8. r�sz: Az utols� �jjel

A vacsora csendben telt, viszont ut�na Shiwue nagy�r besz�lni k�v�nt a l�ny�val n�gyszemk�zt.

– Kiba – kezdett bele egy m�ly leveg�v�tel k�s�ret�ben.

A hercegn� fel� fordult �s figyelmesen hallgatta, mik�zben letelepedett a dolgoz�szoba egyik sz�k�be. Apja azonban nem �lt le, � h�trakulcsolt kezekkel j�rk�lt fel-al�; �gy t�nt, mintha ideges lenne.

– L�nyom, az ut�bbi id�ben t�rt�ntek furcsa �s vesz�lyes dolgok – fogott bele mondand�j�ba a nagy�r, mire a megsz�l�tott egy apr� b�lintott, azonban nem sz�lalt meg. – Az egyetlen k�z�s momentum ezekben, hogy a t�mad�sok mind-mind fel�d ir�nyultak.

Shiwue-sama fesz�lten v�rta l�nya reakci�j�t, azonban Kiba tekintet�b�l semmit sem tudott kiolvasni, l�ny�nak m�g csak az arcizma sem r�ndult. Pedig apja most a legvesz�lyesebb ter�letre k�v�nt l�pni.

– Ez�rt �gy d�nt�ttem – miut�n besz�ltem Sesshoumaru-sannal –, hogy min�l el�bb el kell indulnotok Nyugatra.

– Megtudhatn�m, mi�rt? Ap�m... – Kiba most sz�lalt meg el�sz�r a besz�lget�s alatt, s – hab�r hangja k�z�mb�sen hangzott – bel�l hatalmas vihar d�lt lelk�ben.

– Nyugat Sesshoumaru-san szerint jobban v�dhet� �s ezt �n is bel�tom... – s�hajtott Shiwue nagy�r, s az eddig l�thatatlan r�ncok, melyek a gondokat jelezt�k, hirtelen szembe�tl�ttek Kib�nak. Pedig m�r napok �ta egyre ny�zottabb volt arca az aggodalomt�l, amit �rzett feles�ge �s gyermeke ir�nt. – Min�l el�bb elindultok, ann�l hamarabb leszel nagyobb biztons�gban, kisl�nyom.

– �rtem – biccentett Kiba, azonban k�ptelen volt elvonatkoztatni att�l a kellemetlen gondolatt�l, mely a sz�v�t szor�totta: „Ha elmegyek, mindenki nagyobb biztons�gban lesz itt... tal�n Haha-ue is hamarabb fel�p�l...” �s ez az utols� gondolat volt az, ami elhat�rozta a cselekv�sre.

K�rd�en tekintett apj�ra, aki intett, hogy t�bb mondanival�ja nincs, �gy Kiba biccentett �s kivonult a szob�b�l, egyenesen saj�tja fel� v�ve az ir�nyt. �tk�zben Sesshoumaruba botlott – sz� szerint, de ez�ttal nem volt sz�ks�ge r�, hogy a f�rfi seg�ts�g�vel tartsa meg egyens�ly�t.

– Oh... bocs�nat, nem l�ttalak, siettem – s�t�tte le szemeit Kiba.

– Nem t�rt�nt semmi –r�zta meg a fej�t jegyese. M�g egy hossz� pillanatig �t n�zte f�rk�sz� tekintet�vel, de azt�n elindult abba az ir�nyba, ahonnan a l�ny j�tt.

– Sesshoumaru... – sz�l�totta meg halkan Kiba, f�lig a f�rfi fel� fordulva.

– Hm? – pillantott vissza r� a szeme sark�b�l a megsz�l�tott.

– Mikor... mikor indulunk...? – k�rdezte �vatosan a n�, f�lve a v�laszt�l.

Egy kis sz�net ut�n �rkezett csak meg a felelet; �gy t�nt, Sesshoumaru azt m�rlegeli, mit mondott Shiwue nagy�r a l�ny�nak:

– Holnap hajnalban; a Nap els� sugaraival – mondta azt�n, azzal tovaindult, de m�g h�trasz�lt a v�lla felett:

– K�sz�tsd �ssze a legsz�ks�gesebb holmijaidat; a t�bbit majd ut�nunk k�ldik.

