9. r�sz: �rd�gi terv

A vipera m�g egyet vis�tott, azt�n lecsapott �ldozataira – Takamaru r�m�lt sereg�re. Az emberek fejvesztve menek�ltek, de nem sok�ig: amint a leveg�b�l sz�letett h�ll� �tsuhant alakjukon, alig n�h�ny pillanaton bel�l �sszeestek.

– Ki vagy te? Mutasd magad! – ki�ltotta Inuyasha, m�g szorosabban markolva kardj�nak markolat�t.

Egy halk kuncog�st hozott fel� a sz�l.

– Enyje, h�t �gy kell fogadni egy seg�t� kezet �s egy r�gi bar�tot...?

A por lassan el�lt, �gy most m�r k�nnyed�n kivehett�k alakj�t:

– Kuroda??? – b�kte ki az Inuyasha csapat szinte egyszerre.

– Hn – Sesshoumaru alig egy pillant�sra m�ltatta r�gi ismer�s�ket, azzal tovasz�llt, hogy energiaostor�t haszn�lva megritk�tsa az ellens�g sorait.

– H�, eg�sz j� kis t�mad�st hozt�l �ssze – makogott Inuyasha zavar�ban.

Kuroda h�trasim�totta az arca el� l�g� egyetlen ez�stsz�n� tincs�t �s ajkai szeglet�ben egy b�szke f�lmosoly j�tszott:

– Majd k�s�bb megbesz�lj�k, Inuyasha – biccentett, azt�n elford�totta tekintet�t. – Ha j�l l�tom, m�g van egy kis dolgunk, a Kaze no Ryukyu-m ellen�re...

Azzal m�r rohant is arrafel�, ahol a legs�r�bben voltak ellens�geik; kardja minden egyes csap�s�val egy-egy test hullott a f�ldbe. H�bor� volt. �s h�bor�ban nincs helye kegyelemnek.

– J�, akkor Kazarunak is itt kell lennie valahol a k�zelben, nem igaz? – k�rdezte Shippou Kirara h�t�r�l. A nagymacska egyet�rt�en mormogott.

– Gyertek! – ugrott fel a neko h�t�ra Sango, kez�ben a Csontt�r�vel, azzal m�r a felh�ket szelt�k �s onnan tizedelt�k az ellens�get.

Egy apr�, fekete �rny suhant v�gig a vipera ut�ni porfelh�ben, �szrev�tlen�l. M�g a d�monok sem l�ttak ekkora nagy kavarod�sban tiszt�n; ezt haszn�lta ki a n�st�ny mad�r. K�zben �gy t�nt, mintha cs�re m�g�tt gonoszul elmosolyodott volna: a Kaze no Ryukyu-nak h�la most kedvez�en �llt Takamaru ellenfeleinek sz�n�ja.

A mad�r �vatosan k�zel�tett a d�mon fel�, mik�zben tekintet�vel a Szent �kk�vet kereste. „Hm. Nem valami kreat�v.” �llap�totta meg unottan, mikor megtal�lta a f�rfi nyak�ban, egy l�ncon a Shikon no Tam�t. „Tal�n, ha ellopom t�le, elvonhatom a figyelm�ket... nem is... jobb �tletem van!”

Izgatottan csettintett cs�r�vel, majd lesz�llt a barlang sz�ja alatti hasad�kban, ahol olyan m�ly �rny�k �lt, hogy szinte lehetetlens�g volt bel�tni. Amint l�bai talajt �rtek, alakja hirtelen v�ltozni kezdett, s a k�vetkez� pillanatban m�r egy gy�ny�r�sz�p, fekete haj� �s ruh�j�, �l�nk �bensz�n szem�, h�feh�r porcel�nb�r� sz�ps�g guggolt. Nyak�b�l el�vett egy holl�fekete mad�rtollat �s halkan mormolt valamit, mik�zben sz�ty�j�b�l r�sz�rta az ott t�rolt csillog� port.

