A varázs fogságában,egy furcsa világában

Ano mohotsukai no yoyaku,ichi henna no sekai

Egyszer Japánban Kagoméék szentélyénél  a rejtett kútnál,egy pár gyerek játszott. Az egyik lány befutott a rejtett szentélybe,és hátra fele futottak,mert épp baseballoztak,és berepült oda a labda,és el akarta kapni,így beleeset a kútba,mert pont a kút felett tudta megfogni.

  Csodálkozott a kútba esve nem ütötte meg magát. Még hallotta,hogy utána kiabálnak.

-      Yámárá jól vagy?

-      ’’ Huh. Jól,de már nem tudok válaszolni,mert valami húz le!’’ – Á! Segítség! – kiáltotta fel gondolatait befejezve.

-      Pár másodperc múlva a kút alján ülve érkezet meg. Egy táska is volt rajta,amiből egy alma ki is esett.  

-      Ez lehetetlen. A kút tele van  indával,és ez furcsa,mert ennek a kútnak egy szentélyben kellene lennie. Itt valami nincs rendben. – evvel felvette az almát,és elkezdett felmáászni a kút oldalán,az indába kapaszkodva.

Fényességet látott,és hangokat hallott kintről. Mikor kiért Inuyasha hátát látta meg elsőnek.

-      ’’Mi ez a szerzet? ’’  - csodálkozott. Meghúzta a vállát,és Inuyasha fejéhez vágta az almát.  A fejét hátra fordította.

-      Ki vagy? –erre a kút pereméről leugrott,és elkezdett futni a legközelebbi nagy fa felé,a hanyou elől. Mérgesen kiabálva utána futott a félszellem.

-      Hé,te! Állj meg! – kiabálta dühösen. Shippou azt se tudta,hogy most féljen vagy kiabáljon a többieknek.

-      Mi történt? .csodálkozott Sango.

-      Nem tudom,de Inuyasha nagyon dühös,de most nem Shippoura! – jegyezte meg unottan Kagome. – Menjünk utána.

-      Lányok mi történt? – kérdezte Miroku tőlük.

-      Nem tudjuk,de Inuyasha után megyünk. – mondta Sango,nem tudva az okot,hogy miért futnak utána

-      Jó,de siesetek vissza! – kiabálta a szerzetes a távolodok után.

A hanyou megállt a fa alatt,ahol a lány volt,és elkezdett neki felkiabálni a fára.

- Gyere le!

- Nem megyek le! Nem kérsz még egy almát a fejedre?! – kiabálta le neki.

- Milyen almát? Nem is kérek,mert azt se tudom mi az. – ő meg kiabálta vissza. Ezt már Kagome,és Sango is hallotta.

- Akkor mindjárt repül az alma! – és a táskájából elővett egy másik almát.

- Kagome! Mi az a alma? – kiabálta oda a lánynak.

- Az egy gyümölcs.

- Áhá. Hallod,akkor se kérek! Nem vagyok éhes! – kiáltotta fel megint.

- Repül! És már dobta is le,de Inuyasha simán elkapta.

- Gyere le!

- Nem ! – és ezek után úgy akart leugrani,hogy a hanyou háta mögött eltudjon futni,de e-helyet a hanyou karjaiba esett. Hirtelen ki is ugrott,és ment a táskája után,amit már előtt ledobott. Sango pont állt,ahol a táskája volt.

 - Ki vagy ? – kérdezte tőle,de ő csak  felkapva a hátizsákját a kút fele kezdett futni. - Valami baja van? Vagy talán nem érti a nyelvünket,mert olyan furcsán öltözik,mint Kagome,de másképp is néz ki. Nem értem.

- Én tudom! Haza akar menni,azért ilyen. – válaszolt Kagome a kérdésre.

- Értem,de azért válaszolhatott volna nekem.

Kagome meghúzta a vállát,és a lány után futott,a mérges alak a fától.

-      Üh. – Kagome szeme kiakadt,mert elég mérgesen futott a lány után az alak. – Itt baj lesz. – és ő is úgy tett,hogy az előtte elfutó mérges alak.

A kúthoz érve Yámárá nem tudta,hogy mit tegyen,hogy bele ugorjon a kútba,vagy…válasza azt, ami bekövetkezik.

- Bele ugorjak. Nem,nem tudom,és ha nem vissz haza? Akkor meg… - ’’ nem, azt nem választom,hogy ez a szörny végezzen velem. ’’

 Nem mert a kútba bele ugrani,de a kút mellé lehúzta magát. Tudta,hogy magának köszönhetően lesz vége az életének.

-      Te,mond meg,hogy miért tetted ezt! – kiabálta rá,és a kút körül elkezdtek körözni.

-      Inuyasha,hagyd azt a lányt. – kiabált rá Kagome.

-      Gr. Nem rád tartozik.

