2. r�sz: A titkos hely

Halk l�ptek vont�k magukra nemesv�r� d�monok figyelm�t: egy szolg�l�l�ny sietett fel�j�k, majd pedig meghajolt, mikor oda�rt. Szem�t mindv�gig a f�ldre szegezte; nem mert ilyen hatalmass�gok tekintet�be n�zni.

– Shiwue nagy�r, az eb�d t�lalva van – t�j�koztatta a kast�ly ur�t halkan.

– Rendben, induljunk – intett Kiba apja, mire a szolg�l�l�ny nagy hajlong�sok k�zepette elvezette �ket az eb�dl�ig, ahol kit�rta el�tt�k az ajt�kat.

Mindenki bevonult, s mire az asztalhoz �ltek, m�r nyoma sem volt k�s�r�j�knek. Shiwue nagy�r �s neje az asztalf�n �lt, m�g Kiba �s Sesshoumaru egym�s szemben foglaltak helyet a hossz� asztaln�l, k�zel a l�ny sz�leihez. Egy pillanat m�lva m�r szolg�l�k s�r�gtek-forogtak k�r�l�tt�k, hogy uraik �s �rn�ik �lvezhess�k eb�dj�ket.

Kiba v�gre �sszecsukta legyez�j�t, egy utols� m�ly s�hajt elnyomva �s letette azt az asztalra. �gy Sesshoumaru v�gre rendesen meg tudta n�zni mag�nak: finom von�sai voltak, m�gis, s�t�tlila szeme er�t t�kr�z�tt. Tal�n a l�ny tekintete volt a legkarakterisztikusabb. S�t, most, hogy a tiszta f�ny r�esett, a f�rfi l�tni v�lte, ez�st haja halv�nylila sz�nben j�tszik. El�gedetten vette tudom�sul, hogy meg�rz�sei nem csaltak, mikor a l�ny arc�ra k�pzelte az egy-egy m�lyv�r�s m�regcs�kot.

Sesshoumaru megengedett mag�nak egy n�ma mosolyt, de ez alig volt �szrevehet�, s csup�n a pillanat t�red�k�ig volt l�that�. A d�moni jegyek nem csup�n azt mutatt�k meg, hogy egy szellem milyen csal�db�l sz�rmazik, hanem hatalm�r�l is tudatta azokat, kik r� pillantanak. Ezt tekintetbe v�ve, a f�rfiben rem�ny csillant, tal�n nem a nyafka-mentsenek-meg-minden-apr�s�gt�l fajta hercegn�vel hozta �ssze a Sors – vagy ink�bb apja, Inutaishou.

Az eb�d csendben telt; ink�bb Kiba sz�lei k�rdez�sk�dtek, de a f�rj-jel�lt csup�n annyit besz�lt, amennyi a legsz�ks�gesebb volt. A l�ny pedig szint�gy ink�bb hallgatott, l�v�n semmi elm�s megjegyz�s sem jutott esz�be.

– Mi�rt nem s�t�ltok egy kicsit a kertben, fiatalok? – javasolta Shiwue nagy�r, alighogy befejez�d�tt az �tkez�s.

– Ez remek �tlet! Sz�p id� van kint �s Kiba k�rbevezethet, Sesshoumaru! – csillant fel Kakero asszony szeme.

L�nya m�r elb�jt legyez�je m�g�, onnan k�ld�tt sz�r�s pillant�sokat �desanyja fel�, �m amit tekintete �sszetal�lkozott apj��val, belet�r�dve b�lintott, j�vend�belije fel� fordulva:

– Sz�vesen megteszem, felt�ve, hogy uram nem k�v�n lepihenni a hossz� �t ut�n.

„Tal�n szerencs�m lesz �s b�k�n hagy! Tal�n szer...”

– Nem, egy�ltal�n nem f�radtam el – hallatszott Sesshoumaru hangja.