– Hai – b�lintott Kiba, azzal felsietett a szob�j�ba.

F�l�ton pakol�s k�zben a hercegn�t kopogtat�s zavarta meg. Tora �llt az ajt�ban:

– A nagy�r k�ld�tt, hogy �sszek�sz�tsem a csomagj�t.

– Melyik? – a szolg�l�l�ny pislogott n�h�nyat, majd Kiba s�hajtott. �gyis biztosan az apja volt az.

– K�sz�n�m, Tora, de nincs sz�ks�gem a seg�ts�gedre. Egyed�l is megy.

– De a kisasszony apja...

– Tora.

A l�ny nyelt egyet, ahogy Kiba szemei v�szesen megvillantak �s jobbnak l�tta hallgatni.

– J�l van – biccentett a hercegn�. – Most pedig menj a dolgodra... eredj, �n ezt elint�zem!

– Na de...

– Menj!

Tora s�r� s�hajok k�zepette b�logatott, v�g�l elt�nt a folyos� k�vetkez� fordul�j�n. Kiba csak mosolyogva megcs�v�lta a fej�t, azzal beh�zta maga m�g�tt az ajt�t �s folytatta a pakol�sz�st.

El�gedett mosollyal az arc�n ny�lt el �gy�n, majd mag�ra hajtotta v�kony selyemtakar�j�t. Egy m�ly s�hajt�s k�s�ret�ben pedig v�gre �lomra hajtotta a fej�t.

Az este f�k�pp pakol�ssal telt a l�ny r�sz�r�l, azt�n pedig megl�togatta �desanyj�t, aki, �gy t�nt, m�r jobban van. Hab�r Kiba meg�rz�sei valami furcs�t jeleztek sz�m�ra, � nem t�r�d�tt vele, boldog volt, hogy Kakero asszony eg�szs�gesebbnek l�tszik. Csak erre tudott gondolni, m�g akkor is, amikor v�rta, hogy megnyugtat� �lmot hozzon az �j.

A besz�lget�s, amit viszont sz�leivel h�rmasban t�lt�tt el, szint�n esz�ben maradt, de ezzel kapcsolatos gondolatai h�tt�rbe szorultak, ahogy felderengett el�tte �desanyja kipihent, sz�p arca.

L�nyeg�ben az esk�v�r�l volt sz�; aminek az �j k�r�lm�nyek miatt a Nyugati Palota ad majd helyet, de sajnos a b�lt, amit rendeztek volna a l�ny sz�lei, azt nem fogj�k tudni megtartani – az t�k�letes alkalom lenne a t�mad�sra. Sok nemes d�mon egy helyen, minim�lis fegyverzettel �s a legk�nyelmetlenebb ruh�kban...

Kellemes �lm�b�l valami zaj ragadta ki. Kiba azonnal �ber volt, szemeit viszont m�g nem nyitotta ki; l�gz�s�t pedig hagyta, hadd maradjon lass�, mintha m�g m�lyen aludna. Hallotta, valaki k�zel�t fel�, s azt is �rezte, hogy ennek a szem�lynek er�s az aur�ja. Hab�r nem t�kr�z�tt �rt� sz�nd�kot, a l�ny m�gis azonnal t�madt, mikor meg�rezte, az idegen meg�rinti az arc�t.

R�vet�d�tt az ismeretlenre �s m�g ugyanazzal a mozdulattal kih�zta a t�rt, amit p�rn�ja alatt tartott. A betolakod�n landolt, akit a f�ldh�z szegezett, tork�hoz pedig a m�ves markolat� peng�t nyomta.

 – Hikari – suttogta a l�ny hat�rozottan, mire egy halv�ny, ez�st�s dereng�s fogta k�rbe alakjukat, mely �gy t�nt, egy apr� pontb�l �rad a l�ny feje felett.

