Megjegyzés: Ez a Midoriko nem az, akinek a testében megszületett az ékkő, csupán a nevük egyforma.  
 

Sesshoumaru, mint minden nap, ma is elment magányos útjára, gondolataiba merülve. De mielőtt elment, meghagyta Jakennek, a kis zöld démonnak, hogy vigyázzon a halandó kislányra, Rinre…

Már jó ideje sétált, egyre több gondolat férkőzött fejébe. Néha megragadott egyet-egyet, de utána mindig eleresztette azt. Egyszerűen képtelen volt rájönni, hogy hogyan tudná megölni Narakut. Valahogy mindig eljutott félszellem öccséhez, Inuyashához. Azonban ilyenkor gyorsan ki is verte a fejéből… „hogyan is segíthetne nekem egy korcs?”

Majd gondolatmenetét félbeszakította egy éles sikoly…

-  Rin…- gondolta, és már szélsebes suhant a fák között vissza, a tábornak kinevezett barlang felé.. 

Egy farkashoz hasonló, két méter magas démonnal találta magát szembe Rin. A semmiből bukkant fel, majd félrelökte Jakent az útjából, kivillantva borotvaéles fogait és már indult is a lány felé. Rin a szeme elé rakta két kicsi kezét, próbálta magát „megmenteni” a látványtól, és elkezdett zokogni „Sesshoumaru-sama, segííííts!!”. Ezekkel a gondolatokkal döntötte le a szörny a lábáról. A nyál, mi a farkasszellem pofájából csöpögött, már alig volt pár centire a Rin arcától, amikor valami vagy valaki felkapta őt és rohant vele a legközelebbi nagy fához..

-  Sess-sesshoumaru… - Rin óvatosan kinyitotta könnyektől áztatott szemeit. De nem az ő imádott nagyura fogta karjaiban, hanem egy ismeretlen szellemlány. Arca rideg volt akár Sesshoumarué, de szemében furcsa fény csillogott.

-  Maradj itt amíg érted nem jövök! – mondta a megmentő kedves, de ellentmondást nem tűrő hangon. Letette a Rint egy fa tövébe, majd elindult a farkasdémon felé, ami időközben közelebb ért hozzájuk. Kirántotta kardját az oldalán heverő hüvelyből, majd támadásba lendült. Szerencsére a farkasdémon nem jelentett neki túl nagy gondot, így első csapásra végzett azzal. Amikor megbizonyosodott róla, hogy halott és hogy nem e volt nála ékkőszilánt, visszament a fa tövében kuksoló lányhoz.

-  Mond csak kislány, mi a neved? - kérdezte kedves hangon az idegen szellemlány, majd hozzátette -  és mit kerestél egyedül annál a barlangnál?

-  A nevem Rin, és nagyon köszönöm h megmen…-  de nem tudta befejezni, mert ekkor meglátta Sesshoumaru kibontakozó alakját a fák árnyékából -  Sesshoumaru!!!! – mondta a kislány, miközbe odaszaladt hozzá, és megölelte a lábát.

-  Úgy örülök, hogy visszajöttél!! – mondta Rin, és szinte már az örömtől sírt és beletemette arcát Sesshoumaru prémjébe.. J

Eközben az ismeretlen szellemlány kirántotta kardját és a kutyaszellemnek szegezte. Sesshoumaru nem tett semmit, csak fagyos tekintettel nézett rá. Egy kissé elcsodálkozott ugyan, hogy a lány is olyan rideg tekintettel figyeli őt, mint ahogy fordítva.

-  Szóval Sesshoumaru… veled van ez a kislány? – vonta fel szemöldökét a szellemlány, mivel igen nehezen tudta volna elképzelni, hogy egy ilyen rideg szellem mint Sesshoumaru, megtűrt volna egy halandó lányt maga mellett.

- Igen, a nevem valóban Sesshoumaru, és Rin velem utazik. Ekkor az említett kislány erőt vett magán, és bekapcsolódott a beszélgetésbe:

-  Sesshoumaru-sama, ez a nő mentett meg engem egy farkasdémontól!

-  Valóban? - kérdezte a szellem, bár tudta a választ. – És megtudhatnám a nevedet?

-  Midoriko vagyok, válaszolt a szellemlány, és leeresztette kardját.

-  Miért segítettél Rinnek? - érdeklődött Sesshoumaru.

-  Nem akartam, de hamár itt volt megtettem…én csak a szellem után jöttem.

-  Értem. Akkor hát, viszlát Midoriko! - mondta a szellem, majd  hátat fordított neki, és elindult a barlang felé. Rin még egy köszönömöt suttogott oda Midorikonak, és gyorsan Sesshoumaru után futott.  

Mikor a szellem és a kislány visszaért a barlanghoz, Jaken már ott „pattogott” körülötte.

-  Én nagyon sajnálom nagyúúúúúúúú… - Sesshoumaru egy jó nagyot rúgott bele a kis zöld démonba, aki hangos puffanással ért földet.

