Vándorló nép

By: kowi121

3. fejezet: Szövetség

Akkor nem tudtam, hogy valami készülődik…

-Áu!

-Bosí! –sok mindenen járt az eszem…

-Áu!

-Bosí! –mégsem tudtam koncentrálni!

-Áu!

-Bosí!

-Elég legyen Inuyasha! Miért találod el állandóan a fejemet?

-Bosí Batyus!

-Legalább mond ki rendesen! Bátyus! Vagy a nevemet Sesshomaru!

-Oké Sesshomaku!

-Nem! Se-ssho-ma-ru!

-Se… Se… Se… Secchin-mau!

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! –akárhogy próbálkoztam egyre rosszabb lett. Inuyasha nem tudja kimondani rendesen se a Bátyust, se a nevemet és még le is…

-Nem bírsz el az öcséddel?

-Szuezi! Mit keresel itt?

-Az én kedvenc helyem ez a kert! Nem csak a tied!^^ -Szuezi elkezdett játszani Inuval. Láttam, hogy jól elvannak, és elég murisan játszanak.

-Uram! A felség hivatja! –jött oda Mory.

-Mehetünk! Nem baj, hogy itt hagylak az öcsémmel?

-Nem! Menjél csak! –nem tudom, miért kérdeztem meg de, nem is nagyon foglalkoztam vele. Megint bementem a trónterem. Apám ugyanott ült, mint mindig.

-Fiam! Ha jó tudom, te megígérted a Denevér klán vezérének a szövetséget!

-Aha… Akarom mondani! Igen!

-Rendben! Hozd el őt ide! Indulj most, és akkor holnap megköthetjük a szövetséget! –mire kiértem az udvarra addig Mory felnyergelte lovamat és indulásra készen álltunk.

-A HERCEG Távozik! A HERCEG Távozik! –kiáltotta a kapuőr, és az ajtók nyitódtak. Mory több volt, mint egy barát és mégis a testőröm volt. Elindultunk a barlangok felé.

-Mory! Ez nekem furcsa!

-Miért uram?

-A pusztán különböző csontok hevertek. És múltkor mikor erre jártunk akkor egy denevércsapat volt itt. De most nincsenek itt és nagy a csend.

-Igaza van felségednek.

-Kik vagytok idegenek?

-A nevem Sesshomaru! A társamé Mory! A vezéretekhez jöttem, hogy Apám elé vigyem, hogy megkötessük a szövetséget.

-Á! Már emlékszem rád! A vezérünket elrabolták. A pusztán a mi csontjaink vannak.

-Ki rabolta el???

-Akikkel ti régen szövetségben álltatok!

-Kiszabadítjuk! –mondtam és elkezdtem arrafelé vágtatni amerre volt a földjük. A határon megálltam. –Ez az!

-De hogyan akar bejutni?

-Mi a neved?

-Zeux! A vezérünké Zilil. He?! Hova megy?

-Ne kérdezzen olyant, mire tudja a választ. –én közelebb mentem a falakhoz. Mory és Zeux ottmaradtak a határon.

***

-Inutashio! Mi ez a zene?

-Ez Szuezi játéka. Nézd, ott van.

-Szépen táncol. De kinek? Inuyasha! Hol van Sesshomaru! Neki kellene vigyáznia rá!

-Elküldtem valahová! Ne aggódj! Szuezi rendes lány most ő vigyáz rá.

***

Bejutottam a palotába. Elkezdtem keresni Zililt. Nem a pincében vagy egy toronyban volt, hanem a trónterembe és most faggatták ki. Én az ablakból figyeltem és gondolkoztam, hogyan tudnám megmenteni.

-Hé! Te ott! Mit csinálsz???

-Nincsen választásom! -3 lehetőség közül választhattam. 1.: megvárom, még befejezik a vallatást, 2.: Most támadok, és akkor kinyírnak, 3.: hagyom az egészet a francba és elmegyek innen. A 2.-at választottam beugrottam az ablakon.

-Ki vagy???

-Lényem nem érdekes!

-Mit akarsz???

-Óh! Én semmit sem akarok tőlettek! De amiért jöttem az nálatok van! –gyorsan felkaptam Zililt és kiugrottam vele az ablakon.

-ŐRSÉG!!!!!!!! ŐRSÉG!!!!!!!!!!!!!

-Miért jöttél ide Kutya???

-Szövetséget akarsz velünk kötni! Nem? Akkor ez is benne van! –elvágtam a köteleit és a hátamra vettem.

-MEGVANNAK!!! A KELETI SZÁRNY FELÉ MENNEK!!!!! –futottam, ahogy csak tudtam. Sikeresen elhagytuk a palota falait.

-Jönnek! Gyí!

-Miért arra mész???

-Követni fogják! És tudom mi a teendő!!! –Mory engem nagyon jól ismert. Mindig ellenségeimet az erdő felé vezettem. Ott könnyedébben tudok velük elbánni, mivel ott edzek állandóan és ismerem minden rejtekét, előnyét, hátrányát. Mory és Zeux ott vártak.

-Uram! Jól van?