Ekkor Miroku is megjelent a kútnál.

-      Mi történt az előbb? És most is mi történik? – kérdezte csodálkozva a helyzetet látva.

-      Ö…semmi . Semmi érdekes. Nem tartozik rád. – förmedt rá,aki a lányt kergette.

-      De tartozik rám,mert ez egy lány,ha jól látom,és nem érzek semmilyen mágikus erőt,sem gonosz aurát ennél a lánynál,de van valami furcsa érzésem vele kapcsolatban.

-      Mi? – mondták Miroku barátai egyszerre.

-      Azt mindjárt megtudjátok.

-      Mond meg,hogy ki vagy, - förmedt rá a hanyou Yámárára.

-      Gonosz vagy. Egy szörny. Ez  világ,ezek az emberek nem normálisak.

-      Nem,ez nem igaz. Nem ismered őket! Ne ítéld meg előre ezt a helyet,és az embereket! – kérte Kagome a lányt.

-      Igen. Igaza van hallgass rá! Te nem ismersz engem, őt( mutatott Inuyashara) ez a lányt. Meg őt. – mondta,és nézett mérgesen,és unottan Mirokura.

-      Nem tudom,de inkább jobb,ha elintézem magam körül a világot.

 Egy kis idő után elkezdet mormolni ritmusosan egy varázs ige sort.

-      Ki yoroshii tsukusu  chikara mairu nado taeru kore ano… -de ekkor félbe szakadt,mert a szerzetes rászólt.

-      Állj meg! Ha végig mondod elpusztulnaka a gonosz szellemek,és vele együtt Inuyasha is.

-      Ö…te kinyírnál engem? – esett kétségbe a félvér. – akkor,te nem is vagy olyan ártatlan,ahogy Miroku mondta.

-      Igen. Ez a varázs ige sor,csak úgy kipattant a fejemből. Azt se tudom,honnan tudom.

-      Áh… de,nem tudta folytatni a mondani valóját,mert semmi jó nem jutott az eszébe rá.

-      Jó. Ezt hagyjuk. Az a lényeg,hogy varázsolni nem tud,de ezek az átkok,és áldások,amiket tud. Nagyon is hatnak. – magyarázta a szerzetes.

-      Ö,lehet,de arról nem tudok,hogy tudnék átkokat,ez csak elöjött belőlem.

-      Aha. Olyan lehetsz,mint Kagome,hogy valakinek a reinkarnációja vagy. – találgatott Sango.

-      Kizárt. Nem hiszek az ilyenben. Hanem csak az ősi vérem fel nem ébredt itt. Azt se tudom,hol vagyok.

-      Ez a középkori Japán. Ha itt tartunk téged,hogy hívnak? – kérdezte Kagome

-      Yámárá vagyok,Egyiptomból.

-      Az jó messze van innen.

-      Igen. A barátaimmal jöttem ide nyaralni.

-      Igen,és hol van Egyiptom? – folytatta a szerzetes.

-      Majd elmondom nektek. – mosolygott Kagome.

-      Akkor,én maradjak vagy menjek? Mert itt kicsit se érzem jól magam.

-      Szerintem menj el,mert te még japán történelmébe se tartozol bele,és amilyen erősek a szavaid,még el is pusztithatod,és  akkor bajok lesznek,mert nem lesznek Japánok a világon.

-      Oké,de még kicsit maradok. A többiek bolintottak rá,Inuyasha csak morgott.

Elvitték öt kaede anyóhoz,és elmondta,hogy ki és mi Yámárá. Kiderült,hogy ő itt egy halott papnő erejét birtokolja. Ami lassan felébred benne. A papnő pedig Midoriko,akinek akinek az erejét magához hívta.

 Pár helyett megmutattak a lánynak. Olyan dél tájt a Kagoméénél lévő ékkőszilánkok világítani,majd egyre jobban fényleni kezdett.

-      Ez meg mi? – csodálkozott Kagome.

-      Én se tudom,pedig az ilyen dolgokban jártas vagyok. – mondta Miroku.

-      A lélek. Érzem hív. – szólalt meg Yámárá.

-      Milyen lélek, - csodálkozott a hanyou.

-      Midoriko lelke. Nem azt mondta Kaede anyó,hk a papnőnek az ereje éled újjá bennem.

-      De. – mondta az orrát felhúzva a hanyou,hogy meg se kérdezhette. Plusz nem figyelt oda dolgokra.

-       Az ékkő hamarosan meg fog semmisülni. Midoriko lelke újra felébred,ezért az ékkőre van szüksége. Siessünk összegyűjteni az ékkőszilánkokat.

-      Jó,Yámárá. – bólintott Kagome.

-      De egy kérdésem lehet?  - szólalt meg a szerzetes.

