Vándorló nép

By: kowi121

1. fejezet: Titkok Lánya

Életemben most először érzem úgy, hogy minden más lesz. Eddigi 14 évem unalmasan és ugyanúgy telt. A nevemet mindenki ismeri a faluban. De apám neve hallatán mindenki meghajolt. Ez azért van, mert ő a király és én vagyok a herceg.

-Szia! Jössz játszani?

-Most nem…-mindenki szeme egy csapat emberre nézett. Közöttük egy szerény hintó ment. A hintó függönyei el voltak húzva de az egyiknél egy szemet lehetett látni ki a külvilágot kémlelte. Szem tengerkék volt és gyönyörűen csillogott. A hintó és az emberek kik körülötte voltak a palota felé mentek.

-Kaput Kinyitni! Kaput Kinyitni! –lehetett hallani a kiabálást. A hintó bement a palota udvarára és a hatalmas ajtók bezárultak. Mindenki visszatért a munkájához.

-Ez a hintó Apádhoz jött?

-Valószínű igen. És hagyjál békén.

-Miért? Sosem jössz velem és a barátaimmal játszani!

-Ha egyszer azt mondtam, hogy nem! Akkor NEM!

-Ahogy óhajtja Herceg! –általában napközben sosem lehetek a palotában. Reggelizem és el is, kell jönnöm, ebédet az egyik katona hozza nekem, és azt együtt elfogyasztjuk, az egyik fa alatt az erdőben. És vacsorát megint otthon eszem, utána meg a szobámban kell lennem. Nem tudom, miért kell ez csinálniuk de, ezt majd egyszer megtudom. Ez a nap is ugyanúgy telt, mint az előző vagy az előtti.

-Békeséget Herceguram!

-Áldó napot Mory!

-Ma a kedvence van ebédre!

-Köszönöm! –elkezdtünk enni és eszembe jutott a hintó. –Mond csak! Kiket hozott a hintó és kik voltak az emberek?

-Én sem tudok többet, mint Te. Csak annyit, hogy átutazóban vannak, és a vezetőjük ismeri Apádat.

-Aha. –egy sas jött hozzánk. Mi a sasokat hírvivésre használjuk és ez a kis madárka üzenetet hozott. De nem Mory-nak hanem nekem.

Azonnal jöjjön a Palotába Herceg!

A Király hivatja!

Tanácsadó

Ez állt benne. Hivat az apám de, nem ő írná a levelet… Nem tehetem mást felálltam és indulni készültem.

-Elvigyelek?

-Miért? Gyalogolni is tudok! –füttyentett egyet és egy fehér ló jött oda. –Hópehely. Miért hoztad magaddal?

-Kiszökött utánad! És követett engem. –felültem a lovamra és visszavágtatunk a palotába.

-Végre! Gyere velem Fiú! –megszoktam már, hogy a vén Tata nem kedvel engem. Csak, azért mert nem tudom megtanulni a királyi etikettet… FÚJ! Minek nekem??? Egy férfinek???? Minek??? Énnekem csak a harc kell! Semmi más haszontalan dologra nincsen szükségem! Követem hát a Tatát…

„-Vajon most mit csináltam rosszul? Azt, tetem, amit a Tanácsadó mondott. Az a VÉN TATA!” –mikor elértünk egy nagy folyosót akkor én már tudtam, hol vagyunk. Szépen kézzel készített virágok díszítették az oszlopokat, a folyosó végén egy hatalmas nagy ajtó állott. Azt is kézzel csinálták rá a mintákat. A Tanácsadó odament és valamit mormogott mire az ajtó kinyílt. Mi bementünk, mögöttünk meg bezáródott az ajtó. A trónszéken ült Apám, mint mindig. Előtte meg ott állt valaki, akit azelőtt még sosem láttam és mellette egy korombéli lány.

-Fiam!

-Apám! –meghajoltam, ahogy az etikett írja… FÚJ!

-Ő itt a barátom Topaz. És a lánya Szuezi.

-Üdvözlöm önöket itt.

-Én is örülök a találkozásnak Herceg. –eléggé fura volt a férfi. Mondhatni ördögszarvai voltak, és a jobb keze tele volt kék színű egyenes vonalakból, álló rovásból. A lány feje lefelé volt hajtva ő csak bólintott egyet evvel üdvözölt. Neki nem voltak szarvai. Ami az én szemem megakadt rajta az a ruhája. A bal karján csak a válla aljáig volt, a jobb karján meg hosszabb volt, mint az egész karja. A színe halványkék volt a felsőruhája az alsó meg egy sötétebb árnyalatú kék nadrágot viselt. Kék volt a haja és a szemei tengerkéken csillogtak. Arcán, egy vonalon pontok voltak és a jobb arcán meg egy fura jel.

-Amit megbeszéltünk! Az áll?

-Természetesen! A lányod itt maradhat egy ideig!

-Köszönöm Inutashio!

-Szívesen barátom! –nem hittem a fülemnek. Az a lány itt fog maradni??!!! Meddig???? Teljesen ki voltam akadva magamban… Természetesen nyíltan nem tehetem meg a hülye etikett miatt… FÚJ! Na ott állt mellettem.

-Fiam! Vezesd körbe. Egy jó ideig itt lesz nálunk!

-Mégis meddig??

-Ameddig az idő nem szólít. –szólalt meg lágyan szóló hangján. Valamiért nem tudtam mit mondani erre, nem mintha lett volna valami, amit mondani szerettem volna. Engedelmeskedtem apámnak és körbevezettem. Megmutattam neki a kertet. Hajdan élt Anyám telepített ide rózsákat de nem vöröset vagy ilyesmit. Hanem olyant amilyen a szeme színe volt.

-De gyönyörű halványkék virágok! Te ülteted?

-Mi?! Hülye kérdés! Hajdan élt Anyám szeme, színű virágokat ültetett ide. Apa akkor jött ide utoljára mikor meghalt. Azóta a virágok nem fejlődnek. Ebben a formában vannak.

-Senki sem gondozza őket?

-Én, mint a Herceg más dolgokkal kell foglalkoznom. Apának is meg van a maga dolga…

-Akkor majd én!

-Nem! Anyám rózsáihoz senki sem érhet hozzá!

-Miért nem?

-Anyám lelke lebeg itt. Ő gondozza. Ha valaki hozzáér egy virághoz az rögtön elhervad.

-Értem! Van még ilyen gyönyörű hely itt?

-Nincs!

-Herceguram! Itt az ideje az edzésnek!

-Itt most szétválnak útaink! Arra eljuthatsz a szobádba ki lesz írva a neved. Indulhatunk Mory!

-Várj még egy percet!

-Mit szeretnél?

-Mi a neved?

-Nem érdekes…

-De engem érdekel!

-Ha nem akarom, hogy megtud, nem mondom el. –lehajtotta a fejét, én láttam, hogy elszontyolodott. –Sesshomaru!

-He?!

-Sesshomaru a nevem! –elindultam a szokásos edzésemre. Bekövetkezett, amit éreztem. Az életem egy új fordulatot vett. Egy lány az oka mindennek. Egy lány ki egy titkot őriz mely a népének legnagyobb kincse. Az én dolgom lesz megvédeni. Mi a szösz??! Na ne!!!

***

Folytatjuk!!!