Az idő cseppet sem volt kellemes. Erős, hideg szél fújt. Inuyasháék jobbnak látták, ha behúzódnak valahova, amíg elül a vihar.

Bevackolták magukat egy barlangba.

-         Egy ideig itt el leszünk.- mondta Miroku.

-         Kicsit huzatos.- didergett Sango.

-         Várj, majd én felmelegítelek!- ugrott a szerzetes.

-         Kösz, abból inkább nem kérek.- pár centivel arrébb húzódott.

Inuyasha bámult ki a semmibe. Mostanában eléggé csendes volt… Kagome oda ment hozzá, de nem szólt semmit.

-         Te nem fázol?- fordult meg Inuyasha.

-         Nem.- hazudta.

-         Biztos? Mert nekem nem úgy tűnik.- figyelt fel a lány libabőrös kezére.

-         Tényleg nem.- Kagome lesütötte a szemét.

-         Jaj, Inuyasha öleld már át!- dugták oda a fejüket Sango és Miroku.

-         Nektek aztán SEMMI KÖZÖTÖK SINCS EHHEZ!!- dühödött fel a félszellem.

-         De igazunk van.- szólt közbe Miroku.

Inuyasha levegőt sem kapott mérgében. Le akart keverni egyet neki, de Miroku hátrébb húzódott. De rosszul tette. Inuyasha elvesztette az egyensúlyát és kifeküdt. Persze ettől még dühösebb lett. El kezdte kergetni szerencsétlen szerzetest.

-         Hé, fiúk, csak port kavartok!- fonta keresztbe a kezét Sango.

Mindenki ránézett, a lány elpirult, majd elsötétült az arca.

-         Most meg mi néztek?!

Az egyik közeli faluban nagy volt a riadalom. Újabb áldozatokat vittek el. Összesen tizenkettőt, tizenkét gyereket. Az emberek kétségbe estek.

Miroku még többet akart meg tudni, ezért elvegyült a tömegben. Sango felmérte a helyzetet, szellemeknek semmi nyoma sem volt, pedig e felől érkezhetett a gonosz aura. Felettébb különös volt.

-         Miroku, mit derítettél ki?

-         Csak annyit, hogy minden telihold estéjén jönnek valami fehér köpenyes idegenek a faluba, hogy elvigyék a kiválasztott gyerekeket.

-         Kiválasztott?

-         Igen, a legegészségesebb, legéletrevalóbbakat.

-         De miért?

-         Erről senki sem mert beszélni. Azt hiszik, hogy ha eljár a szájuk, balszerencse éri őket.

-         Szerinted démon van a dologban?- komolyodott el Sango.

-         Talán, de semmi sem utal arra.

-         Áááá, nézzétek, ott egy szellem!- ordított egy falusi..

Sango és a szerzetes felkapták a fejüket. Odarohantak a tömeghez. Miroku elővette a varázscédulákat, Sango erősebben fogta a bumerángját.

A lány kezéből kiesett a fegyvere. Majd fetrengett a földön a nevetéstől, Inuyasha nyomában pár száz ember rohant, kezükben ékes ruhák, kész ételek, meg mindenféle drágaság.

-         Mi az, rajongó táborod akadt?- kuncogott Sango.

-         Ez nem olyan vicces!- fújtatott a fiú- Szét akarnak szedni!

-         Szerintem inkább csak meg akarnak csodálni.- közben Miroku kivett egy tál gombócot az egyik őrült kezéből.

-         Hmm, egész jó. De kisebbre vágtam volna.

-         Ha nem segítesz, apró cafatokban találod magadat!- morgott a félszellem.

Kagome bement az egyik házba, teljesen üres volt. Öt kis gyertya égett a padlón. Mindegyik mellett volt egy név. Gyerekek nevei, három kislányé, két kisfiúé. Kagome a sírás küszöbén állt, de visszatartotta. Most még nem akart elérzékenyülni, most még nem!

Shippou Kirarával tartott. Ők már élvezték a falusiak vendégszeretetét. Miután a kedélyek

Miután a kedélyek lecsillapodtak, mindannyian egy tál, gőzölgő leves felett ültek:

-         Szóval, azt mondjátok, hogy azok a fehér ruhás idegenek megparancsolták, hogy minden erre járó ’értelmes’ szellemet megvendégeljetek?

