10. r�sz: V�ratlan bonyodalmak

– Az �n nevem Yukara... megtudhatn�m a ti�det?

– Naraku vagyok...

– �! – cs�szott ki a n� sz�j�n, sokatmond� hangs�llyal.

– Mire v�ljem ezt az „�”-t? – torpant meg Naraku.

Yukara k�ts�gbeesetten gondolkozott v�lasz�n. „Ha r�j�n, hogy hallottam m�r r�la, nem tudom, mit fog tenni velem. De ha viszont f�lre�rti, akkor biztos nem �lem t�l... valamit ki kell tal�lnom, hogy eltereljem a figyelm�t!” Szinte �szt�n�sen cselekedett, nem gondolt a k�vetkezm�nyekre, hanem belekapaszkodott az elm�j�n �ppen �tsuhan� �tletre, mint egy s�llyed� haj� utasa az utols� ment��vbe.

Hosszan �s szenved�lyesen cs�kolta meg a f�rfit. Narakunak m�g megd�bbeni sem volt ideje, olyan v�ratlan volt Yukara reakci�ja. Azt�n, mikor felocs�dott, eltolta mag�t�l a n�t.

– M�gis mit k�pzelsz, mit csin�lsz?!

– A faluban, ahonnan sz�rmazom, �gy szok�s k�sz�netet nyilv�n�tani – magyar�zta Yukara, rem�nykedve abban, hogy mondand�ja hitelesnek t�nik. – Megmentetted az �letem, ezt k�sz�ntem meg.

Naraku hitetlenkedve m�rte v�gig a n�t. V�g�l elfordult:

– M�g egyszer ne mer�szeld... – vetette oda v�rfagyaszt� hangon.

Yukara b�lintott, azt�n tov�bb k�vette a szellemet a kast�lya fel� vezet� �ton. Egy id� ut�n Naraku megel�gelte a s�t�t:

– Mondd csak, tudsz rep�lni?

– Nem – r�zta meg a fej�t Yukara. M�r a nyelv�n volt egy cs�p�s hozz�f�znival� is, de visszafogta mag�t, nem akarta m�g jobban megharag�tani Narakut.

– Huh – a szellem lekicsinyl� tekintettel n�zett r�, azt�n �tkarolta.

– Mi... – Yukara sz�hoz sem jutott. – Mit csin�lsz?

– A leveg�ben sokkal hamarabb oda�r�nk – felelte magyar�zatk�ppen Naraku, azzal elrugaszkodott a f�ldt�l �s egy pillanat m�lva m�r mad�rt�vlatb�l figyelt�k a t�jat. Yukara g�rcs�sen kapaszkodott a szellembe, semmi kedve sem volt ilyen magasr�l leesnie.

*

Miut�n Shippout �s Rint Kaede any�ra b�zt�k, Miharu �s Taiki els�t�ltak a k�thoz �s f�j� sz�vvel, de elb�cs�ztak a k�z�pkori Jap�nt�l. Egy pillanat sem telt bele �s m�r ism�t a t�lzs�folt nagyv�rosban tal�lt�k magukat. Amint meg�rkeztek a t�loldalra, Taiki azonnal visszav�ltozott szellemm�. Az aut�k b�ze r�gt�n megcsapta mindkettej�k orr�t. �melyegve m�sztak ki a Csontok K�tj�b�l.

– Nem is volt ennyire b�d�s itt! – nyafogott Miharu.

– Csak hozz� voltunk szokva – jelentette ki Taiki, azzal elindult kifel� a szent�lyb�l. – Min�l gyorsabban vissza kell vinn�nk az �kk�vet Chisan�nak, hogy biztons�gban legyen.

– Igen – k�h�cselt h�ga. – Csak meg ne l�ssanak minket ilyen �lt�z�kkel...

– H�t... majd siet�sre fogjuk.

Mindketten elrugaszkodtak a f�ldr�l �s a k�vetkez� m�sodpercben m�r az ezer�ves fa egy magasabbik �g�n voltak. Onnan tov�bbugrottak a legk�zelebbi h�ztet�re �s �gy k�zlekedve gyorsan �s felt�n�smentesen el�rkeztek rokonukhoz.

