8. r�sz: K�nyszer

– Kayou... – emelte fel tekintet�t az �gre Sesshoumaru. M�g �rezte a n� illat�t, de �les szemeivel m�r nem l�tta a vaks�t�t �jszak�ban alakj�t. Hamarosan m�r az a megnyugtat�, kellemes illat is elt�nt.

– Elvitte... – �rkezett meg Taiki is apja mell�.

– De... de... m�g... – Miharu csak dadogott, valami nem engedte, hogy kimondja, amire gondol. Olyan sz�rny� lehet�s�g villant a fej�be. – De m�g... �l... ugye?

– Persze, hogy �l, k�l�nben mi most nem lenn�nk itt! – forgatta a szemeit Taiki.

– Ne besz�lj �gy a h�goddal! – sz�lt r� Sesshoumaru.

– Igen, apa... bocs�nat – s�t�tte le a szem�t a fi�.

Ekkor �rkeztek meg a t�bbiek.

– Megs�r�lt... – szimatolt bele a leveg�be Inuyasha. – �rzem a v�r�nek a szag�t.

– De mi�rt akarn� b�ntani a saj�t nagyb�tyja? – tette fel a logikus k�rd�st Sango. – Na �s hova vitte?

– Azt nem tudom, azonban... – Sesshoumaru hangja egy pillanatra megremegett, de azt�n gyorsan visszanyerte l�lekjelenl�t�t. – Menj�nk vissza a fogad�ba �s ott elmondom, amit tudok err�l.

*

Hasogat� fejf�j�sra �bredt �s ny�g�sen mordult egyet. Azt�n v�ratlanul egy gondolat suhant �t a fej�n, mint valami v�szharang: „Var�zslat!” Kayou azonnal kinyitotta a szemeit. K�rben�zett a helyis�gben, ahol volt. Legink�bb valami barlangszer�s�gre eml�keztetett, de a m�rn�ki pontoss�ggal megalkotott falak egy�rtelm�en tudt�ra adt�k, hogy emberi munka eredm�nye. Olyan volt az eg�sz helyis�g, mintha egy nagy barlang oldal�ba v�jtak volna valami m�lyed�st.

� maga a hideg k�padl�n t�rdelt. Egy-egy hossz� l�nc a csukl�in gondoskodott arr�l, hogy ne tudjon nagyon elt�volodni a h�v�s sziklafalt�l, aminek a t�v�ben volt. Ahogy len�zett kezeire, d�bbenten ki�ltott fel. Nem is a l�ncok miatt, hanem ahogy letekintett r�juk, megl�tta a haj�t – ami gy�ny�r� barna sz�nben f�nylett.

– Ez... ez lehetetlen! – a r�m�lett�l elkerekedtek a szemei.

Halk l�pteket hallott, amik egyre k�zeledtek hozz�. A hangok ir�ny�ba fordult �s hamarosan megjelent a nagyb�tyja.

– L�tom, magadhoz t�rt�l.

Kayou perzsel� szemekkel n�zett r�.

– Gondolom, elcsod�lkozt�l, mi�rt is vagy haland�... – kezdte cseveg� hangon Nakamura. – Ezt a helyet egy var�zslat v�di, amit bizony�ra �rzel is – Kayou apr�t b�lintott. – A l�nyege abban �ll, hogy b�rkit, aki bel�p, emberr� v�ltoztat.

– Te nem vagy az – �llap�totta meg a fogoly.

– Csak nem gondolod, hogy majd r�m is hat�ssal lesz? Amikor ez az �n v�delmemet szolg�lja? – kacagott a f�rfi, de hangj�ban nem volt nyoma �szinte �r�mnek.

– Mi a c�lod ezzel?

– Szeretn�d tudni, ugye? – h�zta g�nyos mosolyra a sz�j�t a d�mon.

– Ne sz�rakozz velem, Nakamura! – pattant fel Kayou, s k�zelebb ment hozz�, amennyire l�ncai engedt�k.

– Huh... – a f�rfi lekicsinyl� arckifejez�ssel n�zett r�. – Aj�nlom, ne heveskedj... ez itt az �n birodalmam, rajtam k�v�l senkinek sincs hatalma itt.

