Könnyedén túljutott a ’hadseregen’, Naraku felé vette az irányt. Nem állhat semmi és senki az útjába, hát tévedett… Még mielőtt elérte volna Narakut, valaki hátulról megtámadta. Egy óriási sebet szerezve ezzel. Megfordult, Sesshoumaru volt az. Egyre jobban átvette felette az irányítást a démoni vére, már nem tudott megállni, ölnie kellett, méghozzá a bátyja volt a kiszemelt áldozat.

Sesshoumaru kitért előle, de nem sok híja volt, hogy eltalálja. A többiek elkerekedett szemmel nézték végig a testvérharcot. Senki sem értette, hogy kerül ide Sesshoumaru.

-          Most talán elszökhetünk, Miroku sebeit el kell látni!- mondta Sango.

-          Még egy ideig kibírom.- válaszolt a szenvedő szerzetes.

-          Nem hagyhatjuk itt őket!- és a harcoló párra mutatott.

Inuyasha szüntelenül támadott, de minduntalan hiába. Sesshoumaru megunta a dolgot és egy hatalmasat bevert az öccsének, „talán így észhez térítheti”.

Hatalmas lendülettel csapódott a földnek. Már nem mozdult.

-          Inuyasha!- rohant feléje Kagome, s potyogtak a könnyei - ne halj meg!

-          Ráborult a szétzilált testre, és csak sírt. Sesshoumaru elégedetten figyelte őket. Inuyasha visszanyerte önmagát, de nem tudott megmoccanni. Igazán nem is értette, hogy mi történt, csak egy púp a fején emlékeztette arra, hogy kiütötték.

-          Látod, nincs semmi baja.- mondta a bátyja.

Naraku kihasználva a helyzetet, el akarta tenni láb alól a többieket. Még több fájdalmat akart okozni. Olyan hirtelen indult neki, hogy már semmi nem tarthatta vissza. Egyre közelebb ért hozzájuk, Inuyasha előre látva a végeredményt, fel próbált kelni, de nem sikerült, Sesshoumaru ledöbbent, teljesen elfelejtették Narakut. Kagome félt, Sango és Miroku átölelték egymást, még utoljára. Az idegek egyre jobban feszültek…Naraku lecsapott. Sango elfehéredett, de nem őt találták el. Miya eléjük állt, megvédte őket.

Így a szellem őt szúrta át. Folyt a vér a lány testéből, és a méreg gyorsan hatott. Összeesett. Naraku csak nevetett, megölte azt a ribancot, ezzel is beérte egy darabig.

A figyelmét elvonta a ’nagyszerű’ érzés, és csak későn vette észre, hogy rárontottak. Hatalmas ütések érték mindenhol, túl gyorsak voltak neki Sesshoumaru csapásai.

Inuyasha, összeszedve a maradék erejét, odaszaladt a barátaihoz. Kagome követte a példáját. Lemerevedtek a látványtól, a földön a lány élettelen teste feküdt.

Rin hangosan zokogott. Talán még megmenthetik.

-          El kell vinnünk Kaede anyóhoz.

-          Nem hiszem, hogy azt az utat túl élné.

-          Meg kell próbálnunk, nem halhat meg!- visított a kislány.

-          És mi lesz Narakuval?

-          Én addig feltartom!- válaszolt Sesshoumaru.

Mindannyian felkapták a fejüket, csak nem segít nekik?! Mi lehet a változás oka?

-          Én is maradok!- felugrott Inuyasha.

-          Te csak ne hősködj, ha Naraku eltalál, meghalsz. Jobb, ha eltűnsz innen öcsi.

-          Te csak ne becsülj le engem! Nincs már semmi bajom. Egy ütéstől még nem dobom fel a talpam! HALLOD?!

-          Segítened kell nekünk, egyedül nem tudjuk elvinni…- Kagome szava elakadt.

Inuyasha feladta, majd legközelebb elbánik Narakuval.

-          Siessetek!- törte meg a csendet Sesshoumaru.

-          Miért ez a segítség?

-          Tartozom neki ennyivel!- és végignézett Miyán.

Naraku feltápászkodott, és még dühösebb lett, mint volt. A szellem belemélyedt a harcba.

A csapat rohant, ahogy csak tudott. Inuyasha a hátára kapta a sérült lányt, és úgy vitte. Minden perc számított.

