Vándorló nép

By: kowi121

11. fejezet: Kristály és Kulcs együtt

Sokat tűnődtem egész életemben, hogy miért? Hogy miért kellet meghalni anyámnak… Hogy apám újra elvegyen valakit? Vagy, hogy legyen egy öcsém kire, vigyázhatok? Pontosan most melyik?

Halk madárcsicsergésre ébredtem. Egész testem fáj és mozdítani is, alig tudtam… Kinyitottam szemem. A szobámban feküdtem. Fejemet nagy nehezen elforgattam, és Szuezit láttam meg, kék haját a szél fújta mi az erkélyajtómon beáramolt. Egy ló szállt le az erkélyre és egy kicsit beljebb jött. Szuezi egész végig mellettem volt. Tudtam és éreztem ezt. Úgy éreztem, ismét egy kölyök, vagyok, és vele együtt nézem a csillagokat. Ő fogta a kezemet, és én is visszafogtam, visszafordítottam a fejemet és becsuktam szemeimet, de egy mosollyal az arcomon. :)

„-Este lenne?” HE?! „Halkabban! Biztos fáradt, de egy… egy mosoly.” –és Szuezi is elmolyosodott. „-Ideje lenne lefürödnöm!” –nézett magára. „-Csurom vér, por és miegymás van rajtam. De addig itt kell hagynom…” –erre egy kicsit elszontyolodott. Óvatosan kihúzta kezét az enyém közül. Felállt és felszállt a lóra. Megfordultak és elrepültek. Mikor meghallottam a szárnyak csapkodását kinyitottam a szemem. Tudtam, hogy Szuezi most nincs mellettem, és nem a keze hiánya miatt, nem is az illata miatt, hiszen az a szobámban lebegett. Hanem üresnek éreztem magam… üresnek és egyedül… felültem nagy nehezen. Sok helyen be volt kötözve a testem. A hátam, jobb karom, baloldalon a bordáimnál, bal combom, jobb vádlim. A takarót leszedtem magamról. Jobb lábamat letettem a földre aztán a másikat is. Nagyon erős fájdalom járta át a testemet de nem érdekelt igazán. Ha egyedül voltam fájdalmamat nem éreztem. Felálltam és kimentem az erkélyre. Még láttam, ahogy Szuezi az erdőbe megy. Visszamentem egy felsőért, aztán visszamentem az erkélyre és leugrottam. Éreztem egy kis éles szúrást a bordáimnál, de nem érdekelt. Arra mentem amerre a palota fala a leggyengébb. Ott egy őr állt én elsuhantam mellette.

-Ne várjatok! –alig tudta felfogni mi van, de már nem voltam ott. Ő sietett jelenteni Mory-nak.

-Mi! Hogy érted, hogy elszökött!

-Elég legyen tanácsos! Neki is kell kikapcsolódás! –mondta Mory és a lemenő napra nézett.

-De hova ment ilyenkor?

-Ahova akar! –mindenki a terem bejáratához nézett.

-Hol van Sesshomaru-sama?

-Rin! Menjél aludni!

-De…

-Rin! Merre vagy! Óh! Elnézést! Gyere Rin! –mondta szelíden Kagome, a többiek aludtak, Aida meg az erkélyén volt. Rin megfogta Kagome kezét és elmentek. Inu ahogy nézte látta benne, hogy ha gyereke lesz, akkor kiváló anya lesz belőle.

-Keltsetek fel, ha a bátyám visszajött! –mondta és Kagome után ment. Kagome a szobába pár perce aludt el és mellette Rin-nel. Ő rájuk nézett és mosoly dűlt arcára. Ránézett az íróasztalra és visszaemlékezett, mikor apja ott ült és hivatalos dolgokat írogatott. Mamája az ágyon ült ő meg a zenélő dobozta, hallgatta és arra aludt el minden este. Megfogta a dobozkát, leült az ágy végébe és nézegetni kezdte.

„-Hogy is mondta Apa?

’Ha megtalálod szíved választottját, megmutatkozik a rejtek.

S őt álom dallam felöltöztet.’

