Kisebb csönd következett be, majd Sango megszólalt:

-         Ti szerintetek, mi lehet ez az erő, ami keresünk? Talán Naraku?

-         Nem hiszem. Múltkor eléggé elintéztük. Nem juthatott ilyen gyorsan ekkora energiához.- kételkedett Kagome.

-         Ha engem kérdeztek, egy újabb démonnal van dolgunk!- szólt közbe Inuyasha.

-         Az lehet, de akkor nagyon erős.

-         Vajon miből merítheti?

Egyre több kérdés merült fel, de válaszokat nem találtak.

Miya beért egy sötét erdőbe. Alig volt valami fény, néhol a fák lombjai közül világított be a hold.

Gyorsan szedte a lábait. Minél gyorsabb, annál előbb ér oda. Hideg szél fújt szembe vele, ez valamelyest gátolta a dologban, de nem adta fel.

Mire kiért a sűrűjéből, meglátott valakit, egy ismerőst.

-         Hova mész?

-         Tovább kell mennem. Kérlek, ne nehezítsd meg az utam.- el akart menni, de…

-         Várj. Mi lesz Rinnel? Őt is csak úgy itt hagynád?

-         Majd egyszer megérti, hogy miért tettem.

-         Biztos vagy benne?

-         Igen! Most pedig állj félre!

-         Nem hiszem.

-         Akkor véged.- előrántotta a kardját.

Meg akarta sebezni, már csak egy cseppnyi szerencse hiányzott neki ahhoz, hogy elszökjön. De nem sikerült. Egyrészt a szíve tartotta vissza, másrészt Sesshoumaru keze.

-         Ezt akarod?- még erősebben fogta a lány.

-         Ezzel nem félemlítesz meg!- és kiszabadult.

Majdnem elérte a kardját, ami az előbb kiesett a kezéből, mikor Sesshoumaru az előbbinél is jobban magához szorította. Ez már inkább… ölelésnek tűnt. Nem akarta elengedni Miyát, de tudta, hogy nem akadályozhatja meg az elhatározásában, ahhoz ő túl makacs. A lány egy ideig ellenkezett, azonban lassacskán ó is hozzásimult a szellemhez. „Az örökké valóságig tarthatna ez a perc.” Behunyta a szemét, és megcsókolta. Még szenvedélyesebben, mint valaha. Sesshoumaru sem tiltakozott. De mint minden jónak egyszer, vége szakad.

A lány eltávolodott.

Nehezen jött ki hang a torkán, de összeszedte magát:

-         Szeretlek, de ettől függetlenül, mennem kell.

Lassan eltűnt a sötétben. Hamarosan már csak egy emlék marad…

Sesshoumaru nem indult utána. Miya döntött így.

Mikor megfordult, arra lett figyelmes, hogy Yaken rohan felé:

-         Hol hagytad Rint?- mordult rá.

-         Ó, jaj, nagyuram, bocsáss meg, de megtámadott minket egy csapat idegen, és..

-         Elég épnek tűnsz!

-         Engem nem bántottak- „igaz mondjuk aludtam, de erről nem kell tudni”- de sajnos Rin elvitték.

-         Azt mondod, elrabolták?

-         Igen. Bocsáss meg nekem. Könyörgöm…

Sesshoumaru felnézett az égre. Egy napon, két olyan személyt veszít el, akik közel állnak hozzá.

Ideges volt, de nem mutatta. Egyedül elindult, hogy megtalálja Rint, és akkor találkozik vele is…

(folyt.köv.)