11. r�sz: Csak egy �tlagos nap v�ge...

K�s� d�lut�n v�gre egy kis hal�szfalun vezetett kereszt�l az �tjuk. A telep�l�s egy hatalmas foly� mell� �p�lt �s meglep�en gazdagon vir�gzott csek�ly m�retei ellen�re. �m haland�k lakta volt, �gy nem csoda h�t, ha a helybeliek f�lve tekintgettek a k�zel�t� szellemek fel�, mik�zben azok nem t�r�dve a r�m�lettel teli pillant�sokkal, v�gigs�t�ltak a f�utc�csk�n. Sesshoumaru szemei sz�ntelen p�szt�zt�k a k�rny�ket – hogy vesz�lyt keresve vagy valami m�st, azt Kiba nem tudhatta. V�g�l azonban �gy t�nt, r�lelt a helyre, ami �rdekelte:

– Gyere – ragadta meg finoman jegyese karj�t, azzal h�zni kezdte egy k�zeli kunyh� fel�.

Kiba gyanakodva felvonta egyik szem�ld�k�t, ahogy gyenge youkit �rzett ki�ramolni az �p�letb�l. Ezt bizony�ra a f�rfi is �szrevehetette, mert vetett r� egy biztat� pillant�st, amit�l a hercegn� egy kicsit megnyugodott �s engedelmesen k�vette �t – �m kor�ntsem k�tked�s n�lk�l.

Elh�zva a gy�k�nyt, mely az ajt�t fedte, Nyugat Ura bel�pett a kunyh�csk�ba, nyom�ban szorosan jegyes�vel.

– Takeda! – ki�ltotta, hogy belezengett az eg�sz kis t�kolm�ny. –Takeda!

Motoszk�l�s hallatszott a padl� alatt, igaz, csak egy pillanatra, �gy a figyelmetlen szeml�l� ak�r azt is hihette volna, hogy csup�n k�pzelet�nek sz�lem�nye az eg�sz – azonban k�zel sem ez volt az igazs�g. Sesshoumaru arc�n egy fintor jelent meg – valahol az �nel�g�lt vigyor �s az undor k�z�tt –, majd pedig beljebb l�pett:

– Tudom, hogy ott vagy lent, Takeda, semmi �rtelme rejt�zk�dn�d el�lem!

N�ma csend, majd valami �rthetetlen motyog�s hallatszott lentr�l, v�g�l pedig ism�telten neszez�s, melyet a padl�b�l felv�g�d� titkosnak sz�nt csap�ajt� nyit�d�sa k�s�rt.

– �h, Sesshoumaru-sama! H�t mit sz�l hozott? De r�g j�rt�l m�r az �n szer�ny hajl�komban! – k�sz�l�dott ki egy alak a ny�l�sb�l.

�gy n�zett ki, mint egy haland�, �gy is viselkedett: �lland�an valami s�letlens�gr�l hablatyolt, r�ad�sul egyfolyt�ban... Most is csak folyt bel�le a sz��radat:

– Mit tehetek �rted? Mire v�ljem l�togat�sodat? �s nehogy azt hidd, Sesshoumaru nagy�r, �n nem rejt�ztem senki el�l, csup�n... h�t... – Takeda feszengve megvakarta a tark�j�t.

– Csup�n? – hallatszott Sesshoumaru j�ghideg hangja, �m Kiba l�tta a szem�ben bujk�l� sz�rakoz�s halv�ny csillog�s�t. �lvezte, hogy �gy verg�dik ez a szerencs�tlen als�bbrend� d�mon, pedig csak sz�csat�ztak.

– Csup�n... h�t, tudod, Sesshoumaru-sama, az �gy volt, hogy leesett oda a...

– El�g, Takeda – r�zta meg a fej�t a nagy�r. – M�s�rt vagyunk itt.

Mintha eddig l�thatatlan lett volna, de m�r elt�nt volna az �t rejt� ill�zi�, Takeda hirtelen megl�tta a hercegn�t.

– �, ki ez a sz�p h�lgyem�ny, ha szabadna megtudnom...? Tal�n egyik �gyasod, Sesshoumaru-sama? Mert az esetben sz�vesen ig�nyt tartan�k r�...

– Cs�ndet, Takeda! – ki�ltotta m�rgesen Sesshoumaru. Pontosan l�tta, hogyan villantak meg a n� szemei az „�gyas” sz�ra. – � a jegyesem!

