Anira lassan ment visszafelé, mert nagyon kifáradt  Sesshoumaru felélesztésében.

Egyszercsak megérezte, hogy van mögötte valaki. Megfordult, és nem kellet sok, hogy összeessen ijedtében, de mégis megtartotta magát.

Az a démon állt mögötte pár méterre, akit meggyógyított. Sesshoumaru.

-         Te vagy Anira? – kérdezte hidegen.

-         Igen. –válaszolta zavartan a lány. A gondolatok csak úgy kergették egymást a fejében. Talán meg akarja ölni???

Sesshoumaru közeledni kezdett hozzá, ő meg szépen araszolt hátra, el a démontól. Egy pár lépés után megállt, mert ha meg akarja ölni, akkor így is- úgy is megöli –gondolta a lány.

Sesshoumaru még mindig közeledett. Majd megállt tőle egy-két lépésre.

-         Mi vagy te?- kérdezte gyanakvóan.

-         Ember vagyok. – mondta a lány és mostmár bátran nézett az aranysárga szempárba.

Sesshoumaru nem mondott semmit csak végigmérte a lányt tetőtől-talpig.

-         Mit akarsz tőlem? –kérdezte halkan.

-         Miért segítettél? – nézett rá átható tekintettel a démon. A lány úgy érezte az az arany szempár, belelát a fejébe.

-         Mert megkért rá Rin. – mondta Anira –Tehát mit is akarsz tőlem? –tette fel a kérdést újra. De választ megint nem kapott. Várt még egy kicsit.

-         Ha csak ennyi, akkor én megyek. – mondta és indulni akart, de a démon elkapta a karját és magához rántotta.

-         Velünk jössz, amíg meg nem mentem az életedet!- mondta Sess ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Nem kell megmentened az életem, - mondta a lány halkan –és nem megyek veletek!!!!- próbált szabadulni a férfi fogásából, kevés sikerrel.

-         Lennél szíves elengedni?! – kérdezte dacosan a lány.

-         Nem. – jött a válasz – Nincsen választásod!

Sesshoumaru elengedte a lányt és elindult, de meg is állt, mert Anira nem követte. Visszafordult.

-         Nem kell, hogy megmentsd az életem! – mondta a lány határozottan, mire a démon újra vészesen közel lépett hozzá.

-         Most vagy jössz magadtól – mondta fenyegetően – vagy tőlem kell megvédened magad, mert… - nem kellett befejeznie, mert Anira tökéletesen értette, hogy mire gondol. Újra elindult, de a lány most már követte egy darabig, majd mintha valami hirtelen az eszébe jutott volna, megtorpant. Sesshoumaru újra fenyegetően megfordult, de a lány szemében keserűséget és fájdalmat látott, de nem miatta. Valami más, valami szörnyű és hatalmas miatt.

-         Nem mehetek! – suttogta Anira – Nem szabad!

-         Miért? –kérdezte Sess. De a lány nem válaszolt, megfordult és elfutott.

A démon pár ugrással utolérte és eléállt.

-         Miért? –kérdezte újra.

-         Nem mehetek! – mondta remegő hangon – Csak bajba sodornálak titeket, vagy miattam halnátok meg! Nem lehetek senki közelében!!! – itt újra továbbment volna, de Sesshoumaru megint nem engedte. Nem szólt semmit, csak mélyen a lány szemébe nézett.

-         Vagy engedj elmenni, - súgta a lány – vagy ölj meg most azonnal!!!!!!!!!!!!

-         Velem jössz! –mondta ridegen és maga mellé rántotta a lányt és így indultak vissza Rinékhez.

Anira már nem akart és nem is tudott ellenkezni. Beletörődött. Még úgy is van ideje mielőtt…

     -    Szia, Anira! – futott oda boldogan Rin.

-         Szia, Rin! – erőltettet mosolyt a lány.

-         Most velünk maradsz? –kérdezte a kislány.

-         Hát, - mondta Anira és Sesshoumarura pillantott – egy ideig biztosan.

Így mentek tovább, már lassan egy hete…

Anira nagyon megkedvelte a kis csapatot. Pont ez az amitől félt,nem szabadna közel kerülnie hozzájuk.

A legtöbbet Sesshoumaruval beszélgetett, amin mindenki nagyon meglepődött.

Ők nagyon megkedvelték egymást. Persze ezt Sess próbálta titkolni…

Egyik nap este, rájuk támadt egy hatalmas medvedémon. Egy barlangba futott be Rin, Jaken és Anira is próbált, de a szörny ledöntötte a lábáról, és majdnem lecsapta a hatalmas, karmos mancsaival. De Sesshoumaru az utolsó pillanatban megmentette, és megölte a medvedémont.

Ez eső zuhogni kezdett… Anira és Sesshoumaru csak álltak egymással szemben.

-         Én most elmegyek. – mondta Anira – Így egyeztünk meg…

Sesshoumaru némán állt. Mozdulatlanul, rezzenéstelen arccal nézte végig, ahogy a lány elfut. Elment. Úgy érezte, fáj valami, ott legbelül… a szíve…

Bement az eső elől a barlangba, Rin és Jaken mellé.

-         Elment? –kérdezte Rin megtörten.

Sesshoumaru rá se nézett csak bólintott.

Elment – vízhangzott a szó a fejében… elment … az akit szeret… igen … SZERETI!!!!

Hirtelen felállt.

-         Maradjatok itt, lehet, hogy csak egy-két nap múlva jövök vissza! – mondta, majd eltűnt a kinti sötétségbe.

Anira még mindig futott. És közben, mint a zuhogó eső, úgy záporoztak a könnyei.

Sesshoumarunak nem jelentett gondot utolérni. Eléugrott.