-         Igen. Azt mondták, ha nem így teszünk, akkor földig rombolják a falunkat.- válaszolt az egyik szolgáló, miközben összeszedte az üres edényeket.

-         Akkor már csak egy kérdésem lenne.- Miroku letérdelt a lány elé, megfogta a kezét és:

-         Lennél a gyermekeim anyja?

Sango érthetetlen okoktól nagyon ideges lett.

-         Hát ööö…- a lány teljesen elvörösödött.

-         Nem kell egyből válaszolnod.- mondta a szerzetes.

Inuyasha nem bírta tovább, leütötte.

-         Most már jobban érzem magam.- mondta felszabadultan a félszellem.

-         Én nem.- simogatta a feje búbján a hatalmas púpot.

-         Megérdemelted!- vetette oda Sango, és kisétált.

-         Hát ebbe meg mi ütött?- csóválta a fejét Inuyasha.

Eltöltöttek egy estét az egyik kedves falusinál. Másnap tovább indultak. Nem tudták hol fognak kilyukadni, de törhetetlenül haladtak előre.

-         Hát ez elég furcsa egy hely volt.

-         Meg hiszem azt!

-         Vajon mért pont gyerekeket vittek el, és mi okból?- gondolkodott Sango.

-         Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy valami rossz fog történni.- mondta a szerzetes.

-         Hol van Inuyasha?- lepődött meg Kagome.- Hiszen az előbb még itt kullogott mögöttem!

-         Talán lemaradt.

-         Pont ő? Hisz még az előbb sietni akart, hogy minél hamarabb kivégezzen pár szellemet.

-         Inuyasha!- szólongatta Kagome.

A többiek is csatlakoztak hozzá. A félszellemet nem találták sehol. Kagome már nagyon aggódott. Féltette…

-         Szerintem a másik úton kéne mennünk.

-         INUYASHA! Hol a pokolban voltál eddig?!- Kagome kikelt önmagából, szokásához híven.

-         Körül szaglásztam, és…

-         ANNYIRA AGGÓDTAM ÉRTED, TE MEG CSAK ÚGY SZÓ NÉLKÜL ELTŰNSZ!!!

-         Nem kell mindent az orrotokra kötnöm!

-         AZÉRT EGYSZER-KÉTSZER IDE IS SZÓLHATNÁL, HA MAGÁN AKCIÓRA KÉSZÜLSZ!

-         Majd még meggondolom!- a fiú felhúzta az orrát.

-         Nehogy már neked álljon feljebb! Oh, te, te…FEKSZIK!

Kagome száznyolcvan fokos fordulatot vett. Még sokáig el lehetett hallani a korholását.

-         Szerintem hagyjuk lenyugodni.

-         Jó ötlet Sango!- helyeselte Miroku.

Inuyasha egy ideig dünnyögött még, azután elindult a lány után. Túl veszélyes volt, hogy a lány egyedül kószáljon.

Nem sokára meg is találta, az egyik fa alatt. Már messziről látta, hogy sír, így igazán nem tudta eldönteni, hogy odamenjen vagy maradjon.

-         Az, az átkozott Inuyasha!- párszor rávágott szegény fára- Mindig csak magára gondol! Huh, fekszik, fekszik, fekszik.

Hangos zajra lett figyelmes. Észrevette, hogy Inuyasha fetreng a földön.

-         Inuyasha. Te mit keresel itt? És mit csinálsz a földön?

-         Te szerinted?- válaszolt dühösen, miközben feltápászkodott- háromszor egymás után mondtad, hogy fekszik!

-         Igen? Tényleg. Bocsáss meg, csak úgy kiszaladt a számon, hogy FEKSZIK!

-         Ka…Kagome! Ezt még megkeserülöd!- és megint a porban találta magát.

-         Ezt azért kapod, mert hallgatóztál, és visszasétált a többiekhez.

Újabb és újabb napok teltek el úgy, hogy semmit sem találtak. Kereszteztek pár temetőt, kihalt falut, de ezen kívül semmit.

-         Közeledünk. Erre már virágok sem nőnek.- mutatta Sango.

-         A gonosz aura is erősödik. Egy nagyon erős lénnyel állhatunk szemben. Jobb lesz vigyáznunk!- mondta Miroku.

Lassacskán kiértek a sűrűből, és egy sivár vidéken találták magukat. Közel s távol nem volt élet. Ez meg jobban lelombozta őket. Másnap reggelre találtak egy elhagyatott falut.