Hogy ezt al�t�massza, morogv�n k�z�j�k l�pett. Leford�tva egyszer�bb nyelvezetre: „El a mancsokkal t�le, mert m�r foglalt!”

– Ugyan m�r, Sesshoumaru... – tapogatta meg j�vend�belije v�ll�t Kiba. – Ne l�gy ilyen f�lt�keny, csak, mert valaki sz�lt hozz�m egy-k�t sz�p sz�t...

A taiyoukai szemei haragosan csillantak meg, ahogy a n�re pillantott. Tekintete semmi j�t nem �g�rt, ha a hercegn� folytatja tov�bb. � viszont, mintha mindebb�l semmit se vett volna �szre, k�rbel�pte a f�rfit, �s a h�zigazd�hoz fordult:

– �dv�zletem, Kiba vagyok – biccentett.

– �, milyen j�raval� teremt�s! – fogta meg a n� kezeit a szellem, majd k�zelebb hajolt a l�nyhoz:

– Ha esetleg Sesshoumaru nem v�lna be, n�lam mindig van sz�modra hely, kedves... – kacsintott r� egyik keresztbe�ll� szem�vel, mik�zben fogatlan vigyor�t a n�re meresztette. Ugyancsak �regs�g�nek volt betudhat� �sz�l� hal�nt�ka, azonban Kiba m�g csak tal�lgatni sem mert, vajon ugyanett�l-e olyan s�rg�s a b�re sz�ne...

M�g miel�tt azonban a n� v�laszolhatott volna az aj�nlatra, j�vend�belije tisztes t�vols�gra sodorta �t a v�n�l� d�mont�l, s fejbe k�lintotta azt.

– Most m�r el�g legyen a sz�rakoz�sb�l, Takeda! – mordult r� d�h�sen, Kib�t maga m�g� s�p�rve. – Egy haorira van sz�ks�g�nk!

– �, nah�t, Sesshoumaru-sama, h�t mi�rt nem ezzel kezdted, r�gt�n keresek is egyet... – vill�msebess�ggel elt�nt a veremben, m�g miel�tt sz�lhattak volna. Alig egy pillanat m�lva viszont m�r vissza is t�rt, karj�ban egy m�ves, nagyon j� min�s�g�, selyem fels�ruh�val.

– Khm... – hallatszott Kiba k�h�csel�se Sesshoumaru m�g�l, majd el�b�jt az arca is, ahogy a f�rfi v�lla mellett kikukucsk�lt. – Nekem lenne...

– �, jaj, Sesshoumaru-sama, h�t mi�rt nem sz�lt�l, hogy n�i haorit keresel? Ejj-ejj... – morgol�dott mag�ban az �reg.

– Mondtam volna, csak... – az �reg elt�nt a padl� alatt – nem hallgatt�l v�gig – s�hajtott gondterhelten a nagy�r.

– Ne bosszankodj ilyen semmis�geken... – �rintette meg l�gyan a f�rfi v�ll�t Kiba, majd �vatosan r�hajtotta a fej�t. – Nem �rdemes r�...

Sesshoumaru vetett egy oldalpillant�st a n�re, aki v�rakozva tekintett a csap�ajt� ir�ny�ba. Azt�n gondolt egyet �s �tkarolta �t, k�zelebb h�zva mag�hoz. Kiba felpislogott r�, azt�n l�gyan elmosolyosodott.

Ekkor l�pett fel a l�pcs�k�n Takeda.

– �, milyen �desek vagytok! Eml�kszem �n is, mikor m�g fiatal voltam, az �n dr�g...

– Takeda! – sz�lt r� Sesshoumaru. – A haori.

Kiba elnyomott egy halk kuncog�st, mik�zben lassan kibontakozott jegyese karj�b�l �s az �reg d�mon el� l�pett, hogy �tvegye a fels�t.

– Arigat... – a hercegn� nem fejezte be, mert nem tudta �tvenni az anyagot. K�rd�en tekintett a haorit szorongat� Taked�ra.

– Nem pr�b�lod fel, kedves h�lgy?

– Mi�rt is ne...? – mosolyodott el Kiba. – Ha mutatsz egy olyan helyet, ahol...