-De ezzel meg mire akart célozni?” –óvatosan kinyitotta a dobozkát és egy gyönyörű altatót játszott. És egy szerelmes pár táncolt rá. Nem volt nagy, doboz, de aki csinálta az ügyes volt. Inu tudta, hogy hamarosan véget ér a szám és a két bábu lemegy, és a doboz becsukódik. De nem ez történt a két bábu megállt és ruhájuk esküvői ruhává változott. És még mindig ment ugyanaz a zene. A pár megint táncolni kezdtek csak az ellentétes irányba. A bábuk felmentek addig, hogy egy kis rekeszt lásson meg Inu. Ott 4 gyűrű volt. Kivette mind a négyet. A 4 gyűrű közül látszott, hogy kettő női kézre van a más kettő meg férfi kezére. Azt is megfigyelte, hogy a férfi gyűrűk közül a kisebbik fér fel csak az újára. A másik meg leesik. A két-két gyűrű párt alkotott. Az egyik egy kicsit arany és ezüst árnyalatú volt, mi Inu újainak nagy volt. A másik meg aranyszínű volt. Nézte a 4 gyűrűt, de sehogy sem tudta hozzá kötni apja szavait. Az egyik gyűrűt véletlenül leejtette és függőlegesen állt meg. Inu látott ott valami szöveget. Felvette, és olvasni kezdte:

-Sesshomaru-nak! Házassági ajándékul! „Mi a szösz! A bátyám meg fog nősülni?!” –megnézte, hogy a többin is van-e írás. És volt!

-Szuezinek! Házassági ajándékul! „Szóval a két nagyobbik gyűrű az övéké? És akkor a másik kettő?”

-Inuyashának! Házassági ajándékul! „He?! Hehe! Ugye rosszul olvastam? Hehe…!” –elkezdte olvasni az utolsót, erre nem olyan szöveg volt, hogy valaki, Házassági ajándékul… hanem teljesen más.

-Ajándékul Halandó királynőnek! Légy üdvözölve köztünk Kagome! „Hehe!!!!!!!!! UGYE EZ EGY FATÁLIS TÉVEDÉS???!!!!” –ránézett Kagoméra és esküvői ruha volt rajta, a zenedobozban a zene még mindig ment. Inu szívében boldogság töltötte el. És rájött Apja szavaira. A dobozka alján volt 2 kis papír fecni. Inu kivette, és mindkettőt elolvasta. Az egyik csak neki szól a másik nekem is szólt. Elrakta mind kettőt és a gyűrűket is. Visszarakta a bábut az meg szépen lassan eltűnt, ahogy az szokott, a zene elhalkult, s a doboz bezárult. Kagora nézett és az esküvői ruha is eltűnt. Közelebb ment hozzá és nézni kezdte. A lány mélyen aludt. Közelebb hajolt az arcához és megcsókolta. A lány nem ébredt fel Inu ezt egy sóhajjal nyugtázta. Visszaült az ágy végébe és ott elaludt.

***

Közben Szuezi a tóban fürdött mire én odaértem. Felugrottam egy fára és ott ültem és néztem. Háttal volt nekem. Más ilyenkor belepirult volna vagy vörös, lenne de én nem voltam az. Minden nőnek ugyanolyan teste van csak az adottságai, lehet, hogy mások. Szuezi kijött a vízből, kiült a partra és a hájából csavarta ki a vizet. Ruhái mellette voltak.

-Gyere le a fáról! Nem áll jól neked a leskelődés! –leugrottam és megálltam a fa előtt. –Nem az ágyban kellene feküdnöd? –hangja szelíd és nyugodt volt. Nem zavarta, hogy én is ott vagyok s ő meztelen. Hajából kicsavarta a vizet és egy szalaggal összekötötte a végét miután befonta.

-Tudom, hogy ez az oldaladat könnyebb mutatnod! De én a másikhoz vagyok hozzászokva! –rám nézett a válla felet. -/sóhaj/ Látom szádon tapasz.

-Miért akarod azt?

-Jobban kiismerem. –megfordul és közelebb jött. –És tudom, hogy akkor ezt is megtehetem. –mondta és hozzám bújt. Én védelmezően átöleltem.

-Miért jó neked, ha ilyen vagyok?

-Így tudom, mire gondolsz, mit érzel!

-És most! Szerinted mire gondolok?

-Azt nem tudom! De azt igen, hogy a szíved nem bír magával! –rám nézett és én is belenéztem kék szemeibe, mi már annyiszor elbűvölt. Elmosolyodott és visszadőlt mellkasomra. –Hiányoztál! –és még jobban hozzám bújt. Felemeltem fejét és letöröltem könnyét.

-Ne félj! Hisz itt vagyok! Nem fogsz elveszteni!