-  Miért nem vigyáztál rá??? - üvöltötte magából kikelve a szellem - Megmondtam, hogy megöllek ha bármi baja lesz Rinnek!!! - és választ sem várva bement a barlangba. Nem is sejtette, hogy valaki figyelte a jelenetet és, hogy Sesshoumaru egy aggódó pilantást vetett a kicsi rinre a barlangból.  „nem tudm miért, de ki kell derítenem mi folyik itt. Vajon miért ragaszkodik ennyire ahhoz a halandó kislányhoz?” tanakodott Midoriko egy közeli tóhoz tartva, hogy megmártózhasson benne…Amikor odaért, gyorsan megszabadult ruháitól, és belemerült a hűsítő habokba.  

Eközben a kutyaszellem kiadta a parancsot az indulásra. Nem is sejtette hogy amerre éppen tartanak, egy szellemlány élvezi a habok hűsítő zuhatagát…Amikor Rin meglátta a tavat, persze, hogy kérlelni kezdte Sesshoumarut hogy engedje meg hogy mártózzon egyet. Természetesen a szellem megengedte neki, de megmondta hogy tovább kell menniük, ezért ne időzzön sokáig. Mikor már elég közel voltak a tóhoz, Sesshoumaru megpillantotta benne, a gondolataiba merült Midorikot, aki éppen most szállt ki a vízből teljesen meztelenül. Mitagadás, gyönyörű teremtés volt…és ezt még a nagy kutyaszellem is észrevette. Hosszú szőke haja rátapadt nedves testére, mikor az elterült a fűben, hogy megszárítkozzon…

De a haja nem takarta el feszes melleinek domborulatát sem. Álmélkodásából Rin vihogása „ébresztette föl”.

-  Nézd Sesshoumaru-sama, ott van Midoriko - azzal megragadta a szellem kezét és húzta volna  part felé, de az csak nem akart megmozdulni. Erre a zajra már Midoriko is felfigyelt, és azonnal felvette piros-fehér kimonóját. Sesshoumaru elfordult és elindult.

-  Gyere Rin, majd keresünk másik tavat amiben fürödhetsz…- jelentette ki a szellem, de a lány ezeket a szavait már nem hallotta, mivel szélsebesen kezdett el szaladni az immár ruhában lévő szellemlányhoz, aki felkapta őt, és megpörgette a levegőben. „hmmm..jól bánik a gyerekekkel, és meg is tudná védeni ha arra kerülne a sor. És mellesleg nem csúnyaJ”

Ezekkel a gondolatokkal indult el a Rin-Midoriko páros felé. Jaken követte őt. Mikor már elég közel voltak a lányokhoz, Sesshoumaru, Midorikohoz intézte szavait…

-  Mondd Midoriko, lenne kedved csatlakozni hozzánk? - erre a lány őszintén elcsodálkozott, mire a szellem sürgetni kezdte -  Nos?

Midoriko lenézett Rinre, aki most bociszemekkel nézett vissza rá. Nem tudott ellenállni a „kísértésnek” így beleegyezett.

-  Rendben van, de megtudhatnám hogy miért döntöttél így? - kérdezte ravaszul Midoriko.

-  Kell valaki Rin mellé, aki játszik vele és megvédi ha arra kerülne a sor. -  mondta Sesshoumaru, mire a szellemlány alig észrevehetően biccentett.

-  És tulajdonképpen hova megyünk? - tette fel a magától érthetődő kérdést Midoriko.

-  A kastélyomba. -  válaszolta nemesi egyszerűséggel a szellem, majd elfordult, jelezve, hogy nem kíván többet mondani.

-  Úgy örülök hogy itt vagy! - mondta a kicsi Rin, mire Midoriko elmosolyodott. Azon a napon kivételesen nem mentek tovább, ott maradtak a tó partján.

Sesshoumaru Nagyúr, immár nyugodt lélekkel indult el, esti sétájára…már órák óta távol volt, mikor egy szellemszagra lett figyelmes. A szellem gyorsan haladt Sesshoumaru felé, akinek már nem volt ideje kivédeni a támadást, így a támadás telibe találta őt…

Midoriko hirtelen felkapta a fejét. Érezte hogy valami baj történik így gyorsan biztonságba helyezte Rint, és meghagyat Jakennek, hogy ne engedje előjönni és hogy vigyázzon rá.Ezután eltűnt a fák sűrűjében…szélsebesen rohant. Érezte Sesshoumaru és egy másik szellem szagát is. Ahogy közelebb ért, megérezte a vér szagát is… „jajj, naygon remélem hogy nem esett semmi baja. Nem élném túl ha valami történt volna vele…” ekkor megpillantotta az előtte kibontakozó jelenetet: Sesshoumaru a földön feküdt, látszott rajta, hogy nem bír fölkelni, de a hirtelen támadásból szerzett seb nem engedte neki. A szellem ott volt közvetlenül Sesshoumaru fölött, aki a sok vérveszteségtől az eszméletét vesztette. Midoriko egyből cselekedett. Elővette borotvaéles pengéjű kardját, amit a hatás kedvéért(és persze nagyobb erő reményében) hatalmas pallossá változtatott, ami körül kék derengés jelent meg. Első csapásra sikerült levágnia a szörnyeteg egyik kezét, ami azonnal visszanőtt. „ez is csak Naraku egyik szellembábuja. De nehogy azt higgye, hogy ilyen könnyen elbánhat velem!!” gondolta Midoriko, és megcélozta a szellem azon részét, ahol a szívét sejtette. Ekkor hatalmas mérgező füst robbant ki. Miután a füst kezdett oszladozni, Midoriko megpillanthatta a kettétört szellembábut, rajta egy hajszállal. Gyorsan elrakta kardját, és odasietett a sérült szellemhez. Komolynak tűnt a seb, ezért nem merte mozdítani, ígyhát megkereste a megfelelő gyógynövényeket, és ott helyben látat el Sesshoumaru sebeit…

