A halállal nem ér véget az élet

Inuyasha a kútnál várta, hogy Kagome végre visszajöjjön a középkorba. Igaz, még csak két napja ment el, de a fiú az óta el sem mozdult az átjárótól. Miroku és Sango elment egy faluba szellemet űzni, és csak két hét múlva jönnek vissza. Úgyhogy szegény Inuyasha, egyedül volt, és nagyon unatkozott. Már épp át akart menni Kagome világába, mikor elsötétült az ég, és megjelentek Kikyo lélekrablói. Pár perccel utánuk mag a papnő is Inuyasha előtt termett.

-         Inuyasha, nagyon örülök, hogy végre ismét láthatlak.

-         Ki… ky… o? Te mit keresel itt?

-         Érted jöttem, szerelmem. Csak nem azt a kislányt várod?

-         De igen, Kagoméra várok, jobb lenne, ha elmennél, ha meglát itt, nagyon dühös lesz.

-         Nem érdekel-, mondta kedvesen a papnő, majd megsimogatta Inuyasha arcát- te az enyém vagy, és nem azé a kis cafkáé.

-         Tudom, hogy a tiéd vagyok. De én… nagyon kedvelem Kagomét, és nem akarom megbántani.

-         Nagyon kedveled? Szóval beleszerettél?

-         Igen, azt hiszem. Úgyhogy, most menj el.

-         Rendben, ahogy akarod – szólt dühösen a lány, majd elrepült a lélekrablóin.

-         Sajnálom Kikyo- suttogta magában, majd egy könnycsepp gördült le az arcán. Térdre rogyott, és nevét ismételgette, hogy: ne haragudj Kikyo! Azt azonban nem vette észre, hogy Kagome közbe visszaért, és ott állt a háta mögött. A félszellem mögé lépett, és rátette a kezét a vállára. Nagyon megijedt a fiú.

-         Kagome, te mit keresel, itt? És mikor jöttél vissza?

-         Inuyasha… te Kikyo miatt sírsz?

-         Nem, csak megmondtam neki, hogy már nem szeretem, és eléggé szomorúnak látszott. Úgy érzem, elárultam őt.

-         Jaj, Inuyasha, ne legyen bűntudatod az érzéseid miatt. Ha igazán szeret téged, meg kell értenie.

-         Kagome, te mindig olyan kedves vagy velem. Az az igazság, hogy én azért nem szeretem már Kikyot, mert, szóval, én beleszerettem valaki másba.

-         Oh- sóhajtott szomorúan a lány- ennek örülök, legalább megtalálod a boldogságot. És mégis kibe? Ismerem azt a lányt?

-         Hát… azt hiszem, igen. Az a lány, akibe beleszerettem, az te vagy. Kagome, nagyon megkedveltelek, és azt szeretném, ha velem maradnál.

-         Hogy mi, te engem szeretsz?

-         Igen.

-         Jajh, ennek nagyon örülök Inuyasha, tudod, már régóta el akartam mondani neked, hogy én is szeretlek, de túl gyáva voltam.

-         Kagome, Miroku és Sango elmentek, mert egy faluba szelleműzésre hívták őket. Úgyhogy most egy ideig kettesben leszünk.

-         Ennek örülök – mosolygott a lány – és mit fogunk tenni?

-         Van egy meglepetésem számodra. Gyere, kicsit hosszú lesz az út, oda megyünk, arra a hegyre – mutatott a hanyou egy magashegyre.

-         Oh- lepődött meg kagome – az tényleg messze van. És gyalog megyünk, vagy viszel a hátadon? – nézett kérdőn szerelmére.

-         Egy ideig gyere csak a lábadon, aztán ha elfáradsz, viszlek – mosolygott Inuyasha. Kézen fogta szerelmét, majd együtt elindultak, hogy eljussanak arra a helyre, amit Inuyasha olyannyira meg szeretett volna mutatni ifjú barátnőjének. Elég régóta úton voltak már, mikor Inuyasha megállt.

-         Baj van, szerelmem? – kérdezte Kagome

-         Nem, ellenkezőleg. Megérkeztünk. Csukd be, kérlek a szemed!

-         Oké- mondta a lány, és már csukva is volt a szeme. Inuyasha megfogta a kezét, és elvezette arra a helyre, ahol kiskorában pihenni szokott.

