Inuyasha egy hatalmas szakadék legmélye felé zuhant. Semmit nem látott és semmit nem hallott – csak azt tudta, hogy nagy veszélyben van…

Na jó, valójában nem volt ott semmilyen szakadék, nem is zuhant, még a veszély közelében sem volt, csak azt olvastam egy újságban, hogy ha elég érdekes felütéssel indítasz, akkor az olvasó szinte falni fogja a sorokat, akármilyen logikátlan is a felütés és a sztori kapcsolata. És hibáját csak akkor veszi észre, mikor már a könyv a polcon lesz…

Nem, Inuyasha valójában csak a szokásos munkáját végezte: nappal az Állami Sóhivatalban pakolgatta az aktákat, míg este az Interneten lógott.

A Városról tudni érdemes, hogy egy hatalmas sziget körülbelül negyedét fedi. A sziget pedig az Állam területe. És itt dolgozik hősünk, Inuyasha.

„Nekem ez az életem a Városban. Egy gondosan beállított fogaskerék vagyok. Ha leállok, az egész gép megáll.” – mondogatta ma is magában a Munka Mantráját, és közben megpróbált rájönni, miért rohangál több órája ugyanazzal a dobozzal a kezében. Ám akkor hirtelen megszólalt a hangosbemondó:

-Inuyasha kartárs! Jelentkezzen nálam, azonnal!

Öt perc múlva már a legfelső emeleten volt. Bekopogott, majd belépett az „Igazgató” feliratú ajtón:

-Igazgató kartárs, szolgálatára megjelentem.

-Inuyasha kartárs… – szólt az Igazgató, miközben megfordult a görgős székkel együtt. Ám még így is csak a körvonala látszódott. – Mint azt tudja, vannak előírásaink. Ezek egyike a megfelelő munkaruha. Nos, hol a munkaruhája?

-Nincs, uram, sajnálom… - kezdte Inuyasha a piros kimonójára nézve, ám az Igazgató közbeszólt:

-Ne jöjjön a gyenge kifogásaival! Mit gondol, mi lett volna, ha – mindketten haptákba vágták magukat – Hőn Szeretett, Imádott Nagyurunk, a Vezér, Akit Tisztelünk - itt az Igazgató leült, Inuyasha pedig lazított az állásán – nem hozta volna létre a Város Szabályzatát?

-Ööö… Káosz?

-Igen, Káosz! Nagybetűvel kezdve! – a telefon hirtelen megcsörrent – Maga még mindig itt van? Kifelé!!!

Inuyasha kiment, és nem törődött az Igazgatóval, aki megint Gundel Takács Gáborral kezdett hosszas beszélgetésbe.

Este 8 óra után véget ért a délutáni műszak. Inuyasha hazament. Amint hazaért, bekapcsolta a tévét. A jól megszokott, szőke, rövid hajú híradósnő gyorsan darálta a gépelt sorokat:

-…Nincs semmi hír az eltűntekről. További híreink: - itt mind a híradós hölgy, mind Inuyasha, mind a Város többi lakója vigyázzállásba pattant – Hőn Szeretett, Imádott Nagyurunk, a Vezér, Akit Tisztelünk – itt, mint szokás, mindenki visszatért jól megszokott tevékenységéhez – bejelentette, hogy kijárási tilalom kezdődik 20 órától a Régi Külvárosban. Az itt lakókat a ren…

Inuyasha kikapcsolta a tévét, és leült chatelni. Kikapcsolta a reklámablakokat, elmerengett egy egzotikus szibériai utazáson, amit mégsem fogadott el, majd egy ideig beszélgetett a chaten lévőkkel, ám aztán megunta. De amikor ki akart lépni, egy új ablak nyílt meg.

K: Inuyasha, ott vagy?

Inuyasha: Igen, itt vagyok. Fiú vagy, vagy lány?

K: Lány. Gyere le a közeli kocsmába, ott leszek, és mindent elmagyarázok!

„Végre egy céltudatos lány!” – gondolta magában Inuyasha, ám a mondat végét nem értette. Gyorsan visszaírt:

Inuyasha: Ott leszek. Miről ismerlek meg?

K: Majd meg fogsz ismerni. Siess, sürget az idő. Egyedül gyere.

