13. r�sz: K�sz�n�m Neked

Yukara a besz�lget�s ut�n visszavonul a szob�j�ba. Becsukta maga m�g�tt az ajt�t, azt�n elindult a fekhelye fel�, de f�l�ton elhagyta az ereje �s �sszeesett. Eszm�let�n�l volt, csak a teste nem b�rta a megpr�b�ltat�sokat. �vatosan kiny�jtotta a karj�t �s megtapogatta a h�t�t. Mikor visszah�zta az arca el�, hogy megn�zze, l�tta, hogy v�rnyomok �ktelenkednek rajta.

Er�t vett mag�n �s elm�szott a fekhely�ig, azt�n betakar�zott pokr�c�val. A h�t�ra fek�dt, de nyomban meg is b�nta. Felszisszent a f�jdalomt�l, �gyhogy ink�bb azonnal a has�ra g�rd�lt �s m�sodperceken bel�l �lom j�tt a szem�re.

Naraku elgondolkodva haladt kast�ly�nak kihalt folyos�in. Azon t�prengett, vajon m�g mennyi ideig tarthatja titokban Arani el�tt, hogy Kayou gyermeket v�r, �s arra pr�b�lt r�j�nni, mik lehetnek a szellemasszony sz�nd�kai. Mi�rt nem t�madta m�g meg a h�g�t? Tal�n a t�rsas�g�ban l�v� d�monok miatt? �me, egy �jabb probl�ma: ki lehet az a k�t, titokzatos szellem, akik nemr�giben hozz�juk szeg�dtek? Erre sem siker�lt m�g megtal�lnia a v�laszt.

Ahogyan �gy, gondolataiba m�lyedve r�tta �tj�t, elhaladt Yukara szob�ja el�tt is. V�rszag csapta meg az orr�t. A n� v�r�nek szaga. K�v�ncsi volt, vajon mi t�rt�nhetett �s mi�rt nem �rezte meg el�bb, p�ld�ul, amikor besz�lgettek n�h�ny �r�ja.

Bekopogott. Semmi v�lasz. V�g�l benyitott az ajt�n. Yukara m�lyen aludt, de arca nem t�kr�z�tt nyugalmat. Naraku becsukta az ajt�t �s k�zelebb l�pett hozz�. „A v�rszag a pokr�c al�l j�n. Igen.” A szellem k�zelebb hajolt �s �szrevette, hogy a takar�n egy apr� v�rfolt kezd el terjedni. „Megsebes�lt a h�t�n. De err�l nem sz�lt egy sz�t sem.” Naraku let�rdelt �s leh�zta a takar�t a n�r�l.

Yukara azonnal elkezdett vacogni, de a f�rfi nem t�r�d�tt ezzel. Megn�zte a sebet. Valami �les fegyver �tszak�totta a ruh�j�t �s m�ly sebes�l�st hagyott. A seb mellett hozz��rt Yukara h�t�hoz, mire a n� felszisszent �s egy�ttal fel is �bredt. Az oldal�ra fordult �s mag�ra h�zta takar�j�t. M�g mindig f�zott.

– Mit keresel itt? – vonta k�rd�re a d�mont.

– Nem eml�tetted, hogy megsebes�lt�l... – v�laszolta Naraku. – Mi�rt nem?

– Tal�n minden apr�s�gr�l be k�ne sz�molnom neked? – k�rdezett vissza morcosan Yukara. El�g kimer�lt volt �s most semmi kedve sem volt hozz�fogni mindenf�le magyar�zkod�shoz. Min�l hamarabb fel akart �p�lni.

A f�rfi szeme f�lelmetesen megvillant.

– Nem nagy �gy – felelte v�g�l Yukara. – Minek terheljem a dr�ga id�det?

– Mondd el, mi t�rt�nt – parancsolta Naraku.