-         Itt nagyon erős a gonosz kisugárzás.

-         Szellem szagot érzek!- mondta Inuyasha.

A többiek követték őt. A városfalain belül rettenetes látvány fogadta őket. Összeaszalódott hullákat találtak mindenütt. Több száz gyerek eshetett áldozatul a szellemeknek, vagy szellemnek? De miféle szörny művel ilyen szörnyűséget?

Sango összeesett. Nem bírta nézni a halott gyerekek szörnyülködő arcát. Patakokban folyt a könnye. Kagome odarohant hozzá. Átölelte.

Miroku imát mondott a háborgó lelkekre. Shippou nem merte kinyitni a szemét.

Inuyasha keze ökölbe szorult, most még jobban végezni akart a démonnal, mint eddig.

-         El kéne temetnünk őket.- állt föl Sango.

-         Hagyd, majd én!- mondta Miroku és munkához látott.

-         Szerzetes- Utána kapott Sango- Köszönöm!- és megfogta a kezét.

-         Semmiség, ennyit meg kell tennem értük…- mélyen belenézett a lány szemébe- és érted.- fejezte be halkan, majd elengedte.

Fájdalmas pillanatok voltak, de nem tarthattak sokáig. Inuyasha az égre nézett, ahonnan több ezer szellem támadott. Valaki észre vette őket.

-         Vigyázzatok!- elővette a Tessaigát- Szélborda!

Lekaszabolta a felét. Miroku az örvény használta.

A fiúk könnyedén legyőzték a szellem sereget.

-         Ha ez volt az egész kis talpnyaló had, akkor a vezér is könnyedén meg lesz.- jelentette ki magabiztosan Inuyasha.

De gyorsan el is szállt. Hatalmas morajlás törte meg a csendet. Mintha egy tűzhányó akart volna kitörni. A maradék ház is összedőlt, egy pár kivételével.

Kagoméra ráesett egy tetőléc. Inuyasha sietett a segítségére. Miroku közben Sangora vigyázott, meg Shippora. Sikeresen megúszták a dolgot.

-         Ennyi?- kérdezte Inuyasha, mikor újra elcsendesedett minden.

-         Azt ne gondold! Még csak most kezdődik.- gonosz kacajt hallott a háta mögül.

A félszellem megfordult, egy undorító démon állt ott. Óriási agyaraitól alig látszott valami a képéből. A termete felért volna egy New York-i felhőkarcolóval.

-         Na, mi az elakadt a szavatok?- nevetett tovább.

-         Te rohadék! Te ölted meg ezeket a gyerekeket?!- üvöltött Inuyasha.

-         És ha igen? Begurulsz?! Vicces vagy, amikor égsz a dühtől!- Inuyasha egyre idegesebb lett- De tényleg!

-         A kérdésemre válaszolj!

-         Mi az eldugult az orrod? Igaz, te csak egy félszellem vagy, amint látom.- rázta a fejét- na mindegy. Segítek neked, igen én voltam! Most már boldog vagy?

Inuyasha nem bírta tartóztatni magát, megtámadta. Párat suhintott a kardjával. Azt hitte, elintézte, de… őt találták el. Egy másodperccel később már a földön feküdt.

-         Hát ez siralmas! Ez így nem izgalmas!

-         Inuyasha!!!- Kagome rohant oda hozzá.- Hagyd őt békén!- mondta, és kilőtt egy nyilat, egyenesen a szellem szívébe.

A nyílvessző átszakította a kemény bőrét. Nagy fájdalmat okozott ezzel. A démon érezte, hogy egyre jobban gyengül, „az az egyszerű halandó, hogy tudott egy ekkora sebet szerezni neki!”

-         Te meg mit képzelsz! Rám támadsz, pedig pont megöltem volna a barátodat. Szégyelld magad! Ezért megfizetsz!

-         Hé, az az én szövegem!- újabb sebeket szerzett a szörny.

Inuyasha Kagome elé állt.

-         Őt ne keverd be a játékunkba! Inkább velem kezdj ki!

-         Ahogy akarod.- és ásított egyet.

„Mennyire idegesítő! Annyira hasonlít valakire…”

Inuyasha felkészült, látta a szélbordát, meg tudja csinálni.

