2. r�sz: Jobb ma egy haland�, mint holnap egy hanyou...

„Ak�rmerre n�zel sz�t,

Senki sincs, aki �v �s megv�d.

M�g a F�ld is eg�szen m�s,

Senki sem �rt �lmod l�nyeg�t.

K�rd�sedre v�laszt nem kapsz,

Az se seg�t, ha ezzel felhagysz;

Sorsod az, hogy harcba sz�llj...”

A nap m�r r�g nyugov�ra t�rt, mire el�rkeztek a kis tiszt�s sz�l�re, ahol egy t�bort�z pisl�kolt az erd� k�zep�n, f�k v�d�gy�r�j�ben. A f�ny mellett egy apr� testecske fek�dt, de k�zelebbr�l megszeml�lve m�r tiszt�n kit�ntek a b�k�sen alv� kisl�ny k�rvonalai. Kicsire �ssze volt kucorodva: hi�ba �gett a meleget ny�jt� t�z, a sz�l be-besz�k�tt ruh�ja al�.

A h�rom alak lassan kibontakozott a hom�lyb�l; el�l Sesshoumaru haladt, aki vetett egy pillant�st Rinre, hogy ellen�rizze, s�rtetlen-e, s nemsok�ra k�vette �t �jdons�lt szolg�ja, s Jaken is. A d�mon nagy�r a haland� l�ny fel� fordult, aki ut�na l�pett a tiszt�sra:

– Ez itt Rin – biccentett a t�z mellett alv� apr�s�g fel�. – Az lesz a feladatod, hogy t�rsas�got ny�jts neki �s vigy�zz r�, ha esetleg nem lenn�k a k�zelben.

A szolga b�lintott.

– Valamint, elv�rom, hogy Sesshoumaru nagy�rnak sz�l�ts �s engedelmeskedj nekem. Meg�rtetted...? – tette hozz� n�mi fenyeget�ssel a hangj�ban.

�jabb biccent�s. A kutyad�mon �sszesz�k�tette a szemeit egy pillanatra, de nem adott hangot nemtetsz�s�nek. Elege volt a mai napb�l, m�r csak a kellemes, csendes �jszak�t v�rta, hogy nyugodtan elm�lkedhessen. M�g vetett egy utols� pillant�st Rinre, azt�n le�lt egy k�zeli fa t�v�be, szem�t behunyva.

Jaken odatoporgott a t�zh�z �s k�nyelembe helyezte mag�t. A l�ny azonban m�g egy hossz� pillanatig rajta felejtette tekintet�t a d�mon nagy�ron. Furcsa volt ez az alak; egyik pillanatban m�g rideg, a m�sikban pedig, mikor az alv� kicsi l�nyra pillant, �gy t�nik, mintha a szemeiben valami melegs�g t�kr�z�dne. „�s nem csak a t�z f�nyk�r�re gondolok...” fejezte be mag�ban gondolatmenet�t a l�ny, majd � is elindult a meleg forr�sa fel�.

Val�ban csal�ka volt az id�; a kellemesnek mondhat� l�ny szell�csk�k minduntalan bek�sztak az � ruh�ja al� is. Gondolatmenet�b�l a kisl�ny rezzen�se ragadta ki; tiszt�n l�tszott, hogy f�zik. A l�ny s�hajtott �s feln�zett az �gre.

M�r nem kell sok�ig v�rnia...

Felkarolta a kisl�nyt �s egy, a t�zh�z k�zeli f�hoz s�t�lt vele, majd le�lt �s az �l�be fektette Rint is, mindkettej�ket betakarva b� fels�ruh�zat�val, ami nagyon j�l v�dett a hideg ellen, vagy �pp a meleg ellen, att�l f�gg�en, mire volt sz�ks�g. Tov�bbra is a t�zet k�mlelte, nem akart elaludni.

– Mi�rt vagy m�g �bren? – hallatszott hirtelen Sesshoumaru hangja az �jszaka cs�ndj�ben.

