(1) 1/2
2006.06.06. 15:26
Ezt a fanfictiont közkívánatra fogom folytatni. /Ashikaga/
Gyermeki kacaj
A nap vérvörös csíkot festett a felhőkre, amint nyugodott le az elérhetetlen távolban mint egy álmos, égő szem. Egy nő és gyereke az egész napos, fáradt munka után indultak haza. Már előre érezték a finom, meleg étel illatát, mi szorgalmas, verejtékes munkájuk záloga lesz. A kisfiú meg is nyalta nyelvével a száját, amint elképzelte az egyszerű, de fenséges vacsora minden apró falatját és gondolatban mohón rágni is kedzte őket. Bő volt a termés, sok volt a felesleg és ez elég is volt arra, hogy a nő arcára víg, gondtalan mosolyt varázsljon. Lépéseiket egyre szaporábbra vették. A nap eltűnt az égi színpadról. A levegő hűvösödni kezdett és az első csillagok is kigyúltak az egyre komorodó, világi mennyezeten. Az asszony megfogta gyermeke kezét. Már messziről látták a ház körvonalát, melynek kéményéből szaporán pöfögött a füst. A nő meg is lepődött. Még sosem volt arra példa hogy a férje egyedül főzött volna vacsorát, mert eddig mindig türelmesen kivárta őket. Bölcs hite szerint az asszonynak dolgoznia és gyereket szülnie kell, míg a férfi feladata a nő megvédése és a harc. Az asszony elégedetten és meglepetten elmosolygott: -Még érnek meglepetések... Mögöttük a táj gyász fátyolt borított magára. Nevetve belépett a kunyhóba és a kinyújtotta kezét. Hirtelen a mosoly kegyetlenül ráfagyott az arcára, amint borzalmas látvány fogadta és a furcsa növények szaga úgy csapta meg az orrát, hogy meg kellett kapaszkodnia az ajtóban, hogy ne ájuljon el. A férfi háttal állt neki. Aztán görcsösen megfordult és üveges, elfehéredett szemeivel a nőre tekintett, ki elborzadt, fakó arccal rámeredt, kezét pedig védekezéshez kapta, remegő ujjait a levegőbe vájva. A férfi keze el volt törve, mintha egy láthatatlan erő tekerte volna
ki ujjait, mik eldeformálódva, vértől nedvesen szorongattak valami pohár szerűséget, miben víz volt furcsa, émelyítően édes növényekkel tele szórva. A nő remegő szemei szinte kiestek a helyükről, amint érezte, hogy valami erő megragadja hárulról és kissé a magasba emeli, mikor férje kislányos és vidám hangon megszólalt: -Teát?
A fáról csendesen és nyugodtan hullottak le a virágok a szélben táncolva és pörögve a messzeségbe. Az árnyék kellemes hűvöst nyújtott Kagoménak és Inuyashának, kik merengve nézték a lengő virágogat, mik vakítóan fénylettek a tűző napon. Nagyon meleg volt az idő, a lány érezte, hogy verejtéke a ruhája alá hatol és beleolvad bőrébe. Kimérten Inuyashára meredt. Szemei kigúbadtak a döbbenet miatt. A fiú félig csukott szemmel lihegett kinyújtott nyelvvel mint egy kiskutya, mi mindjárt elevenen megfől. Inuyasha nyelve hirtelen megakadt a levegőben, amint a lányra tekintett és kíváncsi, nem értő szemekkel vissza meredt rá: -Mian? -Meleged van?-nevette el magát. -Mond hogy neked nincs...-mordult fel makacsul, miközben hónalja mögül kisebb, zöld felleg kezdett elő pöfékelni. A lány szemei könnyezni kezdtek: -Bűzlesz az izzadságtól. Inuyasha fülei megrebbentek, miközben kíváncsian szagolgatni kezdte magát: -Hm..Nem érzek semmit... Kagome unottan megszólalt: -Menj fürödni... A fiú tiltakozás nélkül felkelt és figyelmesen körülnézett vizet kutatva. Szinte azonnal meg is pillantotta a csobogó patakot. Meleg volt az idő, tényleg ráfért egy kis fürdés, egy kis felüdülés. Ujját belemártotta a vízbe, mire hirtelen fagyos libabőr cikázott fel egész testén, miközben fülei meglepetten felmeredtek: -Lehet hogy meleg van, de inkább megfőlök, mint hogy megfürödjek ebben a hideg vízben. -Nem maradok meg meletted ha nem fürdesz meg.-fogta be az orrát. -Keh...Ugyan mivel fogsz rábírni?-ám szemei azonnal elkerekedtek a mondat után, amint látta hogy Kagome ajkai lassan elszíkítják egymást és dühösen formálni kezdik a
fenyegető szót. -FEKSZIK!-sóhajtott fel, ám a fiú egy gyors mozdulattal elkapta a karját és magával rántotta a vízbe, melynek csobbanása megrázta a levegőt.