– J�l van – s�hajtott megad�an a n� �s fel�lt, hogy k�nyelmesebben besz�lhessen. – Miut�n a nyilaim �tv�ltoztatt�k Inuyash�t, annak a l�nynak, Kagom�nak siker�lt valahogy megt�rnie a var�zslatomat, mint tudod.

Naraku b�lintott. A t�k�rben eddig l�tt�k az esem�nyeket, ut�na m�r Kayou �tv�ltoz�s�t k�s�rt�k figyelemmel.

– Egy kicsit csal�dtam, hogy ilyen hamar siker�lt neki, de elv�gre nem is az a f�lszellem volt a c�lpont – folytatta Yukara. – Pedig sz�vesen megn�ztem volna, mit m�vel – tette m�g hozz� mosolyogva. – Azt�n, mire �szbe kaptam, Kagome el�vette az �j�t �s r�m c�lozva kil�tt egy nyilat.

– Egy ny�lvessz�t? – visszhangozta a f�rfi.

– Igen – b�lintott Yukara. – Olyan... furcsa volt. Mintha csak a megboldogult Kikyou nyila tartott volna fel�m.

– Kagome annak a papn�nek a reinkarn�ci�ja.

– Nah�t, ezt nem is tudtam... Szerencse, hogy most m�r csak az a l�ny rendelkezik ilyen er�vel.

– Mit besz�lsz? – r�ncolta �ssze homlok�t Naraku. – Kikyou �l... persze nem �gy, mint a haland�k t�bbs�ge, de...

– Nem – r�zta meg a fej�t Yukara. – Meghalt; m�ghozz� nem is olyan r�g.

– Micsoda?

– �gy van, ez biztos. M�r t�le sem kell tartanunk.

– M�gis honnan tudsz te err�l? – villantak meg ism�t Naraku szemei.

– A f�k suttogt�k.

– Tess�k?

– A f�k sok minden tan�i voltak – magyar�zta Yukara. – �n k�pes vagyok a tud�sukkal kapcsolatba l�pni.

– Na �s... hogy t�rt�nt?

– Nem tudom – felelte a n�. – De...

– Mi „de”? – t�relmetlenkedett Naraku.

– Tal�n van r� es�ly, hogy megtudjuk. A f�kt�l, ha megk�rdezem... szerintem neked is meg tudom mutatni, ha k�v�ncsi vagy r�.

– Val�ban? – k�rdezte �lesen a szellem, mire Yukara b�lintott.

– Azonban... m�g eltart egy ideig, mire felgy�gyulok.

– Haszn�ld az �kk�szil�nkot, amit meghagytam neked – javasolta Naraku.

– Ja igen, a lovagias aj�nlatod... m�r el is felejtettem...

Naraku fel�llt �s elindult kifel� a szob�b�l. „Ki �rti ezt? N�ha g�nyol�dik, n�ha viszont nagyon k�szs�ges... de azt el kell ismerni, a munk�j�t j�l v�gzi. M�giscsak j� �tlet volt �letben hagynom... egyel�re...” gondolta, mik�zben el�rt az ajt�ig.

– M�g pihennem kell... sz�ks�gem van egy kis id�re – mondta Yukara. – De ha t�nyleg �rdekel, ut�nan�zhetek.

– Rendben van – v�laszolta a h�ta f�l�tt a d�mon, azzal becsukta maga m�g�tt az ajt�t.

„Furcsa.” n�zett ut�na elgondolkodva Yukara, azt�n el�kereste az �kk�szil�nkj�t. „Vajon mit�l gondolhatta meg mag�t akkor... mikor majdnem meg�lt. Olyan hirtelen v�ltoztatta meg a d�nt�s�t...” azonban hi�ba t�rte ezen a fej�t, nem j�tt r�. Az �kk�szil�nkot n�zte kitart�an. „Milyen csod�s...” jegyezte meg mag�ban, ahogy megcsillant rajta a Nap halv�ny f�nye, ami �t tudott jutni a kast�lyt k�r�lvev� m�rges g�zfelh�k�n. M�g egy sz�vdobban�snyi pillanatig n�zte, azt�n vett egy m�ly leveg�t �s egy gyors mozdulattal a sebe mellett beillesztette a h�t�ba.

