Rin v�rt egy kicsit, de k�v�ncsis�ga a szellem ut�n vitte. Annyira k�v�ncsi volt, hogy reggelenk�nt a Nagy�r hova t�nik el mindig. Ahogy az erdei �sv�nyen haladt egyre beljebb, l�tta, hogy nem messze van egy forr�s. Ekkor jutott esz�be, hogy biztos az t�pl�lja a tavat. Elb�jt az egyik fa m�g� �s leste, hogy hol van Sesshoumaru. A szellem �pp a kimon�j�t vette lefele, �pp f�rdeni k�sz�lt. A l�ny rettent�en elpirult, �s visszarohant a t�borukhoz.

„Mi�rt is kellett nekem ennyire k�v�ncsinak lennem? Biztos meg�rezte a szagomat, �s mit fog r�lam gondolni ezut�n? Hogy k�mkedek?” Rin teljesen k�ts�gbe volt esve, hogy mi fog t�rt�nni ezek ut�n.

Ek�zben Sesshoumaru is �pp azon gondolkozott, hogy Rin mi�rt j�tt ut�na. „Vajon mit akarhatott? �s megl�tott?… L�tta a testemen l�v� �ri�si sebet, ami az�ta nem gy�gyult be, mikor m�g �vekkel ezel�tt megmentettem?… Hjaj, Rin, mennyire megv�ltozt�l!”

Miut�n visszat�rt Sesshoumaru t�borba, nem sz�lt az incidensr�l, b�r �szrevette, hogy Rin milyen t�vols�gtart�.