Kiba szikr�z� tekintettel meredt az alatta fekv� szem�lyre, majd mindez meglepetts�gbe v�ltott �t, mikor megl�tta, ki is az:

– Sesshoumaru?!

– Igen – morogta a f�rfi, azt�n r�snyire �sszesz�k�tett szemeivel a m�g mindig nyak�hoz szegez�d� t�rre pillantott:

– Vesz�lyes dolog ilyet tartani az �gyadban. B�rmikor meg�lhet.

– Ez? – kezdett el hadon�szni a peng�vel Kiba. – Ja, nem, csak el�vigy�zatoss�g.

Sesshoumaru felvonta egyik szem�ld�k�t, melyhez v�szesen k�zel ker�lt a t�r.

– Lenn�l sz�ves nem az arcom el�tt l�b�lni...?!

– Oh... jaj, bocs�nat – felelte a l�ny, azzal a h�ta m�g� dugta a fegyvert.

Csend k�vetkezett.

– Igaz�n meggy�z� a marasztal�sod, de jobban �lvezn�m, ha nem a f�ld�n lenn�nk... – sz�lalt meg Sesshoumaru, mik�zben egy apr� gonosz mosoly jelent meg sz�ja szeglet�ben.

Kiba pislogott n�h�nyat, azt�n �sszesz�k�tette a szemeit, majd pedig �rezte, kezd elv�r�s�dni, �gy eloltotta a f�nyt, � pedig lem�szott a f�rfir�l, egy alig �rthet� „perverz” sz�t motyogva; t�r�t azonban tov�bbra is a keze �gy�ben tartotta:

– K�l�nben is, megmondan�d, mi a fr�szt kerest�l itt az �jszaka k�zep�n?! – a l�nyt nem �rdekelte, ha tiszteletlen. F�radt volt �s ny�g�s, ami�rt feleslegesen fel�bresztett�k. – Hogy minek k�sz�nhetem, hogy felriasztasz az �lmomb�l?

Sesshoumaru m�lyen besz�vta a leveg�t, majd kif�jta, hogy lenyugtassa idegeit, miut�n felt�p�szkodott az �gy mell�l.

– Csup�n az�rt j�ttem, hogy megbizonyosodjak afel�l, hogy t�l�led az �jszak�t. A vesz�ly m�g mindig nem m�lt el.

N�ma csend, majd Kiba megh�kkent hangja hallatszott, amint a hercegn� k�zelebb l�pett:

– Te agg�dt�l �rtem...?

M�g m�lyebb csend, azt�n kisv�rtatva meg�rkezett a v�lasz is:

– Ne b�zd el magad! Csup�n rosszul venn� ki mag�t a dolog, ha m�g arra sem lenn�k k�pes, hogy megv�djem a j�vend�belimet. Ez k�teless�g, semmi t�bb.

– Hn – a n� felszegte a fej�t, azzal elindult fel�. – Menj arr�bb – utas�totta hidegen.

Sesshoumaru od�bb l�pett, de az�rt morogva megk�rdezte:

– Mi�rt?

– Mert szeretn�k aludni, persze, csak ha nincs ellene kifog�sod, uram – felelte ridegen Kiba, a f�rfi fel� pillantva, aki valami �rthetetlent motyogva elfordult.

A l�ny beb�jt az �gyba, azonban Sesshoumaru tekintete elkapta azt a mozzanatot, amikor jegyese a t�rt visszatette p�rn�ja al�.

– Arra nincs sz�ks�g. Eg�sz �jjel itt leszek.

– Pont ez�rt, nagyobb biztons�gban �rzem magam, ha ez n�lam van – v�laszolta m�g mindig s�rt�d�tten Kiba, azzal elfordult, s lassan �t is araszolt nagy �gy�nak t�volabbi v�g�re, mindv�gig a p�rna alatt vonszolva maga ut�n t�r�t.

Egy halk, gondterhelt s�haj hagyta el ajkait, ahogy lehunyta szemeit, felk�sz�lve egy fel�letes alv�sra, ami v�g�l nem siker�lt neki, mert zavarta, hogy nem hall semmi neszt, s azt sem tudja, merre lehet a f�rfi a szob�ban.

