-         Tudod, te meg Inuyasha k�t teljesen m�s szem�lyis�g vagytok. � m�r r�gen nekirontott volna, m�g akkor is, ha �ppen �sszeesni k�sz�l. –

-         Ostoba haland�! Ne hasonl�ts engem ahhoz a korcshoz! – h�borodott fel.

-         Ami azt illeti, mindenk�ppen itt kell maradnunk m�g p�r napig. A t�bbiek itt fognak keresni engem. Addig leszel sz�ves norm�lisabban viselkedni velem. - Kagom�b�l csak �gy d�ltek a szavak.

„�n igaz�n nem �rtem n�ha olyan kedves, de van, amikor egyszer�en kib�rhatatlan…” – gondolkozott Kagome.

-         Mivel l�tom, er�re kapt�l, �n most elmegyek f�r�dni. – fejezte be a l�ny, majd elindult a k�zeli t�hoz.

Sesshoumaru most ledermedve �lt ott, mint egy szobor.

„Hogy mert velem, a fens�ges szellemmel �gy besz�lni egy k�z�ns�ges haland�?! Ha akarn�m, b�rmelyik pillanatban meg�lhetn�m… Nem, ez nem igaz. �n egy�ltal�n nem akarom meg�lni…” – higgadt le a youkai – „Mi ez? A d�mon szaga… t�volodik… KAGOME!” – a szellem semmivel sem t�r�dve elviharzott.

-         �, v�ge megf�r�dhetek. Olyan j� ez a h�forr�s. – mer�lt Kagome a melegv�zbe.

-         J� mi? – hallatszott egy ismeretlen hang.

-         Ki az?! – kapta oda fej�t.

-         Uyoko… Te Kagome vagy, ha minden igaz. – l�pdelt a t�partra a d�mon.

-         Mi… mit akarsz t�lem?! – sikkantott �s v�llig lebukott a v�zben.

-         T�led semmit. Sesshoumaru… -

-         Sesshoumaru… ismered? –

-         Igen ismerem. Kije vagy te neki? –

-         Kije? – �rtetlenkedett – H�t ez bonyolult… �tit�rsa, hal�los ellens�ge, gy�gy�t�ja… -

-         Szerelme? – n�zett a l�nyra l�ngol� tekintettel.

-         Dehogy is, honnan veszel ilyesmiket?! – pirult el Kagome.

-         H�t akkor? Mag�hoz �lelt, f�ltett, nem �gy mintegy bar�tod. –

-         Nem eml�kszem, hogy �t�lelt volna b�rmikor is. F�lteni, meg csak �n f�ltettem, azt se szerelemb�l, hiszen s�r�lt volt. A Sesshoumaru f�le szellemek, akik gy�l�lik az embereket, nem igaz�n szoktak szerelmesek lenni. –

-         Nem?! Ostoba l�ny! Ideges�t� vagy! – jelentette ki majd m�r indult is volna az ijedt l�ny fel�, de valaki megfogta kez�t.

-         Uyoko. R�gen l�ttalak. – hallatszott a h�v�s hang.

-         Egy pillanat. Nem azt mondtad, hogy nem ismered?! – pattant fel Kagome.

-         Hm, sz�pek. – mosolyodott el Sesshoumaru.

-         Mi? �! – guggolt le ism�t a v�zben, annyira zavarba j�tt, hogy m�g a szemei is alig l�tszottak ki a v�zb�l.

-         � itt Uyoko. Mikor m�g Inuyasha meg se sz�letett, ap�m eljegyzett minket. –

-         U… �gy �rted, � l�ny. – d�bbent le.

-         Igen, n� vagyok. �s megsz�gyen�tettek azzal, hogy otthagytak. Eml�kszel, 2000 �v m�lva a Hirakija v�zes�sn�l. Letelt az id�, j�csk�n letelt. L�ssuk csak h�rom �ve. Ott v�rtam r�d h�rom �vet. –

-         Nem mondtam, hogy elmegyek. Feles�g�l meg v�gk�pp nem veszlek. -

-         Mi�rt nem? Tal�n valaki m�st szeretsz?! – d�h�ng�tt a d�monl�ny.

-         Szeretet?! Ne l�gy ostoba… - ford�tott h�tat.

-         Tudom ki az! – ord�tott most m�r k�nnyes szemmel – Meg�l�m! Meg�rtetted, meg�l�m! – mondta �s elfutott.