„Fen�be is!” Kiba egy apr� b�jmosolyt var�zsolt arc�ra, amit term�szetesen eltakart legyez�je, �gy nem l�tszott, hogy f�lig vicsorog:

– Akkor induljunk! – emelkedett fel a l�ny, azzal els�t�lt az ajt�ig, ahol bev�rta a f�rfit.

M�g egy rosszall� pillant�st l�vellt sz�lei fel�, amint Sesshoumaru tess�kel�s�re kil�pett az eb�dl� ajtaj�n.

– Mondd csak, el�bb a kertet mutassam meg, vagy ink�bb a kast�lyt szeretn�d k�rbej�rni? – �rdekl�d�tt Kiba, igyekezve, hogy a lehet� legkedvesebb modor�t vegye el�.

– Hmm...

A l�ny picit oldalra biccentette a fej�t, m�g mindig v�rva a v�laszra:

– Nos, mit szeretn�l?

Sesshoumaru �res tekintettel pislogott ar�j�ra, v�g�l m�gis megsz�lalt:

– El�bb tal�n a kertet.

– J� – f�lig-meddig l�tta, ahogy a legyez� m�g�tt Kiba elmosolyodik.

„Vajon csak udvarias akart lenni vagy t�nyleg �rdekelte? Na, nem mintha ez olyan fontos k�rd�s lett volna...” t�prengett el Sesshoumaru. Eddig csup�n olyan n�kh�z volt szerencs�je, akik folyton azt hajtogatt�k, �k mit akarnak, nem is nagyon figyeltek r�, m�g akkor sem, ha �k tett�k fel a k�rd�st �s v�rt�k r� a v�laszt. „Tal�n Kiba m�s lesz... ki tudja?”

A l�gy, tavaszi napf�nyben kellemesnek �g�rkezett a s�ta, mik�zben Kiba megmutatta a vir�g�gy�sokat, majd a messzes�gben gyakorl� katon�kat, azt�n pedig az ist�ll�kat, ahol szebbn�l szebb �s er�sebbn�l er�sebb lovak toporogtak. V�g�l azt�n el�rkeztek egy kis ligetbe, a kert h�tulj�ba. Az apr� tiszt�st a k�zep�n gy�m�lcsf�k �lelt�k k�rbe, vir�guk b�d�t� illata pedig kellemesen k�rbelengte �ket.

Sesshoumaru f�l�t v�zcsobog�s �t�tte meg, ahogy betette l�b�t e helyre. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy Kiba megragadja a kez�t �s h�zni kezdi maga ut�n.

– Gyere, mutatok valamit... erre van – mondta, visszafel� sem fordulva, a s�r� f�k-bokrok fel� v�ve az ir�nyt.

�sszecsukott legyez�j�t maga el�tt fogta, sz�th�zva a n�v�nyf�gg�nyt maguk el�tt, ahogy egyre beljebb haladtak, mindek�zben Sesshoumaru egyre er�sebben hallotta a vizet, de m�g mindig d�bbenten n�zett az �v�re r�kulcsol�d� kis n�i k�zre. De sok�ig nem t�prengethetett ezen, mert v�gre meg�rkeztek, s Kiba hangja visszaz�kkentette a val�s�gba:

– Itt vagyunk! – jelentette be boldogan sug�rz� arccal, ahogy elengedte a f�rfi kez�t �s k�zelebb l�pett a parthoz.

Sesshoumaru m�g egy hossz� pillanatig a kez�t n�zte, s �gy �rezte, mintha m�g mindig ott lenne a n��, holott az m�r r�g nem �rintette az �v�t. Furcs�n hi�ny�rzete t�madt, m�g az el�bb m�g kiss� k�nyelmetlen�l �rezte mag�t, amikor Kiba fogta. Azt�n v�gre kiszakadt �lomvil�g�b�l �s k�rbetekintett.

