Kis csapatunk épp egy kis tisztáson ücsörgött, mikor Miroku nem bírt tovább magával.

-         Te perverz szerzetes! – kiáltotta Sango a fiúra egy pofon kíséretében.

-         Hé, ez fájt.

-         Miroku, miért teszed mindig ezt? Tudod, hogy úgyis lepofoz. – kérdezte Kagome.

-         Igaza van, ennyiből én is tanultam volna. – szólt bele Inuyasha is. – Az ott ki? – mutatott egy közeledő lányra, kinek hosszú fekete haja volt, aranyló szemei, és fekete macskafülei.

-         Hol? Furcsa… - lepődött meg Kagome.

-         Hé te, ki vagy? – ordított oda Inuyasha, miközben előrántotta a kardját. A lány már csak pár méterre volt tőle, ott megállt. Így látni lehetett, hogy kb. 13 éves, lehet. A ruhája pont olyan volt, mint Inuyasháé.

-         A nevem Nekomi. – válaszolt a lány.

-         Nekomi? Rólad még nem hallottam. – mondta, és eltette a kardját.

-         De, én tudom ki vagy.

-         Honnan?

-         Nem fontos. – a lányból semmit se tudtak kiszedni, hisz rendíthetetlen volt, így Kagome rávette, hogy tartson velük. Nekomi elfogadta a felkérést. Tovább is indultak. Addig mentek, míg, egy folyóig értek. Sango, Kagome, és Shippo azonnal belevette magát a vízbe, de Nekomi nem akart menni. Miroku elment tűzifát gyűjteni, így Inuyasha a lánnyal maradt.

-         Honnan ismersz? – tudakolta tovább Inuyasha.

-         Sesshomarutól tudok rólad. Napokba telt, míg kiszedtem belőle.

-         Ismered Sesshomarut?

-         Persze.

-         Hogy hívják a szüleid?

-         Az anyám Ilanmio (félszellem), az apám, meg… majdnem elmondtam.

-         Ki?

-         Nem mondom meg!

-         De!

-         Nem, és kész.

-         Cuh. Miért? Tán szégyelled?

-         Nem, csak nem akarom elmondani!

-         Jó- jó, értem, de miért titkolod ennyire?

-         Mert. – ekkor sikítást hallottak.

-         MIROKU, NE LESKELŐDJ!

-         Ez meg mi volt? – kérdezte meglepődötten Nekomi.

-         Miroku leskelődik, mint, mindig.

-         Leskelődik?

-         Igen.

-         Még jó, hogy nem mentem.

-         Ahha.

-         Azt, hogy értetted, hogy, mint, mindig?

-         Mindig ezt csinálja…

-         Értem… ha jól láttam szemet, vetettél Kagoméra.

-         Hé!

-         Szóval igazam volt.

-         Igen, csak ne mondd el neki!

-         Jó, de miért nem mondod el neki?

-         Mert, nem merem. Mi lesz, ha visszautasít.

-         De, hogy, is. Láttam, hogy, hogy néz rád.

-         Hát, nem is tudom.

-         Adok rá… 3 napot.

-         Micsoda???

-         Jól hallottad.

-         Jó, megpróbálom. – válaszolt Inuyasha, de ekkor a lányok visszaértek a fürdőzésből. Inuyasha arrébb akart menni, de hirtelen átváltozott. – Áhh.

-         Te, is? – nézett rá kérdőn Nekomi, erre ő is átváltozott. Mindenki furcsállva nézte a két ifjút.

-         Ma változol át te, is? – törte meg a csendet Inuyasha.

-         Igen, de most menj, és mondd meg!

-         Nem!

-         De, ne feledd… - ekkor odahajolt, majd a fiú fülébe súgta –… ilyenkor tele vagy emberi érzelmekkel.

-         Holnap. – válaszolta Inuyasha.

-         Legyen…

-         Miről van szó? – kérdezte Kagome.

-         Semmi, csak megkértem Inuyashát valamire…

-         Értem. Szerintem menjünk aludni, már nagyon sötét van.

-         Legyen. – mondta Nekomi, majd egy fának dőlve figyelte a tüzet. Már mindenki aludt, kivéve Inuyashát, és Nekomit.