Gyermeki kacaj

A nap vérvörös csíkot festett a felhőkre, amint nyugodott le
az elérhetetlen távolban mint egy álmos, égő szem. Egy nő és
gyereke az egész napos, fáradt munka után indultak haza. Már
előre érezték a finom, meleg étel illatát, mi szorgalmas,
verejtékes munkájuk záloga lesz. A kisfiú meg is nyalta
nyelvével a száját, amint elképzelte az egyszerű, de
fenséges vacsora minden apró falatját és gondolatban mohón
rágni is kedzte őket. Bő volt a termés, sok volt a felesleg
és ez elég is volt arra, hogy a nő arcára víg, gondtalan
mosolyt varázsljon. Lépéseiket egyre szaporábbra vették. A
nap eltűnt az égi színpadról. A levegő hűvösödni kezdett és
az első csillagok is kigyúltak az egyre komorodó, világi
mennyezeten. Az asszony megfogta gyermeke kezét. Már
messziről látták a ház körvonalát, melynek kéményéből
szaporán pöfögött a füst. A nő meg is lepődött. Még sosem
volt arra példa hogy a férje egyedül főzött volna vacsorát,
mert eddig mindig türelmesen kivárta őket. Bölcs hite
szerint az asszonynak dolgoznia és gyereket szülnie kell,
míg a férfi feladata a nő megvédése és a harc. Az asszony
elégedetten és meglepetten elmosolygott:
-Még érnek meglepetések...
Mögöttük a táj gyász fátyolt borított magára. Nevetve
belépett a kunyhóba és a kinyújtotta kezét. Hirtelen a
mosoly kegyetlenül ráfagyott az arcára, amint borzalmas
látvány fogadta és a furcsa növények szaga úgy csapta meg az
orrát, hogy meg kellett kapaszkodnia az ajtóban, hogy ne
ájuljon el. A férfi háttal állt neki. Aztán görcsösen
megfordult és üveges, elfehéredett szemeivel a nőre
tekintett, ki elborzadt, fakó arccal rámeredt, kezét pedig
védekezéshez kapta, remegő ujjait a levegőbe vájva. A férfi
keze el volt törve, mintha egy láthatatlan erő tekerte volna
ki ujjait, mik eldeformálódva, vértől nedvesen szorongattak
valami pohár szerűséget, miben víz volt furcsa, émelyítően
édes növényekkel tele szórva. A nő remegő szemei szinte
kiestek a helyükről, amint érezte, hogy valami erő
megragadja hárulról és kissé a magasba emeli, mikor férje
kislányos és vidám hangon megszólalt:
-Teát?

A fáról csendesen és nyugodtan hullottak le a virágok a
szélben táncolva és pörögve a messzeségbe. Az árnyék
kellemes hűvöst nyújtott Kagoménak és Inuyashának, kik
merengve nézték a lengő virágogat, mik vakítóan fénylettek a
tűző napon. Nagyon meleg volt az idő, a lány érezte, hogy
verejtéke a ruhája alá hatol és beleolvad bőrébe. Kimérten
Inuyashára meredt. Szemei kigúbadtak a döbbenet miatt. A fiú
félig csukott szemmel lihegett kinyújtott nyelvvel mint egy
kiskutya, mi mindjárt elevenen megfől. Inuyasha nyelve
hirtelen megakadt a levegőben, amint a lányra tekintett és
kíváncsi, nem értő szemekkel vissza meredt rá:
-Mian?
-Meleged van?-nevette el magát.
-Mond hogy neked nincs...-mordult fel makacsul, miközben
hónalja mögül kisebb, zöld felleg kezdett elő pöfékelni.
A lány szemei könnyezni kezdtek:
-Bűzlesz az izzadságtól.
Inuyasha fülei megrebbentek, miközben kíváncsian szagolgatni
kezdte magát:
-Hm..Nem érzek semmit...
Kagome unottan megszólalt:
-Menj fürödni...
A fiú tiltakozás nélkül felkelt és figyelmesen körülnézett
vizet kutatva. Szinte azonnal meg is pillantotta a csobogó
patakot. Meleg volt az idő, tényleg ráfért egy kis fürdés,
egy kis felüdülés. Ujját belemártotta a vízbe, mire hirtelen
fagyos libabőr cikázott fel egész testén, miközben fülei
meglepetten felmeredtek:
-Lehet hogy meleg van, de inkább megfőlök, mint hogy
megfürödjek ebben a hideg vízben.
-Nem maradok meg meletted ha nem fürdesz meg.-fogta be az orrát.
-Keh...Ugyan mivel fogsz rábírni?-ám szemei azonnal
elkerekedtek a mondat után, amint látta hogy Kagome ajkai
lassan elszíkítják egymást és dühösen formálni kezdik a
fenyegető szót.
-FEKSZIK!-sóhajtott fel, ám a fiú egy gyors mozdulattal
elkapta a karját és magával rántotta a vízbe, melynek
csobbanása megrázta a levegőt.