-Igen! De Zilil lefogyhatna. –felültettük a lovamra én is felszálltam rá és mentünk a palota felé. Az erdőben a nyomaimat elvesztették a katonák. Nyugodtam mentünk a falu felé. A vezér nagyon rossz állapotban volt. Több helyből vérzett és sok ütés kapott. Hamarosan lemegy a nap és mikor a naplemente kezdetét, vette akkorra értünk haza. Zilil sebeit ellátták. Annyira már jól volt, hogy együtt tudtunk vacsorázni.

-Sesshomaru! Fiatal vagy! Mit szeretsz az életben? Szerelem? Hatalom? Gazdagság? –kérdezte Zilil az étkező felé menet.

-Hatalmam meg van, pénzért nem lehet megvenni az erőt, a tudást vagy a bölcsességet. Szerelem?! Minek! Abban nincsen semmi jó. –miután ezeket kiejtettem valamiért bűntudatom lett. Nem is sejtettem, hogy a közelemben valakinek fájdalmat okoztam. Apám ült az asztalfőnél. Jobboldalán Izayoi ölében Inuyasha. Ők mellettük Zilil és Zeux. Bal oldalán én mellettem Szuezi, őmellette meg Mory. A többi helyet meg néhány nagykutya foglalta le. Elkezdték behozni a finom ételeket. Apám megparancsolta a szakácsnak, hogy emberi étket csináljon feleségének meg fiának. Vannak olyan ételeink mibe méreg is, kerül fűszerezésnek, mi azt bírjunk de, egy Halandó vagy egy Hanyou nem bírná. A szakácsban nekem az tetszet, hogy démon volt mégsem bírta a Démonkajákat, így mindig másnak kellet megkóstolnia, de a Halandókaját meg bírta a hasa^^. Egyszer hirtelen Apám felállt.

-Bocsássatok meg de, eltenném magam holnapra., Zilil! Holnap első dolgom lesz a szövetségkötés! –Izayoi is felállt. Kezében Inuyasha már mélyen aludt. Ők elmentek lefeküdni, mi meg még beszélgettünk.

-Sesshomaru! Mit kezdenél az emberekkel, ha a sorsuk a te kezedben lenne? –éjfél fele már csak Szuezi, Mory, Zeux, Zilil és én voltam ott.

-Ha békén hagynak minket akkor békében, élhetnek ott, ahol én.

-Látszik, hogy Inutashio Fia vagy!

-Miért?

-Téged nem érdekelnek az emberek. Tőled akár meg is halhatnak. De Apád szereti őket, így te nem fogod megölni őket mikor a trónra, lépsz.

-Engem nem érdekelnek a Halandók! Olyanok, mint a szerelem! Felesleges dolog! Nem kellenek egy Démon életébe. –nem tudom miért, de a bűntudatom egyre erősebb lett. Szuezi felállt.

-Jó éjt mindenkinek! –mondta és kiment a teremből.

-Uram nekünk is mennünk kéne aludni, hogy üde és frissek legyük a szövetségkötésnél!

-Igaz Zeux! Jó éjt Herceg! Mory!

-Jó éjt! –végül már csak én maradtam ott. Hátra dőltem a székembe és elmerengtem valamin. Hirtelen a szívemhez kaptam. Szörnyű fájdalom járta át. Nem bírtam csillapítani, de végül sikerült elnyomnom, mint a sok fájdalmat és bánatot. Felálltam és a szobámba mentem. Átvettem a ruhámat és lefeküdtem aludni. Álmom nyugodtan telt, míg meg nem hallottam valamit.

~Édes Fiam! Emlékez mit tanítottam! –tudtam, hogy Anyám lelke még a palotában van. Voltak éjszakák mikor a hangját hallottam, és mindig napkelet előtt. Nyugodt álmomból rémálom lett.

            -Mama!

            -Fuss fiam! Ne néz vissza!

            -Királynőm! Jöjjön! Átadom a lovamat!!!

            -Nem! Vigyed innen a Fiamat!!! Vigyáz a Trónörökösre!!!! Legyél a testőre, és sohase hagyjad egyedül!!!!!

            -Mama!!!! –anyám felültettet Mory mellé. Ő meg elkezdett vágtatni. –MAMAAAA!!!!!!! –kiáltottam.

-ÁÁÁÁÁÁ!!!!! –a két szememmel láttam, ahogy megölték őt! És csak azért hallt, meg mert Mory lova volt az utolsó és engem kellet megmentenie, mert ezt írta ki az Etikett!

„-Ha a Király meghalt vagy Háború van. A Herceget az életed árán is megvéded? És nem hagyod, hogy megöljék?

-Ígérem!” –hogy apámhoz hozzámenjen ezt meg kellet esküdnie. Már többször álmodtam ezt és most ismét, mint mindig felriadtam.

„-Már megint!” –kimentem az erkélyre és néztem a napfelkeltét. Valaki figyelt engem egy másik erkélyről de nem nagyon izgatott. Aznap apám és Zilil megkötötték a szövetséget. Ők hazamentek és nekem megháláltak, hogy megmentettem Zilil életét. Felnéztem az égre, anyám arcát láttam ott ki mosolygott rám.

***

Folytatjuk!!!