Egy gy�ny�r� sz�p v�zes�s zubogott al� a krist�lytiszta t�ba, mely l�bai el�tt csup�n n�h�ny m�terrel ter�lt el. Az eg�sz nagyon vadreg�nyesnek tetszett; a d�s n�v�nyzettel �s az apr� kis tiszt�ssal, melyet smaragdz�ld f� fedett be, s az oltalmaz� �rny�k a nap sugarai el�l. Kisebb-nagyobb szikl�k vett�k k�rbe az apr� tavat, a leveg�be szimatolva Sesshoumaru pedig valamilyen kellemes arom�t �rzett.

– Ez az �n titkos helyem. Szeretek itt lenni, f�leg, ha egy kis gondolkod�sra v�gyom – sz�lalt meg v�ratlanul Kiba. – Az�rt hoztalak ide, h�tha Neked is tetszeni fog... – pillantott r� a f�rfira, szeme sark�b�l.

Sesshoumaru k�zelebb l�pett, s mellette �llt meg, tekintet�vel f�rk�szve a nyugodt kis helyet.

– Sz�p – mondta nemes egyszer�s�ggel, mire Kiba �vatosan elmosolyodott, s tov�bb folytatta mes�j�t:

– Az a k�l�nlegess�ge – azon k�v�l, hogy szerintem csak �n ismerem, legal�bbis eddig �gy volt –, hogy hi�ba hideg a v�z, ami a v�zes�sb�l al�zuhan, m�gis, a h�forr�s, ami alatta van, felmeleg�ti a kis tavat...

Nem volt benne biztos, mi�rt mes�li mindezt el neki, vagy egy�ltal�n mi�rt hozta ide Sesshoumarut. Tal�n, mert valamit meg akart osztani vele. Tal�n, mert m�r nem sok alkalma lesz ell�togatni ide. Fogalma sem volt, mi�rt tette.

A f�rfi kicsit furcs�llva n�zett r� a szeme sark�b�l. Most, hogy kij�ttek a kast�ly er�s falai k�z�l, a term�szetbe, s a sz�leit is h�trahagyt�k, a l�ny kicsit kiny�lt, �s bar�ts�gosabb volt vele. „Lehets�ges volna, hogy nyomasztotta a benti l�gk�r?” morfond�rozott Sesshoumaru, de ez esetben egyet kellett �rtenie a l�nnyal; � is hasonl�k�pp �rzett.

– Mi az...? – k�rdezte egy apr�, meghat�rozhatatlan mosoly k�s�ret�ben Kiba, mikor megl�tta a f�rfi pillant�s�t.

A k�rdezett megr�zta a fej�t �s visszat�rt a zavartalanul csobog� vizet b�mulni, gondolatait azonban lek�t�tte a mellette l�v� n�.

Kiba hamar ellazult – hamarabb, mint gondolta volna, ha j�vend�belije t�rsas�g�ban van – �s lehuppant a f�ves kis dombra, melyen �llt. Kiny�jtotta l�bait �s levette szand�lj�t, hogy a kellemes v�zben �ztathassa v�gtagjait. Mosolyogva tekintett fel a gy�ny�r� �gboltra, elkapva egy-egy pillant�st a csodasz�pen szikr�z� napb�l, ahogy r�esett arc�ra a f�nye. Kezein t�maszkodott, egyikben a legyez�j�t tartva, m�sikkal pedig a f�vel babr�lt. �lvezte a nyugalmat, mely mindig �rr� lett rajta, ha idej�tt.

– Van egy hasonl� liget az �n kertemben is – sz�lalt meg Sesshoumaru.

A n� egy pillanatra �sszerezzent, elfelejtkezve arr�l, hogy � is itt van.

– T�nyleg? – k�v�ncsian tekintett fel r�, egyik kez�vel eltakarva szem�t a Napt�l, mely most pont a f�rfi h�ta m�g�tt ontotta �r�k f�ny�t.

– Igen – biccentett Sesshoumaru �rny�ka, mik�zben arc�t a l�ny fel� ford�totta.

