pillantottak meg...egy kis híddal ami a palota taván futott keresztül...további rózsabokrok,s csodálatos kis virágok nyíltak a bokrok hűs mélyen...midenfelé csiripelő madarak s boldogan repkedő pillangók szálltak, Kagoméék csak ámultak a csodálatos látványtól...

-Gyertek beljebb...-invitálta őket a lány...majd egy hatalmas,elegánsan feldíszített szobába vezette a bámészkodó társaságot...

-Üljetek le a szolgálók majd hoznak nektek enni és inni....-s a beszélgetést ott folyatták ahol abbahagyták...

-Ha szabad ilyet, megkérdezhetném hogy a kisasszony milyen természetfeletti képességekkel rendelkezik...tudja Inuyashának az éles karmai,amivel hát elég érdekes támadásokra képes....Shiori erőteret tud létrehozni...tehát önnek mi...-kérdezte Miroku kíváncsi tekintettel.

-Előszöris tegezz kérlek.Másodszor persze hogy ismerem az öcsém minden támadását,minden eddigi történést az életében de nem csak az övét hanem a tieteket is...-s miután a hallgatóság nem szólt egy szót se úgy gondolta hogy meg kéne magyarázni miről is beszél...-én látom az emberek és természetesen  más lények gondolatait és emlékeit....s lehajtotta fejét...és sajnos...most nem örülök ennek a képességemnek mert...mert látom a testvérem múltját...és...

De ekkor Inuyasha hirtelen felugrott és ha csak egy fél percre de visszatért a szokásos idegesítő stílusához...

-HOGY MERÉSZELSZ AZ EMLÉKEIMBEN KUTATNI....EZEK A SAJÁTJAIM ÉS NEM KÍVÁNOM MEGOSZTANI SE VELED SE SENKIVEL!!!-ordította s villámgyors léptekkel elindult az ajtó felé ami történetesen a már említett kis tavacskára nézett...

-Pedig hidd el nekem hogy sokkal könnyebb lenne a lelked a ha valakinek elmesélnéd...-szólt utána lehajtott fejjel nővére.

A fiú hirtelen megállt az ajtóban...de nem nézett vissza csak állt...nem is szólt semmit...tudta hogy Mikominak igaza van és azt is hogy az ember akinek elmesélné az Kagome lenne...annyiszor próbálta már de valahogy sohasem sikerült neki...valami mindig közbejött...ha más nem csak annyi hogy nem szerette volna bolygatni múltját....hiszen ő megbízott szerelmében,mindig is bízott benne...de az emlékei túlontúl fájdalmasak voltak számára se képtelen volt beszélni róluk...

-Tudom hogy mire és hogy kire gondolsz és értelek...de hidd el hogy könnyebb lesz...-s erre már a fiú is megfordult s ránézett...kereste a lány tekintetét.

-Sajnálom...én nem akartam kiabálni....-mondta majd bűnbánó arccal,s leült a földre....Kagome ránézett a fiúra majd gyengéden megfogta a kezét,és rámosolygott...s a hanyou egy tekintettel  megköszönte  a lánynak...mindazt amit érte tesz...

-Azért látod az emlékeket mert vak vagy?-kérdezte kíváncsian a kisróka.

-Shippou,nem illik ilyet mondani.-korholta le Sango s rosszallóan nézett Shippoura.

-Elnézést kérünk a viselkedéséért.-próbált mentegetőzni Kagome.

-Nem történt semmi...-mosolyodott el Mikomi.-Nem Shippou,az emlékeket azért látom mert ez a velem született képességem..a vakságomat nem az okozta...amikor Inuyasha és én megszülettünk hatalmas tűz volt...és én aznap vakultam meg a lángok miatt...

-De akkor Inuyashának hogy hogy nem lett semmi baja.....?-érdeklődött Miroku.

-Ez az egész még nekem is egy kicsit zavaros...a születésünk története érdekes és ha van elég időtök rá akkor elmesélem...-kezdett bele Mikomi egy olyan dologba mely lerántja a leplet szüleikről és világra jövetelükről...s erre még Inuyasha is felemelte szomorú arcát...s egyre csak Mikomit nézte s közben elszakíthatatlanul szorította Kagome kezét...