Kagome ek�zben kim�szott �s fel�lt�z�tt. Meglepve s�t�lt a szellemhez.

-         Ki a szerencs�s? –

-         Nem tudom, mir�l besz�lsz. –

-         Tudod te azt. Kit szeretsz? – �rdekl�d�tt Kagome.

-         Ostoba haland�. –

-         El�g komolynak l�tszott. Mi lesz, ha t�nyleg meg�li? –

-         �lje, felt�ve, ha megtal�lja. El�g neh�z olyas valakit meg�lni, aki nincs. –

-         Ha te mondod. – hagyta r� a szellemre, majd visszaballagtak a kunyh�ba.

Sesshoumaru nem t�volodott a l�ny mell�l. Ak�rhov� ment, mindig mell� telepedett. Kagome egy kicsit furcs�llotta, de nem tette sz�v�. Lassan elaludt. A szellem ott �lt f�l�tte, ugyan �gy mint anno Inuyasha. Figyelte a l�nyt, minden apr� mozzanatra felkapta a fej�t. F�lt… f�lt, hogy elvesz�ti azt, akit szeret. Mag�nak is neh�z volt bevallani, de szerette… szerette Kagom�t!

-         El kell menn�nk innen! – �bresztette a szellem Kagom�t.

-         El, de h�t itt fognak keresni! �s mi�rt kell egy�ltal�n elmenn�nk? –

-         Uyoko… -

-         Azt mondtad, nem kell t�le f�ln�nk. –

-         Nem, de �n nem tudom meg�lni. Ha egy f�rfi eljegyez egy d�mont, esk�t tesz, hogy soha nem b�ntja. –

-         Mit sz�m�t neked egy esk�? –

-         Var�zslat… nem engedi, hogy b�ntsam. -

-         �s Uyoko � nem tett ilyen esk�t? -

-         Ezt csak f�rfiaknak kell, n�kre nem vonatkozik. – mondta len�z�en.

-         �rtem. �s m�gis hova akarsz menni? –

-         Nem tudom… - morgott – Amerre a sz�l visz… -

-         Az�rt enn�l nekem pontosabb �ti c�l kell. Keress�k meg Sango�kat. – javasolta.

-         Rendben. – egyezett bele.

Egy kis id� m�lva m�r �ton is voltak. Kagom�nak m�g mindig nem volt tiszta mit�l f�l Sesshoumaru. T�bbsz�r is r�k�rdezett, de csak a szok�sos „ostoba haland�” lesz�l�st kapta v�laszk�nt.

„Egyszer m�r siker�lt valamennyire k�zel ker�ln�m hozz�, de most megint �gy viselkedik velem, mint azel�tt. �n egyszer�en nem �rtem…” – s�hajtozott a l�ny �s m�lab�san baktatott Sesshoumaru mellett, aki k�vette Miroku�k illat�t.

Este t�bort vertek. A szellem t�zet rakott, mert el�gg� cs�p�s id� volt. Kagome mell� telepedett. Nagyon f�zott, �gy k�zel �lt a t�zh�z. Egyszer csak mag�n �rzett valami meleget. H�trafordult, l�tta hogy Sesshoumaru kimon�ja van a h�t�n.

-         K�sz�n�m. – mondta h�l�s szemekkel.

Sesshoumaru nem v�laszolt, csak elfordult.

-         K�rdezhetek valamit? – sz�lalt meg v�g�l a l�ny.

-         K�rdezz? –

-         A kend� a sz�vedn�l. Megtartottad… -

-         Meg, sz�p piros sz�ne van. –

-         Sz�p piros, akkor mi�rt a sz�vedn�l hordod. –

-         Nem megy a s�rga-k�k �vemhez. –

-         Aha. – mosolyodott.

 Kagome k�zelebb h�z�dott �s v�ll�ra hajtotta fej�t, �gy aludt el.

M�snap �jra �tra keltek, de most sokkal oldottabb volt a hangulat. B�r a szellem m�g mindig fagyosan baktatott el�re, Kagome sokat k�rdezett t�le �s � v�laszolt. A m�ltj�r�l faggatta. Sesshoumaru meg mindent elmondott neki Uyokor�l. Hogy mikor t�z �vesek voltak Inutashio megegyezett Mar�val, hogy � elveszi a l�ny�t. Hogy Uyoko mindig is odavolt �rte, de �t nem k�l�n�sebben �rdekelte. �s hogy soha nem akarta �s soha nem is fogja feles�g�l venni. �s mikor m�r esteledett, �jra t�bort vertek.

