-          Ő kért meg rá hogy ne beszéljek ezekről. És nem miattatok, hanem értetek! Nem akarjuk, hogy esetleg a mi ellenségeink rajtatok keressék a gyengepontjainkat! Ugye megértitek? – nézett nagy, csillogó cica szemekkel rájuk Mido.

-          Oh! Köszönjük! De mi ilyentől nem félünk! – mosolyodtak el meghatottan a lányok.

Pár másodpercig várakozva nézték a lányt, aki csak ide-oda pislogott kettőjük közül. Aztán már csak zavarodottan széttárta a kezeit:

-          Most mi van?

-          Elárultad magad! Úgyhogy mesélj! Ne aggódj a te nagy Sesshoumarud semmit, sem tud meg! – kacsintott nagyot Kagome.

-          Pontosan. Sírig hallgatunk! Nem is értem hogy bírtad idáig? Én például már biztosan felrobbantam volna, amiatt a perverz szerzetes miatt, ha nem beszélhetek veletek! – sóhajtott nagyot Sango.

-          De igazából nem is tudom, mit kellene elmondanom?

-          Hát mondjuk, kezd az elejéről!

-          Hát azt hallottátok már, hogyan találkoztunk… 

-          Arra gondolok, hogyan jöttetek össze! – mosolygott a szellemirtó lány.

-          Hiszen mondtam már. A hévforrásnál, itt feljebb. Azon az éjszakán, amikor Kagome és Inuyasha… Öhömm… - vigyorgott nagyokat Mido.

-          Most nem erről beszélünk! Én már mindenről beszámoltam.

-          Azt ne is várjátok, hogy olyan ”részletekig” belemenően tárgyaljak ezekről! – lett paradicsom vörös a lány – És különben is, olyant nem tudnék mesélni!

-          Ugyan Mido, ezt meg kinek akarod beadni?

-          Nektek.

-          Na látod!

-          Nem látom!

-          Emlékszel, amikor mondtam, hogy láttunk titeket? Ami után a Párduc Törzzsel végeztünk? Ahogy a karjában aludtál, gyengén és betegen…

-          Ugyan, az mit jelent? Annyit hogy szeret…

-          Gondolkodj logikusan! 500 éve te vagy az első, akit tényleg szeret, aki fontos neki, és ráadásul nagyon szép… - sóhajtott Sango.

-          Látom ragadt rád valami Mirokutól! – mászott ki Mido, hogy megszökjön a további kérdések elől.

-          De Mido! Ez övön aluli volt! – hortyant fel a lány.

-          Bocsi, nem úgy szántam. Csak hát igazán észrevehetnétek, hogy zavarban vagyok! – csúszott vissza szégyenkezve a vízbe Mido.

-          Jó, de ne nézz már ilyen sírós ábrázattal! Hallod? – lepődtek meg a lányok.

-          Jó. Már tényleg annyiszor akartam veletek beszélni! Csak hát megígértem, meg minden… Olyan piszokérzés volt, hogy senkivel sem tudtam beszélgetni…

-          Szóval jól sejtettem, hogy valami nem stimmel veled… - fogta meg a lány kezét a víz alatt Kagome.

-          Te nem voltál itt, de Sangoék mindent kitaláltak. Akkor, amikor elfutottam, majd eltűntem egész éjjelre. Amikor Rint megátkozta Tsubaki.

-          Akkor igen komoly dolgokról beszéltünk… Akkor az azt jelenti, hogy ti még is…? – lepődött meg Sango.

-          Mint például? – kérdezte Kagome.

-          A lényege az volt, hogy én és Sessh soha nem lehetünk együtt, mivel ő immár a Nyugat Ura. És szóval én nem vagyok elég tisztavérű… - hajtotta le a fejét a lány.

-          Értem. Már, mint ahhoz, hogy… - hagyta nyitva a mondatot Kago.

-          Igen… Pedig akár már megtörténhetett volna – bámulta Mido mereven a remegő víztükröt.

A két lány nem tudott mit mondani. Először csak ugratni akarták Midayoit, de most, a szomorú hang hallatán nem tudtak mit mondani. A pár perces néma csendet aztán Kagome törte meg.

- Ne keseredj el! Ha tényleg szeret, kitaláltok valamit!

- Ő is ezt mondta… - dünnyögte a lány.

- Azóta találkoztál vele? – lepődtek meg a csajok.

- Még azon az éjjelen. Kosimo elvitt valahova, egy kastélyba. És ott találkoztunk…

- És nála maradtál egész éjszaka. Most már értem, mért mondta Inuyasha, hogy hagyjuk, hogy Rin után loholj… Lelkiismeret furdalásod volt?

- Aha… - nézte még mindig a fodrozódó vizet Mido.

- Legalább megérte maradnod? – kérdezte Kagome újra.

Midayoi hatalmas csillogó szemeivel rájuk nézett. Arca piros volt, mint egy érett alma, aztán szavak helyett csak bólintott egyet. Kagome és Sango is belepirult ebbe a sokat mondó nézésbe. Talán többet értettek belőle, mintha szavakat hallottak volna.

-          És amikor nálad volt, januárban? Akkor sem mondta, hogy mi is ő valójában?

-          Nem igazán. Fáradt volt meg éhes… Nem is beszéltünk… Csak evett egy csomót, utána meg elaludt… Aztán éjfél előtt felébredt…

-          Tiszta férfi… Ne is mond! – sóhajtott mélyet és fellengzőset Kagome.