-      Narakutól,az ékkő nagyobb darabját,hogy szerezzük meg? – kérdezet rá,és gondolta,hogy meg foghatja vele  a lányt.

-      Ö…azt még nem tudom,de biztos kitalálok valamit. – mosolygott a lány.

-      Pont erre számítottam. – mondta feladva  a dolgot

-      Látod,így kérdez valakitől valamit,akit nem ismersz! –szólalt meg a hanyou Miroku háta mögül.

-      De mégi s,ha körbe fognánk Narakut. Úgy értem,hogy a kastélyát,vagy ahol van. Akkor egyszerre támadnánk. A dolog evvel meg is lenne oldva. – gondolta hangosan Yámárá.

-      Áh. – fogta a fejét Miroku,mert ide ennél jobb szervezés kell.

-      Üh. Akadt ki Inuyasha is.

-      Igaza van Miroku! Csak egy kis taktika kéne a megvalósításához. – mondta Sango.

-      Igen. – mosolygott Kagome. Erre nem szólt semmit senki – akkor gyerünk,hogy minél hamarabb visszakapja Midoriko a lelkét. 

 Evvel el is indultak. Az utuk,szokatlanul csendes volt. Egy szellem se került az útjukba,sem naraku.

  Ahogy közeledtek a farkasok táborához,mert arra fele volt Naraku,a hitvány bandita,aki nagy hatalomra tett szert. Hirtelen Inuyasha felkiáltott.

-      Jön a rühes farkas.

-      Itt baj lesz. – szólalt meg a szerzetes.

-      Igen. – helyeselte a szellemirtó lány.

-      Ö…- Kagome kínosan elmosolyodott.

-      Mi a baj? Milyen baj lesz, - csodálkozott Yámárá.

-      Mindjárt megtudod. Inuyasha avval a bizonyos ’’ rühes farkassal’’ veszekedni,és verekedni szokott. Akit Kougának hívnak. Mert Kagomét…- de nem tudta befejezni,mert,mert Sango befogta a száját.

-      Mert Kagomét nem érdekli,és maradj csöndbe! – mordult rá mérgesen a szellemirtó.

-      Majd én befezezem. Azért veszik össze állandóan Kougával Inuyasha,mert féltékeny,mert Kouga szeret engem. – mondta ravaszan,és huncutul,hogy a hanyout felhúzza Kagome.

-      Nem igaz. – kiabálta –Ö…csak nem szeretem,hogy az a megbizhatatlan farkas a közelemben van. Meg engem ne hívjon pincsinek. Mi vagyok én szobakutya! – mondta arra célozva,hogy a személyiségét evvel sértik.

-      Hallgass! – kiabálta  Kagome unottan,mert már Inuyasha sokszori morgását unta.

Ebben a pillanatban megérkezett tornádó formájában Kouga,mintha hívták volna.

-      Szia,kedvesem! – fogta meg hírtelen Kagome kezét, Inuyasha pedig bal oldalt mellettük morgott. – Ugye nem bántott ez a korcs, - mondta a fejét a félvér felé rántva.

-      Nem bántott.

A féltékeny barátunk elkezdte volna az átlagos szidkozását,de Yámárá,Midoriko erejét hordozó lány megszólalt.

- Enged el azt a lányt! Az ékkővet elkell venni Narakutól,és tőled is! Mert a lelkemnek szüksége van rá! Bocsánat,vagy is az ékkő a lelkem! – mosolygott zavartan a hibáját kijavítva.

Ki vagy te,hogy neked kell az ékkő? És,hogy az ékkő a lelked?!

-      Na végre megállította Kougát valaki! – morgott az orra alatt a tűzpatkány kimonos fiú.

-      Várjál még Inuyasha!  - csitította  a szerzetes.

-      Farkas. Nem tudom hallottál-e Midorikoról. Az ékkő az ő lelke,és az ékkőben harcol a gonosz szellemekkel.

-      Aha,de te nem Midoriko vagy. Ugye? – közeledett hozzá utálóan.

-      Vigyáz,ő Midoriko erejét hordozza! – szólt oda Kagome,figyelmeztetve.

-      Valahogy a lelke van nálam,és az ő lelke irányít,de nem sokára a lelke is bennem lesz remélhetőleg.

-      Te kényszeríted a lelkét,hogy a tiéd legyen?! – és felemelte a lány a ruhájánál fogva.

-      Kouga ereszd el! – egyszerre kiabálta mindenki.

-      Ezt nem kellet volna. – mondta Yámárá,és a Midoriko lelke által kiválasztott lány,hirtelen elvesztette az eszméletét.

-      Valami hatalmas erőt érzek! – szólalt meg Miroku.

Amely réten voltak,a fűt elkezdte fújni nagy erővel a szél,és Yámárá teste elkezdett lüktetni.

- A lélek az enyém! – kiáltott fel Midoriko hangján,és elkapta Kouga nyakát.