redőnyöket…s így hanyou magára maradt…egyedül egy nyüzsgő folyosón…egyedül…s most magányosabb volt mint eddigi életében bármikor…leroskadt a földre s könnyei szaporán hullottak a tükörszerű csempére…s a zajos forgatagban senki nem vette észre őt senki sem figyelt fel rá…senki nem értette meg min megy ő keresztül…nem törődtek vele…mindenki a saját bajaival volt elfoglalva…s az ő sebzett szívére a magány sötét fátyla ereszkedett…

Nemsokára feltűnt Mrs.Higurashi  Souta és Kagome nagypapájának  társaságában.Mindannyian nagyon elgyötörtnek látszottak.

-Ön a kisasszony édesanyja-csapódott ki hirtelen a kezelő ajtaja-

Dr.Houko vagyok…és sajnos nem tudok túl jó hírekkel szolgálni önöknek…

Aggódó tekintettel meredtek az orvosra,akinek az arca semmi bíztatóról nem árulkodott…

-Sajnálom…de a kisasszony elvetélt…mindent megpróbltunk de a magzatot nem tudtuk megmenteni….és…

Inuyasha lassú,komótos léptekkel elindult az kezelő felé…arcáról  kimondhatatlan fájdalom tükröződött…a kis redőnyöket immár felhúzta az egyik fiatal nővér…így a hanyou tekintete ismét Kagome szomorú arcát fürkészte…meghalt a gyermekük az ő ostobasága miatt…

-…Kagome pedig…válságos állapotban van…az se biztos,hogy megéli a holnapot…

S a hanyou szívébe mintha egy kést döftek volna….lehet,hogy nem éli meg a  holnapot…visszhangoztak a fejében az orvos szavai…az…az…nem lehet…nem bírta tovább…torkát a zokogás mardosta…s szívében a fájdalom lángjai égtek…

Keservesen sírva rohant be a lányhoz…egy darabig csak nézte Kagomét…a lány arca még mindig könnyes volt,a arckifejezése olyan volt mint aki már mindent tud…arról hogy elvesztette első,egyetlen… meg sem született gyermeküket…fejét lágyan kedvese hasára hajtotta s letérdelt  a kemény padlóra…nem bírta tovább kitört belőle a zokogás,…nem…nem engedheti hogy meghaljon...nem…tennie kell valmit…bármit …lassan végigsimította a lány sápadt arcát…

-Ne aggódj,nem lesz semmi baj…nem engedlek el…soha…

13.fejezet:Valaki akiért érdemes élni…

….ezek után életük leghosszabb éjszakája következett…az intenzív osztály zaklatott,mégis csendes légkörében…odakint a mélykék égen ezernyi csillag lágy fénye pislákolt…s a nyitott ablakokon vidám fuvallatot hozott a márciusi szellő…

Mégis a helység „lakóinak” arca bánatot,szomorúságot….és keserűséget tükrözött,s az egész teret betöltötte a különböző műszerek csipogása….

Kagome ágya az ablak melletti sarokban helyezkedett el…s az ágy mellett egy fiatal ezüsthajú fiú gubbasztott…fejét szomorúan lehajtotta,s összegörnyedt hisz lelkét a bűntudat súlya nyomta…a bűntudat amit szerelme állapota miatt érzett…s a  testvére áldozata mely ugyancsak szörnyen bántotta…s akármennyire is meggyűlölte Kikyout az utóbbi egy napban…az hogy a nő „meghalt” s a saját két kezével végzett vele…ha csak lelke kis részének de fájdalmat jelentett… Hihetetlen volt számára ez az egész…nem értette…miért történt mindez..miért kellett így lennie…mért nem nevelhették fel a kisbabájukat közösen,boldogan…miért….

...majd végül belefáradt az önostorozásba…s a sok kérdésbe…rádőlt Kagome hasára,s lehunyta a sírástól elfáradt s kivörösödött szemét….