– Menj! – suttogta a tollnak, ami hirtelen �letre kelt �s az el�bbi fekete mad�rnak egy t�k�letes m�sa form�l�dott bel�le.

A mad�r k�nnyed�n felrep�lt a sziklap�rk�ny al�l – ez�ttal azonban m�r vigy�zni kellett, mert az el�bbi t�mad�s �ltal kavart z�rzavar �s por el�lt m�r – �s �szrev�tlen�l k�zel�tett c�lpontja fel�, mik�zben a n� t�volba r�ved� tekintettel �lt az �rnyak k�zt. Szemeiben azonban nem a csata, hanem a mad�r �ltal l�tott dolgok t�kr�z�dtek...

Takamaru kicsit ideges lett, mikor a vipera-t�mad�s lerombolta sereg�nek nagy r�sz�t, azonban megnyugodott, mikor l�tta, hogy d�monjai m�g mindig harcolnak; ak�rcsak a felh�k k�z�l al�ereszked� mut�ns, v�rszomjas madarak is.

A haland�k? P�tolhat�k. Ahogy minden d�mon is, hab�r az is igaz, hogy az � hely�kre m�r nehezebb volt tal�lni megfelel� p�tl�kot, mert egyre cs�kkent az er�s youkai-ok sz�ma.

Ezen t�prengett, azonban gondolataib�l egy mad�r karmos l�bai t�pt�k ki, ahogyan a Szent �kk�vet is a nyak�b�l, l�nc�val egy�tt.

– H�! – kapott a sz�rnyas veszedelem ut�n, s azonnal egy karomcsap�s indul �tj�ra; ami azonban gyeng�cske volt.

Takamaru hangosan szitkoz�dott �s utas�totta k�r�l�tte �ll� d�monjait, hogy azonnal szerezz�k vissza a mad�rt�l az �kk�vet. Azok sietve elindultak, s a f�rfi m�g azokat is mozg�s�totta, akik ott akartak maradni, hogy v�dj�k.

– Menjetek! Az �kk� fontosabb! Ha nincs n�lam, akkor nincs mi�rt megv�denetek!

A h�tramaradt h�rom d�mon lopva egym�sra pillantott ezt hallva, azonban egy sz� sem hagyta el ajkukat, ahogy �k is az �kk�-vad�szatra elindultak.

Ek�zben a barlang bej�rata alatt, a reped�sben gonoszul elvigyorodott a n�. Pislogott egyet �s m�r ism�t a saj�t szem�vel l�tott. A mad�r meglesz. Csak vigye min�l messzebb azt az �kk�vet.

Egy kecses ugr�ssal a barlang sz�j�n�l termett, pontosan Takamaru el�tt. A d�mon egy pillanatra nagyon meglep�d�tt, de mikor a n� el�r�ntotta �v�b�l csillog� t�r�t, a f�rfi arca g�nyos vigyorba torzult. El�h�zta sokkal nagyobb kardj�t, mire a n� szem�ben furcsa f�ny csillant. T�re pillanatokon bel�l hossz� kardd� v�ltozott; hull�mos peng�j�n csak �gy t�ncoltak a meg-megt�r� napsugarak, a sziv�rv�ny sz�neiben.

F�mes cseng�ssel fesz�ltek egym�snak a kardok, ahogy kezdet�t vette a harc.

Sok�ig v�vtak, m�gnem a n� ki nem mer�lt. Utols� erej�b�l m�g el�h�vott egy �rnyat a hom�lyb�l, mely egy harcos alakj�t vette fel, s am�g az lefoglalta Takamarut, addig � egy szusszan�snyit tudott pihenni; tekintet�vel addig is kereste a t�bbieket, hab�r f�l szem�t a mellette zajl� csat�n tartotta. Takamaru hi�ba akart a n� k�zel�be ker�lni, a harcos mindig el��llt. V�g�l azt�n r�j�tt, m�shogy nem juthat el hozz�, csup�n, ha legy�zni az �rnyat. �gy vele kezdett �jdons�lt er�vel v�vni, m�g nagyobb h�vvel.

