5.
2005.12.27. 20:17
Miroku előtt jó néhány emlékkép megnyílt. Az elsőnél, nem lehetett több két évnél. A tavasz illataira ébredt és az első dolga az volt, hogy megkeresse a szüleit. Fel kelt és apró kezeivel megpróbálta eltolni az ajtót. Ezt minden reggel megcsinálta, amióta csak tudott mászni, persze sikertelenül, mint most is. Néhány erőfeszítés után szomorúan huppant vissza a földre. Ránézett jobb kezére, amin szoros kötés volt. Soha nem tudta magáról levenni. Ettől csak még jobban elkeseredett. Sírni még sem sírt szinte soha. Úgy vélte egyszer majd sikerülnek neki a dolgok. A fény úgy szűrődött be a házba, hogy a kisfiú a vékonyabb rizspapír ajtón meglátta valakinek az alakját. Sötétkék szemei boldogan felcsillantak. Gyorsan fel kelt és arra készült, hogy ha majd benyit a mami, majd jól megijeszti. Az anya, sugárzó mosollyal fogadta Mirokut, aki ruhája közé gabalyodott, mikor neki rohant a nőnek. A szerzetes édesanyja fel vette gyermekét és kiment vele az udvarra. Housi-sama már halványabban látott mindent. Jobban el kellett mélyülnie. Miközben vitte őt az édesanyja, a kicsi boldogan bámulta. Nagyon szerette simogatni puha és bársonyos bőrét, valamint mindig megszagolta az asszony hosszú hullámos haját. Most se bírta megállni mind ezt. De aztán eszébe ötlött, hogy már tud járni és nincs szüksége a segítségre. Gyengéden megdögönyözte anyja keblét, és ezt mondta. -Anya
tegyél le
menni akarok. -Menj! Engedte el Mirokut, mamája. Miroku oda futott az asztalhoz és leült. -Mire vársz? Kérdezte a nő huncutul fiát. A kisfiú megvonta a vállát. -Reggelire. Bökte ki halkan. -Na és mit kapok cserébe, ha adok neked reggelit? -Sok
sok
puszit. Mosolygott a gyerek huncutkodva? -Na és kitől? Érdeklődött tovább az anya. -Aputól. Apádtól? Miért nem tőled? -Apámtól, mert
mert
örül, hogy olyan finom a reggeli, kapsz sok puszit. Miroku édesanyja nagy nevetésben tört ki. Sokszor, ezt minden reggel eljátszották. A következő emlék már a búcsúzás körül foroghatott. Miroku a virágoskertben játszott, mikor az édesapja megérkezett. Arca gondterheltséget és fájdalmat tükrözött. Megfogta a kisfiút és bevitte a házba. Odabenn az anyja főzött. Rögtön megfordult és ezt kérdezte urától. -Jól vagy? Elég sokáig voltál távol, merre kellett menned? -Oh
Minako! Rossz hírem van
még ma el kell mennem Mirokuval. Szólt remegő hangon a férfi. Az asszony megriadt és mikor ezt gyereke meglátta, ő is kétségbe esett. -Ugye nem alszunk sehol
rögtön jövünk vissza? Rángatta apja nadrágját a kicsi. Muse nem válaszolt. Bement az egyik szobába és magára öltötte, szerzetes ruháját. Minako utána rohant. Miroku óvatosan követte őket és egy nagy váza mögé bújva figyelt. -Szívem
mi történt? Fogta meg férje kezét a nő. Az apa lehajtotta a fejét. -Jártam Inu-Yasha erdejében
a mellette elterülő faluban, Naraku megint ott hagyta a nyomát. Egy földesúr alakját vette fel és megparancsolta a szolgáinak, hogy öljenek meg mindenkit vagy végez velük. Csak néhány ember és a papnő maradt életben, akik ott éltek. Csak őket bírtuk a bajtársimmal megmenteni. Kaede a település őrzője azt mondta, minden erejét befekteti, hogy újra építesse a falut. Ez viszont nem segít rajtam, sem a fiunkon. Lépnem kell