A szellem egy kicsit megijedt, nem akart felesleges kockázatot vállalni, ezért még előtte lecsapott. El is találta a fiút. Inuyasha pár métert repült, de talpra esett.

„Nehezebb lesz, mint gondoltam.”

-         Segítünk!- mondta Miroku és Sango.

Inuyasha gyengének érezte magát, olyan mintha lemerevednének a tagjai. Minden apró mozdulat, nagy erőfeszítést igényelt.

Miroku levette a füzért a kezéről.

-         Indulj szél!- hatalmas örvényt kavart.

-         Ezzel a kis szellővel akarsz megállítani? Ne fárassz!- az egyik karjával maga elé sodorta a mellette lévő romokat, így Miroku azt szippantotta be.

A szerzetes kimerült, túl sok ez neki egyszerre.

A helyzet egyre reménytelenebbé vált.

Sango fogta a csontbumerángot és ráült Kirarára. A levegőből támadt rá, hátha így szerencséje lesz.

Közben Kagome valami olyat vett észre, amit eddig nem, valami fénylett…

-         Hogy lehet ilyen erős?- tápászkodott fel Inuyasha.

-         Emlékszel a sok tetemre idefele és a sok elrabolt gyerekre. Összefüggenek a szellemmel. Valószínű, hogy valahogy azokból nyeri az energiát.

-         És egy jókora darab Shikon szilánk is van benne.

-         Okos, rájöttetek!- egyetlen csapással elhárította Sango támadását.- Így igaz. Kaptam egy szép kis ékkövet, remélem, tetszik! Meg persze a gyerekek energiájából nyerem ezt a hatalmas erőmet. Minden egészséges kölyök, tiszta energia!

-         Te ocsmány, szemét féreg!

-         Aj, de mocskos a szád! Ha annyira tudnál harcolni, mint csúfolódni, már rég legyőztél volna.

-         Csak járjon a szád, a földbe foglak döngölni.

-         Vagy pont fordítva?

Újra egymásnak estek. De az eredmény megint ugyanaz lett. Inuyasha megint kikapott. Már mozdulni sem tudott. Ahányszor megtámadta, egyre gyengébb lett, de miért?

A szellem gonoszul nevetett.

-         Hajaj, úgy látszik nekem lesz igazam, én foglak megölni, kis mitugrász! De ne félj, nem lesz annyira fájdalmas.

-         Neee!- Kagome Inuyasha elé vetette magát.

A fiú fél szemmel figyelte a lány mozdulatait, de már nem volt magánál.

Kagome erősen rázta, hátha felébred. Sikertelen volt a próbálkozása.

-         Úgy látszik a barátod feladta a küzdelmet.

-         Inuyasha! Ne hagy itt! Ne menj el!- egy könnycsepp gördült le az arcán.

Inuyasha letörölte az arcáról. Támasztéknak Kagomét használva, felállt.

-         Te nem ismersz eléggé!

-         Jé, felébredt csipkerózsika!

-         Fogd be!- nagy nehezen megfogta a Tessaigát, egy kicsit szédelgett, de még megállt a lábán.

-         Rövid küzdelem lesz, megint.- vigyorgott a szellem.

-         Csak a te számodra!- szólt egy ismeretlen hang…

Inuyasha megérezte a bátyja szagát. Nem messze állt tőlük.

-         Te meg mit akarsz? Csak ne szólj közbe!- a földre csapott mérgében, közben persze arra pályázott, hogy eltalálja a kellemetlen idegent.

De Sesshoumarut keményfából faragták, egyszerűen kivédte a csapásokat. Támadni nem állt szándékában.

-         Ha csak védekezel, azzal nem érsz el semmit.- szólt oda neki Inuyasha.

-         De nagy a szád, öcsi. Azt hittem, te akarsz végezni vele, vagy tévedek?

-         Ööö, hát persze, hogy én ölöm meg. Csak azért te se unatkozz.- hebegett a félszellem.

-         Gondoltam…

Erős ütéseket mértek egymásra, de úgy tűnt egyforma erősek, amit Sesshoumaru nehezen viselt el.

Inuyasha elképedve figyelte a harcot. „A bátyja csak nem megvédi őt?”

-         Látom, nem adod fel!- morgott a szellem

-         Mért tenném?- felelt Sesshoumaru.