– Ugyan, ne sz�gyell�sk�dj, engem nem zav... ��! – ki�ltott fel az id�s youkai, ahogy meg�rezte a feje b�bj�n a hercegn� �t�s�t.

– Ami sok, az az�rt m�r sok! – ki�ltotta egy d�h�s vicsorg�s k�s�ret�ben a n�, azzal kikapta Takeda kez�b�l a fels�t �s elvonult Sesshoumaru m�g�, aki v�gig k�vette tekintet�vel. Feltartotta maga el�tt a ruhadarabot, s �gy l�tta, megfelel� a m�rete:

– Szerintem j� lesz... megy�nk, Sesshoumaru?

A kutyad�mon biccentett, majd vetett m�g egy m�rges pillant�st Taked�ra, aki m�g mindig a p�pj�t �polgatta. Odadobott neki n�h�ny arany�rm�t, azzal Kib�val egy�tt kil�ptek a kunyh�b�l.

– K�sz�n�m, Sesshoumaru-sama! B�rmire sz�ks�ged van, csak nyugodtan keress meg engem...! – ki�ltott ut�na Takeda, azonban a k�vetkez� pillanatban m�r elt�nt csap�ajt�ja alatt.

Kintr�l mindenf�le zajok sz�r�dtek be; el�bb ki�lt�sok, majd v�g�l mintha Sesshoumaru energiaostora pattant volna.

– Fen�be is, Sesshoumaru-sama... m�r megint kereshetek egy �j falut magamnak – s�hajtott szomor�an csendes mag�ny�ban, a verem fekete m�lys�geiben Takeda.

– Baka ningen – jelentette ki hidegen Sesshoumaru nagy�r, ahogy az energiaostor aranyos-z�ldes f�nye elt�nt ujjaiban.

Kiba nem sz�lt semmit sem, de az�rt meg�rtette, mi�rt mondta ezt jegyese: alighogy kil�ptek Takeda kunyh�j�nak ajtaj�n, a falusiak r�juk t�madtak, an�lk�l, hogy b�rmit is tettek volna. Csup�n az�rt, mert... szellemek voltak. A hercegn� szomor�an s�hajtott egyet, ahogy elt�volodtak a kis telep�l�st�l.

– Na v�gre! – csalt egy mosolyk�t Kiba arc�ra a d�san burj�nz� bokor, ahogy elt�nt m�g�tte. Alig egy sz�vdobban�snyi id� ut�n el� is bukkant, imm�ron �j haorij�ban. Ennek is b� ujja volt, azonban ez nem s�t�tk�k volt, hanem bord�, s�t, ez�stsz�n vir�gok is mint�zt�k, amik hasonlatosak voltak Sesshoumaru�hoz.

A f�rfi fels�j�t sz�pen �sszehajtogatva l�pkedett oda hozz�.

– K�sz�n�m sz�pen – mosolygott Kiba, s egy kicsit meg is hajolt.

Sesshoumaru levette a p�nc�lj�t, mire a n� r�bor�totta a haorij�t �s elsim�tgatta rajta az apr� r�ncokat. Azt�n, am�g a f�rfi eligazgatta mag�n fels�j�t �s a p�nc�lzat�t, addig � is ellen�rizte fegyvereit. Legnagyobb megk�nnyebb�l�s�re m�r alig �rezte a s�r�l�st a h�t�n – m�r csak egy kicsit zavarta. „Kis szerencs�vel reggelre teljesen el is m�lik...” gondolta boldogan.

Miut�n a nagy�r fel�lt�tte p�nc�lzat�t is, �jb�l �tra keltek. „Mmm... m�g mindig �rezni rajta Kiba illat�t...” �szre sem vette, de egy apr� mosolykezdem�ny jelent meg sz�ja szeglet�ben, ahogy m�lyen besz�vta jegyes�nek kellemes illat�t, mely k�rbelengte.

– Mi az? – n�zett r� k�v�ncsian a hercegn�, akinek viszont ez a kis mosoly nem ker�lte el a figyelm�t.

– Hm?

– Mosolyogsz – v�laszolta Kiba, lassacsk�n � is elmosolyodva.

– �n...

Sesshoumaru le akarta tagadni, azonban, ahogy a n� fel� fordult, m�gsem tette.

– T�bbsz�r is tehetn�d ezt.

– M�rmint...