elmegyünk Mirokuval egyik nagyon jó barátomhoz, Mushinhoz. Ő jobban ért a kicsink tanításához, mint én. Tapasztaltabb szerzetes. Jóval idősebb is nálam, ő volt az én tanítóm is. Én már nem térek vissza többet, amíg élek küzdök, de nem vagyok elég erős, hogy végezzek Narakuval. A férfi arcán patakokban futott végig a könny. Gyorsan letörölte és sötétzöld szemeivel szerelmére nézett. A nő fal fehérré vált. Mirokut pedig olyan hirtelen érte a dolog, hogy remegni kezdett. Nyelt egy nagyot és tovább nézte az eseményeket. Minako, férje karjaiba borult és zokogni kezdett. Muse átölelte és ezt mondta feleségének. -Ne sírj
a fiunkat még biztos viszont látod majd. Mind ketten benne élünk tovább. Gondolj erre és kérlek, ne törj össze soha. -Én nem megyek sehova! Anyuval maradok örökre! Rontott be könnyes szemekkel a kisfiú. -Miroku! Szólt az édesanya gyermekének és oda akarta magához hívni. -Ne érj hozzám, biztos te is el akarsz küldeni vele. Pedig én inkább meghalok, de nem harcolok senki ellen. Én nem leszek rá képes. Kiáltotta, majd letépve magáról a kezén lévő kötést elszaladt. Persze megint a váza mögé bújt és ameddig tudott figyelt. -Fiam
várj! Szaladt volna az anya utána, de ura megragadta a csuklóját és visszahúzta. -Most ne menj utána
még sok mindent meg kell beszélnünk. Húzta el az ajtót és gyújtott lámpát a férfi. Miroku innentől kezdve nem hallott és látott semmit. A gyertya sem neki kedvezett. Már csak arra emlékszik, hogy apja lovas fogatán haladnak az éjszakában és hiába akarta a mamát az nem volt mellette. -Miroku! Térj vissza
kelj fel! Fogta meg hirtelen Sango a szerzetes vállát. Housi-sama megrezzent a gyors mozdulattól. Ránézett szerelmére, hogy megkérdezze mi történt, de abban a pillanatban megérezte a gonosz jelenlétét. A telihold, vakítóan világított be a helyiségbe. Miroku gyorsan megfogta a botját, és ezt súgta Sangonak. -Menj át Inu-Yasháékhoz. Én megkeresem anyát A nő bólintott és lassan elindultak ellenkező irányba. Inu-Yasha megbökte az alvó Kagomét, aki egy nagyot ásított és nem igazán akart felébredni. -Mi az Inu? -Inu? Háborodott fel a fiú. Kelj már! Egy csomó démon van a ház körül, és nem születésnapot jöttek ünnepelni, ebben biztos lehetsz. -Mi? Ült fel Kagome és a fegyveriért nyúlt. Ők is kimentek. A középső helyiségben futottak össze. -Mit szoktál csinálni ilyenkor? Kérdezte anyját a szerzetes. -Az erdőbe csalom őket
bár most a megszokottnál több gonosz erőt érzek. Szerintem Naraku tudja, hogy itt vagytok. Szóródjunk szét. -Rendben. Én elmegyek Inu-Yashával. Sango és a többiek veled maradnak. Mondta a férfi. A hanyou dühös lett és ezt kérdezte Housitól. -Mióta szoktad te szövögetni a tervet? -Jó akkor, mond, hogy te mire gondoltál, de siess. Nem szeretném ha tönkre tennék a házat. -Háát. Jött zavarba a fél szellem. Te e jössz velem, Kagome és a többiek édesanyáddal maradnak. -Most boldog vagy Inu-Yasha? Nézett rá szerelme. -Igen. Mehetünk. Kiáltotta és kitörtetett Mirokuval a házból. Jó néhány démon utánuk eredt.
|