– �, milyen... – Kayou m�r elk�sz�lt cs�p�s v�lasz�val, de a mondat k�zep�n tork�n akadt a sz�. �get� f�jdalmat �rzett a csukl�j�n, �s amikor letekintett a kezeire, r�m�lten vette tudom�sul, hogy a l�ncok enyhe narancsos f�nyben izzanak. A forr�s�g nem m�lt el, Kayou pedig �sszeszor�totta a fog�t �s dacosan tekintett nagyb�tyj�ra; de minden erej�re sz�ks�ge volt, hogy ne sikoltson fel f�jdalm�ban. K�nnyek sz�ktek a szem�be.

Azt�n egyik pillanatr�l a m�sikra, olyan hirtelen, mint ahogy j�tt, elt�nt a f�jdalom. A l�ncok ism�t j�ghidegek voltak.

– Ne pimaszkodj – figyelmeztette �t a szellem. – Mert m�g nagyon megj�rhatod, nem ez az egyetlen tr�kk�m.

– J�l mondtad, tr�kk.

Nakamura sz�ja �rd�gi vigyorba h�z�dott:

– Ha elfejtetted m�r volna, most eml�keztetn�lek, kedves unokah�gom, kiv�l�an �rtek a m�rgekhez... l�tezik olyan m�reg is, ami nem �l meg, de a szervezetedbe jutva, nagyon hamar meg�rj�t... ezt te sem akarhatod.

– Ugyan m�r... – Kayou arc�n titokzatos mosoly villant fel. Tudta, a m�rgekre most immunis.

– Sejtem, mire gondolsz – jegyezte meg a szellem. – De elfelejtett�l egy apr�s�got... itt csak nekem lehet d�moni er�m... a m�reg ellen a gyermeked se tehet, semmit sem.

Kayou arca elfeh�redett. „De h�t... honnan tudhat err�l?” Elkerekedett szemekkel figyelte nagyb�tyj�t, aki megfordult �s elindult kifel� a kis helyis�gb�l. Miut�n m�r l�pteinek zaja is elhalt, m�g azut�n is, Kayou csak percekig b�mult ut�na.

V�g�l visszas�t�lt �s lerogyott a fal t�v�be. „Ez rosszabb, mint gondoltam... valamit s�rg�sen ki kell tal�lnom!”

*

Egy ifj� n� s�t�lt lassan a poros f�ld�ton. L�tszott rajta, m�g csak nemr�g ker�lt elad�sorba. Hossz�, v�r�s haj�t, mely m�g a derek�n�l is lejjebb �rt, befonva hordta, �jk�k szemeivel pedig sz�ntelen a k�rny�ket p�szt�zta. Nem t�nt nyugtalannak, ink�bb csak megfigyelt. Arc�nak jobb fel�n egy rozsdav�r�s cs�k h�z�dott. Ez k�l�nb�ztette meg legink�bb a t�bbi fiatalt�l; hab�r ez nem forrad�s volt... sokkal ink�bb figyelmeztet� jel – a k�lvil�g sz�m�ra.

Kimon�ja ugyanolyan sz�n� volt, mint szeme; gy�ny�r� m�lyk�k, ak�rcsak az �jszaka. Apr�, aranys�rga mint�k voltak rajta itt-ott, �zl�sesen elrendezve. Az ifj� h�t�n egy tegez volt, sok-sok ny�llal, s egy �j is volt mellett�k.

Lassan k�zel�tett a falu fel�. A telep�l�sben pezsgett az �let; �ppen v�s�r volt �s a szomsz�dos falvakb�l is �rkeztek �rusok, hogy eladj�k port�k�jukat, de akadtak olyanok is, akik csup�n �rdekl�dve figyelt�k a sz�nes forgatagot.

De az ifj� n� nem �llt meg n�zel�dni; c�ltudatosan a helys�g t�ls� v�g�ben l�v� apr� szent�ly fel� vette az �tj�t. �gy hallotta, n�h�ny �kk�szil�nkot �riznek itt. K�v�ncsi volt, igazak-e a h�rek.

Hamarosan meg�rkezett a kis templom el�. Bel�pett �s sietve az olt�r fel� indult, ahol az �kk�darabokat sejtette. Azok val�ban ott voltak: k�t, gy�ny�r�en csillog� szil�nk a Szent �kk�b�l. Szeme k�l�n�s t�zben �gett, mikor hozz�juk �rt.

