Pokoli Világ

Gyönyörű napsütéses délelőtt volt.  Sesshoumaru és kis csapata egy gyönyörű kis tisztáson haladt keresztül. Kicsit messzebb egy falu volt látható, de ez őket nem érintette. A kis Rin és Jaken nem tudták hova mennek. Biztosan haladtak az elöl levő hatalmas szellem után. Sesshoumaru egyszercsak megtorpant, majd hátraszólt kis követőinek:

-         Jaken, vidd Rint fedezékbe, ez Naraku szaga! –hangzott a parancs. A gnóm habozás nélkül elbújt a kislánnyal , a menedékül szolgáló bokrok mögé.

Szinte azonnal megjelent egy páviánbundás férfi, nyomában egy rakás szörnnyel és mellette egy különös szellemmel. Hosszú fekete haja és fekete szeme volt. Mélykék kimonót viselt.

Sesshoumaru érezte a körülötte levő aurából áradó hatalmát.

-         Régen találkoztunk Sesshoumaru! – mondta Naraku. Sess csak „pókerarccal” bámult rá, de szemében látni lehetett némi megvetést és gyűlöletet.

-         Íme legújabb inkarnációm – bökött fejével a mellette álló férfira- meglátjuk, meg tudod- e ölni! – itt pokolian nevetni kezdett majd eltűnt a szörnyekkel együtt.

Csak Sess és az inkarnáció maradt a kis tisztáson. Egymással szemben álltak. Majd egymásnak estek. Kardjaik szikrázva csapódtak egymáshoz. Mindketten meg tudták sebezni a másikat. Véres és hosszú csata volt. A két fél nem nagyon bírt egymással.  Egy óvatlan pillanatban Sesshoumaru az inkarnáció mögé került, és akkorát ütött rá, hogy az méterekkel arrébb ért földet. Azonnal fölugrott, de nem támadta meg. Elrakta a kardját, és elővett egy kis fiolát, majd Sesshoumarura nézett.

-         Ha most feladod, - mondta – gyors és nem túl fájdalmas halálod lesz!

Sesshoumaru nem felelt rá semmit, inkább újra támadásba lendült volna, de az inkarnáció a lába elé hajította a fiolát, ami kettétört. Egy pillanatra hatalmas fényesség támadt. Amint elmúlt, Sesshoumaru még mindig ugyanúgy állt, de valami megváltozott.

A hátszél meglibbentette hajszálait, melyek ezúttal fekete színben pompáztak. Lepillantott kezére. A karmok helyén, körmök voltak. Mélyebb levegőt vett, de nem érezte a szagokat. Ember lett. Felnézett ellenfele gúnyos, elégedett tekintetébe.

- Mielőtt megkérdeznéd, hogy mit csináltam – mondta az – ember lettél, gyenge és szánalmas. Egy egyszerű halandó. Most viszont megöllek.

És támadásba lendült.  Sesshoumarunak emberként esélye sem volt. Rengeteg sebet szerzett, míg végül már nem tudott védekezni.

-         Én mondtam, hogy inkább add fel az elején!! –nevetett gúnyosan és átszúrta Sesshoumaru mellkasán kardját. Majd lassan kihúzta belőle.

Sess összeesett.

-         Most elmegyek! – mondta az inkarnáció – Nem könnyítem meg a halálod. Szenvedj csak, mert max még 1-2 óráig húzod! – megfordult és elment.

Rin és Jaken rémülten futottak oda urukhoz.

-         Jaj, Nagyuram ember lettél!!!- botránkozott a kis gnóm.

-         Jaken, gyorsan hozd ide a Tessaigát, mert Sesshoumaru- sama nagyon gyenge!- kiáltotta Rin, de már ő maga akarta kihúzni a kardot a hüvelyéből, de Sesshoumaru megfogta kis kezeit.

-         Rin, itt az már nem segít. – nyögte erőtlenül – Nem vagyok démon, ezért nem tud segíteni.

-         Az nem lehet!!! – sírta el magát a kislány.

Sesshoumaru lehunyta a szemeit.

-         Ó, Nagyuram mi lett veled! – kiabálta Jaken- Itt hagytad hű szolgádat az élők között, te meg eltávoztál tőlünk…

-         Jaken gyorsan! – pattant fel Rin –Még nem halt meg. Most ember, tehát emberi segítség kell! Ott volt az a falu nem messze! Maradj itt a Nagyúrral, én hozok segítséget!

A kis gnóm csak bólogatott, de Rin már szaladt is.

Amilyen gyorsan csak tudott, meg sem állt a faluig. A faluban nyugodtan zajlott az élet, az utcán emberek.

-         Bácsi kérem!!! – szaladt oda a legközelebblévőhöz, egy öregemberhez.

-         Mi baj kislányom! – kérdezte a még mindig síró Rintől.

-         Van itt olyan ember, aki tud gyógyítani, mert egy embert, a Nagyuramat magtámadta egy démon. És meg fog halni, ha nem segítünk rajta…

-         Szóljatok gyorsan Anirának! – kiáltott át az öreg, az út másik oldalán levő asszonyoknak – Ne aggódj, neki mágikus ereje van, mindenkit meg tud gyógyítani.

