-          Igazán csodálkozom, hogy Kagome megbocsátott Inuyashának.- mondta Sango.

-          Biztos már kitombolta magát.- válaszolt vigyorgó arccal Miroku.

-          Igaz, mostanában igen sokszor mondta, azt, hogy ’fekszik’.

Inuyasha fél füllel hallgatta a beszélgetést, és morgott valamit az orra alatt, de a többiek nem figyeltek rá. Már egy hónap eltelt azóta, hogy találkoztak Narakuval, és azzal a lánnyal. Egy hónapja semmi hír felőlük, ez már rosszul kezdődik.

Jelenleg egy faluban volt a csapat, hogy kipihenjék a fáradalmaikat, nem is sejtve, hogy mit tartogat még a mai nap:

-          Héé, te kis vakarcs, hova viszed azt a halat!- ordított egy termetes ember- Mit képzelsz magadról, egy ilyenért a fejedet vennék, hallod?!- és elkapta a kis tolvajt.

Egy ideig mért próbált szabadulni az erős szorításból, de aztán feladta, várta a verést…

-          Ne, várjon!! Hagyja őt békén!- futott feléjük- majd én kifizetem - és három tallért nyomott a férfi kezébe - tessék!

A fiatal hölgy elhurcolta a kis ’ártatlant’, jó messzire a tömegtől. A lány fülig érő szájjal viszonozta a segítséget.

-          Rin, ha még egyszer lopni fogsz, akkor én már nem tudom, mit csinálok veled - fenyegetően felemelte a kezét- talán, inkább hagylak megveretni.

-          De hát a nagyuram is megengedte…-mentegetőzött.

-          Az engem nem érdekel, de ha bajba kerülsz, akkor nem állok jót magamért!- sóhaj- Megígértem Sesshoumarunak, hogy vigyázok rád, amíg távol van.

-          Jó, Miya, tudod mit, fogadom, hogy mostantól jó leszek!- és újra mosolyt biggyesztett a szájára.

Végül Miya is elengedte magát, lehetetlenség volt ellenállni a tündéri kislánynak.

Inuyasha megunta a cseverészést, fogta magát és elment a környező tisztásra. Nem akart a faluban maradni, utálta azt, amikor az emberek ferde szemmel néznek rá, és azt ordibálják, hogy: Nézd, ott egy hanyou!!!

Pár ugrással a patak mellett termett. Nem igazán tudta, hogy itt mihez kezd. Miután talált egy hozzá méltó fát, felugrott és lepihent. Jó esett neki a nyugalom, De nem tartott sokáig. Szellem szagot érzett. Nem messze tőle, pár jókora példány üldözött egy gyereket. Egyetlen csapással leterítette őket.

-          Vasromboló lélekrabló!- és már végük is volt. Ez könnyen ment.

-          Köszönöm szépen Inuyasha.

-          Te meg honnan ismersz?- vonta fel a szemöldökét.

-          Yaken sokat mesélt rólad… sajnos, olyan unalmasan tud magyarázni.

-          Yaken? De ő Sesshoumaru szolgája, és akkor ő, vagyis te…

De még mielőtt befejezte volna a mondatát, Miya rohant feléjük.

-          Rin, jól vagy? Nem esett semmi bajod? Muszáj volt megint eltűnnöd?

-          Nem, de Inuyasha megmentett.- és átölelte Miyát.

-          Inuyasha! Rég láttalak!

-          Nekem az nem volt túl rég! Honnét ismered?- és a kislányra mutatott.

-          Én vigyázok rá! De most már mennünk kell, ugye Rin?

-          Ennyivel nem úszod meg. A lány azt mondta, hogy ismeri Sesshoumaru-t, ehhez mi hozzá fűzni valód van?

-          Csak annyi, hogy azt nem mondhatom meg.

-          MI?! Mi az, hogy nem mondhatod meg?!

-          Olyan vagy mint egy papagáj, mindent kétszer mondasz.

-          Ne merészelj sértegetni- felment a pumpa Inuyashában- egyébként mi az a papagáj?

-          Ja jó inkább hagyjuk- rápöckölt a fiú fejére - ajaj, kong a fejed az ürességtől!- nevetett.

