3. A barlangban

Sana� �sszerezzent. Nagyon hirtelen �bredt. V�rr�l �s hal�lr�l �lmodott. De nem �llt �ssze a k�p… pislogott, �gy v�gre l�tott is valamit a k�rnyezet�b�l. Egy barlangban volt. Sz�raz f�b�l �sszepakolt �gyf�l�n fek�dt. Nem messze t�le, egy pici t�zrak�s jelent�ktelen l�ngja f�l� g�rnyedve, egy apr� alak �lt. Mellette a l�nyhez k�pest hossz� bot fek�dt, a v�g�n egy n�i �s egy f�rfi fejjel. Sana� fel�lt. A kis valami pedig megfordult. S�t, odament hozz�. Sana� er�s k�nyszert �rzett, hogy elh�z�djon, elfusson, el�juljon, esetleg hogy h�nyjon. De �sszeszedte mag�t, �s m�r nem is volt a kis l�ny olyan b�n randa. K�l�nben is, kezdett neki r�la valami derengeni… a neve Yaken… �s… egy ez�sthaj� szellem szolg�ja. Aki megmentette az �let�t, �s cser�be � visszaadta neki a bal karj�t. Igaz, el�g sok energi�t elvont t�le a v�gtag n�veszt�se… �rny�k borult r�. Sana� feln�zett. Egy f�rfi �llt a barlang sz�j�ban, m�g�tte a telihold, f�nye meg-meg csillant ez�st haj�n, tekintete s�rg�n par�zslott, �s szinte �gette a l�ny b�r�t, ak�r a t�z. Sesshoumaru…

- Nagyuram! –ki�ltott Yaken –Hol j�rt�l, Sesshoumaru nagy�r?

- Neked ahhoz semmi k�z�d… De ha m�r megk�rdezted, az a h�r j�rja, hogy egy d�mon, Goshinki, kett�harapta a Tetsusaig�t. – Sana� h�ta bors�dzott a j�ghideg hangt�l. 

- De… nagyuram… ez hihetetlen…

�m Sesshoumaru m�r nem foglalkozott a szolg�j�val, odas�t�lt Sana�hoz. Len�zett r�, de csak a szem�vel, a fej�t ugyan�gy magasan tartotta.

- Mi vagy, te l�ny? Nincs szellem szagod.

- Ember vagyok –�llt fel Sana�, szinte b�szk�n, de mindenk�pp dacosan – Csak… egy kicsit m�s.

Sesshoumaru szinte �td�fte a tekintet�vel, mit �td�fte, kicsi darabokra szabdalta, mintha belel�tna a fej�be, titkokat keresett. Sana� azonban nem �rz�tt ilyesmiket mag�ban. Nem tudta, honnan ered a k�pess�ge, de abban biztos volt, hogy nem szellem, �s ennek �r�lt. Sesshoumaru lassan megfordult, �s le�lt egy k�re. Sana� �sszeh�zta a szem�ld�k�t. Azonnal felt�nt neki, hogy nem mozgatja a bal karj�t. Egy ideig nem sz�ltak, �s Sana� nagyon k�nosnak tal�lta ezt a hallgat�st, Sesshoumarut pedig kifejezetten ideges�tette, hogy a l�ny ilyen meredten n�zi �t. Mintha valami baja lenne.

- Mi�rt b�mulsz �gy r�m? – fakadt ki, tal�n egy kicsit t�bb �rzelmet belev�ve, mint akarta, vagy mint ami eg�szs�ges egy szellemnek.

- Mi�rt nem mozgatod a karod? –k�rdezett vissza Sana�. Sesshoumaru meglep�d�tt, nem szokta meg, hogy sz�mon k�rj�k rajta, mit mi�rt tesz. Yaken annyira kiakadt, hogy eleinte sz�hoz sem jutott, amikor pedig m�r – asztmaszer� fuldokl�ssal, amit k�s�bb megpr�b�lt k�h�g�snek �lc�zni –el�g leveg�t �sszegy�jt�tt ahhoz, hogy v�gtelen felh�borod�s�nak hangot adjon, Sesshoumaru m�r k�sz volt a v�lasszal:

- Mert nem mozog.

- Aha. �rtem – Sana� odament a szellemhez, let�rdelt hozz�, �s megfogta a kez�t. Majd d�rzs�lgetni kezdte. Sesshoumarunak m�g megijedni sem volt ideje. Most eg�szen k�zel volt a szellemhez, Sesshoumaru pedig v�rta, hogy megcsapja orr�t a f�lelem j�l ismert szaga, de nem �rzett semmit. Pontosabban, valami halv�ny vir�gillatot, mit m�r szinte elnyomott a l�ny megalvadt v�r�nek szaga… �s egy csipetnyi b�ntudatot. Mintha ezt a n�t t�nyleg �rdekeln�, mi van vele. Ujjai lassan felmelegedtek, Sesshoumaru pedig most m�r nemcsak l�tta, de �rezte is r�g elveszettnek hitt karj�t. Mozd�tani viszont m�g mindig nem tudta. A szellem d�h�s lett, mi �rtelme volt visszakapni a karj�t, ha most nem tudja haszn�lni?! Sana�, mintha ezt meg�rezte volna, a szem�be n�zett, �s elmosolyodott.

