„Ak�rmerre n�zel sz�t,

Senki sincs, aki �v �s megv�d.

M�g a F�ld is eg�szen m�s,

Senki sem �rt �lmod l�nyeg�t.

K�rd�sedre v�laszt nem kapsz,

Az se seg�t, ha ezzel felhagysz;

Sorsod az, hogy harcba sz�llj...”

– Eresszetek! Ostob�k! – ki�ltotta a l�ny, �m hi�ba verg�d�tt �s r�g-kap�lt, csak nem siker�lt kiszabadulnia fogva tart�i karjai k�z�l.

Egy meggy�z� �t�s a tark�ra, s a k�vetkez� pillanatban m�r s�ri csend lett.

– H� – t�r�lte meg homlok�t az egyik f�rfi, miut�n �tadta a l�nyt (vagy ink�bb n�t? a kora olyan meghat�rozhatatlan volt) mellette �ll� t�rs�nak. – Ez azt�n heves egy teremt�s!

– Bizony, sok sz�p aranyat fogunk kapni �rte – bizonygatta csillog� szemekkel egy m�sik f�rfi.

– Hja, sokat meg�rhet – b�lintott elgondolkodva az el�bbi, majd �sszeszedte mag�t:

– Gyer�nk, nem �r�nk r� eg�sz nap! D�lben j�nnek a vev�k, m�r csak p�r �r�nk van!

– Igen, f�n�k – biccentett a m�sik kett�, majd elindultak a l�nyt cipelve.

– V�rjatok! – ki�ltott a kapzsi �s lehajolt a f�be. – Van itt valami... j�, ez egy kard! A l�ny kardja, f�n�k! – tette hozz�.

– H�t vedd fel �s hozd – hat�rozott amaz. – Az�rt tal�n m�g t�bbet is kaphatunk, mint mag��rt a l�ny�rt.

– M�ris... Au! – sikoltva dobta vissza a f�ldre a fegyvert.

– M�r megint mi bajod? T�n csak nem neh�z? – r�h�g�tt az, amelyik foglyukat cipelte; most sz�lalt meg el�sz�r. – Egy l�ny elb�rta, te nem?

– Ne viccelj! Megr�zott! – v�dekezett t�rsa.

– Hadd l�ssam azt a kardot – l�pett k�zelebb k�v�ncsian vez�r�k.

�vatosan k�zel�tett fel� �s hozz��rt. Semmi sem t�rt�nt. Felemelte a kardot, mik�zben kiegyenesedett.

– Na l�tod, te ostob... – hirtelen szikr�k csaptak ki a kardb�l, s � is k�nytelen volt azt elejteni.

– Ha! �tkozott katana – mormogott, majd el�hal�szott zseb�b�l egy kend�t �s azzal fogta meg a fegyvert. �gy m�r nem kellett tartania a fura jelens�gt�l.

– Mi lehet ez? – pislogott bamb�n t�rsa, aki el�sz�r felvette a kardot.

– Nem fontos. A l�nnyal adjuk. Ez felviszi az �r�t – jelentette ki a f�n�k, azzal megfordult, s elindult visszafel� a t�borhely�kre. – Gyer�nk, indul�s!

A l�ncok szor�t�s�ra-cs�rg�s�re �s arra �bredt fel, hogy durv�n a talajra dobj�k. Bossz�san nyitotta ki szemeit: az egyik f�rfi a h�rom k�z�l �pp bez�rta a ketrecet �s most �t fiksz�rozta. A l�ny m�rgesen mordult egyet, mire fogvatart�ja felnevetett, de v�gre legal�bb elindult dolg�ra. A fogoly kicsit oldalra biccentette a fej�t �rtetlens�g�ben: �ltal�ban, ha morog, ink�bb ijedve rohannak el t�le, mintsem, hogy nevessenek rajta. Azt�n feln�zett az �gre �s esz�be jutott: haland�.