-          NA MOST MÁR ELEGEM VAN!!!! AKÁRHÁNYSZOR TALÁLKOZUNK, MINDIG IDEGESÍTESZ!!!

-          És? Csak nem baj? Oh, bocsáss meg, nem gondoltam volna…- közben szépen lassan hátrált. Majd hirtelen megfordult- Na, szia!

Inuyasha hátulról elkapta a lányt. Miya előre felkészült rá, így nem érte váratlanul. Előrántotta a kardját, és egy könnyed mozdulattal megsebezte a fiút.

-          Juj, Inuyasha nagyon tunyulsz!- rázta a fejét a lány- Ha így haladsz, még Yaken is le fog tudni győzni.

-          Ne a szád járjon, hanem inkább a kezed! Mert végzek veled!- ezzel elővette a tessaigát.

-          Az erődet ne rám kéne pazarolnod, hanem azokra ott ni.

Mindketten a falura néztek, porig rombolták a szellemek. Inuyasha érezte a friss emberi vér szagát, de nem egyét, hanem több százét. Ahogy csak tudott rohant „Kagome, ugye te nem… ugye nincs bajod?”. Miya a lehetőségen kapva, eltűnt Rinnel együtt.

-          Sango, túl sokan vannak! Enged, hogy használjam a fekete lyukat!

-          Nem lehet Miroku, mert ha vannak még túlélők rajtunk kívül, akkor őket is beszippantod!

-          De így nekünk lesz végünk.

A démonok még mindig nem fogytak, hiába volt minden, itt már csak a csoda segíthetett. Vajon, hol lehet Inuyasha?

Inuyashát feltartották, nem is véletlenül, nem akarták, hogy közbeavatkozzon. Jó pár démon támadta egyszerre a fiút, aki már alig bírta szusszal.

Sango és Miroku is kimerültek, így egy cseppnyi esélyük sem maradt megnyerni a csatát, csak ha Miroku használja fekete lyukat.

-          Meg kell tennem!- nehézkesen felállt- Indulj szél!- hatalmas légörvény keletkezett, amely beszívta a körülöttük lévő szellemek egyharmadát.

Miroku éles fájdalmat érzett a tenyerében, egy fekete nyíl beleállt. A szerzetes felordított a fájdalomtól, a kezéből ömlött a vér, és az örvénybezárult.

-          Miroku!!! Jól vagy?- rohant feléje Sango.

-          Igen, még vagyok.

-          De hiszen látom, hogy szenvedsz! Gyere, ülj le.

Sango nem tudta, hogy mitévők legyenek. Mirokunak ha nem áll el a vérzése, akkor meghal. Valamit csak lehet még tenni. A szörnyek közül előlépett egy fiú. Fekete ruhát viselt, ami harmonizált az ében fekete hajával. Egy íjat tartott a kezében. Azt az íjat, amivel kilőtték a nyilat Miroku kezébe.

-          Látom, jó volt a célzás! Persze én soha nem tévesztem el, én tökéletes vagyok.

-          Szóval te voltál!- próbált felállni a szerzetes.

-          És ha igen? De azt ajánlom ne mozogj, mert akkor gyorsabban szétterjed a méreg a testedben- Mirokuban megfagyott a vér- igen, a nyíl mérgezett volt!- kacagott.

-          Te, te szemét! Ezt most visszakapod!- Sango elindította a csontbumerángot.

Egy démon a fiú elé állt, így a támadás azt találta el. Szemmel láthatóan a démonok védelmezték a fiút. De vajon miért?

-          Ezzel nem érsz semmit! Az én hűséges társaim az életüket is feláldoznák értem. Ugye?- egy hatalmasat csapott az egyikre, ami menten porrá égett. A többiek pedig mélyen meghajoltak előtte.

-          Így már szeretem.- önelégült ki.

Sango tehetetlenségében térdre rogyott. Nem volt ereje felkelni. Itt a vég. Nem tudja folytatni a harcot. A fiú egy újabb nyilat akart kilőni, hogy megölje őt, mikor a semmiből felbukkant Kagome. Ő is egy nyilat lőtt ki, a kettő összeütközött és egy villanással megsemmisültek.