Sango eltávolodott a többiektől. Furcsa hangokat hallott. A zajok egyre erősebbek lettek, ahogy a romok közé ért. A legközelebbi ház ajtaját egy mozdulattal kinyitotta.

Mikor kitárult, egy sereg gyerek rohant ki. Azok a kis kölykök voltak, akiket pár napja vittek el. Úgy tűn t ők megúszták a halált.

-         Köszönjük szépen! Már nagyon féltünk odabent.

-         Te meg mit képzelsz?!

Sango még időben hátrahúzta a fejét. Az egyik fehér ruhás férfi megtámadta.

-         Őket nem engedheted ki! Az urunk nem bocsátja meg nekünk, ha eltűnnek.

-         Engem nem érdekel a ti uratok!

A lány elindította a csontbumerángot, így a férfi megsebesült. De pechére még többen jöttek.

Miroku és Kagome észrevették, hogy nincs sehol a lány. Otthagyták Inuyashát, és mentek megkeresni.

Sesshoumaru még mindig harcolt a szörnnyel. Egyikük sem fáradt ki, vagy nem mutatta.

Sesshoumaru ismerős szagot érzett.

-         Sesshoumaru nagyúr!- Rin szaladt feléjük.

Inuyasha felhúzta a szemöldökét. Ismerős volt neki ez a kislány. Még múltkor Miyával látta.

-         Te ostoba lány, hogy képzeled, hogy eltűnsz!- Yaken bukkant fel a semmiből- A nagyuram már aggódott érted!

-         Örülök, hogy újra látlak!- jó szorosan megölelte őt a kislány- Hol van Miya?

-         Yaken!- idegesség érződött Sesshoumaru hangjában.

-         Bocsáss meg nekem! Elfelejtettem.- összehúzta magát.

-         Aggódni? A bátyámnak egyáltalán van szíve?- morfondírozott Inuyasha.

-         Szerintem nem ezen kéne törnöd a fejed, te korcs!- szólt Yaken, de meg is bánta.

Inuyasha lekevert neki egyet. Yaken sírva menekült előle.

Miroku a botjával harcolt a hívatlan vendégek ellen. Kagome kilőtt pár nyilat, de ezt közelharcban nem igazán tudta hasznosítani. Sango a puszta kezével és a csontbumeránggal indított támadást.

Vajon kik ezek?

Végül bekerítették őket. Sango vérzett, megsebesült.

Sesshoumaru megállt. Nem találta értelmét ennek a harcnak. Ha megöli, úgy fog tűnni, mintha Inuyashának tenne szívességet, az pedig szánalmas lenne…meg ő csak Rinért jött.

-         Hát úgy látszik, egyre többen esnek ki a harcból! Nézd mitugrász- Inuyashára célozva- a barátaid sem állnak már melletted, éppen le vannak kötve… hát ez jó, le vannak kötve!

-         Olcsó szöveg! Megbánod!- Inuyasha támadott, de már túl gyenge volt.

A szellem megint csak eltalálta, ekkor valami olyat érzett, amit eddig még soha. Mintha teljesen lebénult volna. Nem bírta mozgatni az izmait, nem érezte a tagjait. Halványultak előtte a képek. Már csak annyit látott, hogy valami közeledik felé.

Lezuhant a földre. A szörny se várt, meg akarta ölni.

Kagome felsikított. Sesshoumaru nézte egy ideig a dolgot.

Yaken eltakarta Rin szemét.

Már csak pár méter választotta el Inuyashát és a szellem éles agyarait. Ha elszívja az ő energiáit is, sebezhetetlen lesz. Minél közelebb ért, a fiú egyre rosszabbul érezte magát.

A halál leheletét érezte magán…

-         Touridsu! Fejezd be most azonnal!

A szörny fintort vágva megfordult. Miya állt tőlük tisztes távolságban.

Sesshoumaru is ránézett. Sangoék fellélegeztek. Ha már ő is itt van, akkor több esélyük van.

A szörny mosolyra húzta a száját.

-         Na de, húgocskám, így kell fogadni egy testvért?!

Még a szívverésük is elállt.

-         Miii?!- ordítottak egyszerre.

Inuyasha is felfigyelt az eseményekre.

-         Na, most már értem, hogy miért tűntek ismerősnek a beszólásai.- mondta, közben Miya felé fordította a fejét.

-         Touridsu! Megölni nem akarlak, de őket hagyd békén!