-De ezt a lényedet igen! Ha visszamegyünk a palotába, ismét az leszek, ki azelőtt voltál!

-De veled mindig kedves voltam, akárcsak Rin-nel!

-De Rin gyerek! Míg itt éltem csak az öcséd volt gyerek! Te akkor már felnőttnek számítottál! De én akkor még csak…

-Elég legyen! –mondtam egy kicsit hangosabban. Ő félve nézett rám. Megértettem, hogy Mory mit mondott nekem egyszer. Vettem egy mély levegőt és Szuezire néztem. –Lehet! De te változtattad meg életemet! Anyám halála után magam alatt voltam és szívemet bezártam! De előtted megint kinyitottam. Mikor elmentél megint bezártam és Rin előtt nyitottam meg. –Szuezi nem tudott mit mondani. Csak nézett engem. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán és az enyémen is, elfordítottam a fejemet, Szuezi gondolt egyet és meg akart puszilni de éppen akkor fordultam vissza és a puszi helyett csók lett. Egyikünk sem bánta. Először meglepődtem, de nem szakítottam meg, hiszen ha ő nincsen talán már hamarabb, megöltem volna magamat gyermekoromban. Szuezi érezte, hogy rossz helyen talált el, félve kinyitotta szemét, de megnyugodott. Mikor elváltunk ismét egymásra néztünk.

-Sajnálom! Nem oda szántam!

-De én igen! –mondtam és ismét megcsókoltam. Most ő lepődött meg de ez egy perc alatt eltűnt. Lefektettem a földre, és ott folytattuk tovább. Forróság járta át egész lényünket. Kívántam őt egész testemben, ő nem ellenkezett és a magamévá tettem. Egymás karjaiban feküdtünk. Ő elaludt én meg néztem, ahogy alszik. Még csak éjfél lehetett de nem voltam egyáltalán fáradt. Mocorogni kezdett és felkelt.

-Mi baj Sessy?

-… -adott egy puszit és tovább nézett.

-Gondolom, tudod, hogy meg kell halnom… kérlek őt, válaszd! Ne engem!

-Szuezi!

-Ő még gyerek! De én már nem! Az elődömnek is ez volt a sorsa és meg is…

-Egyikkőtöket sem fogom hagyni, hogy meghaljatok! Mindkettőtökre szükségem van! Rin-re azért mert őt úgy szeretem, mint Lányom! Rád, meg azért mert az asszonyomnak tekintelek! –felálltam és öltözni kezdtem, Szuezi betakarta magát a prémemmel és a ruháihoz sétált.

-De miért? Hisz te mondtad, hogy nem kell neked a szerelem.

-Míg nem érezhető nem kell, de ha megízleled, kell neked. –Szuezi odajött és megint hozzám bújt. Én felvettem karomba, nyakam körül átölelt és hazavittem. Mikor megérkeztünk senki sem kérdezte meg hol jártunk. Mikor beértünk a palotába leraktam Szuezit.

-Köszönöm eme kis utazást. –mondta, meghajolt és elment a szobája felé. Arra jött Mory én meg még mindig Szuezi után néztem.

-Csalódtam…

-Miért?

-Hosszabb kimaradásra számítottam, és csak ennyi!

-MORY! Te?! … Mire gondolsz?!

-Én semmire, mert ennyi idő alatt kevés lett volna… -egy kicsit felidegesített, megfordultam és mentem a szobám felé.

„-Vagy mégis sikerült? Szuezi egy termékeny kishölgy ki már megért, és a gyümölcsnek most kell elkezdenie érnie. Inuyasha szerintem még ebben az évben megajándékozza népét egy trónörökössel! Jaj de szép is lenne!” ^^ Aida!

-Mory!

-Mit keresel itt?

-Nem tudom tovább hordozni! Inutashio-nak megígértem, hogy Sesshomaru elveszi Szuezit, és ő szül neki egy trónörököst!

-Ez szerintem, megvan.

-És, hogy Inuyasha elveszi Kagomét! Tudod, hogy a gyűrűre az ő nevét vésette!

-Tudom! De Inuyasha az, ki nem tud dönteni!

-Én párszor voltam a fejében és Kagomét szereti! De még nem mondta el neki!

-Akkor nem kell nagyon aggódnunk, mert szerintem Inuyasha bevallja Kagomének mit, érez iránta igazából.

***

Reggel éreztem, hogy egy kis meleg valami bújik hozzám. Kinyitottam szemem, hogy megnézzem.