Taiki becs�ngetett. V�rta, hogy meghallja az ismer�s l�pteket, azonban nem a megszokott hangok �t�tt�k meg a f�l�t.

– Itt valami nincs rendben – motyogta a h�ta m�g�tt Miharu.

Taiki b�lintott, s ekkor kiny�lt az ajt�. Egy �regember �llt a k�sz�b�n.

– Seg�thetek valamiben? – hunyorgott a k�t idegenre.

– Mi... Chisan�t keress�k – felelte gyanakodva Taiki.

– Hogy kicsod�t? Nem ismerek semmif�le Chisan�t...

– De hiszen � itt lakik! – ellenkezett Miharu. – Vagy legal�bbis r�gen...

– Biztos, hogy nem – r�zta meg a fej�t az �regember. – �n lassan h�sz �ve lakom itt a feles�gemmel. Szerintem elt�vesztett�k a h�zsz�mot.

Taiki r�pillantott az ajt� melletti t�bl�csk�ra; stimmelt.

– Bizony�ra – b�lintott az �regnek. – Eln�z�s�t k�rj�k a zavar�s�rt...

– Semmi gond – mosolyodott el jov�lisan a f�rfi. – Ugye a szomsz�dban tartand� �larcos mulats�gba j�ttek?

– Tess�k? – pislogott Taiki.

– Igen, persze, k�sz�nj�k, hogy eligaz�tott minket! – fogta meg b�tyja v�ll�t Miharu, azzal a f�l�be s�gta:

– Gyere m�r...!

– Viszontl�t�sra!

– Szervusztok, gyerekek! – k�sz�nt el az �reg �s becsukta maga ut�n az ajt�t.

– Te �rtetted, mir�l besz�lt? – fordult azonnal h�g�hoz Taiki.

– Persze – b�lintott a l�ny, azzal felpattant a legk�zelebbi h�ztet�re. –Gyere!

Taiki k�vette �s k�v�ncsian v�rta v�lasz�t.

– Hogy lehetsz ilyen �rtetlen?! A ruh�ink miatt mondta! M�gis haza kellett volna menn�nk �t�lt�zni...

– De nem ment�nk, mert Chisan�hoz j�tt�nk – jegyezte meg Taiki.

– Aki �gy t�nik, felsz�v�dott – gondolkozott el Miharu. – Ak�rhogy is, nem �rtem.

– Hm... – b�tyja alaposan elt�prengett a dolgon, v�g�l egy r�miszt� meg�llap�t�sra jutott.

– Ha Chisan�r�l nem tudott semmi sem az �regember �s val�ban itt lakik h�sz �ve, akkor az azt jelenti, hogy... Chisana elt�nt.

– H�t jelents�k be a rend�rs�gen!

– Jaj, most meg te nem �rtesz semmit! – b�kte v�llon h�g�t Taiki. – �gy �rtem, sz� szerint elt�nt. Mintha nem is l�tezne... felfogtad v�gre?

Miharu �sszeh�zott szemekkel koncentr�lt b�tyja szavaira. Azt�n d�bbenten elkerekedtek a szemei, ahogy r�j�tt, mit is jelenthetnek ezek a szavak.

– Azt mondod, hogy... hogy Chisana nem is sz�letett meg? De akkor hol vagyunk most? Milyen vil�gban? Na �s akkor ez azt jelenti, hogy Inuyasha �s Kagome...

– Egyik�k nem fogja t�l�lni a Narakuval v�vott v�gs� csat�t – fejezte be helyette Taiki.

– A Shikon no Tama szent erej�nek tiszta forr�s�ra! Mit tett�nk?!

– �hm... ezt most musz�j volt �gy mondanod? – h�zta fel egyik szem�ld�k�t b�tyja. – Baromi h�ly�n hangzott.

