1.    fejezet

A múlt ostora

-         Hogy merészelted?- sziszegte Hayu. Ostora újra Inutaisho oldalába csapott. A szellem mégsem tágított Izayoi elől. A nő minden porcikájában remegett. Mindkét kezét hasán pihentette, meg akarta védeni a szíve alatt hordott gyermekét. De Hayu dühös támadásai ellen nem védekezhetett.

-         Kristálytiszta szerelmünket megmérgezted! Megmérgezted az egyik legerősebb méreggel. És ahogy a méreg elért hozzám, fojtogatásából alig bírtam szabadulni. De kiszabadultam, és megőrzöm becsületemet. Megölöm őt, aztán téged is, Inutaisho! – vicsorogta. Újra támadott. Az ostor belevágott Inutaisho húsába.

-         Inutaisho!- suttogta kétségbeesetten Izayoi. Hayu visszaemlékezett az első csókra, amelyre máskor mindig szeretettel és odaadással gondolt, most gyűlölettel emlékezett. A csók egy függőhídon esett meg, mikor a csata után szemben álltak egymással, majd karjaik összefonódtak.

-         Inutaisho!- mondta Hayu, erre a szellem átölelte, magához vonta. Ajkaik forró csókban olvadtak össze, készek voltak az örökkévalóságig így maradni.

-         Szeretlek!- súgta Hayu.

-         Én is szeretlek!- ismételte Inutaisho. Ahogy elhagyták a függőhidat, az éjszakai erdő csendjében lettek egymáséi. Ott fogant Sesshomaru.

De Hayu megváltozott. A vasakaratú, mégis gyönyörű, törékeny nőből jégszívű asszony vált. Inutaisho pedig már nem találta benne azt, amiért elvette. Rá kellett jönnie, Hayu mindig ilyen volt. A szíve kihűlt az asszony irányába. És akkor, találkozott Izayoi-val. Elbűvölte a fiatal lány nádszál alakja, dús keblei, selyemtapintású haja, finom kezecskéi, porcelánbabához hasonlító lénye és gyöngyházfényben csillogó gesztenyebarna szemei. Mosolya, amelyről a démonnak a nap sugárzása jutott eszébe. Észre sem vette, és fülig beleszeretett a nőbe. Izayoi pedig élvezte a társaságát, ha Hayu nem hagyott neki békességet, hozzá ment megértésért. És Izayoi megadta. Egyszer Izayoi hosszú útra indult, mikor banditák támadtak rájuk. Inutaisho ott termett, és megvédte szerelmét. Szerelmüket csókkal koronázták, majd egymáséi lettek. A hajnal együtt talált rájuk egy mező szélén, egy virágzó cseresznyefa tövében. A gyönyör eme éjszakáján fogant Inuyasha.

-         Hayu! Én is eltávozom, te is! Neveld a fiadat, én nevelem az enyémet!- ajánlotta Inutaisho.

-         Sesshomaru is a te fiad! Képes lennél magadra vállalni egy fattyút?- gúnyolódott az asszony.

-         A fiam nem lesz fattyú!- ugrott előre Izayoi.

-         Ostoba fruska! Magad választottad ezt a halált, és még óvatlan is vagy! Csak a dolgomat könnyíted meg!- Hayu ostora rátekeredett Izayoi testére.

-         Izayoi!- kiáltott kétségbeesetten Inutaisho. Hayu magához rántotta a lányt, de Inutaisho előrántotta karját és kettévágta az ostort.

-         Te akartad!- mondta és rátámadt Hayu-ra. Legutóbb akkor csaptak így össze, mikor a függőhídon álltak. Szegény függőhíd majdnem leszakadt.

-         Ah!- Hayu hatalmasat esett hátra. Testén már megannyi sebhelyből vérzett.

-         Mire vársz? Ölj meg ölj meg, te szerencsétlen!- mosolygott.

-         Futni hagylak, mert egykor szerettelek, de sose lássalak!- sziszegte Inutaisho.

-         Még hallasz rólam- morogta Hayu Izayoi-nak. Aztán egy világoskék füstfelhőm, és Hayu után csak a vérnyomok maradtak.

-         Mostmár biztonságban vagyunk, mindhárman- Inutaisho visszacsúsztatta a kardját. A mindhárman szót hangsúlyozta. Izayoi ebből megértette, Inutaisho a leendő gyermekre is vigyázni óhajt.

És hogy mit történt Hayu-val? Az ifjú Sesshomarunak, aki a hegyekben tanult egy nagyon szigorú szellemnél tanulni. Csak akkor szerzett tudomást a dolgok állásáról, mikor visszajött. Egy ideig nem is tudta, kit gyűlöljön. Az apját, az anyját, Izayoi-t vagy a testvérét. Végül a testvérénél és Izayoi-nál maradt. Izayoi okozta a galibát, a gyerek pedig csak rontott a helyzeten.

-         Osuwari!- kiabált Kagome. Inuyasha tompa puffanással ért földet.

-         Áh!- nyögdécselte és feltápászkodott. Sango ábrándosan sóhajtott.

-         Sose lesz vége!- mondta Miroku unottan.

-         Ezek nem változnak, meg- ingatta a fejét Shippou.

-         És, most kérj bocsánatot!- mondta Kagome.

-         Még csak az…- (Puff!) Kagome újra Fekszik! –et parancsolt.

-         Bocsánat! Kagome, nem hülyeség a könyved!- adta meg magát Inuyasha. Kagome elégedetten bólintott, leült a fa alá, és tovább olvasta a Da Vinci-kódot.

-         Te, szerinted, mikor hagyja abba?- súgta Sango Mirokunak.

