezetett, aki boldogan fogadta őket, és tiszta szívből örült a szerelmesek őszinteségének.

- Na végre, szamarak! Csakhogy végre rászántátok magatokat az első lépésre!- kacsintott a fiúk felé.

- Igen, éppen ideje volt már! Most legalább még jobban fog fájni Inuyashának Kagome elvesztése! Szélpengék!- kiáltotta a bokorból hirtelen előbukkanó Kagura. Nyomában azonban Kanna is megjelent varázstükrével, úgyhogy a csapatnak semmi esélye sem volt harcolni ellenük. Kagura megragadta az aléltan fekvő Kagomét és sietve elrepült.

- Te áspiskígyó, ezért még megfizetsz!

Inuyasha a kedvese elvesztése miatti fájdalom miatt (vagy talán a felkelő nap sugarainak hatására) elkezdett visszaalakulni félszellemmé.

- Végre, csakhogy visszatért az erőm! Miroku, Sango utánuk!

- Kedves Kagome! Csakhogy végre láthatlak!- örült meg Kagura zsákmányának Naraku.- Akkor, most jöhet a terv második része! Nesze, itt van ez az ékkőszilánk. Most beleteszem a testedbe, és ezen túl nekem fogsz engedelmeskedni!

- Azt csak szeretnéd! Inkább meghalok, minthogy a szerelmem és a barátaim ellen kelljen harcolnom! Ááááá!

Naraku Kagome testébe fúrta a szilánkot, mire a lány ájultan rogyott össze az ékkő sötét ereje miatt.

- Kagura, ha felkel, és ellenkezni mer, öld meg!

- Értettem, de mi van, hogyha engedelmes lesz?

- Ne kíváncsiskodj! Majd megtudod!

Kagome nem sokkal később ébredt fel. Naraku utasította, hogy menjen el Kougához és szerezze meg a két ékkőszilánkot a farkasszellem lábaiból! A lány engedelmeskedett és amikor a farkasbarlanghoz ért, gond nélkül átjutott az ellenőrzésen. Kouga boldogan fogadta a lányt.

- Kagome, micsoda meglepetés! Csak nem szakítottál azzal a korccsal és engem választottál hitvesednek?

- Igen, vagyis nem. Kérlek, menekülj! Naraku csapdába akar csalni, keresd meg Inuyasháékat és mondd meg nekik, hogy Naraku egy szennyezett ékkőszilánkkal akar manipulálni, hogy öljelek meg benneteket.- ennyit tudott mondani, mert a gonosz összeszorította a szívét az ékkővel és a lány a fájdalomtól a földre zuhant.

- Kagome! Jó megyek!

Azzal megkereste a többieket és elmondta nekik Naraku sötét tervét! A csapat egy emberként indult a gonosz elleni utolsó küzdelemre.

- Vagy Ő hal meg, vagy mi!

Eközben Naraku elment Kagoméért, és nagyon dühös volt a lányra. Nem gondolt arra, hogy Kagome a testében is képes megtisztítani az ékkövet, és arra sem, hogy a lelke ilyen kitartó. Úgy döntött, a saját kezével végez a lánnyal. Egy mérgezett nyilat döfött szegény Kagoméba, majd pedig otthagyta egy sziklán, és több száz szellemet uszított rá. Már fel is falták volna, mikor a Tetsusaiga hatalmas erővel csapott le és minden szellemmel végzett.

- Te gyilkos! Mit tettél Kagoméval?- kérdezte Kagome két lovagja szinte egyszerre.

- Már nem tudtok segíteni rajta! He-he. A mérgező nyilamban lévő méreg halálos egy ilyen gyenge lányra nézve. Másrészt még jobban legyengíti, úgy, hogy nem lesz képes fenntartani a Shikon-szilánk tisztaságát, így az visszaváltozik gonosszá, felemészti a lelkét és utána csak egy szavamba kerül és végez veletek!

- Te álnok. Ki kell szívnunk a mérget Kagome testéből!- állapította meg Sango.

- Ez jó ötlet, de hogyan csináljuk?

- Nem tudom! Talán megpróbálhatom kiszívni a mérget úgy, mintha egy pók vagy egy kígyó mérge lenne!- Sango már oda is lépett a haldokló Kagoméhoz, mire Naraku egyet csettintett és egy gonosz aura, ami a beteg köré fonódott, félrelökte a lányt!

- Nem tehettek érte semmit. Nos fiúk, milyen végignézni, hogy a szerelmetek lassan és szenvedve meghal?

Inuyashának nem kellett több, Naraku ellen indult a Tetsusaigával. Hatalmasakat csapott le, de egyetlen találatot sem ért el. Ráadásul Kagura és Kanna is megérkezett, akik segítették az álnok szörnyeteget. A Szélboszorkány lecsapott. Először a pengetánccal, majd a szélsárkánnyal, a tornádóval és az eddig ismeretlen gyilkos széllel. A kis csapat alig tudott megszabadulni a hatalmas támadástól. Ám Naraku gonosz aurája Kagomét sem védte a támadásoktól. Testén hatalmas sebek keletkeztek, mire a félig alélt lány feltápászkodott és megpróbált kilőni egy szent nyílvesszőt. Ám abban a pillanatban, mihelyst célba vette Narakut, a szennyezett szilánk működésbe lépett és a nyíl Inuyasháék felé kezdett száguldani.

- Vigyázzatok!- Kagome ismét visszanyerte öntudatát és a nyíl elé vetette magát. A nyílvessző a szívébe fúródott és a lány a földre zuhant.