-Havas tél végi éjszaka volt...figyeljetek megpróbálom elmesélni mit látok ezek a szüleink emlékei...úgyhogy kicsit nehéz lesz de megteszem...szóval havas tél végi éjjel volt...egy ideig minden teljesen átlagosnak tűnt...de a bonyodalmak hamar elkezdődtek...apánk el kellett hogy menjen Ryukutseihez,aki éppen egy újabb világelpusztító tervet eszelt ki...Anya pedig...-s Mikomi nagyot sóhajtott.-...a szülés pontban naplementekor indult meg...s a 2 bába is hamar megérkezett,egy fiatalabb aki borzasztóan kedves volt,s egy idősebb aki hát hogy is mondjam...nem volt túlságosan elragadtatva attól hogy félszellemeket kell a világrasegíteni...de nem csak ez volt az egyetlen gond idővel fény derült arra is hogy Apánk vissza fog térni és hogy senkinek sem fog kegyelmezni aki itt maradt,ezért hatalmas sereg gyűlt a palota köré hogy megakadályozzák ezt.Időközben engem világra segített az öregasszony és mivel nem tűntem életképes csecsemőnek az mondta hogy halva születtem,természetesen Anyánk nem hitte el de mielőtt tehetett volna valamit a nő már eltűnt velem...s letett a szomszédos szobában,majd kiment ahol találkozott Takemaruval aki éppen Anyánkhoz tartott...hiába mondta hogy már megindult a szülés a férfi elindult befelé de előtte megölte az asszonyt...majd belépett a terembe ahol Anya volt és..és...halálosan megsebezte majd elment...időközben visszajött a szülést segítő másik bába aki a hírt ment közölni a nagyszüleinknek...majd világra segített tegéd...pontosan abban a pillanatban sírtál fel mikor a holdfogyatkozás teljes lett...utána már peregtek az események...megérkezett Apánk és hát mivel Takemaru azt mondta hogy Anyánk meghalt egy "kicsit" ideges lett..pont mint te amikor Kagoméval történik valami....-s Mikomi arcán megjelenő kedves kacajt Inuyasháék már csak egy mosollyal nyugtázták...s mivel  a hercegnő folytatta a történetet arcuk hamar elkomorult-....de Takemarunak sajnos igaza volt Anyánk már holtan feküdt ,a karjaiban veled,de te azon kívül hangosan sírtál nem tehettél semmit...mindent beborítottak a lángok...Apánk berontott a szobába majd mikor meglátta hogy Anya halott használta a Tenseigát...így ő ismét felnyitotta szemeit...pár perccel később nevezett el téged apánk s akkor kaptad meg a kimonódat is...majd azt mondta anyánknak hogy meneküljön...ezután a Takemaruval vívott küzdelemben elhunyt...én a fiatal bába által menekültem meg a tűzhaláltól...s ő is nevelt fel...itt ebben a palotában...

-És ők hol vannak most...?-kérdezte kíváncsian Shippou.

-Jaj kicsikém ennek már legalább 200 éve...sajnos már régen meghaltak...de szerencsére a család leszármazottjaival együtt élhetek és ők nagyon kedvesek...-mosolygott a lány....de ezután hosszú hallgatás következett...

-Tehát ezért vagy vak...-s a csendet végül Miroku törte meg.

-Igen....

De a beszélgetés valahogy nem akart beindulni pedig mindenki fejében kérdések hadai kavarogtak.

Inuyasha éppen az eseményeket próbálta feldolgozni neki ez túl sok volt egy napra...

-Most kérlek menjünk...tegyük el magunkat holnapra és majd...majd akkor még...akkor még mindent megbeszélünk...-mondta a hercegnő,majd mindenkinek megmutatta a szobáját.

S Mikomi helyesen döntött,nagyon is igaza volt hogy a kis csapatnak jobb ha most aludni tér...

De egy valaki nem volt fáradt nagyon sok mindenre kíváncsi volt még...nagyon sok mindenre Inuyasháról és a múltjáról...

5.fejezet:A titokzatos emlékkép

-Kagome...-szólalt meg Mikomi...a hercegnő még mindig abban a szobában ült ahol az előző beszélgetés zajlott...-te mért nem alszol?...nem vagy álmos?

-Nem erről van szó...csak én...szóval Inuyasha miért takargatja előttem a múltját...én úgy érzem hogy bízik bennem...vagy nincs igazam...?-s Kagome lassan leült a lány mellé.

-Ne legyenek kétségeid Inuyashát illetőleg...megbízik benned...és ami a legfontosabb az az hogy mindenkinél jobban szeret...

-De akkor miért nem osztja meg velem a múltját...?

-Mert túl fájdalmas...nagyon sok ideig egyedül élt...s a magány tudja ejteni a szív legnagyobb sebeit...

-Értem...