Elvette �ket az olt�rr�l, azt�n megfordult �s kifel� igyekezett. Egy pap hangja �ll�totta meg:

– H�, te l�ny! Hov� sietsz?

Megtorpant �s a f�rfire emelte �that� tekintet�t.

– Az �kk�szil�nkok! – eszm�lt fel a pap, amikor megl�tta, hogy az olt�r �res. – Add vissza �ket azonnal!

– Huh... – a fiatal n� arc�n egy g�nyos f�lmosoly jelent meg, m�g jobban kiemelve a jobb arc�t metsz� rozsdav�r�s cs�kot. – Hagyj b�k�n, ember. Akkor megk�m�lem az �leted.

– Hogy mer�szeled, te l�ny... – a pap feld�h�d�tt.

M�r nem hallgatott j�zan esz�re, sem �szt�neire; pedig mind a kett� azt s�gta neki, jobb, ha b�k�n hagyja a titokzatos idegent. Egy var�zsc�dul�t h�zott el�.

– Nem tudom, mif�le l�ny vagy – kezdte besz�d�t –, de most v�ged van!

�m a m�sodperc t�red�ke alatt, miel�tt m�g elhaj�thatta volna a cetlit, a l�ny kez�ben m�r ott volt felajzott �ja, s gondolkod�s n�lk�l kil�tte nyil�t. A papnak m�g megijedni sem volt ideje, holtan esett �ssze, amint el�rte a fegyver.

Alig egy sz�vdobban�snyi id�re r�, a teste hamuv� porlott. A fiatal l�ny megcs�v�lta a fej�t, mintha m�r sajn�ln� �ldozat�t, de v�g�l visszavette v�ll�ra �j�t �s folytatta �tj�t, kifel� a szent�lyb�l. Nem is foglalkozott t�bbet vele.

M�r majdnem el�rte a falu hat�r�t, mikor mindenf�le �rzelemmel tel�tett hangok csapt�k meg a f�l�t. „Teh�t �szrevett�k... v�rhat� volt, de egy kicsit el�bb t�rt�nt, mint gondoltam.” vonta le a k�vetkeztet�seket a fiatal n�. K�z�mb�s arccal folytatta �tj�t. Ha nem volt musz�j, nem �lt – k�r pazarolni ilyen piti�ner ellenfelekre az �rt�kes ny�lvessz�it. Azonban hamarosan be kellett l�tnia, hogy ez�ttal m�gis haszn�lnia kell �ket.

A t�meg egy emberk�nt rohant ut�na, mik�zben valaki nev�t kiab�lt�k folyamatosan, akit�l seg�ts�get k�rtek. Mire k�t h�znyira �rtek a l�nyhoz, v�gre megjelent v�rva-v�rt seg�ts�g�k. A fiatal n� megh�kkent. „Egy szellem! Vajon mi�rt nem �reztem a jelenl�t�t?” t�prengett, mik�zben felajzotta nyil�t. Fegyver�t k�szenl�tben tartotta, de egyel�re nem t�madott.

– Ha m�g �lni akartok, ne gyertek k�zelebb! Hagyjatok elmenni! – ki�ltotta oda az embereknek.

�k azonban, ha hallott�k is, mit mondott az im�nt a l�ny, nem vett�k figyelembe �s tov�bbra is rend�letlen�l k�zel�tettek fel�.

– Figyelmeztettelek titeket! – pr�b�lkozott m�g egyszer a fiatal n�, de ez�ttal sem j�rt sikerrel.

Kil�tte ny�lvesz�j�t.

– Oszt�d�s! – ki�ltotta el mag�t, mire az az egyetlen darab ny�l, amit fel�j�k k�ld�tt, sokszoros�tani kezdte mag�t, m�g v�g�l m�r megsz�ml�lhatatlanul sok lett bel�l�k.

Az eg�sz mind�ssze alig egy m�sodperc alatt zajlott le. Mikor el�lt a porfelh�, amit az emberek kavartak maguk k�r�l, m�r s�ri csend honolt. Hamukupacok jelezt�k a helyeket, ahol m�g az im�nt haland�k voltak.

A szellem, amelyik vel�k tartott, kiker�lte a nyilakat �s egy h�z tetej�r�l n�zte tehetetlen�l, mit t�rt�nt az emberekkel, akiket a v�delme al� vett.