F�jt neki, hogyne f�jt volna, de tudta, ez csek�lyke �r a fel�p�l�s��rt �s az�rt, hogy hamarosan �gyis megsz�nik a l�ktet�, kellemetlen �rz�s a h�t�ban; valamint – �s ez sem egy utols� szempont – m�g egy kis plusz hatalmat is ad neki.

Hamarosan m�r jobban �rezte mag�t �s m�ly, gy�gy�t� �lomba mer�lt. Nem is sejtette, milyen meglepet�seket tart m�g sz�m�ra az elk�vetkez� n�h�ny nap.

*

Kayou legh�tul haladt, a t�bbiekt�l valamennyire lemaradva. Az ut�bbi egy-k�t napban t�rt�ntek nagyon megviselt�k �s – hab�r az �tit�rsai, Sesshoumaru �s gyermekei sem r�tt�k fel neki az el�z� napi esem�nyeket �s k�nnyen napirendre t�rtek a t�rt�ntek f�l�tt, s�t, �gy t�nt, meg is bocs�tottak neki – legbel�l m�gis nagyon hib�ztatta mag�t. Nem �rtette, hogy lehetett ennyire gyenge �s mi�rt nem b�rt meg�lljt parancsolni a szellemv�r�nek.

Pedig ez el�tt azt hitte, v�gleg siker�lt az uralma al� vonnia. B�r, a legut�bbi esetre sem eml�kezett vissza sz�vesen...

– Te mit mondasz, Kayou? – n�zett vissza r� Inuyasha.

– Hm...? – hirtelen gondolataib�l visszaz�kkent a val� vil�gba. – Tess�k?

– Lepihenj�nk? – ism�telte meg k�rd�s�t a f�lszellem. – Kagome csin�l finom t�szt�t, biztos neked is �zleni fog...

– Nem vagyok f�radt, de fel�lem lepihenhet�nk, ha a t�bbiek szeretn�nek – v�laszolta Kayou, azzal ism�t gondolataiba m�lyedt.

Nagyon rendesek voltak vele. Pr�b�lt�k belevonni a besz�lget�sekbe �s egyetlen egyszer sem hozt�k fel a t�rt�nteket. Sesshoumaru is legt�bbsz�r mellette s�t�lt, ahogyan most is, de a n� csak nagyon ritk�n sz�lalt meg. M�g mindig nem tiszt�zta mag�ban a t�rt�nteket.

Miharu �s Taiki is agg�dtak anyjuk miatt, de hi�ba pr�b�ltak a k�zel�be menni �s felvid�tani, sehogyse siker�lt nekik. N�h�ny �r�s pr�b�lkoz�s ut�n fel is adt�k. Kayou nem mert a szem�kbe n�zni. Sesshoumaru�ba sem siker�lt az�ta egyszer sem, de a szellemet k�ptelens�g volt ler�zni mag�r�l, hi�ba is ment hol lassabban, hol pedig gyorsabban, mindig l�p�st tartott vele. V�g�l Kayou feladta, �s hagyta, hogy ott s�t�ljon mellette, de tov�bbra sem kommunik�lt vele.

Hamarosan val�ban meg�lltak egy kis pihen�re. Az �t melletti hatalmas f�k m�g nagyobb lombkoron�i adt�k a h�v�s, �d�t� �rny�kot, azok al� telepedtek le. Kagome elk�sz�tette a t�szt�t, amiben Miharu is seg�dkezett, Sango pedig figyelmesen leste minden mozdulatukat �s igyekezett a seg�ts�g�kre lenni. Jyaken tisztes t�vols�gb�l n�zte, mit m�velnek.