– Bocs, t�l sok�ig voltam oda�t... t�nyleg! – Miharu elkapta Taiki karj�t. – Vissza kell menn�nk! Rendbe kell hoznunk, k�l�nben... ez nem a vil�gunk!

– J�l van, nyugi, erre m�r �n is r�j�ttem – s�hajtott a b�tyja. – Gyere, min�l el�bb elindulunk, ann�l jobb.

– Igen – b�lintott elsz�ntan a l�ny, azzal m�r k�vette is Taikit, hogy visszat�rjenek a k�z�pkori Jap�n csod�latos vil�g�ba.

*

– Ez lesz az – jelentette ki hat�rozottan Kazaru, mikor el�rkeztek a falu m�g�tt h�z�d� erd� v�g�re, egy hegyhez, aminek gyomr�ba egy sz�k lyukon kereszt�l vezetett az �t. – Ott bent.

– Biztos vagy benne? – n�zett r� kicsit t�relmetlen�l Sesshoumaru. Sokkal gyorsabban haladt volna, ha nem lass�tott�k volna le a haland�k, de veszt�re, csak a var�zsl�n� tudta az utat.

– Igen, teljesen az vagyok – biccentett a n�. – A var�zslat forr�sa a barlang belsej�ben van. Hogy Kayou itt van-e, azt nem tudom, de szerintem okkal felt�telezhetj�k, hogy igen.

– Hm – Sesshoumaru bel�pett a sz�k bej�raton. – Jyaken, maradj kint!

A t�bbiek sorban k�vett�k �t (kiv�ve Jyakent), hiszen egyszerre csak egyvalaki f�rt el. Egy t�gas teremben tal�lt�k magukat, melyet sziklafalak hat�roltak. Inuyasha el�h�zta a Tessaig�t, hogy egy v�ratlan t�mad�s eset�re mag�n�l tudhassa. Az azonban nem v�ltozott �t.

– Mi a... – azt�n v�gign�zett mag�n.

– Haland� lett�l, mint mindannyian – magyar�zta Kazaru. – M�r el is felejtetted, miben rejlik az a var�zslat, ami Kayoura hat�ssal van?

Inuyasha morcosan cs�sztatta vissza a h�vely�be kardj�t.

– Remek – hallatszott a h�tt�rben Kagura hangja. – Milyen �porodott itt a leveg� �s m�g csak szelet sem tudok csin�lni! – k�lseje annyiban v�ltozott meg, hogy a f�lei m�r nem voltak hossz�k�sak, hanem olyanok, mint egy ember�, valamint a szeme mogyor�barna sz�nben ragyogott.

– Ha csak azt szeretn�d... – felelte erre Saura, mire l�gy szell� lobogtatta meg mindenki ruh�j�t �s a falakon sorakoz� f�kly�k l�ngj�t.

– Ezek szerint a te er�d megvan – jegyezte meg Kagome. – Amit azt jelenti, a mi�nk is! Vagyis haland�kra nincs hat�ssal a var�zslat.

– Haland�kra nincs – helyeselt Sesshoumaru.

Mindenkinek elakadt a l�legzete, ahogy r�n�zett. Eddig fel sem t�nt nekik, hogyan n�z ki. A f�lei m�r neki sem hasonl�tottak egy szellem�re, olyanok voltak, mint b�rmely m�s ember�. Karmai helyett k�rm�k voltak kez�n, arc�r�l �s karjair�l elt�ntek a m�regcs�kok, a homlok�r�l a f�lhold, a haja pedig... teljesen fekete lett.

– Sesshoumaru? – n�zett r� megh�kkenve Inuyasha, mire b�tyja mogorv�n mordult egyet �s elindult egyenesen.

– Hova m�sz? – k�rdezte Sango.

– Mivel elvesztettem a d�moni er�met, nem tudom, merre lehet Kayou – magyar�zta a f�rfi. – Legjobb, ha v�gign�zem az �sszes j�ratot.

– Tipikus f�rfilogika – jegyezte meg Kazaru.

– Mit mondt�l? – fordult meg fenyeget�en Sesshoumaru. Hi�ba, m�g haland�k�nt is rendk�v�l vesz�lyesnek t�nt, �gy a var�zsl�n� �nk�ntelen�l is h�tr�lt egy l�p�st.