Lefogta a lányt. Bár ez inkább ölelés volt. Átkarolta Anira derekát és úgy szorította magához.

A lány próbálta ellökni magától, de az erős férfikarok ellen esélye sem volt. Most már mindketten teljesen vizesek voltak.

-         Engedj el, könyörgöm!!! – kérlelte a démont.

-         Mi a baj?- kérdezte szelíden Sess.

A lány nem válaszolt csak zokogva a nyakába borult. Sesshoumaru az ölébe kapta a lányt és gyorsan keresett egy másik barlangot, ahol nyugodtan beszélhet vele.

Volt is egy a közelben. Bement és a barlang falának dőlve leült, ölében a még mindig zokogó lánnyal. Lágyan simogatta a hátát, próbálta megnyugtatni.  Lassan abbamaradt a sírás.

-         Mi a baj? - kérdezte a szellem.

-         Az, hogy beléd szerettem. – mondta a lány és szemei újra megteltek könnyel.

-         Az nem baj. –mondta Sess és megcsókolta Anirát. Hosszan csókolóztak, élvezve minden egyes pillanatát. Majd a lányt, mintha álomból rázták volna fel, kiugrott a férfi karjaiból.

-         Nem lehet…- mondta ijedten.

-         Miért- kérdezte Sess és ő is felállt odasétált a lányhoz.

-         Holnap holdfogyatkozás lesz… - mondta Anira- … és holnap este nekem végem… - itt elcsuklott a hangja.

-         Hogy? – kérdezte döbbenten Sesshoumaru.

-         Elmondom, amit még soha senkinek – kezdett bele a lány – A Sátán minden kétszáz évben egyszer feljön a világra. Volt két gyereke, egy fiú és egy lány. A lány jóságos volt, ezért megölte. A fiú viszont olyan volt, mint ő. Gonosz és kegyetlen. Megengedte a fiának, hogy itt maradjon a világon, és ne csak 200 évente jöjjön az élők közé. Ezzel a világot örök pusztulásra és kárhozatra ítélve. A dédnagyanyám, azzal az erővel bírt, mint én. Vagyis holtakat is életre tudott kelteni. Felélesztette a Sátán leányát, mert csak ő tudta elpusztítani a testvérét. És így is lett. A lány megölte a testvérét. És akkor a Sátán megátkozta a dédnagyanyámat, hogy kétszáz év múlva, mikor újra feljön a világra, megölt az utódját. Vagyis engem. A kétszáz év holnap telik le, és holnap holdfogyatkozás lesz. Ekkor jön el a Sátán… - itt a hangja elcsuklott.

-         Cssss – mondta Sesshoumaru és magához ölelte Anirát. – Nem hagyom, hogy bántson.

-         De őt nem lehet legyőzni - mondta a lány -És én…

Sesshoumaru a mutatóujját a lány ajkaira rakta, hogy ne mondjon többet…

-         Szeretlek! – súgta a szellem.

-         Én is!!! – újra csókolózni kezdtek. Egyre hevesebben, majd Sess elkezdte levenni a lányról a kimonóját. Már nem tudtak parancsolni testüknek, csak egy dolgot akartak. Végre érezni egymást. Miután csúcsra értek, fáradtan aludtak el egymásba gabalyodva.

Másnap egymás karjaiban ébredtek. Úgy döntöttek, hogy ma már nem mennek vissza Rinékhez. Egész nap együtt voltak, beszélgettek az elmúlt időről, várták az estét.

Az este eljött. Éjszaka éjfél után, megremegett a föld, villámlott és dördött az ég.

A Sátán eljött a Világra.

Megnyílt a föld és kilépett az alvilágból a Sátán.

Fején két hatalmas szarv volt, a szemében ott égett a pokol összes tüze.

Elmosolyodott, mikor meglátta maga előtt Anirát és Sesshoumarut.

Támadott. Először Sesshoumarura. Ez nem volt harc. Nem bírtak ketten szembeszállni, a Pokol összes hatalmával.

Sesshoumaru földre került egy hatalmas csapás alkalmával, és érezte, hogy itt a vég, amikor a Sátán felé csapott, de nem érte el a halál. Kellett mindenkinek egy-két pillanat mire felfogták, hogy mi történt. Anira szerelme elé ugrott. Őt érte el a csapás.

Összeesett. A Sátán gonoszan felkacagott.

-         Az átok beteljesedett. –morogta és eltűnt a föld alá újabb 200 évig.

Anira összeeset Sesshoumaru mellé, aki elkapta. A szívénél halálos vágás. Mindketten jól tudták, itt mitsem ér Sesshoumaru kardja…

-         Miért ugrottál elém? – kérdezte a démon, bár tudta a választ.

-         Mert nem neked kell meghalnod, hanem nekem…

-         Nem, nem… - mondta volna Sesshoumaru.

-         Nem kellett volna találkoznunk. –vágott közbe a lány.

-         Miért? –suttogta a démon.

-         Most fájdalommal hagylak itt, - nyögte a lány – sajnálom!

-         Megmutattad nekem egy élet értelmét. Szeretlek.

-         Örökké szeretni foglak! – súgta a lány, és utolsó erejéből megemelte a fejét és megcsókolta a démont.

Ezután örökre lehunyta a szemeit. Teste semmivé foszlott.

Sesshoumaru úgy érezte jéggé fagyott abban a pillanatban a szíve, mikor szerelme meghalt a karjaiban. Ezt a jéggé fagyott szívet innentől kezdve csak egy aranyos kislány, Rin tudta melegséggel megtölteni…

Anira lelke minden holdfogyatkozáskor a világon bolyong, keresi elvesztett életét és boldogságát…

200 évente, ha a Sátán feljön a Világra,            és felnéz az égre büszkeség tölti el…