-De ne aggódj...mivel én belelátok a gondolataiba,tudom hogy meg szeretné osztani veled...nemsokára megtudsz majd mindent amire kíváncsi vagy...ha nagyon szeretnéd én is elmondhatom...de...

-Nem,köszönöm...ezt jobb ha Inuyashától tudom meg...de..egy valami érdekelne...

-s Kagome kedvesen elmosolyodott...

-Mi lenne az...?-de akkor már Mikomi arcáról is eltűnt a fájdalom,arca felragyogott s a lányok mint két legjobb barátnő úgy ültek egymással szemben...

-El tudnád nekem mondani hogy Inuyasha...szóval hogy milyen volt mint kisgyerek..vagy mint kisbaba...

-Nem csak hogy el tudom mondani de ha gondolod meg is mutathatom...

-Hogyan...?-s Kagome tekintet egyre kíváncsibbá vált...

-Csak hunyd le a szemed és próbálj semmire sem gondolni...

-Rendben...

-Nyújtsd a kezed...-s Mikomi lassan megfogta Kagome kezét...-Most mit látsz...?-kérdezte a hercegnő szinte suttogva...s hajukba belekapott a láthatatlan szellő egy lágy fuvallata s egy eddig ismeretlen világ nyílt meg a miko előtt...

-Ez egy épület...mindenhol tűz van...és egy gyermek sír...de várjunk ott egy ágy...egy fiatalasszony...de hiszen...de hiszen ez Izayoi...-Kagome összehúzta szemöldökét és koncentrálni próbált...-és a karjában az a pici baba az az Inuyasha...?

-Igen most Inutaisho..tehát apánk szemszögéből láthatod a dolgokat...Nézd!...

A kép közelített s most már látni lehetett az újszülött pici kezeit s aranyos kis füleit...

-Egy kard...Tenseiga...-szólalt meg halkan Kagome...és ezek...ezek lennének a túlvilág küldöttei-s a lány egy pillanatra elfintorodott...de nemsokára már mosoly ült az arcán..Izayoi felnyitotta kedves szürke szemeit és boldogan pillantott fel rá...

...s akkor Kagome arca felragyogott egy álmos aranyszínű tekintetű Inuyasha nézett rá...

De hirtelen váltás következett,egy egész más helyszín egy egész más környezettel...s ezen már mindkét lány nevetett...

...egy felhőtlenül kacarászó s közben össze-vissza rohangáló kisfiú volt az...s egy fiatal hölgy...Izayoi és Inuyasha...mindkettőjük arca ragyogott a boldogságtól...

...de hirtelen egy olyan emlékkép is közbecsúszott amit Mikomi nem szeretett volna megmutatni Kagoménak...

...egy labda pattogott végig egy keskeny kis patak fölötti hídon...majd Inuyasha szaladt át rajta....s a labda begurul az emberek közé...és a kisfiú próbálja visszakérni...

-Egy labda pattog egy kis hídon...-kommentálta Kagome a látottakat....-...emberek...mi ez..milyen emlék ez...?-kérdezte érdeklődve a lány...

-Mit csináltok ti itt...s Inuyasha berontott a szobába s egy hirtelen mozdulattal széthúzta a lányok kezét...Mit csináltatok....???-de tekintete egyáltalán nem volt elnéző...inkább harag és fájdalom tükröződött szeméből.

-Semmit..-védekezett a lány...-én csak tudni szerettem volna hogy milyen voltál mint kisgyerek...és...mi ez a labdás jelenet...azt még látni szeretném…-de Inuyashától hiába várta a választ ezt most még nem tudja meg tőle...

-Szó se lehet róla....Gyere Kagome..!!-majd megfogta a lány kezét,s kivezette a szobából...Mikomi pedig ottmaradt egyedül s szomorúan bámult a semmibe...

-Jaj Kagome ne akard annyira tudni...addig jó míg nem ismered az öcsém múltját...-suttogta majd lassan felállt és elindult aludni de azon az éjjelen nem jött álom a szemére de ezzel nem volt egyedül...

Inuyasha és Kagome egymásnak háttal feküdtek a bambuszágyban s nem szóltak a másikhoz csak szomorúan bámultak a sötét éjszakába...

-Mennyit láttál belőle...?-szólalt meg halkan,suttogva a hanyou.

-Hogy érted ezt...hogyhogy mennyit láttam belőle...?-s a fiú felé fordult-....én..én csupán annyit...ameddig a labda begurul az emberek közé..és odaszaladsz...és...ennyi...

-Értem...örülök hogy csak ennyit tudtál meg...-mondta szomorúan,majd lassan a lány felé fordult.