– Ha k�rben�zn�l, �szrevehetn�d a nyomokat.

Val�ban, az egyik �sv�nyen, melyet a szikl�ba v�jtak, halv�ny l�bnyomok �ktelenkedtek.

– Alig lehet l�tni a szil�rd talajt�l – hajolt le Kurora. A haj�b�l elt�nt az ez�st tincs �s az � f�lei is emberiv� v�ltoztak.

A t�bbiek k�r� gy�ltek, megszeml�lni a nyomokat.

– Akkor menj�nk erre – hat�rozott Sesshoumaru, mire elindultak. Miroku azonban n�h�ny l�p�s ut�n megtorpant:

– Ti is hallott�tok?

– Micsod�t? – f�leltek a t�bbiek is.

A k�zelben, az egyik sziklafal m�g�tt, de j�val f�l�tt�k valami furcsa zaj hallatszott �s egyre gyorsabban k�zeledett...

*

„Hogy ez milyen k�nyelmetlen!” gondolta Kayou. A fal t�v�ben �lt t�r�k�l�sben �s hi�ba pr�b�lkozott, nem siker�lt k�nyelmesen elhelyezkednie. A jobb l�b�t valami nyomta. Kitapogatta mi lehet az, mire izgatottan el�h�zta l�bbelij�b�l. „Jaj,  milyen ostoba vagyok! Hogyhogy nem jutott ez eszembe el�bb?!” der�lt fel az arca, mikor megl�tta cip�je sz�r�ba rejtett t�r�t.

�j rem�nnyel telve piszk�lni kezdte a csukl�j�t fogva tart� neh�z vasbilincseket. Beletelt egy kis id�be, de v�g�l f�rads�gai eredm�nyhez vezettek: siker�lt megv�lnia l�ncait�l. T�r�t visszacs�sztatta cip�je sz�r�ba �s puha l�ptekkel elindult kifel�.

Egy hossz� folyos�n tal�lta mag�t. V�rt m�g n�h�ny sz�vdobban�snyi id�t, azt�n v�gigosont a falak ment�n. A szikl�ba v�jt �sv�ny mindenfel� kanyargott �s lefel� vitt. Viszont szerencs�tlens�g�re hamarosan k�zeled� l�ptek zaj�t hallotta. Biztos volt benne, ez semmi j� nem jelenthet. R�m�lten f�rk�szte k�rbe tekintet�vel a k�rny�ket, �s nem sokkal el�tte, a sziklafalon volt egy apr� lyuk. Odasietett �s egy kis helyis�gben tal�lta mag�t. Elb�jt a bej�rat m�g� �s megv�rta, m�g elhalad mellette a k�zeled� alak.

Gyan�ja beigazol�dott: a nagyb�tyja haladt el vesz�lyesen k�zel t�le. Mikor �gy �rezte, m�r hall�t�vols�gon k�v�l van Nakamura, halkan fels�hajtott. H�tr�bb l�pett a kij�ratt�l. Vaks�t�t volt a helyis�gben, mind�ssze a lyukon �t�rad� gy�r f�ny jelentette a vil�goss�got ott bent. A nagyb�tyja hamarosan felfedezi, hogy elt�nt. Akkor pedig hi�ba rohan v�gig az �sv�nyen, biztos r�tal�l. Kayouban semmi k�ts�g sem volt afel�l, hogy Nakamura ismer gyorsabb �s r�videbb utakat is a kij�rat fel�, r�ad�sul � m�g csak azt sem tudja biztosra, merre van a kivezet� �t.

Ahogy �gy elm�lkedett, �szre sem vette, de egyre t�volabb ker�lt a bej�ratt�l. Egyik pillanatban m�g latolgatta sz�k�si es�lyeit, a m�sikban pedig hirtelen �s teljesen v�ratlanul elvesztette egyens�ly�t, mikor egy kicsit h�tr�bb l�pett. Belezuhant a m�g�tte t�tong� lyukba. F�lelm�ben felsikkantott, de azt�n igyekezett cs�ndben maradni, hiszen ha szerencs�je van, a nagyb�tyja m�g hallotta meg, mit m�vel.