Még javában kelt fel a nap, amikor a Midoriko mellett fekvő férfi megmozdult. A szellemlány nyugtatóan ráhelyezte kezét Sesshoumaru csupasz felsőtestére, és fölállt.

-  Mi…mi…történt? - nyögte ki végül a kutyadémon. 

-  Megtámadott egy szellem -  mondta nyugodt hangon Midoriko -  pontosabban Naraku egyik szellembábuja…(erre Sesshoumaru fájdalmasan felnyögött) …de ne aggódj, elintéztem. Utána pedig ott helyben elláttam a sérüléseidet, majd visszahoztalak a táborba. Pár nap és jobban leszelJ -  mosolyodott el a szellemlány.

-  kö…köszö…nöm…Midoriko. -  mondta kissé elcsukló hangon Sesshoumaru, majd mély álomba merült. Midorikonak egy furcsa gondoltat férkőzött be a fejébe: „milyen aranyos amikor alszik…miket beszélek én itt?? De ha egyszer olyan helyes…Jlehet hogy tetszik??”

viaskodott magában…de aztán a Rintőlkapott gyönyörű erdei virágok jobb kedvre derítették.

Este, mikor már Jaken és Rin is méylen aludt, Sesshoumaru ébredezni kezdett. Midoriko odalépett hozzá és…

-  jobban vagy már? – kérdezte kis aggodalommal a hangjában.

-  igen -  hangzott a tömör válasz. Megpróbált felülni, de még nem volt elég ereje hozzá.

-  Cssssss…maradj fekve -  mondta Midoriko, mutatóujját Sesshoumaru szájához érintve. Forró érzés és ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megcsókolja a szellemet. Hasonló gondolatok járhattak  Sesshoumaru fejében is, mert karjánál fogva magához rántotta, és lágyan megcsókolta. Midoriko gondolkodás nélkül visszacsókolt. Miután elfogyott a levegője, Sesshoumaru szakította félbe az immár heves csókot. Ezután kapott még egy puszit az arcára  a szellemlánytól, és az mosolyogva kiadta az „utasításokat”:

-  Pihenned kell még…holnap még itt maradunk, és csak utána indulunk el. Persze csak ha jó lesz így neked. -  tette hozzá kissé elpirulva Midoriko.

-  Igen, így jó lesz. -  mondta, sé egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában. Miután a lány fölállt, Sesshoumaru megkérdezte tőle:

-  Nem felejtettél el valamit? -  a lány erre nem tudott mit mondani, de nem is kellett, mert a szellem visszarántotta magához, és még egyszer egy hosszú és forró csókot adott neki… 

Másnap reggel Rin kelt fel elsőnek, de mivel még senki sem volt ébren, úgy döntött hogy fürdik egyet a tóban. Éppen csobbant a hűs vízbe, amikor Midoriko fölébredt. Hallotta, ahogy Sesshoumaru beszél álmában:

-  ohh…Midoriko…én…annyira…szeretlek! -  mondta ki végül a szellem. Erre Midoriko egy puszit akart nyomni az alvó férfi arcára, mikor Rin hirtelen felsikoltott, felverve hangjával a még alvókat. (Sesshoumarut és Jakent) Midoriko nem tudta mi történt, nem látott semmit és senkit. Ekkor észrevette, hogy erősen hullámzik a tó és hogy nagy buborékok jönnek fel a tetejére. Rin levegője volt… Midoriko gondolkodás nélkül belevetette magát a mély tó habjaiba. A víz már szinte teljesen tükörsima volt, amikor vér keveredett a vízzel…és felbukkant a szellemlány a kislánnyal a karjaiban.

-  Rin…Rin…Rin… térj magadhoz!! -  mondta és közben megrázogatta a kislányt, semmi.

Befogta Rin orrát, és szájon át kezdte lélegeztetni őt. Fél perc múlva Rin egy jó nagy adag vizet kiköpve, kapkodott levegő után. Midoriko nagyot sóhajtott és kölcsönvette Sesshoumaru prémjét, hogy betakarja vele a reszkető lányt. Rin odabújt a szellemlányhoz, és könnyeivel áztatta és annak vállát…

-  kö…szö…nöm…-  mondta reszkető s elcsukló hangon Rin, és még szorosabban bújt megmentőjéhez.