9. Első összecsapás

-         Mi ez? Ez valami nagyon erős? – figyelte az eget Sango, miközben beszélt.

-         Lányok! Veletek minden rendben! – közeledett futva Inuyasha és Miroku.

-         Velünk igen. De valaki meg tudná mondani, mi készül itt? – kérdezte Mido.

-         Valami nagy és ocsmány közelít! – szimatolt a levegőbe Inu.

Az ég egyre jobban elfelhősödött és a fekete fellegek lassan összeértek. Találkozásuknál villámok cikáztak át kéken megvilágítva a feldíszített falut. Aztán egy érdekes füttyhang hallatszott, majd másodpercre pontosan Kalde, Kagome és Mido a fejéhez kapott. Tágra meredt szemmel meredtek maguk elé, miközben az eső nagy cseppekben szakadni kezdett.

-         Mi történik? – kiáltott fel Inuyasha.

-         Mido, Kagome, Kalde anyó! Szólaljatok meg! – rémült meg Sango is.

-         Cssss! Várjatok! – intett nekik Miroku.

A 3 nő meggörnyedve és meglepetten állt. Elképedésük oka a fejükben megszólaló hang volt. Tsubaki hangja. Nagyrészt Midohoz beszélt, de mivel Kagome és Kalde is mikok voltak tisztán hallották.

- Üdvözöllek, Midayoi! Gondolom, meglepődtél, igaz? Visszajöttem! Kicsit megerősödtem, hogy megnézzem milyen is a te igazi erőd. Ha legyőzlek, nagyobb leszek Midorikonál is, igaz? Elvégre te vagy az ő örököse!

A hang elhalt, a 3 nő meglepetten összenézett.

- Ti is hallottátok? – suttogta Kagome.

- Igen. Mido, mi volt ez? – kérdezte Kalde a szakadó esőben.

De nem várhatta meg a választ. Hírtelen egy rózsaszín, fénylő védőburok jelent meg az égen. Benne 1 démonnal, és egy tiszta feketébe öltözött ezüsthajú, fiatal nővel. Csak az arca árulta el, hogy ő nem más, mint Tsubaki. Testét egy 20 éves nő megirigyelhette volna. Mosolyogva bámult a meglepett kis csapatra.

Arcáról csak az, hervasztotta le a mosolyt, hogy Midayoi figyelemre sem méltatta hatásos belépőjét. Alakot váltott, majd eltűnt a szemük elől. Nem is sejtették hova igyekezett a lány ilyen hevesen. Ő viszont a szélnél is gyorsabban rohant. És jól is tette.

Rin a házuk előtt állt, és folyamatosan hátrált egy felé közeledő furcsa figurától. Egy kisfiú volt, egy fújtató fehér paripa hátán. Mido oda se nézett csak tiltóan kezét az ismeretlenek felé fordította, mire azok elrebbentek a kis lánytól. Mido egy pillanat alatt ott volt, és már fel is kapta Rint. Vissza sem nézett, csak rohant egyenesen barátaihoz.

A lovas követte és már majdnem beérte, amikor is Mido taktikát változtatott. Felugrott a háztetőkre és ott rohant tovább. Aztán csobbanva ért földet Kalde és Kagome mellett a sárban. Az ismeretlen lovával Naraku és társnője mellé léptetett.

- Hakudoshi? – kiáltott fel Inuyasha.

- És Entei? – fűzte tovább Miroku.

- De hiszen, ez lehetetlen! – állapította meg Sango.

- Ez lenne Naraku porontya? – kérdezte Mido fintorogva.

- Milyen okos vagy kislány! – szólt oda neki Tsubaki, majd Naraku mellé lebegett – Folytatnánk? – kérdezte.

A démon csak intett egyet, mire a háta mögött megjelent Kagura a szelek szárnyán, és mögötte egy hadseregnyi démon. A nő lehunyta szemeit, és Mido tisztán látta az undort az arcán. Tényleg gyűlölhette Narakut.

- Nos, akkor kezdjük el! Te az én prédám vagy, le akarlak győzni, és most már kellő képen meg is erősödtem hozzá! – azzal a nyakából előhúzta a fekete és tisztíthatatlanul csillogó Shikon Gyöngyöt.

- Ha értem jöttél, mért hoztad ezt a csőcseléket? Ezt a mi harcunk lesz! A barátaimat hagyd ki belőle! – válaszolta a lány és kihúzott egy vizes tincset a szeméből.

- Nem tehetem. Ma veled együtt nekik is meg kell halniuk! – játszadozott a szent ékkővel Tsubaki.

- Felejtsd el! – kiáltotta haragosan a gúnyos szavakra Mido, mire a ruhája alól vörös fény tört ki.

Mindenki meglepetten kapta oda a fejét. A lány, remegő kezekkel kihalászta a Teklemiratot, és csak meglepetten nézte, ahogy a kő lüktet. Látta benne az elsuhanó árnyalakokat, de most sokkal élesebben. Egy pillanatra egy gyengéd, óvó kezet érzett a vállán, és tudta Midoriko lelke most vele van.