M�lyet s�hajtott �s k�r�ln�zett: sokan egybezs�folva, egy-egy faketrecben. Ebben �ppen haland� n�k. Ha �pp nem ilyenkor tal�lkozott volna vel�k, mindenf�le er�fesz�t�s n�lk�l kit�rt volna innen... ha m�r itt tartunk, m�r eleve k�ptelens�g lett volna elfogni �t. De az �let nem sosem volt hozz� kegyes.

Egy pillanat alatt felm�rte helyzet�t: egy rabszolgapiacon volt. A vev�k m�g nem �rkeztek meg, de � tudta, hogy ez csup�n r�pke percek k�rd�se.

Ahogy egyre telt az id�, egyre nehezebben tudta elviselni a k�r�l�tte l�v� haland�k f�lelm�t �s fogva tart�ik kaj�n �r�m�t, valamit a tekinteteket, melyeket r� meresztettek. Hi�ba no, m�g haland�k�nt is kifinomult hatodik �rz�ke volt. Legsz�vesebben kikaparta volna a k�vetkez� f�rfi szem�t, aki r�n�z, de vissza kellett fognia mag�t; ak�r m�g p�rul is j�rhat.

Nem volt csoda, hogy annyira megn�zt�k maguknak, hiszen – m�g megviselt, de karbantartott utaz� ruh�ja �s az �t por�nak, mely az arc�ra telepedett, ellen�re is – sz�p teremt�s volt. Nemes arcvon�sait szokatlanul vil�gosbarna haj keretezte, fagyos barna szem�t pedig ebben a pillanatban igyekezett lel�g� frufruja al� rejteni, de nem sok sikerrel: ahhoz t�l r�vid volt.

Lassan sz�lling�zni kezdtek a vev�k, a Nap pedig ereszkedett az �gbolton. A l�ny m�g egyet s�hajtott. �sszeh�zta mag�t, fej�t t�rdeire hajtotta, �gy a lehet� legkevesebbet lehetett l�tni bel�le. Azt�n esz�be jutott kardja, s hirtelen feln�zett, k�rbek�mlelve k�rnyezet�t. Tudta, hogy nem lehetett messze t�le; mindig a k�zel�ben volt.

Egy kaj�n vigyor j�tszadozott a sz�ja szeglet�ben, mikor megl�tta a h�rom f�rfi egyik�t, a leggyeng�bbet, amint a k�zel�ben �ll, a katan�j�val a kez�ben, amely egy kend�be van csomagolva... s hi�ba pr�b�l t�volodni, nem j�r sikerrel.

Majdnem fel is kacagott, de azt�n egy er�s hang (�s kar) kiragadta �lomvil�g�b�l:

– Gyer�nk, kifel� mindannyian, a nagy�r l�tni k�v�n benneteket! – hallatszott a parancs, s l�nccs�rg�sek-l�kd�s�d�sek k�zepette megindultak a n�k kifel� a ketrecb�l, libasorban, hogy azt�n egym�s mellett meg�lljanak, hogy „a nagy�r megtekinthesse �ket”.

–Sesshoumaru nagy�r, megk�rdezhetem, mi�rt j�tt�nk ide? – szedte �ssze v�g�l b�tors�g�t Jaken, mikor v�gre l�t�t�vols�gra �rtek a rabszolgapiact�l.

– Egy asszony kell – jelentette ki r�viden a d�mon.

– Tess�k? – h�pogott Jaken. – Na de nagyuram, musz�j egy rabszolgapiacon keresni egyet?

– Egy ember kell... olyat m�shol meg nehezen tal�lni – felelte a k�rdezett.

– Micsoda?! – sip�tott a kis d�mon. – De... de ak�rmelyik d�monasszonyt k�nnyed�n megkaphatn�d, nagyuram, minek neked egy mocskos haland�ra pazarolnod az id�det...?