– �s... sokat j�rsz oda? Vagy nem szokt�l...? – �rdekl�d�tt Kiba, rem�nykedve, tal�n siker�l valami besz�lget�snek kialakulnia.

– Sajnos csak ritk�n tudok odamenni – felelte egy apr�, alig �szrevehet� s�haj k�s�ret�ben a f�rfi. – Ha m�r nagyon elegem van �s el akarok vonulni valahov�, ahol nem zavarnak.

– �n is pont �gy �rzek! – mosolyodott el �vatosan Kiba, m�g mindig Sesshoumaru �rny�kba burkol�z� tekintet�t figyelve.

�jabb cs�ndhull�m, amit megint csak a n� t�rt meg:

– De, ha gondolod, most laz�thatsz. Ez a hely arra val�, hogy gy�ny�rk�dj�n benne a d�mon, nem pedig, hogy agg�djon a k�lvil�g miatt – n�zett fel r� ism�t Kiba.

Sesshoumaru nem tudta, mi j�tt r�, hogy mindezt elmondta neki, s�t, valamilyen megmagyar�zhatatlan okb�l nyugodtnak �s el�gedettnek �rezte mag�t, mikor a l�ny a k�zel�ben volt. Egy percnyi gondolkod�s ut�n siker�lt megfontolnia a dolgot �s letelepedett mell�. Hamarosan a n� k�rd� tekintet�t �rezte mag�n �s ahogy fel� fordult, felvonta egyik szem�ld�k�t, mire Kiba sz�ja szeglet�ben egy f�l�nk mosoly jelent meg, arc�n pedig mintha alig l�that� r�zsasz�n foltok jelentek volna meg. A f�rfi gyan�j�t csak al�t�masztotta, mikor a l�ny egy vill�mgyors mozdulattal felemelte legyez�j�t, s m�g ugyanazzal a lend�lettel kinyitotta, elrejtve v�leg�nye el�l az arc�t.

– Nem k�nyelmetlen kicsit a p�nc�lban? – �rdekl�d�tt; hangj�ban �rtatlans�g csengett, de volt ott valami m�s is, amire nem tudott r�j�nni Sesshoumaru – m�g legal�bbis.

Kiba ajkait egy csal�dott s�haj hagyta el, hogy nem j�tt semmilyen v�lasz k�rd�s�re �s ink�bb a t� fel� fordult, legyez�j�vel pedig sz�ntelen mozgatta az �ll� leveg�t maga k�r�l, hogy egy kis h�v�st csaljon arc�ra. Tudta, milyen k�nyelmetlenek azok a p�nc�lok, hisz � maga is szokott hordani olyat, azonban azzal is tiszt�ban volt, milyen vesz�lyes n�lk�le �s hogy egy harcos sz�m�ra n�lk�l�zhetetlen dolog – v�delmet ny�jt �s tiszteletet k�vetel a fegyverzet.

�gy igencsak meglep�d�tt, mikor cs�rg�st hallott maga mell�l, s egy oldalpillant�st vetve megl�tta, amint Sesshoumaru kiszabad�tja mag�t p�nc�lzat�t�l, majd pedig k�t kardj�t is maga mell� teszi le, a f�be.

– Mi az? Te javasoltad, hogy vegyem le – tekintett r� ism�t egyik szem�ld�k�t felemelve a f�rfi, arc�n sz�nlelt �sszezavarodotts�ggal.

Kiba ism�t csak elfordult, m�g hevesebben legyezve mag�t. Ak�rmennyire sem akarta, m�gis be kellett ismernie, hogy j�vend�belije milyen j�k�p�, de maga sem �rtette, mi�rt dobban meg olyan hirtelen a sz�ve, mikor csak egyik szem�ld�k�t felvonva n�z r� a f�rfi. �rezte, hogy arc�ba t�dul a v�r �s tudta, hogy elv�r�s�d�tt, �gy m�g ink�bb legyez�je m�g� b�jt �s ink�bb a m�sik oldal�n l�v� vir�gokat-bokrokat kezdte el f�rk�szni.