Miroku elmerengve n�zte a neki h�ttal guggol� Sangot, azt�n megl�tott Taiki arc�n valami furcsa vigyort, amint �t figyeli, �gy jobbnak l�tta ink�bb, ha m�sfel� n�z. Kayou egy picit t�volabb �lt a t�bbiekt�l, mellette pedig Sesshoumaru, de nem sz�ltak egym�shoz. Inuyasha egy ideig t�relmetlen�l dobolt a l�b�val, azt�n megunta, fel�llt �s odas�t�lt Kayouh�z.

– Besz�lhetn�nk? – hajolt le hozz�. – Egy kicsit arr�bb...

A n� rezzen�stelen arckifejez�ssel n�zett r�. Csak tal�lgatni mert, mir�l akar vele besz�lni a f�lszellem. V�g�l k�v�ncsis�ga gy�z�tt �s b�lintott. Inuyasha felseg�tette �s elindultak, de az�rt m�g h�trasz�lt a v�lla f�l�tt:

– Ne agg�dj b�ty�, nem lopom el!

Sesshoumaru mordult egyet, �s gyanakodva n�zett a t�volod�k ut�n, de azt�n megcsapta orr�t a t�szta finom illata. Arrafel� fordult.

– K�szen van! – ki�ltott fel egyszerre Kagome �s Miharu.

– Nah�t... fens�ges illata van! – szimatolt a leveg�be Taiki �s k�zelebb h�z�dott hozz�juk.

– Igen, j�l n�z ki – s�t�lt oda Miroku is, Sango m�g�.

– Ezt m�gis mire mondtad? – h�zta fel a szem�ld�k�t a l�ny.

– A t�szt�ra, mi m�sra! – felelte azonnal Miroku, fel�ltve a leg�rtatlanabb arckifejez�s�t.

– Aha...

– Azt hiszem, most m�r el�g messze vagyunk – �llt meg kisv�rtatva Inuyasha.

– Mir�l akart�l velem besz�lni? – k�rdezte �vatosan Kayou.

– Tudom, a t�bbiek nem mondanak semmit, mert �gyse �rtenek meg t�ged... – kezdett bele egy nagy leveg�v�tellel a f�lszellem. – De �n tudom, mit �lt�l �t.

– Na �s...? – k�rdezett vissza a n�. Arcvon�sai megkem�nyedtek �s komoran n�zett r�.

– Csak azt akarom mondani, hogy... ne hib�ztasd magad! Tudod, �n is sokat szenvedtem kezdetben az �tv�ltoz�saimmal, ha bek�vetkeztek, de... a bar�taim v�gig mellettem voltak �s ez sokat sz�m�tott.

Kayou m�g mindig nem engedett f�l. K�rd�n tekintett Inuyash�ra.

– Melletted vagyunk mindannyian, �s szerintem sem Sesshoumaru, sem Miharu, sem pedig Taiki nem szeretn�, ha magadba forduln�l �s kiz�rn�d �ket az �letedb�l – magyar�zott tov�bb Inuyasha. – Nem �ri meg, hidd el. Bocs�sd meg magadban, m�r �k is megbocs�tottak.

– Ezt mib�l gondolod?

– Biztosra veszem – felelte a f�lszellem �s b�tor�t�lag r�mosolygott. – H�, nem vagy egyed�l, itt vagyunk melletted... �s a csal�dod is. Sz�m�tunk r�d!

– T�nyleg? – Kayou szemeiben k�nny csillogott. – M�g ezek ut�n is?

– Persze! �s a Naraku elleni harcban is sz�ks�g�nk van r�d, mert nagyon j�l harcolsz! – tette m�g hozz� Inuyasha.

Kayou arc�ra mosolyt csalt ez a kijelent�s. Az ut�bbi n�h�ny napban megismerte Inuyasha term�szet�t �s Kagome is sokat mes�lt neki r�la. Tudta, ez n�la nagy dics�retnek sz�m�t �s legbel�l, valahol az�rt �r�lt ennek a megjegyz�snek.