-          Hm, már te is itt vagy?- szúrós pillantást vetett a lányra.

-          Hagyd őket békén!

-          Azt hiszed megállíthatsz? Ne nevettess már, ahhoz nagyon kevés vagy.

Egy újabb nyíl közeledett Kagome felé, de már túl késő volt, nem tudott kitérni előle…

Egy kard kettészelte a mérgezett nyílvesszőt. A fiú idegesen nézett abba az irányba, ahonnan a kard jött, ismerős volt neki a helyzet:

-          Rátámadni halandókra?! Ez eléggé alattomos húzás volt!

-          Miya! Te meg kerülsz ide?- szólalt meg a remény Sango hangjában.

-          Úgy tűnik a történelem ismétli önmagát, megint megmentelek titeket. De amint látom Inuyasha még mindig nem ért ide.

-          Nem is fog!- mosolygott gonoszul a fiú.

-          Mit csináltál vele?- aggódott Kagome.

-          Csak egy kicsit lefoglalják a többiek… Ha jól hallottam a neved Miya, ugye bár?

-          És akkor? Talán tetszik?- válaszolt.

-          Én ismerlek ám téged, te ribanc. Múltkor elbántál velem, de most nem fogsz, azt garantálom.

-          Bocs, de a te ocsmány képedre nem emlékszem. Mond, hogy hívnak?- gúnyolódott Miya.

-          Az nem számít, csak az édes bosszú. Támadjatok!

Egy tucat szellem indult el a lány felé. Egyik hatalmasabb volt, mint a másik. A lány megőrizve hideg vérét, egymás után végzett felük. Túl könnyű volt, túlságosan is.

Miután az utolsó szörny is összeesett, Miya szabad utat kapott a fiú felé. Ám amikor már majdnem odaért, valami eltalálta. Az egyik válla teljesen lebénult, már alig érezte. Egy erőpajzsba ütközött.

-          Na, mi az, csak nem túl kemény volt?- hangos kacagásba kezdett.

Miya nem bírta megmozdítani a bal kezét, eltört. Így már csak a másikat tudja használni. Még egy kis hiba, és komoly bajok lesznek.

A szellemek szüntelenül támadták Inuyashát, a végére már egészen kifáradt. A fiú előhúzta a Tessaigát, és használta a  ’Szélbordát’, ami darabokra szaggatta őket.

Az ereje eléggé megfogyatkozott a harc során. Már épp indult volna a faluba, amikor megjelent Sesshoumaru.

-          Szánalmas, ilyen sokáig tartott elbánni ezzel a pár démonnal?- mondta.

-          Mit képzelsz magadról, ha? Talán te küldted őket?- egyre idegesebb lett, „előbb a szellemek, most meg a bátyja”

-          Én nem vagyok ostoba, hogy ilyen alacsonyrendű démonokkal végeztessem el a piszkos munkát. Ha meg akarnálak ölni drága öcsikém, akkor a saját kezemmel végeznék veled.

-          Azt próbáld csak meg!- megtámadta Sesshoumarut, nem törődve azzal, hogy már alig áll a lábán.

Sesshoumaru kitért a csapás elől. Ezt várta, hogy Inuyasha végre feldühödjön, és akkor talán… Inuyasha összeesett, nem volt már ereje. De nem adta fel, mi lesz így Kagoméval, Sangoval, Mirokuval? Újra kezébe vette a kardot, beleadta az összes erejét. A bátyja megvetően követte az eseményeket, csak egy gyenge kölyköt látott az öccsében, semmi mást.

Inuyasha nem hagyta annyiban:

-          Most mindenért megfizetsz!- elrettentő gyorsasággal vágódott neki a bátyjának. Az ütés sokkal nagyobb lett, mint gondolta. Sesshoumaru vérzett. Végre meg tudta sebezni:

-          Csak ennyit tudsz, öcsi?- és jó pár méterrel arrébb dobta Inuyashát- Szerintem még mindig szánalmas vagy.

-          Azt csak hiszed!- újra támadott, de minden hiába.