Pár perc múlva Inuyasha megállt a kocsma ajtaja előtt. A cégéren ez állt:

Vendéglő a döglött patkányhoz

Ahol az úri közönség táncol

Bement. Bent jó pár részeges ember nyakalta az újabbnál újabb italokat. Inuyasha inkább nem ült le, mert az önmagától habzó sör valahogyan nem győzte meg arról, hogy innia kéne. Már megfordult volna, amikor egy zöld-fehér, leginkább matrózruhára emlékeztető öltözetű, fekete hajú lány magához hívta egy üres asztalhoz.

-Szerbusz, Inuyasha! Hogy vagy?

-Nem valami jól. És te ki vagy?

-A nevem Kagome. – Kagome közelebb hajolt Inuyashához, és suttogni kezdett – Inuyasha, elgondolkoztál már az élet dolgain?

-Persze, például miből fizetem ki a számlákat, meg…

-Nem erre gondoltam! Inuyasha! Elgondolkoztál már azon, mennyire elütsz a környezetedtől?

-Nem értelek…

-Például, miért hívnak Inuyashának? Miért nem hívnak Franknek, vagy… Nem is tudom… Neonak?

-Talán, mert a szüleim így neveztek el? – kérdezett vissza Inuyasha kissé dühösen.

-Inuyasha, nem tűnt fel pár furcsa dolog? Emberek tűnnek el, a rendőrség kijárási tilalmat rendel el egyes kerületekben…

-Miért, ez mindig is így volt.

-Biztos vagy benne? És ha nem az a valóság, amit annak hiszel? – Kagome kinézett az ablakon, ám a közeledő rendőrök láttán gyorsan témát váltott – Csókolj meg!

-MI?!

Kagome nem ismételte meg magát. Átnyúlt az asztal felett, megragadta a fiú füleit, és hosszan megcsókolta.

-Ha a zsaruk idejönnek, kezdj futni. – suttogta Inuyashának Kagome – Ha elkapnak, akkor mindennek vége.

A rendőrök kértek egy-egy sört, majd elindultak Inuyasháék asztala felé. Két lépés volt csak hátra, amikor az egyik punk felpattant és a kocsmáros felé nézett:

-Hékás! Én laktózmentes kakaót kértem!

A punk megragadta a bögrét, és a csapos felé hajította. A kocsmában azonnal kitört a tömegverekedés, a rendőrök hiába próbálták nem megfékezni az indulatokat: leültek a kocsma egyik asztalához és fogadtak, ki kit ver agyon. Kagome felpattant, és elkezdte kivonszolni a kocsmából Inuyashát.

Alig jöttek ki a vendéglőből, az üvegablakon az egyik rendőr és két szék is kirepült az utcára. A rendőr feltápászkodott, leporolta magát, majd Inuyasháék felé fordult:

-Igazoltatás! Kérem a személyi adatlapjukat!

Kagome szinte azonnal érzékeny ponton rúgta a rendőrt, majd odaszólt Inuyashának:

-Futás!

Mindketten elkezdtek rohanni az utcán. A kereszteződésnél azonban egy páncélozott rendőrautó fordult be, és a gyorsan kiugráló rendőrök a földre teperték Inuyashát.

-Utána! A lány nem szökhet meg! – kiabálta az őrmester, ám hiába. Kagome már rég eltűnt. Inuyashát addig megbilincselték, majd betuszkolták a rendőrautó hátsó ülésterébe, ahol két másik rendőr volt.

-A kapitányságra! – adta ki a parancsot az őrmester, miután beszállt – És a foglyot altassák el!

Az egyik rendőr elővett egy elektromos sokkolót, megpróbálta bekapcsolni – ám nem ment, mert az elemek az őrsön maradtak. A rendőr inkább fejbe vágta vele Inuyashát.

Pár perc múlva Inuyasha már egy elsötétített kihallgató szobában ült. Csak két szék és egy íróasztal volt ott. Alighogy felkelt, egy alak lépett be a szobába. Amint a lámpa fényébe ért, Inuyasha megijedt.

Egy fehér páviánruhás, fekete nyakkendős ember lépett be. A pávián fejét a sajátjáéra húzta, majd a két kifúrt szemlyukra tett egy napszemüveget. Kezében egy vaskos „INUYASHA” feliratú dosszié volt. Az alak leült vele szemben.

-A nevem Naraku ügynök. – kezdte a páviánruhás – Már régóta figyeljük Önt, Mr. Inuyasha. Tudjuk, ki maga, mikor született, mit tett eddig, és hogy milyen hülyén nézne ki, ha a ruhája mondjuk neonmályva színű lenne…

-És mit akar tőlem?