Morgol�dva felk�ny�k�lt �s f�lig visszafordult az alakhoz, aki m�g mindig az �gy mellett �llt, a falnak t�maszkodva. Kiba m�g egy darabig n�m�n figyelte, de azt�n nem b�rta tov�bb:

– Most eg�sz �jjel ott fogsz �csorogni?

– Igen.

S�haj.

– Mi�rt? – k�rdezett vissza erre Sesshoumaru.

– Mert zavar.

– Aha.

– Aha – egyezett bele Kiba is, azonban a f�rfi m�g mindig mozdulatlanul �llt ott, csukott szemmel. J�vend�belije ak�r azt is hihette volna, hogy alszik, ha nem tudta volna pontosan, hogy �beren figyel minden apr�s�gra k�rnyezet�ben.

Egy �jabb gondterhelt s�haj szakadt ki a l�nyb�l, ahogy h�trahanyatlott p�rn�j�n �s a plafont kezdte el b�mulni.

– Ne csin�ld.

– Mit? – nyitotta ki v�gre aranybarna szemeit Sesshoumaru, melyek szinte vil�g�tottak a vaks�t�tben. Tekintet�t �rdekl�dve a l�nyra emelte, azonban figyelm�t nehez�re esett �sszpontos�tani a besz�dre, ahogy pillant�sa tovasiklott a n� form�s idomain.

– Ne �csorogj m�r ott!

– �csorogjak arr�bb?

– Grr... – Kiba bosszankodva ism�t t�ntet�leg h�tat ford�tott neki, mag�ban m�rgel�dve. –�gy nem tudok aludni!

– �n viszont nem hagylak magadra.

– Remek – szaladt ki a szarkasztikus megjegyz�s a n� sz�j�n. – De ha nem tudom kipihenni magam, le foglak lass�tani �s azt Te nem szeretn�d.

– Nem tudhatod, mit szeretn�k.

– Mondd csak, mi �rtelme van ennek a besz�lget�snek egy�ltal�n? – csattant f�l a l�ny, t�relm�t vesztve. – Elegem van, hogy nem hagysz aludni! – tette hozz� ny�g�sen, azzal belef�rta fej�t a p�rn�j�ba. – Ne �lldog�lj m�r ott!

Hosszas csend k�vette szavait, mely k�nosra ny�lt, � pedig nem tudta, hogyan reag�ljon. V�rta, hogy kap egy �jabb elm�s megjegyz�st a f�rfit�l, vagy, hogy az kimegy a szob�b�l – b�r sejtette, ez ut�bbi �gyse t�rt�nne meg. Annyira m�r megismerte �t, hogy tudja, ha Sesshoumaru valamit a fej�be vesz, akkor azt v�ghez is viszi.

Egy m�ly s�haj szakadt ki bel�le; val�sz�n�leg ez�rt nem hallotta a ruh�k halk susog�s�t �s nem �rezte, ahogy megmozdul mellette az �gy. Fej�t kiemelte a p�rn�b�l, s most elgondolkodva tekintett ki az ablakon; a Hold ez�st�s f�nye megbabon�zta �t.

Egyszeriben csak arra lett figyelmes, hogy egy kar k�rbefonja a derek�t, majd k�zelebb h�zza egy er�s mellkashoz. Kiba l�legzete bennakadt, ahogy teste megr�ndult az �rint�sre.

– �gy m�r jobb...? – suttogta egy m�ly hang a f�l�be, azonban � m�g mindig megdermedve fek�dt, agya teljesen leblokkolt.

Azt�n m�r nem b�rta tov�bb: vennie kellett egy m�ly leveg�t, s ekkor, mintegy var�zs�t�sre, zakatolni kezdtek elm�j�ben a gondolatok. D�nt�tt �s vill�mgyorsan a p�rn�ja al� ny�lt, el�kapva t�r�t, majd, m�g ugyanazzal a lend�lettel megfordult �s szembe tal�lta mag�t egy izmos mellkassal, melyet nem fedett ruha. Egy pillanatra ism�t meg�llt k�r�l�tte az id�, de azt�n kipislogta a meglepet�st �s sz�r�s szemekkel pillantott fel j�vend�belij�re. T�r�nek hegye ism�t csak a f�rfi tork�ra mutatott.