Kaede anyó rosszallóan csóválta a fejét. A vérzés még mindig nem állt el. A sebeit, nagy nehezen bekötözte, de folyton átáztak. A többiek csöndben vártak.

-          Szerencse, hogy szellem, máskülönben már belehalt volna a vérveszteségbe.- kezdte az anyó.

-          De meggyógyul? Ugye hamarosan már jó lesz?- reménykedett Rin.

-          Semmit sem ígérhetek. Elég rossz állapotban van. Ha nem sikerül a mérget kijutatni a véréből, nem fogja túlélni. És itt most Kagome gyógyszerei sem segíthetnek…

-          De miért nem? Mirokunál bevált.

Mielőtt még válaszoltak volna, betoppant egy régi ismerős:

-          Inuyasha úrfi! Hallottam a hírt, hogy- Myoga letelepedett Inuyasha orrán- hogy Naraku visszatért. Csapp.

-          Te kis vérszívó!- a bolha kilapult, mint egy palacsinta.

-          Vérszívó…VÉRSZÍVÓ! Ez az! Myoga kiszívhatja Miya véréből a mérget.- kiáltott fel Kagome.

-          Talán megpróbálhatjuk- Kaede elgondolkodott- de így még több vért fog veszíteni.

-          Ez a kockázat fenn áll, de mégis ki kellene próbálnunk.- válaszolt Sango.

Myoga nekilátott. Mire végzett a munkájával, nagyobb lett, mint Shippou.

-          Ezzel meg volnánk!- és kidőlt.

-          Most már csak rajta múlik minden.- Miyára tévedt a tekintetük.

Miroku is sokat szenvedett. Amióta a jobb tenyerét érte az a mérgező nyíl, nem bírja mozgatni. Egy időre elfelejtheti a fekete lyukat. Kaede anyó mindent meg tett az érdekében, de így is hetekig tarthat a gyógyulás. Már ketten kiestek, ő és Miya. Vajon mik Naraku szándékai?

Időközben eleredt az eső. Az ég sötétbe burkolódzott, és az eddig elég kellemetlen nap, még borúsabb lett. Néhol villámlott, vagy csak a kardok szikrázását lehetett látni. Sesshoumaru és Naraku továbbra is harcoltak. Naraku minduntalan előrébb és előrébb jutott, minél több teret hódítva meg ezzel. Sesshoumaru nem mutatta fáradságát, de már igazán végett akart vetni ennek az értelmetlen csatának. Egyedül nem képes megállítani. A csapásaik újabb és újabb falvakat romboltak le. Az emberek menekültek, sikoltoztak, a gonosz démon ebből merítette az erejét. Elbódították az ostoba halandók félelmei. Imádta nézni, ahogy szenvednek.

-          Mi az Sesshoumaru, téged nem üdít fel ez a látvány?

-          Most nem vagyok jó kedvemben.

-          Na, de ilyet! Pedig még utoljára élvezhetnéd az életed, mert ma MEGHALSZ!

Inuyasha érezte a vérszagot, tudta, hogy már közel járnak. Nem volt túl sok idejük. El akart menni, nem szólt a többieknek, nem szerette volna, ha nekik is bajuk esne.

-          Inuyasha, hová mész?- szólt utána Kagome.

-          Harcolni, nem ülök itt tétlenül!

-          Várj mi is megyünk!- futott Sango.

-          Ti ostobák! Meghaltok, ha harcoltok!

-          Haljunk meg a gonosz elleni csatában, de nem kárhozunk el gyáván, ugye Shippou?

-          Hát, ebben én nem vagyok annyira biztos.

-          Hol van Myoga?

-          Te szerinted? Biztos tovább állt!- válaszolt fura fejjel Kagome.

-          Neki legalább van esze, nem mint nektek!- húzta fel magát a félszellem.

-          Nem lesz semmi bajunk, amíg mellettünk vagy!- mondta igen halkan Kagome.

-          Mit mondasz…

Sesshoumaru neki vágódott a falnak. „Most kikapott ő, a nagy Sesshoumaru.” Inuyashát elöntötte a méreg (érthetetlen okokból), megtámadta Narakut. De nem túl sok esélye. Kagome nyilakat keresett, Sango a bumerángját hajította. El kell csalogatni Narakut a falutól. Kirara segített nekik. Shippou és Miroku elvitte Kaedét és Rint egy biztonságosabb helyre.