-         Nem tudom. De addig csináljunk valami mást!- tanácsolta kaján mosollyal Miroku.

-         Akarsz egy pofont?- szólt a válasz. Miroku inkább hátrébb húzódott.

-         Ezek, se- rázta meg ismét a fejét Shippou.

2.    fejezet

Csak a szokásos

-         Rin, le!- utasította kurtán Sesshomaru. A kislány meglapult Ah Un hátára, szinte nem is látszott. Teste hozzásimult a sárkányhoz, miközben félelemtől remegve szorította a kantárszárakat kis kezével. De a kíváncsiság győzött. Óvatosan kipillantott hátas állata nyak mellett. Sesshomaru a sárkány mellett állt. Yaken a démon lába mögött húzódott meg, és reszketett, mint a nyárfalevél. Elől, tőlük vagy 50 méterre egy nő állt. Szürke haját laza varkocsba kötötte, egy piros szalaggal. Világoskék, virágmintás kimonót viselt. Arcán vörös csíkok voltak. Homlokán egy vörös félhold ragyogott. Vörös szemeit Sesshomarun legeltette.

-         Nem változtál- mondta az asszony.

-         Te sem- felelt Sesshomaru. Csak a szájuk mozgott, arcuk, mozdulataik nem árultak el semmi érzelmet. A nő meglendítette a kezét, és egy Sesshomaruéhoz hasonló ostorral csapott a démon felé. Sesshomaru a kardjával kivédte.

-         Ügyes!- dicsérte meg a nő, és arcára visszatért a mérsékelt kifejezés. A nő beleszagolt a levegőbe.

-         Emberszagot érzek - jelentette ki. Velőkig hatoló pillantása Rinre tévedt. A kislány megdermedt tőle.

-         Heh! A vér csak nem válik vízzé. És a nevelés sem tudja azzá tenni- emelte magasra a fejét.

-         Mire célzol? – kérdezte Sesshomaru.

-         Apád is szerette a halandókat, te is szereted. És bárhogy küzdesz ellene, ez így van. Mindent megtettem, hogy kineveljem belőled, de nem sikerült- magyarázta a nő.

-         De, anyám…

-         Semmi de, Sesshomaru! Ki ez a lány?- biccentett Rin felé.

-         Rin, kelj fel!- utasította Sesshomaru. Rin kétkedően a szellemre nézett, de Sesshomaru szemei ezt mondták: Ne félj, én itt vagyok! Hayu közelebb lépett a kislányhoz. Finoman megfogta Rin állát és felemelte. Elfordította jobbra, aztán balra.

-         Hm. Szép kislány- szögezte le. Rin elmosolyodott. Ő még nem tudta, hogy ennek az asszonynak a szívébe talán sosem lopja be magát. Rin végigsimította Hayu kimonóját.

-         Jaj, de finom anyag!- kiáltott fel. Hayu alig láthatóan felemelte a kezét. Sesshomaru szigorú és ellenszenves pillantást vetett anyjára. Hayu visszahúzta a kezét.

-         Köszönöm- mondta. Megfordult és elindult. A talaj elnyelte léptei zaját. Hangtalanul tűnt el az erdő árnyékában.

-         Ki volt ez, Sesshomaru nagyúr?- kérdezte Rin.

-         Az anyám, Hayu - felelt Sesshomaru bármi érzelem nélkül.

-         Nagyon kemény asszony. Az én mamám mindig mosolygott és nevetett. És kedves volt- mesélte Rin. Szeme megtelt könnyel. Sesshomaru a vállára tette a kezét.

-         Az én anyám nem olyan. Még egészen kisfiú koromban elküldött, hogy tanuljak a hegyekben. De ez már lerágott csont- ezzel a szellem elindult. Rin értetlenül nézett utána.

-         Hova megyünk nagyuram?- kérdezte Yaken.

-         Meglátogatjuk Inuyashát- felelt Sesshomaru.

Meddig fogja még olvasni, gondolta Sango. Feltekintett a rózsaszínes, és narancssárgás égboltra. A nap korog már csak félig mutatkozott a nyugati látóhatáron, mintha a göröngyös földfelszín félbevágta volna. Az Inuyasháék előtt vezető út mintha a napba ment volna. És ezen az úton most egy alak tűnt föl: Sesshomaru. Inuyasha beleszagolt a levegőbe és felkapta a fejét, Kirara pedig morgott. Miroku és Sango felálltak és fegyvereik után kapkodtak.

-         Nahát, nahát! Az én arrogáns bátyám!- mondta Inuyasha gúnyosan.

-         Gyerünk öcsi, ha öngyilkos leszel, vagy ideadod a kardodat, akkor hagylak- mondta Sesshomaru és megállt.

-         Ne is álmodj róla! Szélborda!- Inuyasha támadásba lendült.

-         Hiraikotsu!- visította Sango.

-         Nem tudnátok csendesebben, mert…- kezdte Kagome. Ahogy előbújt a könyv takarásából, észrevette, hogy a barátai éppen harcolnak.

-         Várjatok meg!- ugrott fel és máris felajzott egy nyilat. Sesshomaru előrántotta ostorát. Sango a Hiraikotsu segítségével védte meg magát.

-         Szeretném végigolvasni ezt a fejezetet, úgyhogy tűnj el!- üvöltött Kagome. Egyik nyila Sesshomaru karjába fúródott. A szellem feljajdult. Sango hatalmas csapást mért rá. Sesshomaru hátrahőkölt.

-         Még láttok!- mondta és eltűnt. Közben, még Sesshomaru sem sejtette, de egy nő figyelt a bokrok sötétjéből. Vörös szemét összehúzta.

-         Inuyasha! Régen láttalak!- mondta.