Sesshoumaru megtorpant egy pillanatra, s tekintet�t szolg�j�ra emelte (legink�bb eresztette, l�v�n az m�g a t�rd�ig is alig �rt fel). �sszeh�zta szemeit, mikor r�j�tt, mire gondol a kis d�mon.

– Nem az�rt, te ostoba! – mordult r�, azzal folytatta �tj�t, �ts�t�lva szolg�j�n.

– Hanem...? – lehelte Jaken bizonytalanul; nem hi�nyzott neki m�g egy p�p a fej�re.

– Rinnek.

Szolg�ja most m�r v�gk�pp �ssze volt zavarodva �s mag�ban mormogva k�vette nagyur�t. Sesshoumaru v�g�l m�r nem b�rta tov�bb szolg�ja ideges�t� aur�j�t, s megmagyar�zta neki:

– Rin szolg�ja lesz, �gy nem kell hallgatnom az �lland� panaszkod�sodat!

– Oh... �rtem, nagyuram – h�zta �ssze mag�t m�g kisebbre (m�r ha ez egy�ltal�n lehets�ges) Jaken. – Remek �tlet, nagyuram.

– Hn.

„K�l�nben meg Rinnek sz�ks�ge van arra, hogy emberekkel is �rintkezzen... m�g mindig nem �rtem, mi�rt is tart velem... vel�nk.” tette m�g hozz� mag�ban a d�mon nagy�r.

Alig fejezte be gondolat�t, m�r meg is �rkeztek. Egy k�z�pkor� haland� f�rfi sietett el�j�k, akire el�g volt egy hideg pillant�st m�rnie, annak m�ris in�ban sz�llt a b�tors�ga, s mindent megtett, mi k�v�ns�ga volt. Sesshoumaru pedig felelt neki. Hamarosan m�r a haland� n�k sor�t f�rk�szte.

Nem volt hat�rozott elk�pzel�se, milyet keres. Valami olyat, ami nem t�l beteg – bizony ebben az id�ben a haland�k �sszeszedtek mindenf�le otromba betegs�geket... eg�szs�geset meg aligha lehetett tal�lni k�zt�k, f�leg egy rabszolgapiacon –, akiben van �letenergia, hogy b�rja a temp�t Rinnel – az a kisl�ny k�nnyed�n t�ltett ak�r sz�z d�mon energi�j�n is, amennyit futk�rozott ide-oda naphosszat... hab�r, ennek meg volt az a h�tr�nya, hogy a kisl�ny m�g a nap el�tt nyugov�ra t�rt –, �s nem t�l v�zna – hiszen el�fordulhat, hogy meg kell v�denie Rint.

M�r majdnem a sor v�g�re �rt, s el kellett fojtania egy csal�dott s�hajt: nem tal�lt megfelel�t. Azonban �rzelem- �s gondolatmentes �larc�t fenntartva k�nyelmes temp�ban v�gigs�t�lt k�zt�k. A legutols� el�tti l�ny viszont felkeltette �rdekl�d�s�t: utaz�ruh�t viselt, nem �gy, mint a t�bbiek �s j�l t�pl�ltnak t�nt. Ahogy Sesshoumaru megszagolta k�r�l�tte a leveg�t, azt is siker�lt kider�tenie, hogy semmilyen betegs�gben sem szenved; s�t, �gy t�nt, hogy eg�sz j� er�ben van, aur�ja pedig energikusan �rv�nylett k�r�l�tte. Mindezek a szempontok t�k�letes jel�ltt� tett�k.

Az�rt a d�mon nagy�r m�g egy pillant�st vetett az utols�ra a sorban; de r�gt�n el is kapta tekintet�t: nem lehetett haszn�ra egy �regasszony. M�g egyszer v�gigj�rt a soron, hogy meggy�z�dj�n d�nt�s�r�l.