Már csak ketten maradtak a házban, Sesshoumaru és Miya. A lány erősen verejtékezett, látszott rajta, hogy szenved. A szellem felállt, de mielőtt még Naraku után indult volna, odafordult a lányhoz. Az arca falfehér volt, elég sok vért veszthetett. Percekig állt némán fölötte Sesshoumaru. Végül előhúzta a karmait, és…

Inuyasha, Kagome és Sango elérte a célját, Naraku már nem volt fenyegetés a falu számára. De legyőzni nem tudták.

Megjelent Sesshoumaru, szétcincálta a démont, de az mindig begyógyította a sebeit.

-          Ezzel nem érsz sokat!- hencegett- Sokkal erősebb vagyok nálad!

Sesshoumaru ránézett az öccsére. Mintha mondani akart volna valamit.

-          Az lehet, de nálunk semmiképp.- üvöltött Inuyasha.

Most már mindketten támadtak, Inuyasha és Sesshoumaru, összefogtak a szent cél érdekében. Talán így ketten le tudják győzni. Narakut meglepték a fejlemények, mivel úgy tudta, hogy utálják egymást a testvérek.

Talán ezek a másodpercek tűntek a leghosszabbnak. Inuyasha és Sesshoumaru minden eddiginél nagyobb erőt fektetett a harcba, az energiáik egyesültek, és egy hatalmas fegyvert hoztak létre. Naraku lefagyott, minden felrobbant 10 méteres sugárban, épp hogy csak elmenekültek a lányok, Kirara segítségével.

A Tessaiga a földön hevert, Inuyasha kicsit megtépve bár, de fölállt. A bátyja állt előtte, kezében a Tensaiga, ami védelmet nyújtott nekik a robbanás alatt.

Minden lecsendesült, az eső nem állt el, de ez már nem számított. Mindenki fellélegzett. Vége… most már vége.

Hangos morajlás hallatszott. A földből előtört valami fényes gömbszerűség. Még nagyobb lett a rémület, amikor meglátták kit rejt a pajzs:

-          Újra itt vagyok! Elismerem szép támadás volt, de ez még kevés, ahhoz hogy legyőzzetek.- nevetett Naraku

-          Mért él még mindig?- fakadt ki Kagome.

-          Azt kérdezed, hogy éltem túl?- vigyor ült az arcára- a szerencsém az volt, hogy szert tettem egy új képességre, amivel bármikor pajzsot tudok magam köré vonni, de ezt már tapasztalhattátok… csak sajnos egy kicsit sok energiát von el tőlem.- Naraku megingott.

-          Te rohadék!

-          Ha meg akartok ölni, akkor először le kéne bénítanotok!- nevetett.

-          Ahogy szeretnéd…- láthatatlan kötelékek szögezték a földhöz a szellemet, nem tudott szabadulni.

A lélegzet is elállt abban a percben. Miya állt nem messze tőlük. Igaz elég betegesen nézett ki, de annyi ereje még volt, hogy részt vegyen a kivégzésen.

-          Igyekezzetek, mert nem tudom sokáig tartani.

Inuyasha és Sesshoumaru újra összefogtak, Naraku most már nem tudott menekülni. Elérte a végzete. Még nagyobb robbanás robbant ki. Miya úgy ahogy megúszta a dolgot. Naraku megsemmisült. Inuyasha állt, mint a cövek. Büszke volt magára, véghez vitte a tervét, a gonosz megfizetett mindörökre.

-          Inuyasha!- Kagome rohant felé – Örülök, hogy túlélted.

A lány erősen átölelte a fiút, talán túl erősen is.

-          Ka…Kagome! Megfojtasz! Engedj már el!

-          Bocsi!- és gyengéd ölelésbe váltott át.

Inuyasha ránézett a lányra. Örült, hogy esett semmi baja.

-          Úgy látom, rám már nincs is szükség. Viszlát, öcsi!- mondta Sesshoumaru és távozott.

Inuyasha fülig pirult… szégyenében. A bátyja látta, ahogy Kagome ölelgeti, így most már még jobban le fogja nézni, pedig már kezdtek jól alakulni a dolgok.

