Vándorló nép

By: kowi121

14. fejezet: Végső sors

Szuezi tartotta a pajzsot, de tudta nem fog sokáig kitartani az.

„-Nem engedem! Nem engedem!!!!!! Sesshomaru! Sajnálom… de nincs több er… őm…” –Szuezin lehetett látni, hogy egyre jobban remeg és izzad, végül egy hatalmasat kiáltott és a pajzs végleg megszűnt. A kard elejében felgyülemlő erő hatására bele döfődött Szuezi testébe. Az ellenség kihúzta a kardját, Szuezi meg a földre esett. Mory odament és megölte az, ki Szuezit megsebesítette. Én azonnal Szuezihoz siettem.

-Sess… ho… maru… -mondta halkan és erőtlenül. Én csendre intettem.

-Most ne beszélj! Tartogasd az erődet! Visszaviszünk és meggyógyulsz!

-Nem… érzem… kevés időm… maradt még… az életemből… –hallani lehetett, hogy nehezen veszi a levegőt. –És oly… sok… a mondani… valóm…

-Ne beszélj hülyeségeket! Meg fogsz gyógyulni!

-Sessym! Tudod… hogy… az én… sorsom meg van… pecsételődve… előttem lévő… Kulcs is meg… halt és most… én jövök!

-Nem!

-Kérlek… most rám… figyelj!... Tudok arról… a gyűrűről… mi az enyém… és nálad van! Teljesüljön be az… hogy az asszonyod leszek… –levettem a nyakamból és lehúztam arról a szalagról, ami 7 évvel ezelőtt nekem adott. Felhúztam neki a gyűrűt és magamnak a sajátomat.

-Köszönöm!

-De honnan tudtad?

-Apád mondta… mikor te… megmentetted… Zilil-t, én… vigyáztam Inuyashára… Odajöttek hozzánk… Izayoi elvitte… Inuyashát és Apád… ott maradt… akkor mondta… Sessym! Tudnod kell… még valamit…

-Elég legyen! Nem fogod bírni a haza úttat! –próbáltam elhallgattatni, hogy tartalékolja az erejét, de ebben volt a legmakacsabb. És csak azért is folytatta!

-Nem… nem azért… mentem el… mert… a népem… veszélyben volt… hanem… azért… mert… terhes voltam… –teljesen ledöbbentem! Nem hittem a saját fülemnek és csak néztem haldokló szerelmemet! –7 évig… távol voltam… tőled, hogy csak… a halálomkor… tudd meg!... Kérlek!... Keresd meg… halálom után… 1 héttel! A Nagy szírt… mögött… 7 napi lovaglással… találsz majd egy falut… és annak közepén… egy fa… minek neve: Sayuya! Ott megtalálod… gyermekünket!

-Rendben!

-Még egy… kérésem… lenne! S utána… végeztem…

-Mondjad!

-Temess… engemet… anyád… rózsáihoz!... Én… is… meg… ő… is… szerette… őket! Így… lesz… oda… miért… menned!... –egyre lassabban beszélt, és egyre darabosabban. Kezdtem nagyon aggódni, de nem mutattam ki. –Emlékszel… mikor… a… csillagokat… néztük…?

-Igen! –felnevettem, mert szép emlékeket idézett fel bennem. Hallottam Szuezit, hogy fáj neki valamilye és rögtön eltűnt arcomról a mosoly. Visszanéztem rá és ő is rám.

-Drága… Sessym! Most… búcsúzom…

-Ne beszél butaságot! Visszajössz velem a palotába élve! És ott meggyógyítunk!

-Bárcsak… így… lenne!... –visszafordította fejét. –Szeretlek… -mondta ki utolsó leheletével… szíve még egyet dobbant és azt… és azt az egész 4 világ földjén lehetett hallani! Mindenki fülében ott csengett az utolsó lélegzetvétele, szívének utolsó dobbanása! Testében a vére megállt és nem folyt tovább… keze megfagyott és végleg eltávozott tőlünk… Tőlem!!! Kagome nem bírta nézni a dolgot és Inuhoz búj, Sango is így tett és hozzábújt Mirokuhoz. A katonáim fél térdre ereszkedtek azzal tisztelegve Szuezinek. Az utolsó két Katonája nagy kiáltás közepette dárdájukat a földbe szúrták, térdeikre ültek, és imádkozni kezdtek. Én felnéztem az égre és egy kristálygömb jelent meg. S abból fényáradat keletkezett és Szuezi fölött egy fehérhajú fehér ruhás nő állt.

-Hát ismét találkozunk Védő!

-Te?! Itt?

-Feladatodat teljesítetted! De nem tartottad be az egyik szabályt!