-         Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam! – húzta ki magát és felszegte a fejét.

-         Reméltük is! – mosolygott gúnyosan Naraku és Tsubakira nézett.

A Sötét papnő lehunyta a szemeit, majd egy pillanat múlva hatalmas energia gömb jelent meg a kezében, és gúnyos vigyorral a szája szélén a kis társaság felé hajította.

Mido nem mozdult helyéről, csak mindkét kezét előretartotta, mintha egy láthatatlan falat akarna eltolni. Mindenki felkészült a halálra, de az nem köszönt be hozzájuk. Az energia gömb lassulni kezdett, majd Mido keze előtt centikkel végkép megállt és a levegőben lebegett. Tsubaki összehúzott szemei megvillantak, mire az a pár centi is elfogyott. De a lány helyett egy sík, ablaküvegként elterülő vörös fényjelenségbe ütközött ami, aranyos ragyogással elnyelte azt. Mido még meg sem várta, hogy a fekete energianyaláb teljesen elnyelődjön, már elrúgta magát a földtől.

-         Még mindig kevés vagy Tsubaki! – kiáltotta.

A csel összejött. Tsubaki kirebbent Naraku védőaurájából. A lány egyből támadást is intézett ellene. De Naraku és Hakudoshi sem maradt tétlen. A démon had megindult az Inuyasha, Miroku, Kalde, Sango, Kagome féle kis csapat ellen. Inuyasha Hakudoshi és Entei ellen küzdött. Sango Kagome és Miroku a rengeteg démon támadása alatt rogyadozott. Időközben Shippou is hősiesen megjelent és Kaldet és Rint egy ház rejtekébe vezette.

- Túl nagyra törő vagy Tsubaki! Midorikot soha nem szárnyalhatod túl! – állt meg a sárban, távolabb a harcoló barátaitól Mido.

- Inkább csak ambiciózus! Mint te! – kacagott fel Tsubaki a lány előtt, majd meg fogta az ékkövet és valamit motyogni kezdett.

- A te ráolvasásaid semmit sem érnek ellenem! – nevetett fel Midayoi, de legnagyobb meglepetésére hírtelen métereket zuhant hátra.

Pislogva pattant fel a sárból, és meghallotta a levegőben suhanó test hangját. Sikeresen kikerülte láthatatlan ellenfelét. De az, mint a villám követte. A lány a levegőbe menekült, de a lény ott is rátalált. Mido megunta a fogócskát és leszállt a földre. Tisztán sejtette, hogy ismét támadás célpontja lesz, így csak felhúzta a védőpajzsát.

A lény nekiütközött, majd átfúrta magát rajta. Midonak meglepődni sem volt ideje, már csak azt érezte, hogy valami hideg tárgy a mellkasának ütődik. De a nem várt segítség megérkezett. Narancssárga lángok csaptak fel a két csatázó körül, majd a semmiből felbukkant Kosimo és Kirara.

A két macska egyszerre érkezett. Mido egész nap nem is látta őket, és csak most jutott ez eszébe. Kosimo rávetette magát a láthatatlan ellenségre, míg Kirara egy pillanat alatt elkapta Midot és a magasba, repítette. A lány gyorsan kapcsolt, amíg Kosimo a láthatatlan lénnyel birkózott ő már íj után nyúlt. Nem tudta mit fog lelőni, de annyira biztos volt magában. Úgy érezte akár csukott szemmel is, eltalálhatja azt a valamit.

A nyíl fényesen suhant majd, Kosimo mancsai közül kilőtte a támadót. Örömének elrontására hangos sikolyt hallott. Kirara egyből a hang irányába fordult. Odalent, Kagome volt nagy bajban, és senki sem tudott segíteni neki. Az egyik szellem felkapta és felkészült rá, hogy egészben lenyelje. Mido újabb vesszőt indított útnak, ami a tömegen át, a Kagomét tartó szörnyben állapodott meg. Nem is gondolkodott de már újabb tisztító vessző repült a levegőben, újabb áldozatokat szedve.

Ám a harc egyre jobban eltávolodott a falutól. Kagome, Sango együtt küzdöttek a temérdek démon ellen, Inuyasha Hakudoshival és Enteijel hadakozott, de a védőpajzs miatt semmi kárt nem tudott bennük tenni. Tsubaki megunta a tétlenkedést és újra Mido ellen indult. Miroku a lányoktól eltávolodva irtotta a gyülevész szellemhordát. Csak Naraku lebegett fent az égben, szórakozva a szeme előtt zajló csatán.

Tsubaki megszorította a fekete Ékkövet, mire Kirara Mido alatt fájdalmasan feljajdult és zuhanni kezdett, de még el sem érte a talajt már csak szenvedő kiscica volt.

Kosimo sietett segítségükre és mindkettőjüket megmentette, majd lehozta őket a talajra. Ott megállt a nyávogó kis Kirara előtt és Midoval együtt felkészült a harcra.