Inuyasha morogva ült Kagome mellett és tekintett rá a
vízcseppektől gyöngyözött ruhákra, mik a napon száradtak.
Egy bokor választotta el őket. Egyikük se tekintett a
másikra, csak szigorúan előre pír arccal meredve maguk elé
hallgatva dobogó szívüket, mire a lány makacsul megszólalt:
-Köszönöm Inuyasha...
A fiú fülei dühösen megrebbentek, miközben tajtékozva hátra
fordult:
-TE FEKSZIKEZTÉL A VÍZBE!
-De te rántottál magaddal!-üvöltött vissza rá, mire
zavarodottan elkapta tekintetét egy döbbent sikoly
kíséretében, amint Inuyasha akaratlanul is rátekintett dús
kebleire, mik kívánatosan csillogtak a napsugarak tűző
árnyékában.
A fiú elkapta tekintetét, miközben ragyogó vörösség terült
szét az arcán, majd szemfogaival morogva magába mart:
-Keh...Szemtelen kis fruska-suttogta.
-Inuyasha?
-Igen?-kapta fel füleit érdeklődően és a háttal ülő lányra
tekintett.
-Fekszik...
Tompa csattanás robajlott fel, majd a fiú érthetetlen
káromkodása hallatszott fel.

Egy nő futott az erdőben. Ijedten zihált, fuldoklott saját
testi nedveitől , mik az arcáról csorogtak le és ömlöttek be
tátogó szájába, mi vízért szomjas halként lihegett. Mögötte
suhogó, fenyegető lobogás hallatszott, mire az asszony
szemeiből könnyek robbantak elő, szája pedig kétségbeesett
sikoltásra nyílt:
-Hagyj békén! Nem akarom!!!!!!
Harsány, vidám nevetés hullámzott mögötte. Egy kislány
hangja. Hirtelen elesett a tehetetlen nő és még egy utolsó,
könnyes pillantással üldözőjére meredt kigúbadt szemeivel,
mik szinte kifolytak medrükből. Kezei védekezésre nyíltak,
szája pedig fuldokló tiltakozásra, de nem jött ki semmi szó
didergő ajkai mögül, csak fröcsögő vörösség, mi feketén az
avarra csöppent. Félelemtől eltorzult arcába beleomlott
haja, mibe ősz fürtök tekeregtek...

Inuyasha nyugodtan meredt előre és csak olykor tekintett
maga mögé ártatlan, arany szemeivel, hogy megbizonyosodjon
róla, hogy a lány még vele van. Szemei alatt pír tűz
lobogott, mire idegesen újra a kimonója után nyúlt, de az
még mindig rém nedves volt. Kagome csendesen megszólalt:
-Inuyasha...
A fiú hegyezte a füleit és titkon felkészítette testét egy
újabb fekszikre, de a lány hangneme nem volt fenyegető, sem
ideges. Ajkai eltávolodtak egymástól:
-Bocsánat...
A fiút meglepte ez a kijelentés. Elmosolygott, majd
feltekintett az égre:
-Én is.
Kagome felnevetett:
-Nincs akkor harag?
-Nincs.-fordultak meg egyszerre elégedetten, megfeledkezve
arról hogy meztelenek.
Csillogó fényesség rajzott szét a levegőben körülölelve a
párt, amint rátekintettek egymás, csupasz testére. A lány
arca is pírba borult, amint megpillantotta Inuyasha fezses
testét, mely izmainak völgyeiben a vízcseppek lassan és
kéjesen csorogtak alá. Kagome szerette volna elkapni zavart
tekintetét ám nem tudta, valami láthatatlan, belsejében
tomboló erő megtiltotta neki hogy elforduljon, mert élvezte
a látványt, mely felforrósította bőrét és izzadásra
késztette húsát. Inuyasha sem tudta levenni tekintetét a
földöntúli látványról, amint a lány ében haja megcsapta a
levegőt vízi csillagokkal gyöngyözve az arany napsugarakat,
melyben fürdött teste, gyönyörű domborulatai angyali
szépséggel és bájjal. A fiú elkábult a látvány miatt, érezte
hogy valami összecsavarja a szívét, mire Kagome szemei
becsukódtak és teste némán előre dőlt a fiú fele. Inuyasha
átölelte és magához szorította felmelegítve testét és forró
csókot nyomott a homlokára. Átkorolták egymást és pihentek a
másikat ölelve, miözben lelki szemeikkel gyönyörködtek a
szerelem szépségében, melynek langy, rózsaszínes köde rájuk
borult.