-Szeretném, ha jó állampolgár lenne. – Naraku levette a napszemüvegét, ám a szemei még mindig le voltak árnyékolva – És talán, ha csatlakozna az Állami „Kozsó” Vállfagyár Énekkórusához, azt is megköszönnénk…

-Én, oda?! Azt már nem! Inkább a halál!

-A kettő nem zárja ki egymást, Mr. Inuyasha… De gondoljon csak bele… Kapna egy menő napszemüveget, és talán még fel is fedezhetné a cég alapítója… - Naraku elmosolyodott. – vagy ha nem, akkor legalább elmondhatná, ki volt az a nő a kocsmában…

-Nem ismerem! És ha tudnám is, akkor sem mondanám el neked, te divatmajom!

-Ez igazán sajnálatos… - Naraku elővett egy zacskó tésztát, majd Inuyasha felé emelte – Ez a kis aranyos nem ismerős?

-Ez az én instant tésztám!!! – Inuyasha fel akart állni, ám nem tudott – beleült valaki rágójába, és odaragadt.

-Ha nem mondod el, ki volt, kénytelen leszek mindet megenni… Vagy nem is… Te fogod megenni… NYERSEN!!!

-NEEE!!!

Naraku Inuyasha szájába kezdte önteni a nyers tésztát, majd egy mozsár segítségével a torkába gyömöszölte.

-Ízlik? – kérdezte egy szadista gyilkos hangnemében.

Inuyasha hirtelen felkelt az ágyában.

-Csak egy álom volt? – kérdezte magát. Ám nem kapott választ, mert nem volt szkrizofén.

A telefon hirtelen megcsörrent. Inuyasha csak lassan vette fel:

-Halló, itt Inuyasha beszél.

-Én vagyok az! – hangzott az álomból (már ha az volt) ismerős Kagome hangja a telefonban – Gyere a Régi Külvárosba, a Fenyőfű Lakóligetbe!

-Már miért mennék? Nem is ismerlek!

-Akkor azt kell, hogy mondjam: FEKSZIK!

Inuyasha csak most vette észre a gyöngysort a nyakában, ami világítani kezdett, majd a földre csapta.

-Jól, van, jól van! Megyek már!

Kis idő múlva Inuyasha kiszállt a taxiból, majd bement az esős épületbe. A Lakóliget itt azt takarta, hogy egy posztkommunista betonblokk köré raktak pár fát, és átragasztották a nevét – bár ez megszokott dolog. Csak azt csodálta, hogy hogy tört ki egy vihar, alig két perc alatt. Felment a lépcsőn, majd bekopogott a „Nincs itthon senki!” falragaszos ajtón. Az ajtó résnyire kinyílt, utána teljesen. Kagome beengedte Inuyashát, aki belépett egy számítógépekkel telezsúfolt terembe.

Bent egy papi csuhát viselő férfi és egy fekete hajú nő dolgozott a gépeknél.

-Srácok! – szólt Kagome –Bemutatom Inuyashát!

-Helló! – kiáltották, majd a nő felállt.

-Én Sango vagyok – mondta, majd rábökött a papra – És ő ott Miroku.

Miroku biccentett, majd újra a képernyőre nézett. Hirtelen felpattant, és felkiáltott:

-Levelet kaptunk!

-Lájf! – reagált azonnal Sango – Kitől?

-Inuyashának jött, meg kell látogatnia Morózust.

-Kit? – kérdezte Inuyasha.

-A főnököt! – mondta Kagome, majd megragadta Inuyasha kezét, és átvitte a szomszéd szobába. Belökte az ajtón, majd becsukta. Kagome és társai ezután az ajtóhoz sunnyogtak, és hallgatózni kezdtek.

A sötét szobában két fotel és egy számítógépasztal volt. A monitor halvány fényében egy férfi látszódott, amint egyik kezét ölbe téve nézett Inuyashára.

-Végre találkozunk, Inuyasha. – szólt az alak.

-Ki vagy te? – kérdezte Inuyasha. A lámpát hirtelen felkapcsolta egy sötétbarna ruhás kobold-szerű lény – közismertebb nevén Jaken.