– Csendes vagy – �llap�totta meg a f�rfi egy id� ut�n. Ut�lt�k bevallani maguknak, de mindketten szerett�k hallani a m�sik hangj�t. Sesshoumaru a l�ny �desen cseng�, szinte zen�nek hat� szavait, Kiba pedig v�leg�nye m�ly, f�rfias hangj�t, mely kellemesen megnyugtatta �t, b�rmikor hallotta.

A n� megvonta a v�ll�t, mik�zben tov�bb legyezgette mag�t �s v�gre visszafordult a v�zt�k�r fel�.

– Hm. Most nincs mit mondanom – felelte �szint�n, de mikor megpillantotta Sesshoumaru arckifejez�s�t, teljesen fel� fordult:

– Mi�rt n�zel �gy r�m? – k�rdezte, s ez�ttal � vonta fel egyik szem�ld�k�t.

– Csak m�g sosem tal�lkoztam olyan n�vel, akinek ne lett volna semmi mondanival�ja. Az a tapasztalatom, a n�k akkor is besz�lnek, ha t�nyleg nincs mir�l.

– Hmm... ezt most vehetem b�knak? – k�rdezte egy cinkos mosoly k�s�ret�ben Kiba, v�ratlanul �sszecsapva legyez�j�t.

– Vedd, aminek akarod – vonta meg Sesshoumaru is a v�ll�t.

A n� s�hajtott egyet �s elfordult t�le, ism�t a v�zes�st v�ve szem�gyre. L�bait maga al� h�zta, legyez�j�t pedig �l�ben pihentette, �gy tekintett az �lmosan csobog� v�zre.

– Sesshoumaru... – sz�l�totta meg a f�rfit.

– Hm?

– Mes�lj valamit magadr�l... – k�rte csendesen, de azt�n m�g hozz�tette:

– Persze, csak ha nem b�nod, uram.

�jabb hossz� hallgat�s k�vetkezett, mire a f�rfi v�gre v�laszolt:

– Nincs mit mes�lnem.

Kiba szomor�an s�hajtott. Rem�lte, hogy legal�bb tudnak egy kicsit besz�lgetni, hogy jobban megismerj�k egym�st, de ez nem nagyon ment, f�leg, mivel minden sz�t szinte harap�fog�val kellett kih�zni a f�rfib�l – m�r ha egy�ltal�n hajland� volt valami �rdemlegeset v�laszolni.

– Gyere – h�zta fel szand�lj�t, s t�p�szkodott fel a f�ldr�l. – Megmutatom neked a kast�lyt – aj�nlotta fel, leporolva kimon�j�t.

Sesshoumaru biccentett, s � is felszedel�zk�d�tt – p�r pillanat m�lva m�r rajta volt p�nc�lja �s kardjai az oldal�n l�gtak. Ahogy elindult a n� ut�n, lend�letes l�pteire ritmikusan csap�dott �ssze egyik peng�je a m�sik kardh�vely�vel. Kiba h�trapillantott egyszer, keresve a k�l�n�s zaj forr�s�t, de azt�n ism�t el�refordult. Mikor v�gre kiszabadultak a s�r� n�v�nyzettel ben�tt titkos helyr�l �s a ligeten haladtak kereszt�l, v�g�l megk�rdezte:

– Hogy-hogy k�t kardot viselsz? – pillantott le a f�rfi derek�ra, majd vissza az arc�ra.

Jegyese r�tekintett szeme sark�b�l. Csup�n tiszta k�v�ncsis�got v�lt felfedezni a n� szemeiben. Azt�n visszafordult, �jb�l az utat f�rk�szve, �gy v�laszolt:

– Az egyiket ap�mt�l �r�k�ltem. A m�sikat pedig csin�ltattam.

– De mi�rt kellett m�g egy? – faggat�zott tov�bb a l�ny. – Hiszen...