-         Nevetségesek vagytok! Mindannyian! – gúnyolódott Tsubaki.

-         Majd meglátjuk ki nevet a végén! Rosszul tetted hogy velünk kezdtél ki!

-         Ugyan kis lány? Mit tudsz te tenni? A nagy Midoriko reinkarnációja, a bolond Kikyou utódjával együtt? Semmik vagytok a hatalmamhoz képest! – fölényeskedett a nő.

-         Ne merészelj így beszélni róluk! – kiáltotta Mido, miközben kardjaiért nyúlt.

Kosimo teste erőteljesen lángokba borult majd tüzes kör jelent meg a 3 csatázó körül. A nagymacskát szemmel láthatóan idegesítette, ahogy a Sötét Papnő Midorikoról beszél.

-         A cicád csak nem mérges? – kérdezte nevetve Tsubaki – Talán ettől egy kicsit lehűl… - szorította meg a mocskos gyöngyöt. 

-         Hozzá ne nyúlj! – kiáltott nagyot a lány és aurája körül vörös szél kezdett áramlani.

A szél erősödött felkapta hosszú haját, megcibálta ruhája ujjait és körbenyalta törékeny alakját. Végül örvénylő tölcsérré alakult és egy fényvillanás kíséretében hatalmas robbanást váltott ki. A robbanás letarolt minden gonoszt 10 méteres körzetben és a csatatéren síri csend alakult ki. Mindenki abbahagyta a harcot, meredten lélegzet visszafojtva nézte, ahogy a női alak megváltozott. Illetve nem is tudták eldönteni mi történt. Olyant volt mintha a szemük vibrálna, hol a páncélos elszánt Midot, hol egy ősrégi vértes gyönyörű szellemalakot láttak.

- Szóval kezdesz komolyan venni Midoriko. Örülök! – szólalt meg Tusbaki.

- Én nem Midoriko vagyok! – sziszegte a vörös fényben úszó női alak.

- Tiszta Kagome. Én nem Kikyou vagyok… bla-bla-bla… Pedig egyikőtök sem másabb! Ugyan azok az érzések, ugyanazok a hibák!

- Megtiltom, hogy még egyszer Kikyou nevét a szádra vedd! – hunyta le a szemeit Mido.

Ajkai némán mozogtak, érthetetlen nyelvű szöveget motyogott, ami egyre csak erősödött, és lassan betöltötte az egész teret. Menydörgésszerűen hangzott a jelenlévők számára. A hang nem szűnt meg, miközben a lány leguggolt és a talajra fektette egy pillanatig a kardokat, majd felnyitotta eddig lehunyt szemeit. Azok vészesen csillogtak, ahogy a Sötét papnőt pásztázták.

Teljesen váratlanul pattant fel a lány, karjait ellentétes mozdulattal széttárta. Mindenki azt hitte Tsubakit érte a támadás. De nem. A levegőben sistergő aranysárga fény jelent meg, és mintha elpárologtak volna, úgy tűnt el az összes démon, akikkel eddig Sangoék csatáztak.

A néma megdöbbenés még Narakun és Hakudoshin is eluralkodott. Kagura csak elismerően mosolygott legyezője mögül. Végül Tsubaki törte meg a csendet.

- Azt akarod, hogy ők kimaradjanak ebből igaz? – kérdezte.

- Ez a harc az enyém lesz! Mindannyian meg haltok! Mindenért, amit elkövettetek sötét életetekben! – válaszolta a lány.

- A szavaid olyanok, mint Kikyoué. Meg kellett volna halnod vele együtt! – szólalt meg Naraku.

- Azzal hogy nem öltél meg, eljátszottad az egyetlen esélyt arra, hogy tovább élhess! – mosolygott ördögi gonoszsággal a feldühödött papnő. 

- Tsubaki, fejezzük ezt be! Még más dolgom is van! – fintorgott Naraku.

- Ahogy akarod! – mosolygott a nő.

A démon mellé lebbent, a védőpajzson belülre és az ékkövet két markába szorította lehunyta a szemeit és várt. A zuhogó esőben eddig sem volt túl világos, de most már éjszakai sötét borult a falura. Csak Kosimo világított lámpásként a sötétben. A papnő ujjai közül valami folyni kezdett, ami erősen vérszagú volt. Az ékkő erős fekete fénnyel felragyogott, és ahogy Tsubaki eltávolította a kezeit egymástól gyilkos éjsötét sugarak törtek szanaszét.

- Hallj meg te először! – suttogta a sötét papnő és a fekete fényt Midora irányította.

A lány védekezni akart, de úgy érezte képtelen megmozdulni. És ezzel nem volt egyedül. Mint a sóbálványok, álltak a jelenlévők néma döbbenetben. A fény közeledett, Mido úgy érezte, mintha minden testrésze atomnyi darabokra akarna szakadni. A halál sötét hideg leheletét érezte magán. Tudta, hogy elbukott, nincs menekvés. 

Folytatás következik…