– Lenn�l sz�ves abbahagyni ezt? – k�rdezte apr� bosszankod�ssal a hangj�ban Sesshoumaru.

– Lenn�l sz�ves b�k�ben aludni hagyni engem? – v�gta r� azonnal, hasonl� hangs�llyal a n�.

Egy hossz� pillanatig m�g mindketten m�rgesen meredtek egym�sra, majd a f�rfi �sszesz�k�tette szemeit, �gy tekintett Kib�ra, aki r�gt�n ut�nozta. Alig egy sz�vdobban�snyi id�vel k�s�bb k�t halk, �mde fenyeget� morg�s visszhangzott a szoba falai k�zt. Azt�n, miel�tt m�g a n� megd�bbenhetett volna, Sesshoumaru kikapta szabad kez�vel a t�rt a l�ny szor�t�s�b�l �s ledobta maga m�g�, a f�ldre.

– H�! – kapott ut�na Kiba; de m�r hi�ba.

Durc�san n�zett a f�rfira, aki m�g mindig bosszankodva tekintett a karjaiban tartott n�re. Egy hossz� pillanatnyi fesz�lt csend k�vetkezett, amit ez�ttal a nagy�r t�rt meg:

– Ne l�gy buta! – sz�lt r�. – Nem teszek semmit.

– Aham – ford�totta el tekintet�t Kiba, majd kis id� m�lt�n �jra fel� emelte. – �s m�gis mi�rt k�ne hinnem neked...?

– Tudod, hogy a szab�lyok �gysem engedik...

– H�t persze. �s azt engedik, hogy ide belop�zz �s megless, mik�zben az igazak �lm�t alszom? – k�rdezett vissza cs�p�b�l a n�, �m a f�rfi felelete csak m�g jobban felbosszantotta:

– Azt nem tiltja semmi.

– Argh! Neked mindenre van v�laszod??? – bukott ki a l�nyb�l.

– Hm. Maradj cs�ndben �s aludj!

– Ne parancsolgass nekem! – b�kd�ste meg mutat�ujj�val a f�rfi mellkas�t Kiba. Sesshoumaru felvonta egyik szem�ld�k�t �s letekintett a n� kez�re. Jegyese m�rgesen n�zett fel r�, azt�n a nagy cs�ndben, mely fesz�lyezte, elk�vette azt a hib�t, hogy � is lepillantott.

– �h... – az izmos mellkas l�tv�nya ism�t zavarba hozta, � pedig gyorsan elvette mutat�ujj�t r�la, �s egy „Argh! Hagyj�l b�k�n!” ki�lt�s k�s�ret�ben ism�t h�tat ford�tott Sesshoumarunak.

Halk kuncog�s �rt el f�l�hez, mire � csak bosszankodva a szemeit forgatta, egy m�ly s�haj k�s�ret�ben. Egy id� m�lt�n lehunyta szemeit �s – maga is k�s�bb meglep�d�tt rajta, de – �lomba mer�lt.

A f�rfi k�zelebb hajolt hozz�, mikor a hercegn� l�gz�se v�gre egyenletess� v�lt, de �gy t�nt, t�nyleg elaludt. Egy halv�ny mosoly jelent meg arc�n, ahogy n�zte az �lmod� sz�ps�get, majd pedig, m�g miel�tt felfoghatta volna, mit is csin�l, egy kedves puszit nyomott Kiba arc�ra. Mosolya imm�r l�that� volt, mikor a n� el�gedetten s�hajtott egyet �s az � sz�ja is �vatosan felfel� g�rb�lt.

Visszafek�dt �s egy kicsit k�zelebb h�zta mag�hoz a n�t, vigy�zva, nehogy fel�bressze �t. Fej�t Kiba nyak�ba f�rta: �lvezni akarta �des illat�t.

�gy aludt el Sesshoumaru, Nyugat nagyura, karjai k�zt jegyes�vel.