– Mi�rt �rdekel annyira? – k�rdezte �lesen Sesshoumaru, ahogy fel� fordult, meg�llva a n� el�tt, ezzel el�rve azt, hogy � is megtorpanjon.

– �-�n... csak k�v�ncsi voltam, ennyi – hebegte Kiba, azt�n �sszeszedte mag�t. – Bocs�ss meg, ha tolakod� voltam, nem akartam az lenni...

A f�rfi m�g egy hossz� pillanatig �lesen n�zett r�, azt�n megfordult �s elindult a kast�ly fel�. Kiba szomor�an s�hajtva k�vette �t. Csendben haladtak tov�bb, mindkettej�ket saj�t gondolataik foglalt�k le. A n� �gy d�nt�tt, ink�bb nem pr�b�l meg besz�lget�st kezdem�nyezni, ha ez az eredm�nye, pedig csak egyszer�en a k�v�ncsis�g hajtotta �t, mikor a kardok fel�l �rdekl�d�tt. „Pedig m�r �pp kezdtem azt hinni, hogy tal�n nem is lesz olyan rossz ez a h�zas�let, mint el�sz�r gondoltam, erre meg... �h! Egy �jabb h�m egyed, �kes p�ld�ja a f�rfi EG�nak, aki szerint az asszony al� van rendelve a f�rj�nek. Remek! Ez egyszer�en csod�latos!” f�st�lg�tt mag�ban Kiba. „Ilyen term�szettel nem tudom, meddig fogjuk kib�rni egym�st...” s�hajtott halkan.

Sesshoumaru �rdekl�dve pillantott r�, mikor meghallotta a halk s�hajt, de azt�n gyorsan elkapta tekintet�t, az utat f�rk�szve maga el�tt. K�v�ncsi volt, mi j�rhat a l�ny fej�ben. „Tal�n m�gsem kellett volna �gy r�ijesztenem.” �szrev�tlen�l beleszimatolt a leveg�be. „Nem, nem �rzek f�lelmet. De akkor mi�rt viselkedik ilyen furcs�n...?” lopva vetett m�g egy agg�d� pillant�st a n�re. „Ha nem gyan�s�tom meg, m�g most is hallgathatn�m �des hangj�t...” Hamarosan azonban m�r nem t�prenghetett ezen, mert vissza�rkeztek a kast�lyba, s amint szem�k hozz�szokott a f�lhom�lyhoz, mely bent uralkodott, Kiba azonnal elkezdte v�gigvezetni �t a rengeteg termen �s megsz�ml�lhatatlanul sok folyos�n, l�pcs�soron. Azonban ez nem okozott gondot neki, hiszen az � palot�ja sokkal nagyobb volt enn�l. A sz�ve egy picit az�rt �sszeszorult, mikor hallgatta a l�ny besz�d�t – ink�bb kiss� keser� volt, semmint a megszokott l�gy hang. „Tal�n... megs�rtettem volna...?” r�ncolta �ssze szem�ld�k�t t�prengve Sesshoumaru.

Hamarosan beesteledett �s a vacsora fesz�lt csendben telt el. Azt�n Kiba megmutatta a f�rfi szob�j�t. De m�g akkor is, mikor j� �jszak�t k�v�nt neki, komor volt a n� arca. Gyorsan el is sietett, miut�n elv�gezte feladat�t, hogy min�l hamarabb a saj�t szob�j�ba �rhessen. Ott azt�n amint beh�zta maga m�g�tt az ajt�t, az �gyra vetette mag�t �s egy hatalmas gondterhelt s�haj szakadt ki bel�le, melyet elnyomott rengeteg p�rn�inak legnagyobbika, amibe az arc�t f�rta bele.

„Ez nem lesz egy k�nny� menet...” gondolta keser�en, kipillantva ablak�n. „Hi�ba pr�b�lom megismerni �s elfogadni, az eg�sz nem �r semmit, ha csak �n igyekszem, � nem.”

Folytat�sa k�vetkezik...