Tudta, hogy a d�mon nem aludt el, m�gis egy kicsit �sszerezzent v�ratlan hangj�ra. Nem gondolta volna, megsz�l�tja.

– V�laszolj...! – morogta a nagy�r t�relmetlen�l �s kiss� d�h�sen.

– Ilyenkor nem szoktam aludni– felelte v�g�l a l�gy hang.

Sesshoumarut egy pillanatra meglep�d�tt, de mindez csup�n halv�nyan l�tszott szemeiben. M�r kezdte azt hinni, a l�ny n�ma, hogy nem sz�lt semmit se, mi�ta elhozta mag�val. S – b�r vagy egy napig nem is nagyon haszn�lhatta – a hangja b�rsonyos volt �s kellemes. De azt az�rt meg kell jegyezni, ugyanolyan �rzelemmentes, mint a kutyad�mon saj�tja.

– Mi a neved?

– Karuna – mondta csendesen a l�ny.

– Mondd, szolga, milyenkor nem szokt�l aludni? – tette fel �jabb k�rd�s�t a d�mon.

A l�ny merev tekintettel n�zett r�: mi a csud�nak k�rdi meg a nev�t, ha �gysem haszn�lja...? „Mindegy.” S�hajtott mag�ban, egy v�llr�nd�t�s k�s�ret�ben. A k�lvil�g fel� term�szetesen semmit sem mutatott.

R�j�tt, hogy Sesshoumaru m�g mindig a v�laszt v�rja, ez�rt feln�zett az �gboltra, majd �gy sz�lt:

– Ha j�l sejtem, mindj�rt megl�tod...

– Nem j�l hallottam; mit mondt�l? Mintha valami lemaradt volna a v�laszod v�g�r�l – n�zett r� �lesen a kutyaszellem.

Karuna ugyanolyan hideg tekintettel pillantott r�, leemelve tekintet�t a Holdr�l.

– Nincs az a kincs, ami�rt „nagyuram”-nak sz�l�tan�lak, d�mon! – felelte kih�v�an a l�ny, szemei szikr�ztak a haragt�l �s a dact�l.

– Mocskos haland�, hogy mersz �gy besz�lni Sesshoumaru nagy�rral?! Azt csod�lom, hogy m�g mindig a nyakadon van a fejed! – csattant fel Jaken, akit f�l�lm�b�l felkeltett a besz�lget�s.

– Te csak ne besz�lj, m�g haland�k�nt is k�pes voltam ell�tni a bajodat! – v�gott vissza Karuna.

– Senki se besz�lhet �gy velem. F�leg nem egy haland� – emelkedett fel lassan �l�hely�r�l a d�mon nagy�r.

– Pfft... tippelj �jra! – kacsintott r� a l�ny, egy keser�des mosoly k�s�ret�ben.

Sesshoumaru meg�llt, p�r l�p�sre t�le �s v�gigm�rte az el�tte �l� alakot, �l�ben Rinnel. Szemei haragos-v�r�sen felizzottak, de nyomban a meglepetts�g vette �t d�h�s tekintet�t, mikor megl�tta a l�ny v�ltoz� alakj�t. D�bbenet�t ez�ttal k�ptelen volt rendesen pal�stolni.

�jdons�lt szolg�j�nak vil�gosbarna haja ez�ttal k�kesen csillogott a f�lhold f�ny�ben. Karuna dacos, hideg lila tekintettel tekintett fel r� (l�v�n m�g mindig a f�ld�n �lt, Rinnel). Egy er�sebb sz�ll�k�s megf�jta mindkettej�k haj�t, Sesshoumaru �gy megl�thatta a l�ny hossz�ra ny�lt f�leit, melyek �ve ugyanolyan volt, mint a saj�tj��.

A sz�l el�lt, a d�bbent tekintetet felv�ltotta a j�ghideg ut�lat�, a l�ny pedig m�g mindig dacosan pillantott r�.