– Igazad van – v�laszolta a n�. – De honnan tudjam, hogy val�ban megbocs�tottak? Mikor m�g �n magamnak se tudom...

– Figyeld meg �ket! Gondolod, hogy ha nem tett�k volna, akkor Miharu �s Taiki sem pr�b�lt volna meg valahogy felvid�tani? – k�rdezett vissza Inuyasha. – Vagy Sesshoumaru nem lenne �lland�an a nyomodban?

– � am�gy is mindig a nyomomban van – felelte egy halv�ny mosoly k�s�ret�ben Kayou.

– Na l�tod! Ez is csak azt bizony�tja, hogy nem kell emiatt agg�dnod!

– Lehet...

– Biztos – mondta hat�rozottan Inuyasha �s ezzel lez�rtnak is tekintette a t�m�t. Azt�n beleszimatolt a leveg�be. – Gyere, menj�nk vissza, �gy �rzem, m�r k�szen van a t�szta!

– J� – mosolyodott el v�gre igaz�b�l Kayou, azzal elindultak visszafel�, a t�bbiekhez.

*

– L�tom m�r jobban �rzed magad – jegyezte meg m�snap d�lben Naraku, mikor tal�lkozott a kertben Yukar�val.

– Igen – mosolyodott el a n�. – K�sz a tan�csot.

– Hm... – felelte erre Naraku, ami egy kis j�indulattal ak�r „sz�vesen”-nek is nevezhet� lett volna. – Akkor ut�naj�rt�l, mi t�rt�nt Kikyouval?

– Igen, de a r�szletek m�g mindig nem tiszt�k – v�laszolta Yukara. – El k�ne menn�nk arra a helyre, ahol meghalt, hogy megtudjuk az eg�sz t�rt�netet.

– Menj�nk.

– De nincs k�zel – figyelmeztette Yukara.

– Nem baj, akkor rep�l�nk – vonta meg a v�ll�t Naraku �s mell� l�pett. – Majd te mondod, merre haladjunk.

– ���... rendben van... – egyezett bele t�tov�n a n�. M�g mindig tartott kicsit a rep�l�st�l, �gy nem csoda, hogy ism�t g�rcs�sen kapaszkodott a szellembe, mik�zben �ton voltak.

Mikor meg�rkeztek, Yukara behunyta a szem�t �s vett egy m�ly leveg�t.

– Igen, ez az a hely. Itt �lt�k meg.

– Kicsoda? – faggatta Naraku.

– Egy pillanat... – a n� m�g mindig becsukott szemmel koncentr�lt �s ajkai k�zben hangtalanul mozogtak, mintha besz�lne, m�gsem sz�lalt meg.

Hamarosan kinyitotta a szem�t �s k�zelebb ment Narakuhoz.

– Csukd be a szemed �s figyelj – mondta neki, azzal meg�rintette a f�rfi arc�t �s homlok�t a saj�tj�hoz h�zta. – �me, Kikyou hal�la... – tette m�g hozz�, azzal becsukta a szem�t �s ism�t koncentr�lni kezdett.

Elm�j�k �sszekapcsol�dott, ahogy Yukara k�zvet�t�k�nt pr�b�lta megl�ttatni vele az eml�keket, amiket a f�kb�l mer�tett.

El�sz�r felt�nt Saura �s Kagura k�pe, azt�n lassan megjelent Kagome is, aki s�rt. Naraku �nk�ntelen�l is elmosolyodott erre, nem tehetett r�la. Hamarosan azonban Kikyou alakja is jelen lett. A besz�lget�st ugyan nem hallotta egyik�j�k sem, de a kisv�rtatva felbukkan� �s figyel� Inuyasha arckifejez�se sejtette vel�k, mir�l volt sz�.