-          Ja. De, jó vele csak… - válaszolt Mido, de Kagome közbe vágott.

-          Fárasztó…

-          Pontosan! – mosolyodott el kajánul a lány – Szerintem a fáradság egy évben kétszer jár csak nála…

-          Inuyasha is ilyen volt… Aztán Kikyou halála… Most nem is tudom mit várjak, mi jön közbe… - sóhajtott nagyot Kagome.

-          Hát én meg nem tudok mit hozzászólni… - nézte a vizet Sango.

-          Ti még mindig nem, Mirokuval? – kérdezte Mido.

-          Nem. Azt mondta feleségül akar venni, csak amíg a Kazaana ott a tenyerén nem mer közeledni. Mert hogy félt… - rázta fejét Sango.

-          És neked ez így rosszabb, mintha semmit sem mondott volna…

-          Igen.

-          Szerintem, lépjél te! Ha van esély rá, hogy boldog legyél, használd ki minden percét! – bölcselkedett Kagome.

-          Miroku jó srác. Csak kicsit szoknyapecér. De amit érted érez az, szerintem komolyabb! – bólogatott Mido is.

-          Értem. Csak hogy néz ki, ha én erősködöm nála? Nektek olyan jó! Már minden biztos számotokra!

-          Biztos? – fakadt ki a két lány egyszerre.

-          Egyelőre annyi biztos, hogy csak második lehetek, ha Sessh örököst akar maga után, ez neked olyan jó?

-          Kikyou halott, és még is, Inuyasha még mindig róla beszél álmában! Szerinted, ez valami jót jelent?

-          Úgy néz ki, mind a hárman ugyan abban a cipőben evezünk! – nevetett fel Sango.

-          Nagyon úgy néz ki! – bólogatott Kago és Mido.

Aztán még sokáig beszéltek, szívügyeiket siratták, és jókat nevettek. Aztán kiültek a kis sziklákra, hajuk szárítgatták és továbbra is vidáman, csacsogtak. Mido fejében többször is felmerült, hogy felveti a kis pocak témát, de aztán soha nem merte. Végül, amikor már összepakolódtak, megállította Kagomét:

-          Mond csak. Kérdezhetek valamit? – nézett zavartan barátnője szemébe.

-          Persze.

-          Amikor, ősszel, te meg Inuyasha…

-          Igen? – kérdezett vissza Kago értetlenül.

-          Szóval akkor tanácsot kértél tőlem. Emlékszel?

-          Igen, amikor azt hittem, hogy…

-          Igen. Mi történt utána, mert ugye külön váltunk, és az óta nem beszéltünk róla.

-          Semmi. Kiderült, hogy téves…

A lányok visszaindultak, és már fél úton járhattak, amikor Kagome fejébe valami szöget ütött. Már látták Kalde házát a kis domb tetejéről, és az első csillagok is megjelentek, amikor hirtelen megtorpant.

- Mido, biztos, hogy minden jól van? – kérdezte fürkésző tekintettel.

Sango és Midayoi is meglepődött a hírtelen jött kérdésen.

-          Tessék?

-          Figyelj, én is megbíztam benned akkor. Nem vagyok vak és ha kicsit lassan is, de leesett!

-          Micsoda? – nézett nagy kikerekedett értetlen szemeivel Kagoméra Mido.

-          Takargatod magad, titkolózol, és furcsa dolgokat kérdezel. Van egy sejtésem…

-          Ugyan Kagome, ne beszél rébuszokban! – csóválta meg a fejét Sango, mivel nem értett miről van szó.

-          Kago, kérlek, ne kezdj kombinálni! – nyöszörögte kétségbe esett arccal Mido.

-          Akkor mond, azt hogy nem erről van szó!

-          De nem erről van, csak éppen…

-          Csak? – lepődött meg Sango.

-          Már éreztem, hogy valami nem olyan, mint régen. Ma észrevettem, hogy kicsit meghíztam… De semmi több! Ez semmit sem jelent! 

-          Szerintem a semminél több! – motyogta a szellemirtó lány.

-          Ez komoly? Mit fogsz most csinálni? Szólsz neki? – hadarta Kagome.

-          Ugyan minek. Ha igaz, ő előbb észreveszi, mint én, amint a közelemben van… Meg majd kiderül. Egy hét múlva.

-          Tessék? – kérdezett vissza Kago.

-          Kifejtenéd bővebben? – kérte Sango is.

-          Mindent tud rólunk, emberekről. A szagunk alapján. Még azt is megérezte, mikor vagyok olyan állapotban, és hogy mikor van lehetősége arra… Bizonyosan azt is észrevenné, ha a gyerekét várnám…

-          Nem rossz. Sesshoumaru féle terhességi teszt? – röhögött fel Kagome.

-          Nagyon humoros. De mondom semmi nem biztos. És ez most nagyon nem jókor jönne! Úgyhogy véletlenül se terjesszétek!

-          Ugyan, úgy ismersz te minket?

-          Pontosan! Hallgatunk, ez csak a te ügyed!

-          Köszi. – mosolyodott el Mido.

Lassan sétáltak a falu felé. De ahogy közeledtek egyre nyugtalanabbak lettek. Az ég kezdett elfelhősödni. De valahogy túl hírtelen jöttek ezek a felhők. Alig értek be a főutcára Kalde anyó sietett feléjük.

-          Ti is érzitek? – kérdezte zaklatottan.

Folytatás következik…