·     Most mennem kell. J�nnek a katon�k. – �llt fel �s k�k szem�vel szomor�an Sesshoumarura n�zett, aki k�vette p�ld�j�t, �s fel�llt.

·     Mi�rt j�nnek? – csapta meg az orr�t a k�zeled�k szaga.

·     Engem keresnek. Rem�lem, m�g tal�lkozunk. – sz�lt h�tra �s elindult, de m�g egyszer h�tran�zett. A d�mont m�r nem l�tta, �gy t�nt, hogy elment.

·     Kinuye!! – halott meg egy hangot az eml�tett �s a f�k k�z�l el�l�pett az a fi�, aki az apj�val maradt, miut�n � elment, nyom�ban egy tucat katon�val. – Mi�rt nem j�tt�l vissza?

·     Sajn�lom, gondolkodnom kellett. – v�laszolt megb�n�an a d�monl�ny �s k�zelebb l�pett.

·     J�l van akkor, gyere, mert m�r mindenhol kerestek. – mondta kedvesebben �s visszaindultak a palot�ba.

Sesshoumaru egy f�r�l az eg�szet v�gign�zte, majd � is elt�nt szellemg�mbk�nt. A l�ny minden nap kiment a tiszt�sra, mert a fi�val tal�lkozott. �sszebar�tkoztak ez alatt a n�gy nap alatt. Kinuye azon a napon, amikor a vend�geket v�rt�k, el�bb indult vissza a palot�ba, nehogy elk�ssen, mert m�g fel kell k�sz�lnie is.

Bement a szob�j�ba �s felvette a kik�sz�tett ruh�t, amit az �desanyja v�lasztott. Le�lt a t�k�r el�, ami az ajt�val szemben volt �s a haj�t kezdte f�s�lni, k�zben a vacsor�ra gondolt, mert nem �rtette, mi�rt kell neki is jelen lenni a fogad�son. Bairei el�z� nap k�z�lte ezt vele.

·     Bej�hetek? – k�rdezte egy m�ly hang.

·     Persze gyere. – a f�rfi odas�t�lt a l�ny mell�. – Mit szeretn�l apa?

·     Ugye tudod, hogy a Feketes�rk�nyokkal szemben veszt�sre �llunk? – kezdte a palota ura. Kinuye b�lintott. – �ldozatot kell hoznom. Sz�vets�get k�t�k, az egyik tartom�ny ur�val, de cser�be fel kell aj�nlanom nekik valamit, az egyik olyat, ami t�bbet �r sz�momra, b�rmi m�sn�l. – mondta lehangoltan �s az ablakon kereszt�l a teliholdra n�zett.

·     �s mi lenne az? – k�rdezte k�v�ncsian �s apja fel� fordult.

·     Te, Kinuye. – a d�monl�ny ledermedt. Lerakta f�s�j�t az asztalra, majd lehajtotta a fej�t, mik�zben visszafordult a t�k�r fel�.

·     Hozz� kell mennem valakihez, hogy ne vesz�ts�nk? – k�rdezte halkan, de hangj�ban keser�s�g hallatszott.

·     Igen. – v�laszolt megb�n�an a f�rfi, �s ink�bb elford�totta a tekintet�t a l�ny�r�l, �s ism�t a holdra n�zett.

·     Felaj�nlasz engem egy idegennek, mint egy darab rongyot, hogy el�rd a c�lodat? – kelt ki mag�b�l a l�ny �s szinte ord�totta mindezt. A f�rfira n�zett, k�nnyes szem�vel a l�ny, amit�l Baireinek majdnem megszakadt a sz�ve a sz�p arc l�tv�ny�t�l, amit most s�s cseppek tettek szomor�v�.

·     Sajn�lom. – mondta halkan �s kis�t�lt a szob�b�l. Kinuye az asztalra borult �s keservesen s�rni kezdett.

A terem tele volt hatalmas erej� d�monokkal, akik m�g nem tudt�k, hogy mit aj�nl fel nekik Kelet ura, a sz�vets�g�rt. A szolg�l�k felt�lalt�k az �telt, majd elhagyt�k nagy szob�t. Felh�vta mag�ra a figyelmet Kinuye apja, azzal, hogy fel�llt. A vend�gek lassan elhallgattak, �s v�rt�k, hogy mit szeretne a f�rfi.

