Inuyasha is felfigyelt az eseményekre.

-         Na, most már értem, hogy miért tűntek ismerősnek a beszólásai.- mondta, közben Miya felé fordította a fejét.

-         Touridsu! Megölni nem akarlak, de őket hagyd békén!

-         Túl nagy kérés ez tőled. Bocsáss meg, de… EZT MOST BE KELL FEJEZNÜNK!- Inuyasha felé fordult, le akart súlytani rá.

De Miya megelőzte, elhajította a kardját, ami levágta a kezét. Touridsu felüvöltött fájdalmában.

„Abban a faluban, az ő vére, Touridsu vére volt a padlón. Ő lenne minden bajok okozója? Lehetetlen, hiszen ő eddig…

-         Hogy sebezhette meg ilyen egyszerűen?- csodálkozott Miroku.

-         Áááá, persze te előnyben vagy. Mindig is tudtad, hogy ez a kezem nagyon érzékeny volt.

-         Persze, mert múltkor is én vágtam le.

-         Emlékszem, sajnos.

-         És?

-         Lehet, hogy a húgom vagy, de ezt még megkeserülöd!

-         Csak a szád jár.- elindult a többiekhez.

Észrevette, hogy Sesshoumaru is itt van. Nem akart róla tudomást venni, egyszerűen elsétált mellette.

„ Mit képzel, attól, hogy a testvérem, nem becsülhet le ennyire. Hmm, valami bántja… az az alak, azzal a bundával…értem.”

Miya először Rinhez ment oda:

-         Ugye semmi bajod?- kérdezte, és a kislány megrázta a fejét.

-         Akkor jó!- tovább ment, Inuyashát kihagyva.

Rin meglepődött, hogy Sesshoumarunak nem is köszönt, máskor meg úgy pedig ’egymásnak esnek’.

Miya útjából elálltak a fehér ruhás idegenek, egy mozdulattal kiszabadította Sangot, Mirokut, Kagomét.

-         És velem mi lesz? Nekem senki sem segít?!

-         Mit ordítasz, mint a fába szorult féreg? Inuyasha! Azt hittem, hogy te olyan ’erős’ vagy, hogy magadon is tudsz segíteni. Vagy tévedek?- mosolygott.

-         Óó, te…te.

Touridsu egyre kevésbé bírt magával. Meg jelent a húga és mindent elrontott. De a testvérét még sem ölheti meg!

Éles fájdalom hasított a fejébe, alig bírta elviselni. Egy hang egyre csak azt suttogta, hogy ölje meg őket, kivétel nélkül.

Egyre jobban elborult az agya…

-         Megállj! Nem mehettek sehova! Még nem végeztünk!- szólt utánuk.

Egy pillanat alatt előttük termett. Egyetlen suhintással elrepültek. Miya nekicsapódott az egyik háznak, az pedig rádőlt.

A szellem csak nevetett. A rom megmozdult, a lány kitört belőle. Megviseltnek tűnt, de még állta a sarat.

-         Ennyi még nem volt elég?

-         Nem.

-         Hűha, milyen szűkszavú lettél hirtelen!

-         Te meg több erőt fektetsz a beszédbe, mint a harcba.

-         Azt mondod, gyenge vagyok?

-         Egy szóval sem.

-         Akkor?

-         Én már megkavarodtam!- forogtak Inuyasha szemei.

-         Ebben én is egyet értek.- válaszolt Miroku.

„Valami ellen küzd, de mi ellen?”

-         Most sokkal erősebb vagyok, mint valaha!- nevetett- Könnyedén le foglak győzni!

„Erősebb. Mitől?”

-         Nem hiszem. Ugyanolyan béna vagy, mint azelőtt.

-         Ne vonj le korai következtetéseket!

-         Miya, vigyázz vele!- ordított oda neki Sango.

A lány rájuk nézett. Mindannyian felkészülve álltak ott. Készen a harcra. „Erre nem lesz szükség. Ő nem olyan.”

-         Ékkőszilánkok vannak a testében!- csatlakozott Kagome.

„Ékkőszilánkok? De ha azok beszennyeződnek, akkor…”

-         Most már érted?- nevetett- De azért, jó újra látni, húgi.- fejezte be a ’beszélgetést’ a szellem.

Mielőtt még Miya válaszolt volna, egy kellemetlen ismerős toppant be.

Mindenkinek elállt a szava. Megint itt van… Naraku. A fehér pávián bunda mindig elárulja.

De nem egyedül jött, magával hozta a mérges darazsait is. Még elnyűttebbnek tűnt, mint valaha. A múltkori összetűzés lehet az oka.

-         Újra találkozunk!- szólalt meg.

-         Látom gyorsan felépültél!- vetette oda Inuyasha.

-         De még nem teljesen.- Miroku elmélkedett.

-         Amint látom, szépen összegyűltünk itt, a korcs Inuyasha és barátai, Sesshoumaru, és persze Miya.- gonosz mosolyt húzott a szájára.

Ezek a szavak is riadalmat keltettek. Most hogy itt van Naraku is, még nehezebb lesz innen épen eltűnni.

Miya alig állt a lábán, most jutottak el hozzá a sebesülések által keletkezett fájdalmak, meg egy kicsit szédült is. Naraku kapva az alkalmon:

-         Gondolom, erre még emlékeztek!- kilőtt jó pár mérgezett nyilat.

A lány szemei elkerekedtek, nem tud már időben kitérni az útjukból.

Touridsu eléállt, így a nyilak őt találták el.

-         Ezek nekem meg sem kottyannak. Ha Miyát támadod, akkor engem támadsz.

-         Ellenállsz?!- kérdezte Naraku.

-         Még szép! Hozzám azért ennél több kell!