Azt�n Kikyou felajzotta �j�t �s Kagom�ra c�lzott vele. Mondott m�g valamit b�cs�z�ul, azt�n kil�tte nyil�t mire Inuyasha el�ugrott fedez�k�b�l �s test�vel v�dte Kagom�t. Erre azonban nem volt sz�ks�g, mert Kagura penget�nca elt�r�tette a nyilat, s�t, eltal�lta a papn�t is.

Naraku arcvon�sai megkem�nyedtek. Kagura �lte meg Kikyout, ez sz�m�ra vil�gos volt. V�gre megszabadult att�l az ideges�t� n�szem�lyt�l, de bel�l m�gis valami furcs�t �rzett. „M�r megint... annak az �tkozott Onigum�nak a sz�ve... de rem�lem, ezzel legal�bb v�ge van ennek. Most m�r er�sebb vagyok �s eggyel kevesebb ellens�gem van.” ek�zben a jelen�s folytat�dott �s Kikyou hal�ltus�j�t mutatta. De Naraku erre m�r nem volt k�v�ncsi. Megtudta, amit akart.

Kinyitotta a szem�t �s a m�g mindig koncentr�l� Yukara arc�t l�tta meg legel�sz�r. Nyugodnak t�nt, mintha val�j�ban nem is ott volna, csak az �res teste �llna ott el�tte, de l�tszott rajta, hogy figyelmesen koncentr�l. Naraku m�r �pp arra gondolt, hogy megt�ri a csendet �s elindulnak visszafel�, de ahogy �gy eln�zte a n� arc�t, meggondolta mag�t.

Visszaeml�kezett els� tal�lkoz�sukra. M�g mindig Yukar�t n�zte. Azt�n hirtelen esz�be villant a k�p, amint v�ratlanul megcs�kolta �t. Akkor valamilyen �tl�tsz� kifog�st mondott a n�, de Narakunak az�ta esz�be sem jutott a dolog.

Viszont most, hogy ilyen k�zel �rezte mag�hoz �t, ellen�llhatatlan v�gyat �rzett arra, hogy ism�t megtapasztalja azt a j�les� �rz�st, ami akkor lett �rr� rajta. Eddig m�g mag�nak sem vallotta be ezt. R�ad�sul olyan j� volt az illata...

Meg�rintette Yukara arc�t, aki a mozdulatra kinyitotta a szem�t �s �rtetlen�l n�zett a szellemre. Egy kicsit h�tr�bb h�zta a fej�t, hogy jobban szem�gyre vehesse. Valami furcsa t�z lobogott a d�mon szemeiben. De egy�ltal�n nem volt ijeszt� a n� sz�m�ra, s�t, ink�bb megnyugtat�. Viszont azt m�g mindig nem tudta, mit akarhat t�le. K�v�ncsian v�rta a folytat�st.

Naraku v�gigsim�tott a n� jobb arc�n l�v� rozsdav�r�s cs�kon, azt�n arca egyre k�zel�teni kezdett az �v�hez. Yukar�nak a tork�ban dobogott a sz�ve, leveg�t is alig vett. V�g�l ajkaik egym�shoz �rtek. Naraku hosszan �s gyeng�den cs�kolta meg. Ism�t �rezni akarta azt, amit akkor, mikor Yukara �t cs�kolta.

Azt�n �tkarolta a n� derek�t.

– H�... – Yukara sz�hoz sem b�rt jutni. – Ez meg mi volt?

– Egy cs�k – felelte rezzen�stelen arccal Naraku. – Tal�n nem annak t�nt?

– De... de mi�rt?

– Megk�sz�ntem, amit tett�l... n�latok �gy szok�s, nem igaz? – v�laszolta egy mosoly k�s�ret�ben Naraku, mire Yukara elnevette mag�t �s odab�jt hozz�.

„H�t ezt sose gondoltam volna!” jegyezte meg mag�ban elt�n�dve Yukara.

Folytat�sa k�vetkezik...