·     Tudj�k, hogy mi�rt h�vtam ide �n�ket, mert sz�vets�get kellene k�tn�m, ahhoz, hogy le tudjam gy�zni a Feketes�rk�nyokat. Mint tudj�k, sokan vannak �s er�sek, nem b�runk el vel�k, mi Ez�sts�rk�nyok, ez�rt seg�ts�get k�rek �n�kt�l. – mondta hangosan a f�rfi, mire egy kis hangzavar t�rt ki, de az sem tartott sok�ig.

·     �s mit aj�nlasz fel nek�nk, az�rt, hogy megb�zzunk benned, Bairei? – k�rdezte �szak ura, aki tigrisd�mon volt, �s az egyik leger�sebb mind k�z�l. A t�bbi vend�g helyeselt.

·     A l�nyom kez�t. – v�laszolt egyszer�en, b�r lelki ismeret furdal�sa volt, hogy ezt teszi Kinuy�val.

·     �s l�thatn�nk a l�nyodat? – k�rdezte az egyik d�mon.

·     Persze. – felelte, mire kiny�lt a vele szemben �ll� ajt�.

Bel�pett a terembe Kinuye, k�k selyemkimon�ban, amin feh�rliliom mint�k voltak. A l�ny der�kig �r� haj�t, fel�l felt�zt�k k�t feh�r hajt�vel, amit szint�n liliom d�sz�tett. A szem�t k�kkel kisminkelt�k �s az ajkaira r�zsasz�n� r�zst kentek. A l�ny le�lt apja mell�, k�rben�zett �s megakadt a szeme egy ez�sthaj� fi�n, aki csod�lkozva n�zett r� aranybarna szemeivel, amiben egy kis szomor�s�g bujk�lt.

·     Val�ban gy�ny�r� a l�nyod, biztos vagy benne, hogy a sz�vets�g�rt cser�be �t hozz�adod valakinek, a teremben �l�k k�z�l? – k�rdezte Inutashio, a m�r �l� f�rfit�l.

·     Igen, csak �gy gy�zhetj�k le a Feketes�rk�nyokat. – v�laszolt semmilyen �rz�st t�kr�z� hangon. – Ki fogadn� el �gy a felt�teleket?

·     Mi biztosan, a fiamnak �gy is feles�get keresek. – n�zett v�gig Kinuy�n, �szaki tartom�ny ura. N�h�ny m�sodpercen bel�l, el�g sokan jelentkeztek, a l�ny nagy szomor�s�g�ra, de elv�llalta, hogy seg�t az apj�nak, ez�rt musz�j elviselnie mindezt.

·     Mostm�r csak ki kell v�lasztanod, hogy kivel sz�vetkezel. –mondta az egyik nem jelentkez� d�mon, de mindenki egyet �rtett vele.

·     Holnap k�zl�m �n�kkel a d�nt�sem. – jelentette ki a f�rfi, amire elkezd�d�tt a vacsora, �s mindenki elmes�lte, milyen h�stettei voltak eddig, meg, hogy mik�nt megy a tartom�nya.

Kinuye fel�llt �s kis�t�lt a teremb�l, amit nem sokan vettek �szre, a hangzavar miatt. Kis id� ut�n az a fi� is ott hagyta a vend�geket, akit a d�monl�ny felismert. Kinuyet kereste, akit a kinti kertben tal�lt meg, egy f�nak d�lve, mik�zben az ez�st�sen vil�g�t� holdat figyelte.

·     Sz�pek a csillagok. – sz�lalt meg a fi�, Kinuye mellett, aki csak most vette �szre az �rkez�t.

·     Igen, azok. – v�laszolt �s a d�monra n�zett szomor� szemekkel.

·     Mi�ta tudod, hogy f�rjhez adnak?

·     A vacsora el�tt tudtam meg nem sokkal. – pillantott �jra az �gre. A fi� nekid�lt a fa m�sik oldal�nak �s a csillagokat f�rk�szte.

·     Te is akarod? – k�rdezte halkan, de �rdekl�d�n.

·     Nem, de meg kell tennem ap�m�rt. – v�laszolt �s egy k�nnycsepp csordult le az arc�n, ami a ruh�j�ra hullott.

A fi� meg�rezte a s�s nedv illat�t, ez�rt Kinuye mell� l�pett, aki a nyak�ba borult �s s�rni kezdett. A d�mon, vigasztal�s k�pen sut�n meg�lelte a l�nyt, aki szorosan hozz� b�jt, �s k�zben belef�rta az arc�t az ez�st tincsekbe, amik kellemes illatot �rasztottak. Kinuye n�h�ny perc m�lva kezdett megnyugodni, �s m�r csak szipogott, de nem akarta elengedni a d�mont, de a szem�be n�zett.