-Rin! –mosolyogtam el. Általában nem nagyon szokta ezt csinálni és ha igen akkor a szabad ég alatt alszunk és nem egy palotában! Ő békésen szuszogott én meg mozdulni nem tudtam. Hirtelen dörömböltek az ajtón. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és kinyitottam.

-Inuyasha?!

-Bocs, ha felkeltetelek de beszélnünk kell!

-Gyere! –beengedtem. Én leültem az íróasztalomhoz ő meg előtte megállt. -Mond! Miért jöttél?

-Ezt találtam! –mondta és egy kis dobozkát rakott az asztalra. –Ismerős?

-Ez anyád zenedoboza! Mi olyan nagy szám?

-Ez volt benne! –és a 4 gyűrűt is lerakta. –Meg volt mellette 2 levél! Az egyik csak nekem szólt a másik meg neked is!

-Egy levél? Nekünk címezve?!

-Apa írta mind a kettőt! –kinyitotta a levelet, és olvasni kezdte.

Drága fiaim!

Mikor ezt a levelet fogjátok olvasni akkor már biztos, hogy nem leszek az élők sorában! Sesshomaru neked azt üzenem, hogy uralkodj bölcsen és rendesen! Ahogy hajdan tanítottam! Inuyasha! Te, vigyáz azokra kiket, szeretsz! De most nem erről szeretnék beszélni.

Ha ezt a levelet megtalálta valamelyik ötök, akkor megtalálta a 4 gyűrűt is. Kettő az egyik ötöké, a másik kettő meg a másiké. A két nagyobbik Sesshomarué. Hogy miért?! A férfi gyűrű az enyém volt a másik Anyádé Fiam! A másik két gyűrűnél is a férfi az enyém volt, de a női gyűrű Inuyasha Anyáé volt! A nevetek bele van vésve, hogy biztosan megtörténjen az esküvő és a trón, ne maradjon trónörökös nélkül!

Nagyobbik Fiam! Te 5 éves korod óra ismered a neked szánt Arát! Sokszor azért vitelek magammal, hogy hátha kitalálom mi az ízlésed! De ezt nem tudtam kideríteni! De nem baj, mert tudom, hogy Szuezi remek Arád lesz!

Kisebbik Fiam! Én nagy gondban voltam, hogy ki állna melletted szépen! Sok sámánt megkérdeztem ez ügyben és mindegyik azt jósolta, hogy egy fekete hajú lány ki a jövőből fog jönni és nektek össze kell dolgozni! A lány nevét az utolsó sámán tudta csak megmondani! Remélem igaza volt!

Hát! Használjátok rendesen! De ha a nők felhúzzák újukra, bárhol vannak ti tudni, fogjátok! És sokkal gyorsabban megtaláljátok, mint a gyűrűk nélkül! Ez az én ajándékom nektek Házasságotokra! Viszlát gyermekeim!

Tisztelettel: Inutashio!

-Apa!

-Erre tegnap este bukkantam rá miközben hallgattam a dobozkát! A másik levél Kagoméról szól, hogy mit jövendöltek meg! És mind megtörtént már velünk!

-Nem gondoltam, hogy Apánk még erre is felkészült!

-Honnan tudta, hogy te egyáltalán szerelmes leszel?!

-Km!

-Jól van! Bocs! De akkor is! Te, elvesz…

-Fogd be! Szerinted Apánk mit tett Anyám halála után?

-Evette Anyámat! Még emlékszem mikor idehoztál!

-Mivel Anyám csak egy ígérettel lehetettet Apánk felesége… de Anyád nem ígérhette meg mivel halandó!

-Km! Most ugye nem térünk ki arra?

-Nem…

-Ki veszi át a Trónt?

-Te csak akkor leszel az, ha meghalok! És ha addig nem veszem el Szuezit, akkor rád száll eme gond! Ha nem baj, a nekem címzett gyűrűket elteszem!

-Tiéd! Nekem nem kell! –megint kopogtak és egy Katona jött be.

-Elnézést a zavarásért! De a tábornokok összeültek! Már csak önök hiányoznak!

-Rendben! Hova megy?

-Ö… Uram? Vissza a nagyteremben.

-Itt marad és vigyáz rá! Ha felébred, elviszi Szuezihoz! –mutattam Rin-re.

-Igen is Uram! –elindultunk. Csak egy sarok volt és ott voltunk, a sarkon Mory várt!

-Felségek! Ismertetném a programot!