– M�rmint a mosolyg�st! – felelte �rtatlanul jegyese, viszont arc�n halv�ny p�r jelent meg, ahogy elkapva tekintet�t m�g megjegyezte:

– J�l �ll neked...

A f�rfi megd�bbenve meredt r�.

– T�nyleg... – motyogta Kiba, egyre pirosabb orc�kkal, mik�zben visszafordult fel� mosolyogva.

Azt�n Sesshoumaru...

– Na, nem azt mondtam, hogy vigyorogj! – nevetett r� a hercegn�, megb�kve egy kicsit a f�rfit; hirtelen minden p�r elt�nt az arc�r�l.

A nagy�r mordult r� egyet, azonban Kiba tov�bbra is csak kuncogott. Sesshoumaru mogorv�n �sszeh�zta a szem�t. „Nem f�l t�lem. �s csak j�tszik...” A n� nevet�se al�bbhagyott, azonban vid�ms�ga tov�bbra is tartott. „De ha nem tisztel, akkor nekem kell megtan�tom r�, hol a helye...”

– Ne l�gy olyan morcos, sz�p ez az este... – l�pett mell� Kiba �s karolt bel�.

„Sosem fogom meg�rteni a n�ket...” s�hajtott mag�ban Sesshoumaru, de az�rt k�zelebb h�zta mag�hoz jegyes�t.

– H�t ez...pomp�s... – morogta Kiba szipogva, ahogy rohantak az es� el�l.

Hamarosan m�r �gy �ml�tt, mintha d�zs�b�l �nten�k, r�ad�sul a sz�l is feler�s�d�tt. A t�volban mennyd�rg�s hallatszott �s hirtelen leesett a h�m�rs�klet. Balszerencs�j�kre �ppen egy s�k vid�ken haladtak, ahol a f�k v�delmez�, s�r� koron�i al� sem b�jhattak a k�v�r v�zcseppek el�l. De �gy legal�bb kevesebb es�ly volt r�, hogy egy kerge vill�m �ket c�lozza meg.

– Ott! – mutatott a n� a t�volba. – Egy �p�let... tal�n kunyh� – �llap�totta meg, miut�n hunyorogva pr�b�lta kivenni az es� �ltal elmosott form�t, azt�n Sesshoumaruhoz fordult:

– L�tod?

A f�rfi csak biccentett, azt�n m�g gyorsabb sebess�ggel kezdett el sz�guldozni. Jegyese k�vette p�ld�j�t �s pillanatokon bel�l m�r mindketten az elhagyatott h�zban pihentek.

– V�gre! – s�hajtott Kiba. – M�r nem cs�p�g a fejemre az es�...!

Sesshoumaru gyanakodva m�rte fel a kis kalyib�t, v�g�l m�gis �gy d�nt�tt, el�g biztons�gos ahhoz, hogy levegye a p�nc�lj�t. Kiba �rdekl�dve tekintett k�rbe:

– Val�sz�n�leg haland�k laknak itt – szimatolt bele a leveg�be is. – De m�r j�ideje elutaztak... szerintem itt maradhatunk �jszak�ra; ahogy eln�zem ezt a vihart, reggelig biztos nem �ll el...

– Egyet�rtek – b�lintott a f�rfi is.

– Sajnos az �tel, amit csomagoltam, el�zott – �llap�totta meg lehangoltan Kiba, ahogy kibontotta a kis zs�kocska sz�j�t. – Att�l tartok, ma haland� �tket esz�nk; felt�ve, hogy maradt itt valami ehet�...

– �n ker�tek t�zif�t.

– J�...

Alig f�l �ra m�lva m�r mindketten ott melegedtek a t�zhely k�r�l, azt�n Kiba felt�p�szkodott �s nekil�tott valami vacsora elk�sz�t�s�nek. Tal�lt n�h�ny haszn�lhat� hozz�val�t, �s pr�b�lt az�rt a d�monok�hoz min�l hasonlatosabb ennival�t �sszehozni. M�g a fel�n�l sem tartott, mikor �rezte, hogy Sesshoumaru fel�ll �s elindul az ajt� fel�. K�rd� tekintettel n�zett r�.

– A fa nem fog kitartani eg�sz �jjel... �s ma kiv�telesen hideg lesz a vihar miatt – magyar�zta, azzal kil�pett a kegyetlen k�lvil�gba.