-Nem érdekelnek a szabályaid! Ad vissza azt mi az enyém!

-Sajnálom de, nem tehetem! Mivel a gyűrűt halála előtt még ráhúztad újára így hivatalosan is az Asszonyod! Így mindig veled lesz! Teste következő teli holdig az enyém utána visszakapod! És tisztességesen eltemetheted! –Szuezi teste elkezdett emelkedni és zsugorodni végül a kristálygömbben foglalat helyett. –Szuezi két megmaradt Katonája! –csettintett egyet és átalakultak kutya démonná.

-Ti mostantól a Kutyák nemzetségéhez tartoztok! A rovás megmarad karotokon, hogy a feladatotokra emlékeztessen! Meg kell védenetek Szuezi gyermekét, és Szolgálnotok kell! Most már mennem kell! –megjelentek a kristályban lévő lelkek. 5 db. Elől állt a fehér ruhás, mögötte egy lila, rózsaszín, piros és egy kék ruhás nő. A kék ruhás nem volt már, mint Szuezi!

-Szerelemem!

-Szuezi!

-Gyere ide a testemért! Akkor mondani fogok valamit, amit nem szabad elfelejtened! –az 5 lélek eltűnt, mindenki gyászolt.

-A háborúnak vége! Sok bátor embert elvesztettünk! De nem hiába! A 4 világ földje biztonságban van!

-Sesshomaru! Mint Apád, te is olyan, vagy mint ő! A legmagasabb posztra méltó! Legyél te a 4 világ földjének a legnagyobb vezére! Legyél te a mi Királyunk!

-IGEN! –kiáltották a csatázó katonák!

-Rendben van! De előbb eltemetném tisztességesen Szuezit! –mindenki megértette, mit akarok. A katonák fogták elesett társaikat és eltemették. Mindenki visszament a maga területére. Mory és Aida még ott volt.

-Sesshomaru!

-Hagy!

-Tudnod, kell! Szuezi ezt érezte! Azért nem akart szólni a gyerekről, mert akkor te mindent elkövettél volna, hogy biztonságban legyen, és közben megfeledkezel feladatodról!

-Ha kelünk, akkor a palotában vagyunk. Lenéztem a földre, ott, ahol szuezi nemrégen feküt ott vére volt szétfolyva.

„-Miért? Miért kellet mindennek megtörténnie? Előbb Anyám! Aztán Apám! Most meg Szuezi????”

4 nap elteltével minden megváltozott. Azon az estén volt telihold. Az alatt a 4 nap alatt nem jöttem ki a szobámból. Rin aggódott és bejött a szobámba.

-Minden rendben?

-Rin! Én is csak akkor tudtam meg mikor már velem, utaztál egy ideje.

-Mit?

-Hogy te is egy Vándorló vagy. Te vagy a kristály, te rejtetted magadban a néped titkát. Nem tudom mi az, de szuezi halálával megszűnt létezni.

-Nem bánom! Hisz úgy nevelkedtem, mintha te a pótapám lennél! –erre elmosolyogtam.

-Sosem gondoltam, hogy két lányom lesz. –Rin értetlenül nézett. –Majd megérted. Itt az éjfél! Nem kéne aludnod?

-Nem maradhatnék még fönt?

-Lehet, hogy idősebb lettél, de még nem vagy akkor, hogy egész éjjel fent legyél. –Rin kiment én meg leugrottam az erkélyről. A csata helyszínére mentem. 2 napon keresztül esett az eső, a föld beszívta a vért… csak egy helyen volt még mindig véres… ahol Szuezi meghalt. Megfogadtam, hogy oda egy szentélyt fogok építtetni, hogy mindenki tudja, hogy a 4 világ földjének Királyának az Asszonya itt halt meg.

-Védő!

-Bukott Angyal!

-Itt van a test! –és a kezemben megjelent Szuezi teste. –És itt van a lélek! Az egész éjszaka a tiétek! Már nem vagyunk a gömb szolgái, így lelkünk szabadon szállhat.

-Sessy!

-Szuezi! –mintha előttem lett volna. Én nem tudtam megérinteni, de ő nekem adott egy csókot.

-Ne aggód miattam! Itt vagyok Apáddal és Anyáddal!

-Nem aggódok, csak hiányozol!

-Most tartsd be az ígéretedet! Holnap temess el. És rá 2 napra indulj el a nagy szírt túloldalára, 7 napi lovaglással elérsz egy távoli falut. Annak a közepén van egy fa mindek a neve: Sayuya. Ott az a fa alatt fogod megtalálni Lányunkat, kinek természete olyan, mint a legnagyobb jégvihar, ott fogod meglelni kicsi hasonmásodat! Pontosan úgy néz ki, mint te csak a szeme és a haja kék. Hozd haza! És legyen ő a Hercegnő! Vedd magadhoz Rint, hogy ne legyen többé árva! Ezek lennének a kívánságaim!