– F�lszellem... – morogta a d�mon nagy�r, mintha szitkoz�dna.

– Na igen. �s? Gondolom azt v�rtad, majd haland� maradok...

– Rosszabb vagy, mint azok.

– Val�ban? – n�zett r� ridegen a l�ny, szem�ben d�h csillant. – H�t, err�l vitatkozhatn�nk.

A kutyaszellem v�szesen morogni kezdett, �m egyik�k sem vette �szre, hogy Rin fel�bredt, csak amikor mocorogni kezdett Karuna �l�ben, hogy jobban l�thassa az esem�nyeket. Mikkor tekintete meg�llapodott a d�monon, arc�ra mosoly �lt ki �s gyorsan kik�sz�l�dott a d�bbent l�ny �l�b�l, aki tehetetlen�l n�zte, hogy a kisl�ny egyre k�zelebb jut a szellemhez, valamint nem �rtette azt sem, mi�rt �r�l �gy neki.

– Sesshoumaru nagy�r! – �lelte �t a l�b�t Rin. – H�t visszat�rt�l!

– Igen, Rin – felelte a d�mon, m�g mindig d�h�s tekintettel n�zve Karuna fel�. Azt�n vett egy m�ly leveg�t �s lenyugodott – legal�bbis egy kicsit. Lepillantott a kisl�nyra, s szemei ism�t megv�ltoztak: melegs�g k�lt�z�tt bel�j�k.

„�, nem! Biztos csak k�pzel�d�m... t�l f�radt lehetek. Ez a haland�s�g nagyon ki tudja f�rasztani az embert! Nem is tudom, hogy b�rj�k, akik a nap 24 �r�j�ban azok!” r�zta meg kicsit a fej�t Karuna, majd visszan�zett a kibontakoz� kedves jelenetre.

– J�l aludt�l? – k�rdezte a d�mon.

„H�, most m�r hangokat is hallok...ugye nem afel�l �rdekl�d�tt, hogy aludt a kisl�ny?!”

– Igen, k�sz�n�m Sesshoumaru nagy�r! – felelte mosolyogva Rin.

„Na j�, kell lennie erre valami magyar�zatnak... eddig �gy terveztem, lel�pek, amint lehet, de azt hiszem, ink�bb itt maradok, kider�teni, mi a helyzet ezzel a fick�val. Nagyon �ssze tudja zavarni az embert, �s amit nem �rtek, azt megpr�b�lom meg�rteni. Rettegj Sesshoumaru, mert egy napon kiismerlek!” Karun�t bels� vil�g�b�l a neve r�ntotta ki:

– �gy h�vj�k, Karuna – hallotta a kutyad�mon hangj�t. Rin k�v�ncsian pislogott fel r�, ahogy maga a l�ny is, akir�l sz� volt. Mit fog mondani majd neki Sesshoumaru?

– � lesz a j�tsz�t�rsad. �s ha nem vagyok itt, vigy�zni fog r�d, k�l�nben az �let�vel fizet – a mondat utols� r�sz�t Karun�nak c�mezve mondta, aki n�minem� fenyeget�st v�lt felfedezni a hangj�ban.

– Hn...– v�llr�nd�t�s.

„Am�gy is t�l aranyos a kisl�ny, hogy engedjem, hogy baja ess�k... de ezt az�rt nem kell f�nek-f�nak orr�ra k�tni... egy kuty�nak meg v�gk�pp nem!”

– Aludj Rin, holnap hossz� utunk lesz – n�zett r� m�g egyszer Sesshoumaru.

– Igenis, Sesshoumaru-sama! – vigyorgott Rin, azt�n visszat�rt Karun�hoz, aki �t�lelte �s az �l�be h�zta a kisl�nyt, v�delmezve �t a h�v�s sz�lt�l.

– Karuna?

– Hm? – pislogott le r� a l�ny.