Két nappal később már úgy tűnt a lány sokkal jobban van,s így kapott egy csendes kis szobát a kórház nyugati szárnyában…

-Van valaki aki miatt ez a lány élni akar…aki miatt fel akar épülni…-szólt halkan az orvos…majd tekintetét az eszméletlenül fekvő Kagome melletti Inuyashára szegezte…majd mosolygós arcát Mrs.Higurashi felé fordította…

A fiatal asszony nem szólt semmit,csak olyat tett amit a lánya balesete óta egyszer sem…keserűen igaz de elmosolyodott…

..de a hanyou még mindig képtelen volt akár csak egy halvány,halk nevetést is előcsalni magából az ő lelke darabokra tört,s el sem tudta képzelni Kagome hogy viseli majd gyermekük elvesztését,hogy fogja ezt a lánnyal közölni…

S  ahogy az orvos mondta Kagome küzdött az életéért..tudta hogy élnie kell érezte,hogy nem hagyhatja egyedül szerelmét…

Ragyogó áprilisi délután volt,a kis rózsaszín szoba falaira játszi fényeket vetett a reggeli napsugár…odakint minden csupa zöld volt,a természet virágba borult s mindenfelé énekesmadarak hangoztatták ,hogy itt a tavasz…minden és mindenki vidám volt kivéve Inuyashát és természetesen a Higurashi családot…

A hanyou szokásához híven Kagome ágya mellett ücsörgött és a gondolataiba mélyedt,majd gyengéd,sokatmondó és közben fájdalmas pillantásokat vetett „alvó” kedvesére…még mindig képtelen volt túltenni magát a történteken…szomorúan kinézett az ablakon,s ismét lenyelt egy könnycseppet…Higurashi asszony szokásos helyén az egyik ablak melletti fotelben foglalt helyet,kezében egy pohár kávéval..bánatosan nézet maga elé…Jii-chan pedig úgy döntött leviszi  Soutát egy kicsit levegőzni,hiszen a kisfiú teljesen maga alatt volt a tragédia óta…

-Azt hiszem megkeresem Soutáékat-szólt halkan a lány anyukája…majd lassan kisétált a szobából…a nő teljesen megváltozott már szinte betegesen sovány volt,s szeme alatt is nagy fekete karikák éktelenkedtek…de Inuyasha se  nézett ki sokkal jobban,a fáradtságtól és a fájdalomtól az arca inkább egy érett felnőttre hasonlított mint egy tizenéves kölyökre…lekét és testét megtörték az események…s már mindenki tudta ,hogy soha nem kaphatják vissza azt a vidám,kicsit magabiztosságtúltengésben szenvedő de közben szégyenkező,féltékeny bolond fiút…

Inuyasha ismét elmerült ez emlékeiben a boldog és szomorú percekben amit együtt éltek át a lánnyal…a lánnyal aki ott feküdt előtte,közel 1 hónapja mozdulatlanul….akaratlanul is könnyek szöktek a szemébe,s most meg se próbálta takargatni…csak gyengéden simogatni kezdte Kagome sápadt arcát,majd az arcához szorította a lány vékony kezét…s halkan alig hallhatóan szólongatni kezdte…annyiszor próbálta meg így felébreszteni a szerelmét…de eddig az összes próbálkozása kudarcba fulladt…eddig…

Sírva fogta az ernyedt kezet s lassan karjaira hajtotta fejét…

-Ébredj fel…kérlek….éb..redj… fel….-s a sírástól elcsuklott a hangja…nem tudott beszélni…csak sírt megfékezhetetlenül…

-I…nu…yasha-szólalt meg hirtelen egy váratlan,szokatlanul gyenge…suttogó hang….mire Inuyasha arca felragyogott a boldogságtól…

Kagome volt az,lassan kinyitotta a szemét s mogyoróbarna tekintetét a hanyoura fordította…

A fiú ilyen boldognak még somasem érezte magát…szorosan magához ölelte a lányt,s vagy ezerszer a fülébe suttogta a szeretlek szót…

Aztán hirtelen belenyilalt a felismerés a lány még semmiről sem tud…s oly boldoggá vált arca hirtelen elkomorodott…

Kagome nem értette mi történik,szerelme hirtelen hangulatváltozása nagyon megrémítette,s csak ezután kell majd szembenéznie életének egyik legsötétebb részével…