1. Szomor� kezdet 

Egy kellemes tavaszi reggelen, a cs�ndet egy kisl�ny hangja t�rte meg a palota falain bel�l. A 10 �ves gyermek ki�ltozva rohang�lt a folyos�kon, amit a dolgoz� csel�dek mosolyogva fogadtak. �trohant a kerten, �s amikor ezt egy fiatal, feh�rhaj� l�ny �szrevett, a kisl�ny m�r a nyak�ban volt. Mosolyogva �lelte meg a gyereket, aki szorosan hozz� b�jt.

·     Fumie, nem k�ne rohang�lnod. – mondta a l�ny �s lerakta a f�ldre, akinek a mondand�j�t sz�nta.

·     Tudom, de �gy �r�l�k. – ugr�lt a cs�pps�g.

·     �n is, 4 nap m�lva j�nnek a vend�gek.

·     Igen, �s nagyon k�v�ncsi vagyok r�juk, mert r�gen nem voltak itt idegenek. – simogatta meg a gyerek fej�t a l�ny, hogy lenyugodjon.

·     Eln�z�st, kisasszony, de az �r m�r v�rja �n�ket. – sz�lalt meg egy szolg�l�, a k�t l�ny mellett.

·     K�sz�nj�k, hogy sz�lt�l Sata. – n�zett a csel�dre az id�sebb d�mon.

·     Ez a dolgom. –felelte �s miut�n meghajolt, ment a dolg�ra. A k�t l�ny elindult a palota ur�nak szob�ja fel�. Bel�ptek a helys�gbe, ahol h�rom szem�ly besz�lgetett, de amikor �szrevett�k �ket, elhallgattak.

·     J� reggelt. – k�sz�ntek egyszerre a meg�rkez�k.

·     J� reggelt. – viszonozt�k.

·     �ljetek le. – mondta egy csinos, halv�nyk�k hossz� haj� n�, aki �l�nk k�k szem�vel r�juk n�zett. A l�nyok helyet foglaltak a palota ur�val szemben.

·     A vend�gek miatt h�vtatok minket? – k�v�ncsiskodott a fiatal l�ny, n�mi hallgat�s ut�n.

·     Igen. K�sz�l�dni kell. – v�laszolt a d�mon, akinek bord� szeme nem t�kr�z�tt szinte semmilyen �rzelmet. Ez�st haj�t h�tul �sszek�tve hordta, ami �gy a h�ta k�zep�t s�rolta. – Kinuye!

·     Igen ap�m? – n�zett a f�rfira az eml�tett, �ce�n k�k szemeivel.

·     K�rlek, �lt�zz fel a legszebb ruh�dba, aznap este. – mondta, de hangj�ban egy kis keser�s�g �rz�d�tt.

·     J�, de mi�rt? – k�rdezte Kinuye �s kezeit az �l�be rakta.

·     Majd elmondom l�nyom. – v�laszolt a f�rfi �s a mellette �l� n�re n�zett, aki erre, szomor�an b�lintott.

·     Rendben. – t�r�d�tt bele, mert m�r megszokta, hogy nem k�tnek mindent az orr�ra. 

·     Fumie, te majd seg�ts a n�v�rednek. – mondta az asszony kedvesen, mire a gyermek felpattant �s a n�h�z futott.

·     J� anyu. – b�jt oda az asszonyhoz a kisl�ny, �s a bord� szemeivel az apj�ra pillantott.

·     Ap�m, elmenn�k s�t�lni egyet a k�rny�ken. – �llt fel Kinuye.

·     Rendben, de Fumie is veled mehetne. – mondta a f�rfi.

·     J�, akkor gyere hugi. – fogta meg a kisl�ny kez�t Kinuye �s kiszaladtak a szob�b�l.

·     Bairei, szerinted bele fog menni? – k�rdezte egy fi�, aki eddig cs�ndben figyelt.

·     Musz�j, de ismerem, hogy mennyire makacs. Nem lesz k�nny�. – n�zett a f�rfi, a feh�r haj� fiatal fi�ra.