– �nekelsz nekem valamit... hogy el tudjak aludni? – n�zett fel r� k�ny�rg� tekintettel Rin.

– Rendben van – felelte Karuna, s sz�ja szeglet�ben megjelent az els� val�di mosoly, sok-sok �v �ta el�sz�r.

Halkan �nekelni kezdett egy altat�dalt, amit m�g �desanyj�t�l hallott kiskor�ban. Rin egy pillanattal k�s�bb m�r b�k�sen szuny�k�lt �l�ben, de � az�rt m�g befejezte a halk dallamot; majd h�trad�lt, a fa t�rzs�nek �s lehunyta szem�t, megengedve mag�nak egy fel�letes alv�st, amib�l k�nnyed�n fel�bredhet ak�rmily apr� neszre is.

Az apr� mosoly azonban nem t�nt el arc�r�l...

Sesshoumaru csukott szemmel hallgatta a dalt, s – b�r nehez�re esett bevallani �nmag�nak is – megnyugodott t�le �s �lvezte a kellemes hangot, ami egy f�lbem�sz�, gyerekded �neket d�dolt. Hamarosan minden elcsendesedett, csak Jaken hortyog�s�t lehetett hallani, azonban az � kifinomult �rz�kszerveivel hallotta Rin �s Karuna egyenletes szuszog�s�t is, hab�r az id�sebbik l�ny, k�ts�gtelen nem volt m�ly alv�.

A d�mon nagy�r is lehunyta f�radt szemeit, de tov�bbra is �beren figyelt k�rnyezet�re. Egy id� m�lva azonban � is megengedte mag�nak, hogy egy k�nny�, fel�letes �lomra hajtsa fej�t. Utols� gondolatai Karun�n id�ztek, a hanyoun.

„Hm. Fura. Egy haland�t akartam Rin mell�, erre kaptam egy f�lszellemet... rem�lem, tudja, hol a helye, k�l�nben meg kell leck�ztessem... hab�r, a hozz�sz�l�saib�l nem arra k�vetkeztetek, hogy tiszt�ban lenne vele...”

M�snap kora hajnalban �tra keltek, de Karuna l�tta, hogy Rin m�g �lmos, ez�rt nem akarta fel�breszteni. �gy felvette �s a kisl�nnyal a karj�ban k�vette Sesshoumarut. Delel�re j�rhatott, mikor meg�lltak egy kis pihen�re.

Karuna elk�s�rte Rint a k�zeli forr�shoz, v�z�rt �s halak�rt. Teli k�zzel t�rtek vissza, s hamarosan m�r a s�lt halat csemeg�zt�k, le�bl�tve h�s forr�sv�zzel. Azt�n visszat�rtek a forr�shoz, hogy �jb�l felt�lts�k a kulacsokat az �t tov�bbi r�sz�re.

Egy darabig csend volt �s minden nyugodt; Rin teli hassal elny�lt az id�k�zben meg�rkezett Ah �s Un �s csendesen ringat�zott, Jaken pedig alig hallhat�an mormogott valamit, mik�zben vezette a s�rk�nylovat. Karuna csendben haladt a kisl�ny mellett, s Sesshoumaru fej�nek h�tulj�t fix�rozta.

�szre sem vette, hogy b�mul r�, am�g a kutyaszellem egy kicsit oldalra nem ford�totta a fej�t, hogy jobban l�ssa a m�g�tte halad�kat. Ekkor Karuna vill�mgyorsan elkapta a tekintet�t �s az �t menti bokrokat kezdte f�rk�szni.

Mikor biztos volt benne, hogy Sesshoumaru visszafordult, ism�t �t kezdte el n�zni; h�tulr�l. Azon t�prengett, amin �jszaka is: vajon t�nyleg olyan rideg-e, mint amilyennek mutatja mag�t k�v�lr�l? Az a t�ny, hogy Rinnel valami �rdekes apa-l�nya-f�le kapcsolat van k�zt�k, amire t�bb jel is utal, azt jelenti, hogy nem. Tal�n csak elv�rj�k t�le, hogy �gy viselkedjen? Az�rt teszi? De ki?