Inuyasha végignézett a fehér hajú, fél vállán szőrös… Izét viselő alakon. Arcán különféle festések jelezték, hogy ő a helyi menő. Oldalán két kard volt.

-Hát meg sem ismered a testvéred? – szólt az alak.

-Nem… -válaszolt Inuyasha.

-Talán segít, ha azt mondom: a nevem Sesshoumaru.

Inuyasha erősen törte a fejét, majd végül eredményre jutott.

-Sesshoumaru! – kiáltotta, majd átölelte a meglepődött testvérét – Azt hittem, még mindig a kórházban vagy, miután az a munkagép levágta a kezed!

Sesshoumaru egyetlen kezével kiszabadult testvére öleléséből.

-Ad egy: mi utáljuk egymást. – mondta megjátszott nyugalommal - Ad kettő: Nem munkagép vágta le a kezemet, hanem te. És sosem voltam vele kórházban. – az üres fotelre mutatott – Ülj le. Mondanom kell valamit.

Inuyasha leült, majd feszülten figyelt a bátyjára.

-Figyelj rám jól, Inuyasha: te nem egy szürke kishivatalnok vagy, hanem egy erős félszellem… – Inuyasha röhögni kezdett, de Jaken gyorsan fejbe vágta a botjával, hogy figyeljen. – …Csak az a páviánruhás ügynök elhülyített, hogy szolgáld a vezért. A világ nem az, aminek hiszed. Semmi nem az.

-Miket beszélsz? Én mindig is – Inuyasha vigyázzállásba pattant – Hőn Szeretett, Imádott Nagyurunk, a Vezér, Akit Tisztelünk – leült – hű tisztviselője voltam!

-Te beszélsz hülyeségeket! – rivallt Inuyashára Jaken.

Sesshoumaru gyilkos pillantással nézett Jakenre, majd felkapta az asztalon lévő kardot, és testvére felé emelte. – Inuyasha, válaszút áll előtted. Vagy elfogadod a Tessaigát, visszanyerve emlékeidet és beállsz közénk, vagy továbbra is annak a címeres ökörnek vak és süket szolgája leszel.

Inuyasha a felé tartott kardra meredt. Fejében visszhangoztak Sesshoumaru mondatai, majd mély levegőt vett, és kinyújtotta a karját.

Elvette a kardot.

Szemei előtt elfelejtett emlékek pörögtek, a sorozat különböző képkockáiból összevágva – azért gyanús volt neki, hogy saját emlékeiben kívülről látja magát.

-Inuyasha, most már jobban vagy? – kérdezte Sesshoumaru.

-Már hogy ne lennék jobban? – kérdezte Inuyasha – Sosem voltam ilyen jól! Mindenre emlékszem, te szellemek szégyene!

-Remek, újra a régi vagy. Most elmondhatom a feladatunkat: mi vagyunk az Ellenállás, akik feltett szándéka, hogy megdöntsük a vezér hatalmát.

-És csak ennyien vagytok?

-Fenéket! Mi csak az egyik csoport vagyunk. – Sesshoumaru a képernyőre nézett – Inuyasha, megvan az első feladatod… Találkoznod kell a tengerparti különítmény vezetőjével. Már vár rád. – Inuyasha kezébe nyomott egy képeslapot, amin egy pálmafás tengerpart és egy méretes, sátorszerű épület látszódott – Itt fogtok találkozni. Kagome majd elvisz oda. Onnan pedig megkapod a további utasításokat.

-És nem félsz, hogy valaki ott kihallgathat minket?

-Nem. Mint minden amerikai akciófilmben, itt is nyugodtan beszélgethettek titkos tervekről az ellenség orra előtt, a tömeg meg úgysem érti, miről zagyváltok. Most már menj.

Inuyasha felállt, az oldalára tűzte a Tessaigát, majd kiment.

-Ha egy perccel tovább marad, megfojtom… - morogta Sesshoumaru, majd visszafordult a géphez, és játszani kezdett.

Kagome még időben ugrott félre az ajtó elől, de Miroku és Sango lassabb volt. Inuyasha sikeresen belepréselte őket a falba.

-Akkor megyünk? – kérdezte Kagométól, majd lementek a parkolóházba.

Tíz perc múlva Kagome veszett sebességgel tekerte a rózsaszín bicikli pedálját. Inuyasha a hátába kapaszkodott.

-Ha tudtam volna, hogy autó nincs… – fakadt ki Inuyasha.

Folytatjuk!