- KAGOME! NEM!- kiáltották egyszerre.

Inuyasha odarohant a lányhoz, akinek szeméből patakokban folyt a könny.

- Bocsáss meg, hogy meg akartalak ölni! Most el kell búcsúznom tőled, de megígérem, hogy még látjuk egymást a túlvilágon!- nyögte a lány, majd meghalt.

- Neeeeeee!!- ordította a fájdalomtól izzó arccal Inuyasha .- Először elveszed tőlem Kikyout, most pedig Kagomét! Ezért meg kell halnod!

Inuyasha a fájdalomtól olyannyira elvesztette a fejét, hogy démonná alakult! De most öntudatánál maradt, és megkérte Sangóékat, hogy menjenek távolabb, Kougát pedig, hogy vigye biztonságos helyre Kagomét. Megkezdte a támadást, sorozatosan lecsapott, olyan iszonyú erővel, hogy az ellenségnek súlyos sebei lettek.

- Most meghalsz, Naraku!- ordította és belevágott a szélbordába. Naraku körül minden megsemmisült (Kagura és Kanna is), ő azonban még talpon állt.- Az nem lehet, hogy ennyire erős legyen!

Amint ezt gondolta egy Szent Nyílvessző repült el a feje mellett, egyenesen Naraku felé, és a gonosz szívébe fúródott. Majd hirtelen még három nyíl suhant az ellenség felé. Naraku nem tudott védekezni a szélborda miatt, ugyanis ennek kivédése lefoglalta összes erejét. Erre Sango eldobta a csonttörőt, Miroku a szellemirtó botját és végeztek az ellenséggel. Naraku eltűnt.

Nem tudták, hogy tényleg meghalt-e vagy csak erőt akart gyűjteni. Inuyasha visszaváltozott és a háta mögé pillantott. Biztos volt benne, hogy a Szent nyílvesszőket látta az imént, de hogyan, mikor Kikyou és Kagome halott!? Megfordult és nem hitt a szemének. Kagome állt ott, illetve rogyott ott össze.

- Kagome? Te életben vagy? Ez hogyan lehetséges?

- Amikor a saját nyilam eltalált, éreztem, hogy meghalok. Majd ereje hirtelen elkezdte kiszívni testemből a mérget és annyira visszanyertem az erőmet, hogy megtisztítsam az ékkövet és utána kilőttem a nyilakat! Az első az volt, amely engem megsebzett!

- Hát persze, hiszen a szent nyílvessző csak a gonoszra van hatással, a tiszta lelkeket védelmezi! Akkor ezért is ugrottál elé?- kérdezte Miroku.

- Igen, nem akartam, hogy Naraku megtudja, hogy felül kerekedtem az erején. Meglepetésnek szántam! Aú!

- Mi az? Mi történt?

- Nem tudom! Van bennem valami, ami elő akar törni!- erre Kagome testéből a szent ékkő szilánkja teljes pompájában tört elő. A lány kezébe hullott, mire az felállt és elindult oda, ahol az imént Naraku meghalt. Ott találta a már majdnem teljes ékkövet, szennyezetten. Kezébe vette, mire az megtisztult, hozzá illesztette a testéből imént előtört darabot. Erre a Shikon-No-Tama lüktetni kezdett és Kouga lábaiból magához hívta darabjait. Ekkor megjelent Sango öccse is, akinek hátából szintén kivonzotta a darabkát. Sango felsikított, Kohakuhoz rohant. Az ékkő összeállt, csodásan csillogott.

- Kohaku! Ne halj meg!- sírt Sango.

- Nem fog. A sebe begyógyult, rendbe fog jönni. Még gyenge egy kicsit!- vigasztalta Kagome, aki teljesen meggyógyult az ékkő erejétől. Ekkor jelent meg Kikyou és Midoriko szelleme, akik Kagoméra bízták az ékkő további őrzését. Kikyou Inuyashához lépett, egy puszit nyomott az arcára, odahívta Kagomét és kezüket egybefonva elbúcsúzott a kis csapattól. A jelenségek eltűntek.

- Kagome! Annyira fájt, hogy elvesztettelek! Soha többé ne hagyj el engem!

- Nem foglak elhagyni! És nem fogok hazatérni sem. Örökre itt maradok veletek. Hiszen most már az én feladatom az ékkő védelme!

- Olyan boldog vagyok!- azzal Inuyasha megcsókolta a lányt.

Kohaku magához tért, Sango is nagyon boldog volt, Miroku házassági ajánlatára igent mondott! Mindenki boldog volt, csak Kouga lógatta az orrát, de ő is felvidult, mikor Inuyasha békét kötött vele.

- Most már szent a béke!

- Igen. Szent a béke! Kagome légy boldog Inuyashával. Aztán korcs meg ne tudjam, hogy nem teszed őt boldoggá! Megértetted?

- Persze. Számomra Ő a legnagyobb kincs a világon!

- Inuyasha! Kérdeznem kell valamit! Mit szeretnél tenni most, hogy az ékkő teljes? Maradsz féldémon, ember leszel, vagy igazi démon szeretnél lenni? Be kell neked vallanom, hogy én úgy szeretlek téged, ahogy vagy! Félszellemként!

- Kagome, én veled akarok lenni, egész életemben. Meg kell, hogy védjelek a többi gonosz démontól! Én… én… ilyen maradok örökre!

Azzal forrón megölelte és megcsókolta a lányt.

                                                                           Vége