Hosszú percekig csak némán nézték egymást...

-Inuyasha...egyszer...egyszer majd elmondod hogy mi történt veled a múltban...-törte meg a csendet Kagome...

-Megígérem...hogy ha lesz olyan alkalom akkor elmondom...ígérem...

-Miért nem mondtad el eddig...nem bízol bennem...-kérdezte kétségek között vergődő hangon.

-Szó sincs ilyesmiről...én csak...-s a fiú tekintete homályossá vált,s Kagome gyengéden végigsimította arcát...-csak tudod nem az gond hogy nem bízok benned...csak ha beszélek róla az fáj...nagyon..fáj...itt..-s lassan a szívére tette a kezét,majd belenézett  lány mély,mogyoróbarna tekintetébe...

-Sajnálom...-majd kezét a fiú kezére helyezte,majd gyengéden megfogta azt.-Szeretlek.

-Én is szeretlek téged.-suttogta,majd lágyan megcsókolta lányt.

S a csillagok fénye vigyázta egymás karjaiban töltött álmukat...

6. fejezet:Az éltető fény…Kagome

Már legalább három hete a hercegnő palotájában voltak,s igazán nem történt semmi említésre méltó a csapat szokásos viselkedésén kívül.Inuyasha pár nap múlva megbékült Mikomival s minden kezdett  visszatérni a szokásos kerékvágásba.Shippou ugyanolyan ostobán viselkedett.Miroku mint mindig,nem hagyott fel a szellemirtó meghódításával persze ezt a maga perverz módján tette...s Sango ezért természetesen "megjutalmazta".Inuyasha és Kagome egymáshoz való viszonyulása viszont megváltozott hál istennek jó irányba.Már nem veszekedtek annyit,s Miroku meglátása szerint néha úgy búgtak mint a galambok.De azért jó volt boldognak látni őket...így legalább a nap nagy része nem az egész környéket felzavaró ordibálásuktól volt hangos,hanem vidám nevetésüktől.Legalább egy kis időre eltűnt a bánat s helyébe az öröm lépett...de sajnos csak egy kis időre...mert Inuyasha és a többiek boldogsága oly gyorsan omlik majd össze mint a kártyavár melyet a langyos őszi fuvallat rombol szét...

Mikomi pedig nem túl nagy unszolásra ugyan de velük ment s a kis csapat ismét folytatta útját ismert s ismeretlen vidékeken át...egy közös erdei ebéd közben megbeszélték hogy Mikomit be kéne mutatni Kaede-nek is,mert azért ő is csapattag s egy kicsit olyan nagymamapótlékként viselkedik mindannyiukkal...Így újra visszakerültek a faluba...oda ahol a szenvedés majd kezdetét veszi...Az idő lassan de annál vidámabban  telt,Mikomi velük élt a faluban...leírhatatlanul boldogok voltak.Nemsokára beköszöntött a nyár vagyis Kagome számára a nyári szünet ami azt jelentette,hogy az idő nagy részét a középkorban töltötte.

 Ahogy a nap haladt az égen hőmérséklet egyre forróbb lett,s ez a jövőből jött hölgyeményt arra késztette hogy barátit a közeli vízeséshez csalja....

-Mi...én ezt nem veszem fel..!-mondta a hanyou és durcásan leült a földre.A többiek már mind fürdőruhában álltak körülötte és alig várták hogy a vízben lehessenek.Na jó Miroku éppen nem...ő pont akkor vette fel a tipikus nőbámuló,nyálcsorgató arckifejezését:))...és Sangot stírolta...

-Naaaa lécci a kedvemért....-s Kagome bociszemű tekintete megenyhítette a duzzogó Inuyashát...

-Na jó de csak akkor hogyha nem fogtok röhögni....-mondta s eltűnt a fák között,...majd pár perc múlva előbukkant s kissé duzzogó tekintettel igaz de odasétált...de utána hirtelen vigyorgó képet vágva egy furcsa ötlettől vezérelve elindult Kagome felé majd az ölébe kapta a megszeppent lányt s szélsebesen elindult vele a vízesés tetejére.

A lány színlelt hisztériával,játékosan sikongatott....

-Inuyasha...az a víz hideg...-kacagta...-neee...:))

Mikor a fiú elérte a kívánt kb. 5 méteres magasságot és leellenőrizte hogy nem veszélyes leugrott a nyakába csimpaszkodó,szorosan hozzábújó Kagoméval együtt...

Ennek hatalmas csobbanás s aztán prüszkölő,nevető két csuromvizes fiatal lett az eredménye...