-         Kinyithatod – mondta a hanyou, majd átkarolta barátnőjét. Kagome szeme elé csodás látvány tárult. Egy sziklaszirt szélén álltak, vele szembe hatalmas zuhatagként hullt a hegyről lefolyó víz egy tóba. A parton gyönyörű, szebbnél szebb, színes, illatos virágok voltak. A növények között apróbb állatkák bújtak meg, Kagome észrevett egy fehér nyuszit, egy egércsaládot és egy őzikét is a távolban. A vízesés zúgása, a madarak csicsergése és a fák susogása kész zenekart alkotott. Kagoménak még a szava is elállt a csodától, ami elé tárult.

-         Gyönyörű… - csak ennyit tudott kimondani, majd szerelme nyakába borult.

-         Örülök, hogy tetszik. Gyerekkoromban mindig ide jöttem, ha pihenni akartam. Ez a hely mindig megnyugtatott. De, van valami más oka is annak, hogy idehoztalak.

-         És mégis mi lenne az? – kérdezte a lány, mikor végre szóhoz jutott.

-         Lehet, hogy kicsit korai, de… szóval, apám itt kérte meg édesanyám kezét, és most én is itt szeretném megkérni a te kezedet. Lehet, hogy korai még neked, de már lassan egy éve ismerjük egymást, és amióta megláttalak, erre a percre vágyok. Tudom, hogy gyakran nem ez látszott rajtam, de mindig is szerettelek. Kagome, lennél a feleségem?

-         Jesszus, ez nagyon váratlanul ért. Tudod, én is szeretlek, amióta megláttalak, csak gyakran elbizonytalanodtam, Kikyo miatt. De, azt hiszem, készen állok arra, hogy veled éljem le az életemet. Szóval, igen, lennék a feleséged – mondta mosolyogva, és a meghatódottságtól könnyezve a lány, aki szerelme nyakába borulva sírt.

-         Szeretlek drágám, remélem, most az örömtől sírszJ

-         Igen, és én is szeretlek téged. Ugye itt maradunk, amíg nem jön Miroku és Sango.

-         Igen, hagytam nekik egy üzenetet, hogy ide jöttünk.

-         Olyan boldog vagyok… - nevetett a lány – nincs kedved fürdeni egyet? Olyan szép a víz.

-         Ez komoly, veled együtt? Rendben – felkapta szerelmét a hátára, és leugrottak a szikláról. Kagome gyorsan levetkőzött, majd belefutott a langyos vízbe, hamarosan Inuyasha is követte. Nagyon jól érezték magukat, sokat pancsoltak, nevettek, mintha két gyermek fürdött volna. Este felé, mikor hűlni kezdett a levegő, Inuyasha kiparancsolta Kagomét a vízből, nehogy megfázzon. A selymes fűben fekve nézték a csillagokat.

-         Kagome, mikor mondod meg Kougának, hogy nem az ő asszonya vagy, hanem az enyém?

-         Amint találkozunk vele. De remélem, ezek után többé nem fogsz Kikyo után futni.

-         Soha, megígérem neked. De most már ideje lenne aludni – fejezte be a beszélgetést Inuyasha, akit látszólag kicsit rosszul érintett a Kikyo téma. Átkarolta Kagomét, majd elaludt. A lány egy ideig hallgatta szerelme szívdobogását és egyenletes szuszogását, majd öt is elragadta az álommanó.

Kagome álmában egy templom előtt állt. Fekete ruha és fátyol volt rajta. Mikor meglátta közeledni a menetet, akik egy koporsót vittek, sírva fakadt, és leesett kezéről az eljegyzési gyűrű. Egy lány lépett ki a sorból, Kagoméhoz sétált, átkarolta és megpróbálta vigasztalni. Mikor ránézett a zokogó lány a segítőkész hölgyre, meglátta, hogy Kikyo az. Azonnal ellökte magától, és a koporsó felé futott. Belenézett és meglátta, hogy Inuyasha életben van. Odahajolt hozzá, megcsókolta, a fiú, pedig a fülébe súgta: találkozunk még szerelmem, a halállal nem ér véget az élet.

 Inuyashát is hasonló álom gyötörte.

A fiú épp testvérével harcolt, mikor meglátta kezében Kagomét. Sesshomaru vigyorogva nézte a lány holttestét, amiből minden honnan vér folyt. Inuyasha térdre rogyott és elkezdett sírni. Leesett kezéről az eljegyzési gyűrű. Hallotta bátyja gonosz kacaját, és látta, ahogy leteszi Kagomét. Odasétált szerelméhez, és észrevette, hogy még életben van. Átölelte és megcsókolta. Kagome kinyitotta szemét, amely úgy csillogott, mintha gyémánt lett volna. Lassan magához húzta Inuyashát, megsimogatta, és a fülébe súgta: ne aggódj miattam, megígérem, látni fogjuk még egymást. Ne feledd, a halállal nem ér véget az élet.