A f�lelem �that� szaga terjengte k�rbe mindegyik�ket, � pedig majdnem rosszul lett ett�l; nagyon nehez�re esett meg�llnia, hogy ne nyisszantson le egy-k�t fejet hirtelen undor�ban. Azonban amikor a kiszemelt l�nyhoz �rt, ott nem �rzett f�lelmet. Nem, ott valami m�s volt, de hogy mi, azt pontosan nem tudta meghat�rozni.

– Ezt akarom – mondta h�v�sen, mire a l�ny izmai megfesz�ltek egy r�pke pillanatra, de azt�n �gy t�nt, ism�t megnyugodott.

– Rendben nagyuram, de akkor a hozz� tartoz� kardot is meg kell venned! – mondta hat�rozottan a f�rfi.

Sesshoumaru felvonta egyik szem�ld�k�t, s �szrevette a k�zelben �ll� egyik f�rfit, amint egy kardot szorongat a kez�ben.

– Arra gondolsz? – k�rdezte v�g�l.

A f�rfi biccentett.

– Nincs r� sz�ks�gem – jelentette ki k�z�ny�sen, azzal egy tasak aranyat nyomott a kapzsi keresked� kez�be.

– Nagyuram, meg kell venne...

A d�monnak elege lett az ideges�t� emberb�l, s tork�n�l megragadva felemelte, l�ba �pp, hogy nem �rintette a talajt.

– Azt mondtam, nem kell – ism�telte meg fenyeget�-h�v�sen. – Tal�n nem voltam el�g egy�rtelm�?

– De... de, nagyon is – passz�rozta ki mag�b�l a haland�, mire Sesshoumaru a f�ldre dobta.

– Szedj�tek le a l�ncokat r�la – utas�totta a rabszolga keresked�ket, mire azok sebt�ben engedelmeskedtek neki. Azt�n megfordult, s elindult; de m�g h�trasz�lt a l�nynak:

– Gyer�nk, le ne maradj, mert akkor nem k�m�lem az �leted!

Hallotta m�g, ahogy a l�ncok megcs�rrenek, amint f�ldet �rnek, a l�ny puha l�ptei pedig elindulnak m�g�tte.

– Nagyuram igazat mond! Ha sz�ks�ges, meg�l, miel�tt m�g pisloghatn�l! B�rmikor szerezhet m�sik n�mbert helyetted! – hallatszott Jaken hangja.

– Hn – felelte a l�ny, majd egy tompa puffan�s, s siet�s l�ptek.

– ��! F�n�k, n�zze! Nem b�rom... nem b�rom tartani! – ki�ltozta az egyik haland� f�rfi, majd ism�t rohan� l�ptek.

Sesshoumaru a v�lla f�l�tt h�tran�zett: k�zvetlen�l m�g�tte a l�ny haladt, kiss� lemaradva pedig Jaken, a fej�t szorongatva, legh�tul pedig az a f�rfi futott, akinek a kez�ben a kard volt.

– Mondtam, hogy nincs sz�ks�gem r� – mordult egyet m�rgesen a kutyaszellem, s teljesen megfordult.

– Nem �rti, nagy�r...! – lehelte amaz, mikor v�gre be�rte �ket.

Sesshoumaru egy oldalpillant�st vetett a mellette �ll� l�nyra, mert valami mozg�st �rz�kelt, de csup�n a l�ny szem�be l�g� haj�t l�tta, valami egy apr�, alig �szrevehet� mosolyt. De �, mint aki mestere volt �rzelmei �s gondolatai �lc�z�s�nak, k�nnyed�n felismerhette ezt. Visszatekintett a fi�ra.

– Mit hablatyolsz itt �ssze, haland�? – k�rdezte fenyeget�en, szem�t �sszesz�k�tve.

– A kard – lihegte a f�rfi, de v�g�l siker�lt �rr� lennie leveg�szomj�n – k�veti �t.

Sesshoumaru felvonta egyik szem�ld�k�t, majd a l�nyra pillantott:

– Ez igaz?