A sz�lei? A haland�k? A szolg�i...? „K�v�ncsi vagyok, milyen, amikor egyed�l, egymag�ban van. Sz�vesen belel�tn�k a fej�be...” morfond�rozott el Karuna. L�gyan s�hajtott egyet: egyre kev�sb� l�tszott lehets�gesnek, hogy valaha is kiismerheti a d�mont. Tekintete lassan lejjebb v�ndorolt: Sesshoumaru gy�ny�r� ez�st haja k�kesen csillant meg a nap f�ny�ben, s majdnem a f�ldet s�rolta, olyan hossz�ra n�tt.

„Hmm... k�v�ncsi vagyok, hogy tartja rendben. Nekem el�g hossz� hajam van, �s neh�z vele b�nni, pedig az eny�m nagyj�b�l a fel�ig �r, mint az �v�! Ezt egyszer felt�tlen�l meg kell k�rdeznem t�le!” hat�rozott gondolatban a l�ny, majd megr�zta a fej�t: „�! �gysem �ruln� el!”

– Mit s�hajtozol, ostoba f�lszellem? – v�gta oda Jaken.

Karuna �sszesz�k�tette a szemeit, �kleit pedig �sszeszor�totta, nehogy meg�sse az ideges�t� kis z�ld d�mont. Sejtette, hogy Sesshoumaru nem �r�lne neki, ha v�letlen�l bokszzs�knak haszn�ln� Jakent. A l�nynak l�v�se sem volt afel�l, hogy t�rheti el maga mellett a kutyaszellem.

A l�ny figyelmeztet�en mordult egyet, de nem cselekedett; m�gis siker�lt begy�jtenie egy ijedt arcot Jakent�l (aminek �szint�n �r�lt) �s egy vesz�lyes pillant�st Sesshoumarut�l (amit�l m�r kev�sb� volt boldog). A nagy�r visszafordult, az �t fel� tekintve, Karuna pedig halkan kiengedett egy frusztr�lt s�hajt.

Ahogy tekintete �jra v�gigp�szt�zta a d�mont, �szre sem vette, hol �llapodott meg. Csak akkor figyelt fel, mikor gondolatai m�r kezdtek elkalandozni:

„Hmm... eg�sz j� kis h�ts�ja van, hab�r a haj�t�l nem mindig l�tszik... Fene!” amint v�g�re �rt a mondatnak, elv�r�s�d�tt. „Nem hiszem el, hogy erre gondoltam! ���! Olyan sz�nalmas vagyok!” gondolatban homlokon csapta mag�t, hogy ilyesmit mert gondolni a kutyaszellemr�l.

Am�g Karuna bel�sj�vel viaskodott, addig Sesshoumaru meg�llt, s a l�ny majdnem nekiment, de m�g az utols� pillanatban mag�hoz t�rt, s megtorpant.

– Mi a baj, nagyuram? – k�rdezte ideges�t� hangj�n Jaken.

– Inuyasha... – morogta a k�rdezett.

– Hm? Az meg kicsoda? – pislogott �rtetlen�l a l�ny.

– Egy �jabb mocskos hanyou – v�gta r� azonnal Jaken.

– H�! Ne mer�szelj �gy besz�lni, te kis... – Karuna azonban nem tudta v�gigmondani fenyeget�s�t, mert egy ki�ltoz�s f�lbeszak�totta:

– H�, Sesshoumaru, mit keresel itt? T�n nem a kard�rt j�tt�l m�r megint?! – ord�totta egy f�rfihang.

„Kard? Milyen kard? ... Tess�k, m�r megint nem �rtek semmit se...” forgatta meg a szemeit a l�ny, s szembefordult az �rkez�kkel, kil�pve Sesshoumaru h�ta m�g�l. Ami ezut�n k�vetkezett, sosem felejtette el...