Kazaru arra riadt fel, hogy k�zvetlen�l a h�ta m�g�tt k�t kard tal�lkozik �s furcsa csilingel�s�k hat�s�ra v�gigborzongott. Elkerekedett szemekkel fordult meg: �szre sem vette, hogy �rnyharcos�t legy�zt�k, de, ami tal�n m�g jobban meglepte, aki h�r�totta a re� s�lyt� csap�st, az nem volt m�s, mint:

– Sesshoumaru-sama? – lehelte a n� hitetlen�l, mire a f�rfi h�trapillantott a v�lla felett, �s visszafordulva Takamaruhoz; egy lend�lettel ell�kte mag�t�l ellenfel�t.

– Kazaru. �szre sem vetted, hogy legy�zt�k az ill�zi�dat, vagy, hogy itt vagyok.

A n� elpirult sz�gyen�ben �s lehajtotta a fej�t, �gy hosszan leoml� fekete f�rtjei eltakart�k v�r�sl� arc�t. „Kimer�tettek a mai nap var�zslatai.”

– Mire v�rsz? – has�tott elm�j�be Sesshoumaru bosszankod� hangja.

– Hogy... �rted? – pislogott tudatlanul Kazaru.

– Menj m�r! Ez nem a te harcod! – v�laszolta a kutyaszellem, azzal h�r�totta Takamaru �jabb t�mad�s�t.

Kazaru arc�n nem volt jele semmi �rzelemnek, de valahol m�lyen, legbel�l h�l�s volt Nyugat ur�nak az�rt, hogy megmentette �t. M�lyet s�hajtott, azzal felpillantott a sz�rke, felh�kt�l �s port�l terhes �gre, ahol �szrevette a fekete madarat, melyet a tollb�l keltett �letre. A d�monok m�r majdnem be�rt�k �t.

– Jaj ne! – cs�szott ki a sz�j�n, mikor l�tta, hogy egy karomcsap�s eltal�lja az ill�zi�t.

Ezzel egy id�ben �rezte, ahogy az � ereje is fogyni kezd. M�g egy sikeres t�mad�s a d�monok r�sz�r�l, s � m�g jobban legyeng�l – a mad�r alakja megremeg, de m�g tartja az �kk�vet.

Fesz�lten figyelte, mi t�rt�nik a k�vetkez� pillanatban, azonban egy f�jdalmas ki�lt�s elvonta tekintet�t az �gboltr�l: Takamaru f�jdalomt�l eltorzult arccal rogyott le a f�ldre, mellkas�t szorongatva.

Sesshoumaru �sszevonta szem�ld�k�t.

– De hisz nem is v�gtam m�g meg... – mormolta f�lhangosan, csak mag�nak.

Kazaru �sszesz�k�tett szemekkel koncentr�lt, s amit megl�tott a sokak sz�m�ra l�thatatlan f�tyol m�g�tt, aminek seg�ts�g�vel a val�s�g m�g� nyerhet betekint�st, att�l azon nyomban elkerekedtek a szemei �s r�m�lten h�tr�lt n�h�ny l�p�st; csup�n p�r centire �llt a szikla v�g�t�l.

– Ez... ez... – alig jutott sz�hoz d�bbenet�b�l.

– Micsoda? B�kd m�r ki, asszony! – mordult r� idegesen Sesshoumaru.

– Ez csak egy ill�zi�! De akkor... – felkapta a fej�t az �gre, pont, amikor a madarat leter�tett�k a vad�szok. Az �kk� lehullt, s Kazaru kez�be �rkezett meg. A n� egyetlen �rint�s�re a k� sz�tporladt.