– �tkozott boszorka! – ki�ltotta d�h�sen, azzal m�ris a fiatal n� mellett termett.

De � sem volt rest; �rezte, hogy egy er�s szellemmel van dolga �s m�g azel�tt fut�snak eredt, miel�tt az felocs�dhatott volna. �szint�n sz�lva, az ifj� nem nagyon b�zott abban, hogy siker�lne legy�znie. Akkor haszn�lnia k�ne a ny�lvessz�i egy speci�lis t�mad�s�t, de ahhoz nincs el�g ideje. �gy ink�bb menek�l�re fogta a dolgot, rem�lve, �ld�z�je megunja egy id� ut�n a dolgot �s feladja.

Legnagyobb sajn�lat�ra azonban nem ez t�rt�nt. A szellem beterelte eg�szen az erd�be, ahol igaz, hogy t�bb b�v�hely volt, azonban a nyomai sokkal jobban l�tszottak, az aljn�v�nyzetnek k�sz�nhet�en �s az el�rejut�st is lelass�totta. A l�ny m�r nagyon k�zel �rezte a szellemet �s igyekezett m�g gyorsabb temp�ra v�ltani.

Hallotta, hogy valamit ki�lt k�zvetlen�l m�g�tte a d�mon, de nem �rtette, pontosan mit. Sejtette, hogy t�madni k�sz�l, ez�rt f�lreugrott; �s val�ban: ahol m�g az el�bb �llt, m�r csup�n a felperzselt aljn�v�nyzet maradv�nyai voltak l�that�ak. Egy �jabb csap�s �rkezett, � pedig �ppen az utols� pillanatban elrugaszkodott a talajt�l, s m�terekkel arr�bb �rt f�ldet.

Nem tudta ir�ny�tani az es�st, �rezte, hogy ez lesz a v�gzete. Ha les�r�l, akkor m�r semmi es�lye sem marad. Becsukta a szem�t �s v�rta a kem�ny f�ldet �r�st. Azonban egy er�s k�z megtartotta, �gy l�b�t megk�m�lte a s�r�l�st�l, hab�r a bok�ja m�g �gy is egy kicsit megh�z�dott. �vatosan kinyitotta a szem�t �s r�n�zett seg�t�j�re.

A f�rfi majdnem egy fejjel volt magasabb n�la, hossz�, fekete haj�t csak �gy cib�lta a hirtelen felt�madt sz�l. A fiatal n� �rtetlen�l n�zett r�. Nem �rtette, mi�rt seg�tett neki, de az�rt h�l�s volt; egy kicsit.

A szellem k�zvetlen�l el�tt�k jelent meg �s ez�ttal a karmaival k�sz�lt t�madni. A f�rfi viszont kinyitotta a tenyer�t, mire valamilyen �les feh�r f�ny keletkezett, ami elvak�totta a karj�ban l�v� l�nyt.

Mikor v�gre megsz�nt a jelens�g, az ifj� n� k�v�ncsian n�zett k�rbe, de m�r nem l�tta sehol sem a szellemet, aki megt�madta, csak a megment�j�t. H�tr�lt egy l�p�st a f�rfit�l.

– K�sz�n�m – mondta csendesen. – B�r fogalmam sincs, mi�rt tetted.

– Az �kk�szil�nkjaidat akarom.

– �, �gy m�r persze minden vil�gos! – felelte, hangj�ban enyhe g�nnyal a bajbajutott.

A f�rfi szem�be n�zett. Olyan volt, mintha a pokol par�zsl� m�lys�geibe tekintene le. „Olyan kegyetlen �s... szenved�lyes.” fejezte be mag�ban a hasonlatot a l�ny.

– Rendben van, de csak az egyiket, az�rt, mert seg�tett�l nekem – adta be a derek�t a l�ny �s azzal odadobott a f�rfinak egy �kk�szil�nkot.

– Mert seg�tettem? – hallatszott a g�nyos hangja. – Itt helyben meg tudlak �lni... ha nem adod nekem mindet!

– Megvannak a saj�t c�ljaim vele – csattant fel a fiatal n�. – Ne hidd, hogy csak neked kell!