Kiba s�hajtott egyet, folytatva munk�j�t. A kutyad�mon nem sokkal k�s�bb vissza is t�rt; k�t �lnyi t�zreval�t hozva.

– Ennyinek m�r el�gnek kell lennie.

A hercegn� b�lintott egyet:

– Mindj�rt k�szen vagyok.

Val�ban, hamarosan m�r t�lalt is.

– Sajnos m�st nem siker�lt tal�lnom, �gyhogy be kell �rn�nk ezzel a szeg�nyes vacsor�val – ny�jtotta Sesshoumaru fel� t�lj�t, aki az egyik s�t�t sarokban �lt, h�t�t a hideg �s nedves, f�b�l k�sz�lt falnak vetve.

A t�lban mind�ssze egy nagy rizsgomb�c volt, egy kisebb szelet h�ssal. A f�rfi Kib��ba n�zett:

– Te nem eszel h�st?

A hercegn� megr�zta a fej�t, mik�zben visszas�t�lt a helyis�g k�zep�n l�v� t�zhelyhez.

– �n megel�gszem a rizzsel; szoktam n�ha ilyet enni, �s nagyon laktat� tud lenni...

N�ma csendben telt a k�vetkez� n�h�ny pillanat, am�g Kiba �jb�l meg nem sz�lalt:

– Nem j�ssz... ide?

A v�lasz k�sve, n�mi neszez�s ut�n �rkezett meg.

– Hm?

„M�r, ha nevezhetj�k ezt feleletnek...” forgatta n�m�n a szemeit a n�.

– Csak az�rt gondoltam, mert itt melegebb van �s tudom, hogy a falak nyirkosak �s hidegek. Majdnem olyan, mintha kint �ln�l a viharban...

P�lcik�k elgondolkozott motoszk�l�sa hallatszott; majd Kiba hallotta, amint Sesshoumaru felt�p�szkodik �s l�tta, amint mell� �l. Azt�n a hercegn� meglepve pillantott le t�lj�ra, ahogy a f�rfi a h�sdarabja fel�t belerakta. �rtetlenkedve tekintett r�.

– Sz�ks�ged lesz r�, edd csak meg.

Kiba m�g egy sz�vdobban�snyi ideig n�m�n f�rk�szte jegyese arc�t, de azt�n elmosolyodott:

– Doumo! – azzal megette a h�st a marad�k rizs�vel.

Miut�n befejezt�k a vacsor�t, m�g �r�kig csendben �ltek egym�s mellett, csup�n a v�r�sen-s�rg�n t�ncol� l�ngnyelveket figyelve. Azt�n Kiba egyre laposabbakat kezdett pislogni, s s�r�n el kellett nyomnia �s�t�sait is. A f�nyek l�gyan csillantak p�nc�lzataikon, fegyvereiken, �lmos hangulatot k�lcs�n�zve a l�gk�rnek; a t�zif�k egyenletes pattog�sa pedig egy altat�daln�l is jobban hatott.

A hercegn� m�g �rezte, ahogy feje el�rebukik � pedig elkezd d�lni oldalra. Ism�t kiny�ltak szemei, s er�t vett mag�n, hogy �bren maradhasson. Ez m�r nem el�sz�r t�rt�nt meg vele, ezzel szemben Sesshoumaru viszont t�k�letesen �ber volt; �rz�kei �lesen figyeltek a kunyh�n bel�li �s k�v�li vil�gra.

A k�vetkez� alkalommal, mikor Kiba ism�t elb�biskolt �s r� akart d�lni, k�r�je fonta egyik karj�t �s k�zelebb h�zta mag�hoz. A n� �lmosan pislogott fel r� s�r� fekete szempill�i al�l:

– Sesshoumaru...? – motyogta m�r f�l�lomban.

– Aludj.

– �h�hmmm... – a hercegn� m�g egy kicsit helyezkedett Sesshoumaru v�ll�n, azt�n v�g�l �lomba mer�lt.

A kutyaszellem v�gig vigy�zta �lm�t; csup�n egy fel�letes szuny�k�l�st engedett meg mag�nak hajnalt�jt, azonban m�g akkor is �gyelt arra, hogy amint �rz�kei vesz�lyt jeleznek, azonnal talpon legyen.

Ami, mint ut�bb kider�lt, nagyon is hasznos volt...