-         De, ha Uyoko ennyire szeret, nem lehet rossz „ember”. Adhatn�l neki egy es�lyt. Tal�n mellette megtal�lod a boldogs�got. -

-         De �n nem szeretem �t. – visszhangzott az egyszer� felelet.

-         H�t igen neh�z b�rmit is szerelem n�lk�l tenni. Az ember nem akar azokkal egy�tt lenni, akiket nem szeret. P�ld�ul, te is szereted Rint �s ak�rmennyire nem, mutatod ki, Jaken is a sz�vedhez n�tt. Nem igaz? -

-         De… �s veled mi a helyzet? Szeretsz az �cs�mmel utazni? –

-         Igen, �k mind a bar�taim. Szeretek Inuyash�val utazni. –

Sesshoumaru tekintete m�lyen a l�ngokba r�vedt �s keser�en mosolygott. Mintha most j�tt volna r� egy nagyon fontos dologra.

-         Mi a baj? – k�rdezte �rtatlanul Kagome.

-         Ostoba nem �rtesz te semmit. – komorodott el a szellem.

-         Akkor magyar�zd el! Mit k�ne, �rtene? –

Sesshoumaru nem felelt. Elfordult, fel�llt, majd elballagott. Mag�ra hagyva ezzel az �rtetlenked� l�nyt. Kagome csak n�zett arrafel� amerre a szellem elt�nt. �s lassan elaludt.

-         Most meghalsz! – hallatszott a ki�lt�s kilom�terekre.

Kagome ijedten riadt fel �lm�b�l. Nem �rtette mi t�rt�nt. Fel akart �llni, de csak ekkor jutott el az agy�ig: lesz�rt�k. A l�ny has�b�l egy kard �llt ki, felette egy szellemn� kacagott k�r�rvend�en. Sesshoumaru ekkor �rt oda.

-         Kagome! – �v�lt�tte, mikor megl�tta a k�nba ny�g� l�nyt.

-         Mi a baj kedvesem? – kacagott Uyoko, majd fel� vette az ir�nyt �s bel� is, bel� meresztette szably�j�t – Szenvedj csak, �n is szenvedtem miattad. – guggolt le a l�ny mell� – Ezek a haland�k olyan t�r�kenyek. – folytatta cseveg� hangon.

-         Mi… mi�rt? – ny�g�tt fel m�g utolj�ra Kagome.

-         Mert t�ged szeretett… - mondta m�r szomor� hangon, kifejez�stelen arccal – Elmulasztottad az �tkom, mondjuk nem �rtem, hogyan tudtad… mindegy, elveszem az �leted. -

Ekkor Sesshoumaru, hirtelen felpattant �s �les karmait Uyok�ba m�lyesztette. Arca d�h�s volt �s elsz�nt.

-         Ho… hogyan? – pr�selte ki m�g mag�b�l, majd semmiv� foszlott.

Sesshoumaru azonnal Kagom�hoz sietett. Elk�sett… A l�ny mozdulatlanul hevert a t�z mellett. Tekintette �vegess� v�lt. Szeme, mely eddig melegs�ggel volt tele, most r�miszt�en �res volt �s hideg. K�r�l�tte minden a v�r m�mor�t� illat�ba burkol�zott.

A szellem egy kicsit megtorpan. Olyan keservesen n�zett v�gig a l�nyon, amilyet m�g ember nem l�tott.

-         Kagome… Mi�rt?! – ord�tott fel – Mi�rt?! – csordult le k�nnye.

A f�k is vele s�rtak, a sz�l szomor�an sepert v�gig a t�jon �s vitte tov�bb a h�rt: Kagome meghalt. Ahogy a l�ny ajk�n kicsordult a v�r, lecseppent a f�ldre, v�r�s r�zs�k ny�ltak bel�le. Ahogy kibomlottak, harmatcseppek estek le r�luk �s azokb�l is vir�gok n�ttek.

- Mi�rt?! Mi�rt pont �?! – �lelte mag�hoz.

Ekkor has�tott bele a tudat:

„A Tenseiga!”