-         Tudom, neked mással is készültem.

A szellem arcáról lehervadt a mosoly. A többiek is megdöbbentek a látványtól. Ezt eddig még nem is látták.

Naraku körül valami örvényféleség keletkezett, ami magával ragadta Touridsut. Hiába ellenkezett, nem bírta ki, a szél magával húzta.

Naraku magába szívta a szellemet, így megerősítve saját erejét.

Miya elképedt. Hogy tudta ilyen egyszerűen legyőzni.

Naraku csak nevetett.

-         Hát ezzel megvolnánk!

Felkészültek a folytatásra. Most, hogy erősebb lett, vártak, hogy támadjon. Inuyasha megmarkolta a Tessaigát. Sesshoumaru Miya mellé állt, hogy megvédje a további sérülésektől.

-         Begörcsöl a kezed, Inuyasha. Tartogasd az erődet máskorra.. Veletek még nem most végzek. Azt majd máskor! De ne higgyétek, hogy megkegyelmezek nektek! Meg fogtok halni!- elkomorodott, és egy szempillantás alatt eltűnt.

Kagome és Sango Miyára néztek, de ő addigra eltűnt.

Sesshoumaru fogta Rint és Yakent és tovább indultak.

Inuyasha utána szeretet volna szólni, de nem tudta, hogy mit mondjon.

-         Most még jobban kell figyelnünk! Naraku bármikor hátba támadhat minket.- kezdte Miroku.

-         Lehet. Nem kéne utánuk mennünk?- kérdezte Kagome.

-         MEGŐRÜLTÉL?! Ezt, hogy gondolod?!- üvöltött Inuyasha.

-         Mind ellenségei vagyunk Narakunak, ha összefogunk, akkor le is győzhetnénk.

-         Talán igazad van.- értett egyet Sango.

-         Ostobaság!- húzta fel magát a félszellem- Meg ha utána mennénk, elevenen megnyúzna minket!

-         Hát, ez nem biztos. Úgy vettem észre, mostanában eléggé megváltozott.- nézett rájuk Miroku.

-         Hol van Shipou és Kirara?- sikított fel Kagome.

-         Te jó ég!- kórusban.

-         Kirara elvitte a gyerekeket biztonságosabb helyre, Shippou vele tartott.

-         Ezt eddig mért nem mondtad?!- ideges lett Kagome.

-         Nem kérdeztétek.- válaszolta nyugodt arccal.

Kagome arca elsötétült…

Miya megállt az erdő szélén. Nem tudta, hogy merre menjen. El kell érnie a célját, de meg kéne bosszulnia testvére halálát.

Mostantól Naraku a halálos ellensége. Olyan sok volt mostanában a baljós előérzete, hogy erre nem számított. Megöli, minden áron!

Rin egész úton szótlan volt. Nem értette, hogy mi történt Sesshoumaru és Miya között. Teljesen elhidegültek egymástól. Megkérdezni nem merte, inkább hallgatott.

„De mégis, valahogy megint össze kéne őket hozni.”- és efféle gondolatok jártak a kis fejében.

Mikor megálltak pihenni, elszaladt, abban reménykedve, hogy megtalálja.

Neki ment egy fának. Hatalmasat kongott a feje. Foltokban látta, hogy valaki közeledik felé.

-         Rin, te meg mit csinálsz itt?

-         Miya!- és átölelte.- Hiányoztál!

-         Csak nyugi. Mit keresel itt?

-         Téged. Kérdeznem kell valamit…

-         Rin!- „ismerős hang”.

A kislány megfordult. Sesshoumaru jött utána. „Sikerült”.

-         Mindjárt megyek!- puszit nyomott a lány arcára.- Szia!- és odafutott Yakenhez.

Egy kicsit arrébb húzta a kis démont, kettesben hagyva Sesshoumarut és Miyát.

-         Szia.

-         Szia.- lehajtotta a fejét.- Mennem kell.

-         Várj!- Sesshoumaru megfogta a lány kezét.- Mondanom kell valamit.

-         Most nem lehet.

-         Állandóan sietsz valahova. Mért nem osztod meg velünk az úti célod?

-         Azt nem lehet!- jelentette kis szilárdan.

-         Biztos?

A lány ránézett a szellemre. Nem vette le róla a tekintetét. Kereste a gondolatait, az érzéseit... Nehéz volt, olyan sok ’súlyt’ kellett cipelnie. Amit nem oszthatott meg másokkal. Talán egyszer kivételt tehetne.

Talán, talán…

Dönteni mindig nehéz.

Lehunyta a szemét, és átölelte Sesshoumarut.

A szellem is ugyanezt tette. Újra egymás karjaiban voltak.

-         Miya, én- mély levegőt vett, amit mondani akar, azt még senkinek sem mondta, de nem halasztja el a pillanatot- én szeretlek és mindig is szeretni foglak.- végre kimondta.

A lány felemelte a fejét. Ezt még soha nem hallotta senkitől. Igen csak meglepődött. Nem hitte volna, hogy ezt Sesshoumaru fogja mondani.

Sesshoumaru kibontakozott az ölelésből. Majd gyengéden magához húzta a lányt és megcsókolta.

Az örökké valóságig tartott az a perc, amíg…

-         Héé, valaki, Sesshoumaru merre vagy?

-         Ez nagyon ciki! Hogy rohanunk utána!- mondta Inuyasha.

-         Ha van jobb ötleted, akkor csak szólj!- húzta fel magát Sango.

-         Hát nincs…

-         Akkor pofa be, és keress tovább!- fegyelmezett Kagome.

Inuyasha már félt tőlük.

Miya elkezdett halkan nevetni. Úgy látszik új társakkal fognak bővülni…

(folyt.köv)