Már nem tudott annyira közel férkőzni Sesshoumaruhoz, mintha ha most erősebben védekezni. Egy óvatlan pillanatban, egy hatalmasat kapott, Inuyasha elterült a földön.

-          Azt hiszem, hagylak még gyakorolni.- a bátyja megfordult és elindult az ellenkező irányba.

-          Mi az, menekülsz?- vágott vissza, miközben feltápászkodott.

-          Nem, csak unatkozom,- és eltűnt.

A félszellem idegesen nézett utána, dühítette az, amit mondott. De volt túl sok ideje ezen rágódni, a falu felé vette az irányt.

Megérzett egy ismerős szagot, egy undorító démonét. Naraku itt van valahol!

-          Fogd fel, most véged! Induljatok!- az újabb parancsra démonok százai támadtak Miyára.

Reménytelennek tűnt a helyzet, az egyik karja eltört és a végtagjait is már alig érezte. Nem fogja túlélni. Ekkor felbukkant Inuyasha. Újult erővel lekaszabolta a szörnyeket.

-          Ennyien egy ellen. Ez így nem fer!

-          Inuyasha! Jól vagy?- ugrott fel Kagome.

-          Nincs semmi bajom, de ti tűnjetek el innen.

-          Azt kötve hiszem.- szólalt meg az idegen.

A szellempótlás megérkezett. Lassacskán az egész falu megtelt a szörnyű teremtményekkel. Sarokba szorították a csapatot. Sango a bumerángjával utat tört magának, de az elpusztultak helyébe újak jöttek. Miroku egyre több vért vesztett, Sangonak döntenie kellett, vagy most mennek, vagy a szerzetes meghal. Kagoménak elfogytak a nyilai, ő sem tudott támadni. Szerencsére Miya még ott volt.

-          Minél előbb menjetek el innen, itt most nem biztonságos!

Véres harcnak néztek elébe. De ha a többiek el tudnak menekülni, akkor az már fél siker. Miya és Inuyasha a kardjukkal harcoltak, Sango továbbra is a bumerángjával. Kagome közben egy kiutat keresett a tömegből. Mindannyian megfordultak, vértócsa folydogált feléjük, Miya megsebesült. Átszúrták a mellkasát. Nehezen vette a levegőt, de még élt, és ellátta a baját annak, aki megsebezte. De a seb nem gyógyult be.

-          A francba! Túl gyenge vagyok, már ehhez is!

-          Miya, le kéne pihenned!

-          Egy harc közepén? Ez egy hülye ötlet!- felvonta a szemöldökét a lány.

Egy éles sikításra lettek figyelmesek. Elég közel lehetett az illető. Egyre hangosabb lett a hang, valószínű, hogy üldözték. Az egyik romhalmaz mögül egy kislány bukkant fel, utána pedig három nagydarab szellem.

-          Istenem, az a gyerek, meg fog halni!

-          RIN!!! Vigyázz!

A kislány hátrafordult, az egyik démon már majdnem utolérte. Annyira gyorsan kapkodta kicsiny lábait, hogy elesett. Az egyik felé nyúlt… Inuyasha levágta a démon fejét. A többi pedig eliszkolt. Rin megmenekült, megint. Odafutott a sebesült Miyához:

-          Jól vagy? Ugye nincs semmi komoly bajod? Ugye meggyógyulsz? Ugye…

-          Nyugi! Nincs már semmi vész.

-          Engem már el is felejtettél?- megjelent a korábbi fiú. Előmászott a démonok mögül.

Inuyasha csak most vette észre. Olyan ismerős volt, de vajon honnan? Hiszen a szaga, olyan, mint:

-          Narakué! Ez Naraku!

-          Micsoda? Ő, de hogyan?- rémült meg Sango.

-          Értem, múltkor egy kicsit feldaraboltuk. Úgy tűnik szüksége volt egy új testre, hogy egybe tartsa magát.- fagyott az arcára a mosoly Miyának.

-          Bravó! Rájöttél! Okos vagy!

-          Ez most bóknak vegyem?

-          Vedd aminek csak akarod…- kacagott.

-          Naraku, most meghalsz!

-          Ezt már sokszor hallottam!

-&