Leemelte az oldal�n l�g� kardot �s keresett valamit.

„Nem l�tom �ket, mi�rt nem l�tom �ket?!” – �tn�zett a r�zs�kra – „Mit csin�lnak ezek?” – vagdalta le a r�zs�kat gy�jt� k�ld�tteket.

Mikor m�r minddel v�gzett a vir�gszirmok megelevenedtek �s visszasz�lltak a l�ny test�be. Kagome hirtelen felcsuklott, kiadott valami l�legz�sre eml�keztet� hangot, majd �jra visszaesett. El�jult.

„A Tenseiga csak egy es�ly az �letre, nem gy�gy�t be minden sebet…”

A szellem �l�be fektette a l�nyt �s bek�t�zte a v�g�st has�n. Meglep�en j�l csin�lta. N�zte Kagom�t �s v�rta mikor �bred f�l.

Kagome m�snap reggel mozgol�dni kezdett. Kinyitotta szem�t �s az els�, amit megl�tott az Sesshoumaru volt. A szellem �l�ben fek�dt.

-         J� sok�ig aludt�l. – sz�lalt meg v�g�l a youkai.

-         Mi… mi t�rt�nt? –

-         Megt�madtak, meghalt�l, felt�madt�l, aludt�l, fel�bredt�l, �lsz. – �sszegezte r�viden.

-         Megmentett�l. – Sesshoumaru nem felelt – Uyoko… azt mondta… -

-         Azt mondta, szeretlek… - felezte be.

-         Igen… �s meg akartam k�rdezni… hogy ez… hogy ez igaz-e… - ny�gte ki v�g�l Kagome.

-         Igaz. – felelte higgadtan Sesshoumaru �s k�rd�n a l�nyra tekintett.

-         �… �n – pirult el megint a l�ny – Tudod… �n nem tudom, mit �rzek. –

-         �rtem az �cs�met szereted. –

-         Ne… nem tudom! … Megtenn�l nekem egy sz�vess�get? … V�rhatn�k a v�laszad�ssal. Tudod, most teljesen �ssze vagyok zavarodva. –

-         Persze. – mondta fagyosan.

Ennyiben maradtak. �gy indultak tov�bb Miroku�khoz.

�t k�zben nem nagyon besz�lgettek, csak p�r sz�t v�ltottak l�nyegtelen dolgokr�l. Mindketten zavarban voltak, csak egyik�k jobban kimutatta, m�sikuk nem. Egy p�kd�mont lesz�m�tva semmi nem akad�lyozta �tjukat. B�k�sen oda�rtek a faluba. Sesshoumaru beleszagolt a leveg�be, majd meg�llap�totta, bar�taik a fogad�ban vannak.

-         J� napot! – k�sz�nt be illedelmesen a l�ny.

-         Isten hozta! – l�pett el� a fogad�s.

-         Kagome! – hallatszott ekkor egy ki�lt�s �s egy k�ts�gbe esett hang is:

-         Pedig m�r majdnem siker�lt. – ez ut�bbi Mirokut�l, el�bbi pedig Sang�t�l sz�rmazott.

-         Kagome mit kerestek ti itt?! – rohant a d�monirt� bar�tn�je fel�.

-         Sango! Hossz� t�rt�net, de nem sz�m�t. V�geztetek? –

-         Igen. –

-         Meg kell keresn�nk Inuyash�t!

-         Nem, nem kell. – l�pett be egy d�h�s hanyou egy r�kad�monnal, aki egyb�l Kagome nyak�ba vetette mag�t.

-         Inuyasha? –

-         Nem a t�lap�. – ezen, mindenki j�t nevetett, mi tagad�s Inuyasha t�nyleg hasonl�tott a mikul�sra – Ott kerestelek a kunyh�ban, de nem volt�l sehol. Azt hittem valami baj t�rt�nt. –

-         Bocs�ss meg Inuyasha. Nem tehet�nk r�la megt�madtak. –

-         Megt�madtak! – heveskedett a f�lv�r.

-         Nyugodj meg! M�r elint�zt�k Sesshoumaru v�gzett vele. T�nyleg. – fordult most a szellemhez – Nem azt mondtad, hogy te nem �lheted meg? –

-         �n se tudom, hogy siker�lt, de ez most nem l�nyeg. –

-         Mi t�rt�nt? – �rdekl�d�tt a szerzetes,