�jdons�lt szolg�ja csak egy apr�t biccentett, s sz�j�t most m�r k�zfej�vel takarta el, hogy ne l�tsz�djon, mennyire j�l sz�rakozik a haland� f�rfiember szenved�s�n.

– H�t j�, akkor elvissz�k ezt is – �s m�r ny�lt is volna a kard�rt.

– Nem! – rohant oda a keresked�k vezet�je.

– Mi? Nehogy azt mondd, hogy fizetnem is kell �rte, haland�! – h�rd�lt fel a nagy szellem. – Ha k�veti a l�nyt, �gysem veszitek haszn�t a kardnak.

A f�rfi megrezzent a d�mon parancsol� hangj�ra, de azt�n �sszeszedte mag�t:

– Nem tudtunk hozz��rni a kardhoz, �s szerintem...

– Ti haland�k vagytok. �n egy youkai – jelentette ki egy g�nyos mosoly k�s�ret�ben Sesshoumaru. – Semmi k�z�s nincs benn�nk. �n meg fogom tudni �rinteni.

– Pr�b�lja meg, nagy�r, de nem hiszem, hogy... – �m nyomban elhallgatott a vez�r, mikor �szrevette a d�mon pillant�s�t, s jelezte a kardot tart� t�rs�nak, hogy adja oda.

Az a d�mon fel� tartotta a markolatot. Sesshoumaru egy pillanatig sem habozott, de az�rt lassan – a hat�s kedv��rt – ny�lt csak �rte. Mindenf�le akad�ly n�lk�l h�zta ki a kendb�l, s feltartotta maga el�tt, hogy megvizsg�lja. Egy halk megh�kkent s�hajt hallott maga m�g�l, s tudta, hogy az a l�nyhoz tartozik. Egy apr�, �nel�g�lt mosoly jelent meg arc�n, de azonnal el is t�nt, mikor a kard hevesen r�zk�dni kezdett kez�ben. Hamarosan el is ejtette.

Ism�t egy s�haj, ism�t a l�nyt�l, de ez�ttal a megk�nnyebb�l�s s�haja volt ez. �lesen pillantott r�, de � csak �rtatlan szemekkel n�zett r� – hab�r, mintha valami m�s f�ny is j�tszott volna a szem�ben... tal�n... sz�rakozott az eg�sz helyzeten?

– Vedd f�l – parancsolta Sesshoumaru, a l�ny pedig lehajolt �rte �s k�nnyed�n felemelte.

Nem t�rt�nt semmi: se szikra, se r�zk�d�s... egy gyakorlott mozdulattal v�gigsim�tott a kard peng�j�n, de nem v�gta meg mag�t. Azt�n egy szempillant�s alatt elt�ntette, mikor becs�sztatta kardh�vely�be.

– Megtarthatod, haland� – mondta Sesshoumaru �s megfordult, hogy visszat�rjen a t�borba, ahol Rint hagyt�k Ah �s Un-nal. Egy haland� asszonynak k�ts�gtelen�l es�lye sem volt vele, a Taiyoukai-jal szemben, ha esetleg megfordulna a l�ny fej�ben, hogy haszn�ln� ellene a kardot.

K�nnyed�n meg�lheti �t, s azt�n kereshet egy m�sik szolg�t Rinnek, ha �gy tal�lja... vagy vissza is hozhatja, de megfoszthatja �t a katan�j�t�l.

„Ez meg mi�rt jutott egy�ltal�n eszembe? M�gis mi hasznom lenne abb�l, ha haszn�ln�m a Tensaig�t, miut�n meg�ltem?!” k�rdezte mag�ban d�h�sen Sesshoumaru, de azt�n esz�be jutott Rin. Elv�gre neki viszi ezt az „aj�nd�kot” �s nem akarta ut�na csal�dottnak l�tni a kisl�nyt, ha esetleg megkedveln� ezt a haland�t.

Hjaj... neh�z az �let, neh�z bizony �m...