– Ostoba vagy... – jegyezte meg v�szesen nyugodt hangon a f�rfi. – Adok egy utols� es�lyt. Vagy ideadod most azonnal, �nk�nt, vagy pedig...

Ez�ttal sem volt sz�ks�g r�, hogy befejezze mondat�t. A hat�st �gy tal�n m�g jobban is lehetett �rezni. A l�ny m�r �ppen v�laszra nyitotta a sz�j�t, amikor megrezzent a k�zvetlen k�zel�kben egy bokor. Mind a ketten arra kapt�k a fej�ket.

Egy fi�gyermek cs�rtetett ki a boz�tb�l, m�rgesen l�b�lva egyik kez�ben egy kardot, amit l�tszott, hogy alig b�r el; mik�zben ki�ltozott:

– Te boszork�ny!!! Meg�lt�l mindenkit! MINDENKIT!

A l�ny megh�kkenve n�zte a fel� igyekv� fi�t. Nem hitte, hogy b�rki is �letben maradt volna a faluban, hiszen �gy t�nt, mindenki ut�na iramodott. Vill�mgyorsan felajzotta �j�t �s a gyerekre c�lzott vele. A fi� megtorpant.

– Ha most elm�sz, meghagyom az �leted – mondta neki a fiatal n�.

A gyerek egy pillanatig m�g gondolkozott, de azt�n a szem�ben megjelent valami saj�tos t�z �s ism�t rohanni kezdett fel�.

– Megha... – ki�ltotta volna, ha abban a pillanatban nem �ll bel� egy ny�lvessz�, ami a tork�ra forrasztja a sz�t.

Szemei r�m�lten kikerekedtek, de m�g felfogni sem volt ideje, mi t�rt�nt, teste azonnal hamuv� lett �s a sz�lben kavarogva sz�tsz�r�dtak hamvai. A fiatal n� gondterhelten s�hajtott egyet �s megcs�v�lta a fej�t. „Ezek sosem tanulnak...” ezzel a gondolattal a f�rfi fel� fordult, aki eddig csendben figyelte az esem�nyeket. Most, hogy fegyvere a keze �gy�ben volt, egy kicsit nagyobb biztons�gban �rezte mag�t, mint az el�bb. De titokzatos megment�je egyel�re nem mozdult, csak az arc�t f�rk�szte.

– Meggondoltam magam... – jelentette ki. – Megtarthatod azt az �kk�szil�nkot, ha...

– Ha mi? – k�rdezte t�relmetlenkedve �s gyanakodva a fiatal n�. Besz�lget�t�rsa ekkor gonoszan elvigyorodott.

– Tehets�ges vagy, te l�ny, ahhoz k�pest, hogy csak f�lig vagy szellem... ha engem szolg�lsz az er�ddel, akkor megtarthatod a m�sik �kk�szil�nkot. Na �s... meghagyom az �leted.

– Milyen lovagias... – jegyezte meg morgol�dva a l�ny.

– Mit mondasz? – k�rdezte a f�rfi. – Ha sok�ig gondolkodsz, nemlegesnek veszem a v�laszodat.

A fiatal n� m�g egy pillanatig m�rlegelte a lehet�s�geit. V�g�l arra a k�vetkeztet�sre jutott, hogy ak�r n�la maradhat az az �kk�szil�nk, ak�r nem, m�g mindig �letben maradhat... m�g akkor is, ha valaki parancs�ra kell cselekednie. � vil�g�let�ben nagyon szabad szem�lyis�g volt �s ut�lta, ha m�soknak kellett engedelmeskednie. De �gy t�nt, jelenleg nincs m�s v�laszt�sa. Hiszen ez a f�rfi egy szempillant�s alatt v�gzett azzal a d�monnal. „B�r a szaga hasonl�t egy f�lszellem�re, mint amilyen �n vagyok, m�gis sokkal vesz�lyesebb, mint legt�bb�nk.”

– Rendben van, �ll az alku – biccentett, azzal visszatette a hely�re �j�t.

A f�rfi el�gedett vigyorral nyugt�zta v�lasz�t. Odas�t�lt mell�.

– Induljunk!

M�r egy ideje mentek, mikor a fiatal n� megsz�lalt:

– Az �n nevem Yukara... megtudhatn�m a ti�det?

– Naraku vagyok...