MIndenki sokáig aludt még, főleg Inuyasha és Miroku. A szerzetes
tenyerébe egyre többször nyílalt a fájdalom és ez kifárasztotta.Nem is
harcolt a legútóbbi összetüzéskor.  Sango bár észrevette MIroku kezét
a derekán nem szólt semmit. Kirara odanyomta a pofáját Sango
arcához és elégedetten dorombolt. A lány látta Inuyashát és Kagomét,
akiknek mintha karjai összeforrottak volna. A félszellem néha
nyugtalanul reszketett, ilyenkor Kagome keze jobban odasimult a
másikéhoz. Shippou, aki a kialudt tűznél sűrgőlödött ő is nézni kezdte
őket. Mindketten egyszerre mosolyogtak. Kagome ébredt elsőnek majd
Inuyasha is felnyitotta szemeit. Zavarukban elengedték egymás kezeit.
Miroku is felkelt bár nem érezte jól magát. Kagome még mindig a
hanyou mellkasára nézett, amely egyfolytába pirosra festette a gézt.
- Még mindig vérzenek a sebeid- szólt halkan a lány
- Nem érdekel el kell indulnunk az ékkő szilánkok után - makacskodott
a félszellem és próbált fel állni. Nem sok sikerrel.
- Maradj nyugton elmegyek gyógyfűvekért!
Azzal Kagome a közeli erdőbe ment, ahol egy gyönyörű tisztást
fedezett fel. A virágok nyújtották kelyheiket a napfelé. A lány
gondolkodott mi lenne jó vérzés csillapítására, mikor négy ezüstös
hüllőt fedezett fel az égen, amelyek cikásztak a szél kíséretében
-"Kikyo lélekrablói" -gondolta Kagome
Hatalmas fán ült Kikyo, olyan összetört és hiányosnak látszott
- Mit keresel te itt? -kérdezte ellenszenvesen a nő
Éden fekete haja csillámlott és a szél finoman hordozgatta magán
- Gyógyfüveket keresek Inuyasha számára - felelt finoman Kagome
- Az nem használ neki ebben az esetben. A vér amely eddig ott
csörgedezett ereiben el akarja hagyni,mert a teste már mérgezett.
Adémon hiába halt meg, áldozatát megfertőzve a túlvilágon vár rá,
hogy ott falja fel -ezt olyan hűvösen mondta Kikyo, aki mintha
egyáltalán nem érdekelte volna kiről is van szó
-És nincs ellene valami szer? -kérdezte reménykedve Kagome Bár
Inuyasha makacs és önfejű még is érzett benne elég jóságot hogy
szeresse
- A lelked -felelte Kikyo könnyedén, de már alig tudta tűrtőztetni magát,
olyan jó kedve volt. Tudta hogy ez alány mindent megtenne elárult
kedveséért.
Kagoméban kavarogtak az érzelmek, majd bólintott rajta vegye el. A
lány testét mintha elhagyta volna az életerő, úgy csuklott össze. Kékes
dicsfény övezte körül a lelke volt az,  amely Kikyo testében talált
nyugalomra. Kagome összeesett, oly sápadt volt akár a hold karimája.
Kikyo testét viszont barack színű téstét és kiült arca szélén lévő
pirosságot leste.
- Kellesz nekem még te ostoba lány! -azzal homlokára tett egy ékkő
szilánkot, amely oly természetesen forott össze Kagome bőrével, mint
Ég és Föld.