Inuyasha morogva ült Kagome mellett és tekintett rá a vízcseppektől gyöngyözött ruhákra, mik a napon száradtak. Egy bokor választotta el őket. Egyikük se tekintett a másikra, csak szigorúan előre pír arccal meredve maguk elé hallgatva dobogó szívüket, mire a lány makacsul megszólalt: -Köszönöm Inuyasha... A fiú fülei dühösen megrebbentek, miközben tajtékozva hátra fordult: -TE FEKSZIKEZTÉL A VÍZBE! -De te rántottál magaddal!-üvöltött vissza rá, mire zavarodottan elkapta tekintetét egy döbbent sikoly kíséretében, amint Inuyasha akaratlanul is rátekintett dús kebleire, mik kívánatosan csillogtak a napsugarak tűző árnyékában. A fiú elkapta tekintetét, miközben ragyogó vörösség terült szét az arcán, majd szemfogaival morogva magába mart: -Keh...Szemtelen kis fruska-suttogta. -Inuyasha? -Igen?-kapta fel füleit érdeklődően és a háttal ülő lányra tekintett. -Fekszik... Tompa csattanás robajlott fel, majd a fiú érthetetlen káromkodása hallatszott fel.
Egy nő futott az erdőben. Ijedten zihált, fuldoklott saját testi nedveitől , mik az arcáról csorogtak le és ömlöttek be tátogó szájába, mi vízért szomjas halként lihegett. Mögötte suhogó, fenyegető lobogás hallatszott, mire az asszony szemeiből könnyek robbantak elő, szája pedig kétségbeesett sikoltásra nyílt: -Hagyj békén! Nem akarom!!!!!! Harsány, vidám nevetés hullámzott mögötte. Egy kislány hangja. Hirtelen elesett a tehetetlen nő és még egy utolsó, könnyes pillantással üldözőjére meredt kigúbadt szemeivel, mik szinte kifolytak medrükből. Kezei védekezésre nyíltak, szája pedig fuldokló tiltakozásra, de nem jött ki semmi szó didergő ajkai mögül, csak fröcsögő vörösség, mi feketén az avarra csöppent. Félelemtől eltorzult arcába beleomlott haja, mibe ősz fürtök tekeregtek...
Inuyasha nyugodtan meredt előre és csak olykor tekintett
maga mögé ártatlan, arany szemeivel, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a lány még vele van. Szemei alatt pír tűz lobogott, mire idegesen újra a kimonója után nyúlt, de az még mindig rém nedves volt. Kagome csendesen megszólalt: -Inuyasha... A fiú hegyezte a füleit és titkon felkészítette testét egy újabb fekszikre, de a lány hangneme nem volt fenyegető, sem ideges. Ajkai eltávolodtak egymástól: -Bocsánat... A fiút meglepte ez a kijelentés. Elmosolygott, majd feltekintett az égre: -Én is. Kagome felnevetett: -Nincs akkor harag? -Nincs.-fordultak meg egyszerre elégedetten, megfeledkezve arról hogy meztelenek. Csillogó fényesség rajzott szét a levegőben körülölelve a párt, amint rátekintettek egymás, csupasz testére. A lány arca is pírba borult, amint megpillantotta Inuyasha fezses testét, mely izmainak völgyeiben a vízcseppek lassan és kéjesen csorogtak alá. Kagome szerette volna elkapni zavart tekintetét ám nem tudta, valami láthatatlan, belsejében tomboló erő megtiltotta neki hogy elforduljon, mert élvezte a látványt, mely felforrósította bőrét és izzadásra késztette húsát. Inuyasha sem tudta levenni tekintetét a földöntúli látványról, amint a lány ében haja megcsapta a levegőt vízi csillagokkal gyöngyözve az arany napsugarakat, melyben fürdött teste, gyönyörű domborulatai angyali szépséggel és bájjal. A fiú elkábult a látvány miatt, érezte hogy valami összecsavarja a szívét, mire Kagome szemei becsukódtak és teste némán előre dőlt a fiú fele. Inuyasha átölelte és magához szorította felmelegítve testét és forró csókot nyomott a homlokára. Átkorolták egymást és pihentek a másikat ölelve, miözben lelki szemeikkel gyönyörködtek a szerelem szépségében, melynek langy, rózsaszínes köde rájuk borult.
|