– � is �s az �kk� is ill�zi� volt... – �sszegezte d�bbent arckifejez�ssel. – De akkor hol van az igazi Takamaru �s a val�di Shikon no Tama...?

– �s hol d�l val�j�ban a csata? – tette fel a logikus k�rd�st Sesshoumaru.

– Csata? – r�ncolta �ssze homlok�t a n�.

– Valaki megsebes�tette az igazi Takamarut, ez�rt jelent meg a s�r�l�s ezen az �l-testen is.

– Igaz...

– Mi baj, Kayou? – k�rdezte Kagome.

– Tess�k? – kapta fel a fej�t a megsz�l�tott.

– Folyamatosan j�rk�lsz fel-al�, idegeskedve... tudom, sok forog kock�n, de p�r �r�ja m�g nem �gy viselkedt�l... – magyar�zta a papn�, agg�dva.

– Csak... Arani.

– Hm? A n�v�red? T�nyleg, azt hallottuk, visszaj�tt... – gondolkozott el a l�ny.

– Igen.

– �s...?

– Most �gy t�nik, kib�k�lt�nk, de...

– De mi? – faggatta Kagome.

– De a harc kezdete �ta nem l�ttam �s agg�dom �rte. Sebes�ltek k�zt nem is v�rn�m, hogy viszontl�tom, de ami a legjobban aggaszt, a csatamez�n sem tal�ltam... – n�zett r� a k�ts�gbees�s hat�r�n a n�.

– Ne agg�dj, biztos vagyok benne, hogy minden rendben van – karolta �t Kagome, h�tha �gy meg tudja nyugtatni egy kicsit. – Arani tud mag�ra vigy�zni, biztosan j�l van.

– H�t, rem�lem... – motyogta Kayou, s h�l�san pillantott fel a l�nyra. – Nagyon kedves t�led, Kagome.

– Ugyan m�r! – h�r�totta a dics�retet a l�ny. – Gyere, ink�bb l�ssuk el a t�bbi sebes�ltet!

– J�.

Egy hossz�, s�t�t haj� f�rfi ezekben a percekben esett t�rdre, a mellkas�n t�tong� sz�les sebet szorongatva. �jk�k szemei m�rgesen megvillantak, majd a k�vetkez� pillanatban oldalra vet�d�tt, �gy ker�lve ki egy �jabb csap�st. Ez�ttal m�r kardj�t is visszaszerezte, amit az im�nt l�ktek ki kez�b�l.

Ahol a k�t penge tal�lkozott, arany �s v�r�s sz�n� szikr�k pattogtak ki. Egy hossz�, aranysz�ke haj� n� tartotta az egyiket, gy�ny�r�, m�zsz�n szemeiben visszat�kr�z�dtek a v�r�s f�nyek, ezzel vesz�lyes atmoszf�r�t teremtve k�r�l�tte.

– Ne is er�lk�dj. Gyenge vagy te az �kk� n�lk�l! – g�nyolta a f�rfit, mik�zben has�tott egyet oldalr�l a kardj�val, azonban ez�ttal Takamaru gyorsabb volt n�la �s kit�rt el�le. A n� nem is l�tta, hogy megmozdult, m�r csup�n azt �rezte, hogy egy v�r�sen izz� kard �les peng�je fesz�l nyak�nak l�gy h�s�ba. Mozdulatlann� dermedt, azonban aranyban f�nyl� fegyver�t m�g mindig nem engedte le.

– �n nem �gy l�tom. Mondd csak, Arani, most kinek a tork�hoz fesz�l egy hal�los penge...? – suttogta v�rfagyaszt�an a n� f�leibe Takamaru.

A d�mon�rn� nyelt egyet, mik�zben pillant�sa saj�t kardj�ra esett. A peng�ben visszat�kr�z�d�tt a f�rfi �ntelt arca. Arani szemei �sszesz�k�ltek, s hamarosan tekintete megakadt a f�rfi nyak�ban l�g� l�ncon. Nagy spiritu�lis energi�t �rz�kelt. Tudta, hogy az a Shikon no Tama. „Annak kell lennie!”