-          Kösz szépen! Ezt megcsináltad!

-          Már megint mi baja?- kérdezte Sango.

-          Most már a bátyám szeme elé sem kerülhetek, mert rád is akkor jön az 5 perc, amikor, amikor…ööö…

-          Inuyasha! Én csak boldog voltam, hogy élsz, már ezt sem lehet?- egy könnycsepp gördült le az arcán.

-          Kagome, ugye nem sírsz? Ééén nem akarom, hogy sírj, azt nem szeretem.

-          Én nem sírok, HANEM DÜHÖS VAGYOK!!! Hogy te mekkora egy bunkó vagy!!! VALAKI AGGÓDIK ÉRTED, TE MEG NEM IS TÖRŐDSZ VELE!!! SOHA NEM VESZED FIGYELEMBE AZ ÉRZELMEIMET!!!

Kagome dühösen megfordult, a félszellem reszketve térdre rogyott, legközelebb kétszer meggondolja, hogy mit mond.

A lány egyenesen Miyához vette az irányt.

-          Jól vagy?- kérdezte Kagome gyanús vigyorral az arcán.

-          Persze, semmi bajom.- mosolygott- De ezt inkább tőled kéne kérdezni.

-          Hagyd csak!- legyezgetet ide-oda- Inuyashára meg ne is figyelj, csak magával törődik!- idegességében a földre csapott.

-          Amint látom, egy kicsit megszeppent a drága… a félelemtől, mondjuk nem is csodálom.- hamis mosollyal Kagoméra nézett.

Sango is segített Miyának felállni. Inuyasha még egy ideig dermedten bámult a semmibe, majd a lányok után vette az iramot.

Másnap már mindenki színesebben látta a világot. A túlélők újra kezdték építeni a falujukat. Beindult az élet. Rin és Yaken visszatértek Sesshoumaru nagyúrhoz. Miroku is jobban érezte magát. Miya sebei rohamosan begyógyultak, de az okot nem találták meg. Kaede anyó is csak csodálkozott.

-          Pár nap múlva olyan leszel, mint régen. De még ne erőltesd meg magad.- Miya bólintott.

-          Miroku, te hogy vagy?

-          Már egész jól, de napokig tart mire rendesen rendbe jövök, addig púp leszek a hátatokon.

-          Ne mondj ilyeneket!- felelt Sango.

-          Sajnos nem láttam, ahogy Narakut elintéztétek, de arra kíváncsi lennék, hogy Inuyasha és Sesshoumaru mért fogott össze, hiszen tiszta szívből utálják egymást.

-          Talán rájöttek, hogy egyedül nem győzhetnek, és a győzelemhez nélkülözhetetlen volt az, hogy egy oldalra álljanak.

-          Lehet, hogy igazad van Miya, de akkor is, ez azért furcsa.

-          Hol van Inuyasha?

-          Azt hiszem, lement a folyóhoz.

„Sesshoumaru mért segített? Nem szokása! Mégis mintha megváltozott volna. Nem lehet rajta eligazodni! Hah, Miya meg állandóan jön és megment minket! Kezd idegesítő lenni. Őt soha sem kell megmenteni, neki nem kell segítség… utálom. Ugyan úgy lebecsül, mind Sesshoumaru, ugyanúgy nem lehet kiismerni, ccc, túl hasonlóak…

-          Inuyasha! Gyere le a fáról.

-          Kagome! Hozzád nem szólok!

-          Most is beszélsz hozzám, nem?

-          Ne idegesíts!!! Akkor is itt maradok és kész.

-          Ne akard, hogy a drasztikusabb módszerekhez folyamodjak… fek…

-          Ne, várj! Inkább lejövök!- és egy ugrással lent is termet- Mit akarsz?

-          Csak bocsánatot akartam kérni a tegnapiért. Soha többé nem aggódom érted, ha nem akarod.

-          Nem erről van szó, hogy nem akarom, csak..- közelebb húzta magához a lányt – csak váratlanul ért a dolog. Előző nap már egyébként is össze voltam zavarodva. Naraku, Sesshoumaru meg minden.

Inuyasha szorosan átölelte a lányt. Nem akarta elengedni. Ha tegnap történt volna vele valami, akkor nem állt volna jó mag