A sz�k j�rat lefel� tartott �s meredeken lejtett, Kayou pedig r�m�lten pr�b�lta valahogy lelass�tani zuhan�s�t, de ez nem nagyon siker�lt neki. A kez�t kicsit le is horzsolta, de a cip�j�vel �gy t�nt, m�g tudja tartani mag�t. Azonban n�h�ny m�sodperc eltelt�vel r� kellett j�nnie, ez sem vezet sehova sem.

Nem tudta m�r hogyan lass�tani az es�st �s �sszecsukott szemmel v�rta az �tk�z�st a padl�val. �rezte, hamarosan a j�rat v�g�re �r.

Ott azonban el�gg� meglep�d�tt, mikor v�g�l vett egy hirtelen kanyart a j�rat, �s szinte kidobta �t egy t�gas terembe. B�r ez tomp�totta az es�s�t, �gy is nyekkenve �rt f�ldet.

– Au – jelentette ki olyan hangon, mintha nem is �rezn� a h�t�ban l�ktet� f�jdalmat.

– Kayou! – hallatszott egy f�rfihang, azt�n rohan� l�ptek zaja k�vette.

A n� �sszeszedte minden erej�t �s azonnal felpattant, tettre k�szen, hogy szemben�zzen nagyb�tyj�val. B�r a nev�t nem olyan hangs�llyal ejtette ki, mint v�rta. De az�rt t�mad��ll�st vett f�l.

Ekkor azonban megl�tta, hogy nem Nakamura k�zel�t fel�, hanem valaki m�s. Oldalra d�nt�tt fejjel koncentr�lt r�, hogy felismerje a f�rfit.

– Sesshou... – de nem b�rta befejezni, mert az ismeretlen oda�rt �s �t�lelte. Kayou felszisszent, mert a h�t�ba ism�t megjelent a l�ktet� �rz�s. A f�rfi engedett az �lel�sen �s Kayou szem�be n�zett.

– Sesshoumaru...? – n�zett r� m�g mindig hitetlenkedve a n�.

A f�rfi b�lintott.

– J�l vagy?

– H�t... – Kayou zavartan elmosolyodott. – A h�tam kicsit f�j, meg egy var�zslat hat�sa alatt �llok, de azonk�v�l semmi bajom.

– Ennek �r�l�k – felelte Sesshoumaru �s ism�t karjaiba z�rta a n�t, ez�ttal azonban sokkal gyeng�debben, mint azel�tt b�rmikor.

– Khm... – t�rte meg az idillikus pillanatot Inuyasha k�h�csel�se. – Nakamura m�g a k�zelben lehet...

– A k�zelben van m�g, ha � alkotta a var�zslatot, ez biztos – helyeselt Kazaru. – �rzem a jelenl�t�t.

– Nah�t, megtisztel�, hogy ilyen �les elm�j� haland�kkal v�gezhetek – hallatszott a h�tuk m�g�l Nakamura hangja.

A t�rsas�g ijedten rezzent �ssze. Egy emberk�nt fordultak a d�mon fel�.

– Ugye nem gondolt�tok, hogy egyszer�en kis�t�lhattok innen?

– Nem, el�bb meg akarunk �lni! – ki�ltotta oda neki Inuyasha.

– Hi�ba vagytok sokan, haland�k vagytok, mind – h�zta �rd�gi f�lmosolyra a sz�j�t Kayou nagyb�tyja. – Nem kell hozz� nagy er�fesz�t�st tennem �s v�gzek veletek! Mindegyik�t�kkel!

Erre a v�gsz�ra t�mad�sba lend�lt. Nem �rdekelte, ki lesz az els� c�lpontja, hiszen feltett sz�nd�ka volt, hogy valamennyi�kkel v�gez. K�z�ns�ges haland�k�nt pedig tehetetlenek ellene...