A k�t testv�r, egy r�ten s�t�lt, ami a palot�t�l nem messze volt, amikor Kinuye d�moni energi�t �rzett a mellett�k l�v� erd�b�l. Megtorpant �s a f�kat f�rk�szte. Fumie meg�llt, �s � is oda n�zett, ahova n�v�re, de nem l�tott semmit.

·     Kinuye, mi a baj? – l�pett a l�ny mell�, a h�ga.

·     Menj vissza, d�moni aur�t �rzek. – mondta �gy, hogy nem n�zett a kisl�nyra.

Fumie kis gondolkod�s ut�n b�lintott, majd sietve visszaindult. Kinuye lassan elindult az erd� fel�. Meg�llt az els� f�n�l, k�rben�zett �s tov�bbment. Kis id� ut�n megcsapta az orr�t a d�mon szaga, akinek az erej�t �rezte, majd n�h�ny l�p�s ut�n megl�tott egy fiatal fi�t egy szikl�n �lni. Elb�jt egy vastag fa m�g�, �s onnan n�zte a betolakod�t, aki eddig nem vette �szre a l�nyt, mert el volt mer�lve a gondolatiban. A sz�lir�ny hirtelen megfordult �s a l�ny illat�t a fi� fel� f�jta a szell�. A d�mon feln�zett �s beleszagolt a leveg�be, majd Kinuye fel� pillantott aranybarna szemeivel, mik�zben a sz�l az ez�st tincseket a szem�be f�jta. A l�ny gyorsan visszah�z�dott, �s amikor �jra kin�zett, a fi�nak nyoma sem volt. F�lig kil�pett a b�v�hely�r�l �s k�rben�zett, de nem l�tta sehol. �rtetlen�l pislogott n�h�nyat. Megfordult �s ott �llt el�tte a d�mon, alig h�sz centire, amit�l a l�ny majdnem sz�vrohamot kapott. A jobb kez�t a mellkas�hoz rakta �s a leveg� ut�n kapkodott, mik�zben l�pett egyet h�tra.

·     Mi�rt leskel�dt�l ut�nam? – k�rdezte a fi� �s f�rk�sz� pillant�ssal v�gign�zett az el�tte �ll�n.

·     �n nem leskel�dtem. Meg�reztem, hogy itt vagy. – v�laszolt kicsit s�rt�d�tten �s meg nyugodt egy kicsit.

·     Mit keresel itt?

·     Ezt �n is k�rdezhetn�m, mert ez a ter�let az ap�m�. – h�zta fel mag�t a l�ny karba tett k�zzel. A fi� kicsit meglep�d�tt, de nem a hangnemen, hanem amit hallott.

·     Hogy h�vnak? – k�v�ncsiskodott, de nem lehetett hallani a hangj�n.

·     Kinuye, �s t�ged? – higgadt le a d�monl�ny.

·     Sesshoumaru. – v�laszolt �s le�lt a k�re, ahol az el�bb gondolkodott. A l�ny is le�lt, a vele szemben l�v� fat�rzsre. A f�ldet vizsg�lta, mintha l�tna valami �rdekeset. Kis id� ut�n a d�monl�ny megsz�lalt.

·     Mit keresel itt a Keleti tartom�nyban? – n�zett a d�monra. 

·     �n semmit, az ap�m nem mondott semmit, csak azt, hogy j�nn�m kell. – pillantott az �gre Sesshoumaru.

·     Meg�rtem, ha rosszul esik, hogy a sz�leid nem mondanak el semmit neked. Velem is ezt teszik, �s n�ha d�h�t. – mondta szomor�an a l�ny �s a fi� szemeib�l pr�b�lta kiolvasni a gondolatait.

A k�t d�mon m�g egy ideig besz�lgetett, vid�mabb t�m�kr�l. J�l meg�rtett�k egym�st, ez id� alatt, de a t�rsalg�st a l�ny szak�totta meg.