-Most ne!

-De most kell Sesshomaru Úrfi! –befordultunk és ott Aida állt.

-Aida?! „Mit keres itt?” –az őrök mögötte vérbe, fagyba feküdtek. Előkapta legyezőjét.

„-Ő nem Aida! Neki növény és Nap van! És nem növény és Hold!”

-Menj innen Aida! (Mory)

-Nem! Az Apátok mindenek az oka, hogy most én egyedül vagyok!

-Aida! Egész életedben itt éltél! Miért fordulsz ellenünk?

-Én?! Ellenetek! Soha! Én mindig ellenetek voltam! Növények! Gyilkos ölelés! –hirtelen növények jöttek ki a földből és lefogott engem, és a torkomat kezdte szorongatni. Inuét is. Mory próbált ellene harcolni de ő sem járt sok sikerrel. A terem ajtók kinyíltak és katonák jöttek.

-Növények! Elengedés!

„-Mi?!” –hirtelen két Aida lett! Az egyik eltűnt a másik ott maradt!

-Fogjátok el!

-Állj! (Inu)

-Felség! Hiszen magára támadott! –Aida kezéből kivették a legyezőt. Ő lehajtotta fejét. –Nem hiszem, hogy ő volt! –Inu nem sokat tehetett. Én meg nem tudtam-e, hogy jól láttam. Végül bementünk a terembe és elkezdtünk tárgyalni, hogy hogyan legyen tovább a csaták.

-Szuezi kisasszony! Sesshomaru Nagyúr kérte meg, hogy hozzám ide Rin kisasszonyt!

-Köszönöm!

-Szia Rin!

-Szia! Megyünk játszani!

-Persze! –kinyújtotta kezét, Rin meg odaadta. Hirtelen egy kicsit megszédült Szuezi!

-Minden rendben van Szuezi-chan?

-Igen! „Erős egy Kristály nem mondom! Ekkora erőt még nem éreztem magamban!” –Mi ez?!

-Szuezi!

-Ti! Mit kerestek itt? –betörtek a palotába és ott, ahol éppen Rin és Szuezi tartózkodott. –Rin! Maradj mögöttem!

-I… igen! –elővette a botját és védelmező állást vett fel.

„-Miért védi ennyire? Hiszen csak egy egyszerű halandó kislány! Várjunk! Furi a szaga! Nem egyszerű ember! Ő is Vándorló! Nem lehet, hogy most a Kristály egy ember? És akkor azért nem találtuk meg?!” Fogjátok el a lányt!

-De melyiket?

-Mindkettőt! A kicsi a Kristály a nagy a Kulcs!

„-Ne! Rájöttek!” Rin! –Szuezi elkezdte ölni az ellenséget, de nem ment neki egyedül. Hajából kiszedte a szalagot, és a földre dobta direkt. Végül elfogták őt és Rint. Szuezit leütötték Rint meg könnyű volt elfogni.

-Sesshomaru Nagyúr! Sesshomaru Nagyúr! –kiabálta.

-Nem fog meghallani! Gyerünk! Menjünk innen! –amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan mentek el.

-SESSHOMARU NAGYÚR!!!!

-Mi van?

-Szuezit és Rin kisasszonyt elrabolták!

-Mi?! –azonnal a helyszínre mentünk. Láttuk és éreztük az ellenség nyomait.

-Bátyám! Szuezi szalagja! Elejtette.

-Nem, eldobta.

-Hogy?! Honnan tudja Uram?

-Rin félne egyedül…

-Ezért hagyta magát, hogy elvigyék! (Inu)

-Á! Már értem! Szuezi kisasszony a kis hölggyel ment direkt!

-Felfogtad? Ez új!

-Mory! Mit keresel itt? (Sessy)

-Erre jártam! ^^

„-Remélem, tudod, mit csinálsz Szuezi, mert nem tudom, mikor tudlak megmenteni!”

Eközben Szuezi elrablói már megérkeztek a főhadiszállásra.

-Rin! Itt vagy?

-Igen!

-Ide tudsz jönni? Mert én mozdulni sem tudok a láncaim miatt!

-Az én kezeim még kicsit, és nem fértek bele a bilincsbe. –ment közelebb.

-Jól vagy? Nem bántottak, míg eszméletlen voltam?

-Nem bántottak, jól vagyok! De ha te nem lennél itt félnék!

-Nem kell félned! Itt vagyunk együtt!

***

Folytatjuk!!!