- Bocs�ss meg, nem tudom, mikor tudod �jra haszn�lni, sz�lnom kellett volna, hogy az elej�n foglalkozni kell vele. De ne agg�dj, csak d�rzs�lgetni kell, �gy vissza�ll a v�rkering�s, ut�na m�r torn�sztathatod, p�r nap, �s jobb lesz, mint a r�gi! – jelentette ki Sana� vid�man, Sesshoumaru nem �llhatta a sz�rk�s szemp�r l�t�s�t, h�t elford�totta fej�t. Sana� kicsit m�g dolgozott a kez�n, de azt�n, a nyomaszt� csendet megunva, otthagyta. Lefek�dt az „�gy�ra” �s r�vid id�n bel�l elaludt. Sesshoumaru m�g hosszan, nagyon hosszan n�zte, �s �rizte �lm�t.

M�snap Sana� arra �bredt, hogy valaki b�kd�si a v�ll�t. Halv�nyan eljutott a tudat�ig, hogy a valaki besz�l is hozz�.

- �bredj m�r, haland�, Sesshoumaru nagy�r nem szereti, ha megv�rakoztatj�k!

Sana� megfordult, �s szembetal�lta mag�t Yakennel. A l�tv�ny v�ratlanul �rte, felki�ltott, legott fejbev�gva a gn�mot. Aki, ahogy azt az �t�s erej�t�l v�rni lehetett, eld�lt, ak�r az a f�b�l k�sz�lt �l�baba, amit m�g kisl�ny kor�ban csin�lt. �s leg�labb olyan hangtalanul. Sesshoumaru azonban, ha m�st nem is, h�t a ki�lt�st meghallotta, �s biztos volt benne, hogy legal�bb egy m�rf�ldes k�rzetben mindenki hallotta. �ppen ez�rt –de Sana� �szint�n rem�lte, hogy m�s�rt –meglehet�sen d�h�sen vonult be a barlangba. Persze, Sana� szerint, csiga lassan. �s mi lenne, ha megt�madt�k volna? A l�ny s�rt�d�tten biggyesztette le ajk�t, olyan jellemz�, a f�rfiakban –�s �gy �ltal�ban, a szellemekben –nem lehet megb�zni! Sesshoumaru toronyk�nt magasodott szeg�ny n� f�l�. El�g hat�sos volt, ahogyan �llt �s n�zte, Sana� h�t�n ezer meg ezer hangya futkosott f�l �s al�, jobbra, balra, �r�lt viszket�st okozva, de a l�ny nem mert megmozdulni. Yaken is mag�hoz t�rt, mik�zben felt�p�szkodott, felfedezte a homlok�n tr�nol� hatalmas p�pot, �s nagyon–nagyon szemreh�ny� pillant�sokat l�vellt „a szemtelen kis fruska” fel�. Sana� csak most vette �szre. R�n�zett, majd megr�zk�dott. De nem az ijedts�gt�l, vagy a f�lelemt�l. A szeme furcs�n, szinte komisz �r�mmel csillogott… A k�t szellem �gy n�zett r�, mint farkas a b�r�nyk�ra, aki mindig kicselezte �t, de most sarokba szor�totta. Sana� pr�b�lta csit�tani mag�t, hiszen, „szeg�ny Yaken, olyan mintha a homlok�b�l hirtelen m�g egy feje n�tt volna”. De ezt nem kellett volna gondolnia. Mert ahogy eljutott, gondolatban, az utols� sz�ig, kit�rt bel�le a nevet�s. Sesshoumarut meglepet�sk�nt �rte ez a reakci�, Yakent pedig felh�bor�totta, teljesen kikelt mag�b�l, artikul�latlan �v�lt�sben nyilv�nult meg haragja. Szerencs�re ura nem �rtett bel�le semmit, hisz Sana� nevet�se m�g az � hangj�t is t�lsz�rnyalta. Egyszer�en nem b�rta abbahagyni, ak�rh�nyszor lenyugodott, kinyitotta a szem�t, megl�tta Yakent, egy �kl�mnyi p�ppal a fej�n. Sesshoumaru, ha nem is nyugodtan, de t�relmesen v�rt �s �llt, mozdulatlanul, hal�lkomolyan, arcizma sem r�ndult, m�g csak nem is pislogott, jelezv�n, hogy az � nyugalma megingathatatlan. �m, lelke leges legm�ly�n, �r�lt a helyzetnek. Tetszett neki a l�ny nevet�se. Mintha… mintha patak csobogna, �kk�vek csilingeln�nek… 

Sana�, mikor �szrevette a szellem komolys�g�t, lelohadt a j�kedve. „Mib�l van ez, f�b�l?” –tanakodott mag�ban Sana� –„Esetleg k�b�l, ac�lb�l… vagy j�gb�l?” Vetett egy szemreh�ny� pillant�st Sesshoumarura, �m miel�tt esz�be jutott volna egy cs�p�s kis megjegyz�s a szellem ridegs�g�re, �szrevette, milyen gyilkos tekintettel mered r� Yaken. Hirtelen nem is tudta, mi baja lehet neki, de a p�pr�l r�gt�n esz�be jutott.

- Jaj, bocs�ss meg, Yaken! –Itt sz�netet kellett tartania, hogy elnyomja az ism�t feler�s�d�tt nevet�si k�nyszert –Nem akartalak meg�tni, sem kinevetni, csak megijesztett�l, –az arca maga volt a megb�n�s, szemei t�gra ny�ltak, tekintet�ben az �szinte b�ntudat f�nye csillogott, Yaken teljesen megbocs�tott neki –�s, h�t, �gy n�zel ki, mint egy… egy...

Nem b�rta befejezni, musz�j volt eleresztenie egy apr� kuncog�st, �m ennek �ra volt: Yaken s�rt�d�tten fordult el.