– Majd megl�tjuk, ki nevet a v�g�n... – folytatta duruzsolva a f�rfi. – A te ter�leteid is az eny�mek lesznek, s gy�zelmem egyet jelent azzal, hogy Nyugat� is... hiszen, �gy tudom most mindk�t hadsereg itt k�zd az eny�immel...

Arani nem v�laszolt, agy�ban csak �gy cik�ztak gondolatai. Lassan egy terv form�l�dott ki elm�j�ben, azonban Takamaru m�g mindig nem fejezte be:

– V�gign�zed, ahogy elbuknak a katon�id... �s romba d�l a birodalmad... – a f�rfi egy kicsit megmozd�totta a peng�t, mire egy v�kony v�rcs�k indult meg a n� nyak�n, aki azonban nem adta jel�t f�jdalomnak – legv�g�l �llek meg t�ged, ne agg�dj... De addig is szenvedni fogsz... ahogy a h�god is. Nem besz�lve a kis haland� l�nyr�l, aki veled utazik...

A n� szemei d�bbenten elkerekedtek. „Honnan tudhat Zan�r�l?!” has�tott bel� vill�mk�nt a k�rd�s.

– Igen, tudok r�la... semmi sem ker�lte el a figyelmemet...

– Hn. Ne l�gy ennyire magabiztos, egyszer ez fogja jelenteni a hal�lodat – vetette oda neki f�l�nyesen Arani.

– Na ne nevettess! Te sem tudod, mi�rt pont ezt a helysz�nt v�lasztottam a k�zdelem hely�nek, igaz-e...?

A n� szemei �sszesz�k�ltek. „Eltervezte volna...?”

– Az arcodra van �rva, hogy ezt sem tudtad...! – kacagott fel a f�rfi. – H�t elmondom, m�r �gysem tehetsz ellene semmit! – azzal eltasz�totta mag�t�l a n�t, de egy�ttal meg is fosztotta kardj�t�l.

Arani majdnem hangosan felnevetett, de t�rt�ztette mag�t, mikor a kard k�ken felizzott �s meg�gette Takamaru tenyer�t. Egy k�jes vigyorg�st azonban � sem tudott elnyomni, l�tva a f�rfi szenved�s�t.

Takamaru szemei egy pillanatra v�r�sen felvillantak, s eldobva a n� fegyver�t, saj�t peng�j�t Arani mellkas�nak szegezte, aki csendben �llt a barlang fal�n�l.

– Ne l�gy oly sokra magaddal, egyszer m�g ez jelentheti a veszted... – egy g�nyos mosoly jelent meg a f�rfi sz�ja szeglet�ben, ahogy kiejtette e szavakat.

– A barlang, ahol Midoriko lelke kiszakadt test�b�l �s �r�kre megfagyott az id�ben, azokkal a d�monokkal egy�tt, amikkel utols� csat�j�t v�vta. Ez a Shikon no Tama t�rt�nete... itt kezd�d�tt minden �s itt is fog eld�lni minden! – �r�lt kacag�sa szak�totta f�lbe saj�t mondanival�j�t, azonban �gyelt r�, hogy kardja mindv�gig az el�tte �ll� fegyvertelen n�re mutasson. Mikor nevet�se elhalt, folytatta:

– Az �kk� seg�ts�g�vel elsz�vhatom a szellemek erej�t, azt�n, a Shikon no Tam�t a testembe olvasztom, �gy azt�n legy�zhetetlen leszek! Eg�sz Nihon az eny�m lesz!!!

– �r�lt vagy – horkant fel Arani, nemes egyszer�s�ggel kijelentve e t�nyt.

– Majd megl�tjuk, asszony, majd megl�tjuk...

Folytat�sa k�vetkezik...