-Teljesítem őket!

-Aida jól ismeri a lányomat! Legyen ő a dadája és bíz benne! Szeret téged! De tudja, hogy te az enyém vagy!

-Rendben!

-Most búcsúzom! Szeretlek! Hja az égre nézel engem, fogsz viszontlátni a naplementében! Ezt ne feledd. –elindult arra amerre a nap meg le. Megfordult és integetett. Nem hittem a szememnek. Mellette állt Apám, Anyám, Izayoi és Ő. Mind mosolyogtak s végül eltűntek a szemem láttára. Miután letelt az 1 hét elindultunk. Aida és én mentünk. Egy percet sem pihentem. Elértük az a falut. Leszálltunk a lovakról és a fához közelítettünk.

-Léccí! Mond el nekünk azt a mesét!

-Rendben! Anyámtól hallottam régen!

-Vigyáz Suyumaru!

-Egy démon!

-Mit akartok démonok!

-Te lány! Mi anyád neve?

-Mit érdekel az téged?

-Mond meg!

-Egyébként Szuezi!

-Tényleg olyan, vagy mint én.

-Mire tetszik ezzel célozni.

-Suyumaru! Ő itt Sesshomaru! –levette fejéről a köpenyt és a lány rögtön felismerte.

-Aida! Visszajöttél?

-Igen! Emlékszel, mint mondod Anyud mikor elment?

-Mikor jön egy démon, és te vele leszel az lesz az Apukám! Igaz?

-Igen… Lányom! –mondtam ki nehezen… méh mindig nem szoktam hozzá a gondolathoz. Vagy egy lányom! Ki annyira hasonlít rám!

***

-Apa! Mi ez a hely?

-Az otthonod! Én itt születtem!

-Üdv itthon Felség!

-Jól utazott Királyunk?

-Üdv itthon Sesshomaru és Aida!

-Apám!

-Üdv Mory!

-És ki ez a kislány?

-Ő itt a lányom Suyumaru!

-Üdvözlöm önt a 4 világ földjén Hercegnő!

-Bátyám!

-Inuyasha! Mentek is?

-Igen! Még meg kell ölnünk Narakut! Hát ő?

-A lányom!

-Vigyázz jól Apukádra! Hajlamos arra, hogy megfeledkezi valamiről. –kacsintott egyet Inu.

-Hé?! Erre meg mire célzol?

-Semmire!

-Viszlát! –búcsúztak el!

-SESSYHOMARU NAGYÚR!

-Rin!

-Hát ő ki?

-A lányom Suyumaru! És téged is a lányommá fogadlak Rin! Ez volt Szuezi kívánsága!

-Akkor van egy testvérem és egy Apukám! –aznap éjjel minden megváltozott. Igaz éreztem Szuezi hiányát, de volt két kislány kik, betöltötték helyét, de mégis üres volt az. Mikor meghallom dalát eszembe, jut a tánca és a játéka. Eszembe jut mikor a zongoránál játszott… Az erkély korlátján két lány ült és közöttük álltam én.

-Apa! Anya mindig velünk lesz?

-Igen! Mindig! A szívünkben lesz! Ha elmész a csatatérre, ott megtalálod, ahol meghalt, de ha a sírjához mész találkozol Apámmal és az Anyámmal!

-Apa! Hiányzik nekem!

-Tudom! –sosem fogom elfelejteni a mézízű csókját, tengerkéken csillogó szemét és haját. Sokan meghaltak de nem hiába! Soha senki sem fogja elfelejteni azt a lányt kinek annyi mindent, köszönhetünk, köszönhetek. Ő megtanította nekem, hogy kell másokat szeretni. Érzéseket kimutatni…

Az öcsém elindul családjával és barátaival megölni Narakut ki megölte Kougát a farkas démon a nála lévő két szilánkért, de ez már egy másik történethez tartozik.

Sosem fogom elfelejteni azt a nőt ki egész életemben velem volt. Sosem fogom!

-Suyumaru! Ha hiányzik neked! Néz fel a naplementébe! Ott meg fogod látni boldogságtól csillogó arcát! És tudd! Egyszer vissza fog térni hozzánk! És mi megtaláljuk az örök boldogságot. Azt, amit egy életen át, keres az ember de, csak a halálakor talál meg!

-APA! LÁTTOM ANYUT A NALPEMENTÉBEN!!!

Vége!