-         Itt vagyok! – futott oda hozzájuk egy kb. 16-17 éves lány, hosszú ezüstös haja és ugyanolyan ezüstszínű szeme volt. Rinnek egy pillanatra még a szája is tátva maradt. Biztos volt benne, hogy még sose látott ennél a lánynál szebb embert.

-         Mi baj kislány? – kérdezte kedvesen, látva Rin könnyeit.

Rin megragadta a kezét és elkezdte kifelé vonszolni a faluból.

-         Majd útközben elmondom, de most nagyon kell sietnünk, mert Sesshoumaru- sama meghal!!- mondta Rin.

Eléggé gyorsan odaértek, közben Rin annyit mondott, hogy egy gonosz démon megtámadta a Nagyurát.

Odaérve szörnyű látvány tárult a szemük elé. Sesshoumaru már halott volt. Hosszú fekete tincseibe itt-ott belekapott a szél, de ő már nem mozdult…

Rin odafutott és zokogva elvesztett „pótapukája” mellé borult.

Anira odament melléjük, és az élettelen test mellé térdelt.

- Életre tudom kelteni!- mondta halkan.

-         Tényleg???- csillant fel Rin szeme.

-         Igen, csak mennyetek hátrébb. – mondta. Rin és Jaken hátrébb lépkedtek.

Anira a legsúlyosabb seb fölé tartott a kezét, amiből fény áradt, legalább fél perig. A vakító fénytől Rinnek és Jakennek el kellett fordítani a tekintetüket. Mire elmúlt visszanéztek. Alig hittel a szemüknek. Sesshoumaruba visszatért az élet. Az összes sebe eltűnt, a mellkasán a kard átdöfése teljesen begyógyult.

-         Mindjárt magához tér. –mondta Anira fáradtan, majd kicsit sikítva ijedtébe, legalább 2métert ugrott hátra. Már nem egy embert látott, hanem egy félelmetes démont. A homlokán egy félhold, testén méregcsíkok. Még így, ájultan is hatalmasnak és ijesztőnek tűnt.

-         Ááááááááá! De sziszem ez egy démon!! – kiabálta a lány.

-         Mégpedig nem is akármilyen! – oktatta ki Jaken- Ő a Hatalmas Kutyaszellem, Sesshoumaru Nagyúr!

-         De ő egy rendes és kedves szellem. – mondta Rin, és közben oldalba bökte Jakent, jelezve neki, hogy talán ez nem a legmegnyugtatóbb szöveg volt.

-         Na jó, abba most ne mennyünk, hogy milyen. Egy démon, ezen nem változtat semmi. – mondta Anira – Én most megyek. Mindjárt magához tér, és semmi baja se lesz. Viszlát!!

És elindult. Rin odafutott hozzá.

-         Köszönöm szépen!!!! – ölelte meg a lányt.

-         Szívesen, de hogy is hívnak??- kérdezte Anira.

-         Ja, igen. A nevem Rin és ő pedig Jaken! – mondta a kislány. Közben Jaken is odament Anirához.

-         Jól figyelj halandó, mert nem sűrűn mondom ezt: Köszönöm. – nyögte ki nagy nehezen a kis gnóm.

-         …ööööö… Szívesen. –mondta Anira és már ment is.

Egy-két perc múlva Sesshoumaru kinyitotta a szemét, és felült.

-         Sesshoumaru-sama, hát jól vagy!?- ugrott a nyakába Rin. Sess lágyan megsimogatta a kislány buksiját.

-         Jaj, Nagyuram örülök, hogy jól vagy! – ment oda Jaken is.

Sesshoumaru nem szólt semmit csak a mellkasára nézett, ahol nyoma se volt a sebnek. Megkönnyebbülten vette észre, hogy újra szellem. Teljesen jól, és teljesen erősnek érezte magát. Egy ismeretlen halandó, nagyon jó illata csapta meg az orrát.

-         Mi történt? Hogy-hogy élek és ki járt itt?- kérdezte.

-         Elmentem faluba segítségért, - magyarázta Rin –és onnan jött Anira, de mire ideértünk te már meghaltál, de ő azt monda életre kelt, és így is lett…

-         Aha. –jött a tömör válasz Sesstől.

-         Jó ég!!! – habogott Jaken.

-         Mi a baj Jaken-sama? –kérdezte a kislány.

-         Nagyuram… -  nyökögte -…  aa… nézd... a karod!!!

Sesshoumaru rápillantott a karjára, majd döbbenten vette észre, hogy a bal karja, amit Inuyasha levágott, újra a helyén van, tökéletesen mozog, mintha le sem vágták volna.

-         Ez biztos Anira volt! – mondta boldogan Rin.

-        És most hol van?- kérdezte Sesshoumaru Anirára utalva.

-        Hát, elment, mert megijedt, amikor meglátta, hogy démon vagy. –mondta Rin.

-        Maradjatok itt. - mondta Sess és eltűnt abba az irányba, amerre Anira.

-        Hova ment a Nagyúr, Jaken? – kérdezte Rin a kis gnómot.

-        Biztos visszahozza azt a halandót, hogy addig velünk kell jönnie, ameddig Sesshoumaru meg nem menti az életét, mert ő is megmentette a Nagyúr életét. – válaszolta Jaken.