Tiltott érzelmek (by: Kajitani)

Kellemes tavaszi este volt. Illatos, meleg szellő simogatta a virágbaborult cseresznyefákat. A Hold egy különös kis csapatot világított meg. Egy kislányt, aki békésen szuszogott egy fura kétfejű sárkánylovon, és egy kis gnómot, aki mint mindig, most is morgolódott:

- Már megint itt hagyott ezzel a halandóval! Miért vagy velem ilyen Nagyúr?! Sesshoumaru-sama! Lehetnél hálásabb hű szo.. o-o

- Jaken! Mit merészelsz?!- kérdezte hideg, számító hangon majd átgyalogolt a kis gnómon, leült egy fa tövébe, és gondolataiba merülve nézte az ezüstösen ragyogó Holdat.

„- Miért nem sikerül végeznem vele? Mindig megússza. Pedig a Tessaiga engem illet! Engem!”- belső harcát érzéstelen arc mögé rejtette, ugyanis az évek megtanították neki, hogy az érzelmek bajt hoznak rá. Csak egyvalaki létezett, aki felmelegítette fagyos szívét, egy halandó. Rin aki épp a Nagyúrról álmodott, és halkan súgta az éjszakába:

-Sesshoumaru-sama…

Másnap reggel minden a megszokott rend szerint zajlott. Rin és Jaken ételért mentek, a nagyúr pedig - mint mindig- eltűnt pár órára. A közelben látott egy kis tavat, és a tegnapi harc az öccsével eléggé megviselte testét. Tehát fürdeni indult, és nyakig a simogatóan langyos vízben, mélyet sóhajtott. Ekkor megérzett egy finom illatot, a testvérének, Inuyashának az útitársát, de ez számára nem jelentett jót. Gyorsan kiment a vízből, és felöltözött. Éppen indult volna az illat forrásával ellenkező irányba, mikor meghallotta:

-Sesshoumaru , hát te hogy kerülsz ide?

- Semmi közöd hozzá halandó. -kimérten válaszolt mint mindig, és a halandó szót undorodva mondta ki.

Kagome nem törődött vele, hagyta elmenni. Örült hogy Inuyasha nem volt ott. A tegnapi harc megviselte, és elég súlyos sérüléseket szerzett, egyedül ő, Kagome volt annyira használható állapotban, hogy elmenjen gyógynövényeket szedni, Shippou- t pedig megbízta, hogy vigyázzon a barátaira, amíg ő elmegy a növényekért.

Közben Sesshoumaru visszatért a ’táborhelyükre’.

-Nézd Sesshoumaru-sama milyen szép virágot szedtem!

-Rin, Jaken! Indulunk.-jelentette ki, ügyet sem vetve a kislány kezében lévő, kicsit már kókadt virágra, de Rint ez nem zavarta Megszokta. Lassan már fél éve utazik a Nagyúrral, és kezdte felismerni, hogy a maga módján szereti, és bármit megtenne érte. Ez boldogsággal töltötte el a kislányt és szökdécselve indult imádott Ura után.

Továbbindultak, és szokás szerint hosszú kilómétereket gyalogoltak míg megint be nem köszöntött az este, akkor megpihentek,(csak Rin miatt) majd reggel ismét útnak indultak. Ez így ment egy hétig, ezalatt csak 3 youkaival kerültek összetűzésbe, ami jó átlagnak számított.

Rin élvezte a viszonylagos békességet, elment a faluba élelemért, és játszott az ottani gyerekekkel, virágot szedett, majd mosolyogva futott vissza pótapukájához, aki nem merte még magának se bevallani, de élvezte a kislány társaságát.

Azonban az a péntek este másképpen alakult. Megint összefutottak Inuyashaékkal, és ismételten véres harcot folytattak, fenyegetőztek, Inuyasha kikelt magából, és üvöltözött mint mindig, hogy „Ezt még megbánod” meg hogy „megöllek te szemét”, csak a szokásos szöveg, Sesshoumaru meg már kezdte unni a macska-egér harcot, amikor egy óvatlan pillanatban előszaladt Rin a bokorból, ahol eddig rejtőzött, és odament Kagoméhoz. Eltökélt szándéka volt, hogy ennek most vége lesz. Sesshouramu belül a körmét rágta az idegességtől, és nem törődött öccsével, aki ezt kihasználva bátyja felé küldött egy Szélbordát. Rinnek hirtelen ötlete támadt, és megragadta Kagome földön heverő íját és egy nyilat, habár az egész akkora volt, mint ő maga, de azért kifeszítette, és lőtt…

*